Az alábbiakban hasznos információkat olvashat különböző ételekről, tanácsot kaphat az egészséges ételek elkészítéséhez, és megtudhatja, hogy a plusz napi testmozgás hogyan járulhat hozzá egészségének és jó közérzetének javításához.
A projekt a Magyar Kormány támogatásával, az Európai Szociális Alap finanszírozásával valósult meg 300.155.438 Ft támogatással, a FITT AGRO Kft és a Debreceni Egyetem konzorciumában, az AGR_PIAC_13-1-2013-0002 számú „Kiváló malomipari tulajdonságokkal rendelkező, adaptív őszi búza vonalak előállítása” című pályázat keretében.
A cervikális (méhnyaki) diszplázia a méhnyak nyálkahártyasejtjeiben jelentkező elváltozás, amely rákmegelőző állapotnak is tekinthető. A diszplázia kifejezés a sejtek rendellenes megjelenését jelenti. A biopszia szövetmintában látható rendellenesség mértékére és kiterjedésére korábban az enyhe, közepes vagy súlyos diszplázia kifejezéseket használták. Az utóbbi években ezt egy új rendszer váltotta…
A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával létrehozta a Mentőöv Információs Központot és Segélyvonalat, amely segítséget nyújt a betegeknek, a szakembereknek és a döntéshozóknak egyaránt.
Bábolnán a jövőben nem kell megfizetniük a kommunális adót mindazoknak, akik évente igazoltan részt vesznek tüdőszűrésen, méhnyakrákszűrésen, illetve vastagbélrákszűrésen.
Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adatai alapján november közepéig már több mint 7100 rotavírus-fertőzést vagy gyanús esetet regisztráltak Magyarországon. Klinikai és gyermekgyógyász szakemberek a betegség megelőzésére hívják fel a figyelmet, hiszen a rotavírus-fertőzés akár kiszáradáshoz és kórházi kezeléshez vezethet, ami a lelki-fizikai megterhelésen túl komoly anyagi kiadást is…
A terhességi hormonhatásoknak – emelkedő hormonszinteknek – köszönhetően a kismamák sokkal fogékonyabbak a hüvelyi fertőzésekre. Melyek a leggyakoribb tünetek? Megelőzhető-e a kialakulásuk? Hogyan kezelhetőek? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a terhesség alatt kialakuló hüvelyfertőzésekről.
A hemangióma egy olyan jóindulatú érdaganat, amely a test felszínén és a belső szervekben egyaránt előfordulhat. Kialakulásának pontos oka nem ismert, ezért jelenleg nincs lehetőség a megelőzésére. Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat a hemangiómáról.
Nagyrészt környezeti tényezők számlájára írható a rák, nem csupán szerencse kérdése egy új kutatás szerint, mely a Nature brit tudományos lapban jelent meg.
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerellenőrzési hatóság (FDA) engedélyezte a viselhető külső defibrillátort olyan gyermekeknek, akik súlyos szívritmuszavarral élnek.
Világszerte a tíz vezető halálok között van a tüdőgyulladás, pedig azt gondolhatnánk, hogy manapság egy ilyen betegség könnyen gyógyítható. A gyógyuláshoz az idejében megkezdett kezelés fontos lenne, a betegek többsége azonban nem fordul orvoshoz, amíg nem tapasztal súlyosabb tüneteket. Pedig a tüdőgyulladás nem minden esetben okoz erős köhögést vagy magas lázat, sokszor csak enyhe, meghűléses…
A kórházba kerülő betegek 40 százaléka alultáplált, a daganatos megbetegedésekkel küzdők körében ez az arány akár 80 százalék is lehet, pedig az elégtelen tápláltság jelentősen befolyásolja a kórházban töltött éjszakák számát és a kezelések sikerét - közölte a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Modern világunkban egyre nagyobb problémát jelent a krónikus betegségben szenvedők magas halálozási aránya, akik között a daganatos betegek kiemelten veszélyeztetettek.
Furcsának tűnhet, de a fájdalomcsillapítók is okozhatnak fejfájást, ráadásul minél többet szedünk belőlük, annál erősebben, ez az úgynevezett gyógyszer okozta vagy rebound (visszacsapásos) fejfájás.
Pácolt, füstölt húsok inkább csak mértékkel, hal azonban bőven kerülhet a karácsonyi asztalra - javasolja Lichthammer Adrienn. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa szerint az ünnepi menü is lehet egészséges, csak oda kell figyelni az elkészítési módra: bő zsiradék helyett roston vagy sütőzacskóban süssünk! Köretnek zöldséget, desszertnek gyümölcsös vagy teljes kiőrlésű…
A D-vitamin mellett a szelén is segít betegségmentesen átvészelni a téli időszakot - mondta Balázs Csaba endokrinológus, immunológus professzor, az Endokrinközpont orvosa.
A spanyolországi Mireia Lalaguna Royo nyerte szombaton a Miss World szépségverseny Kínában rendezett döntőjét, a második helyen az orosz, harmadik helyen az indonéz versenyző végzett.
Mikulástól kezdve előtérbe kerülnek az édességek. Nem könnyű mértékletesnek maradni. Sokaknak hasfájást, puffadást is okoznak, ez azonban, ahogy Hidvégi Edit gasztroenterológus elmondta, nem feltétlenül a túlevés következménye.
Az ekcéma a csecsemő- és kisdedkor leggyakoribb krónikus bőrbetegsége. Gyakorisága 8-15 százalék és ez az arány egyre nő. Dr.Vincze Ildikó, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusának segítségével utána jártunk, mi okozhatja a panaszokat és hogyan kezeljük a tüneteket.
A karácsonyi ünnepek idején négy egybefüggő munkaszüneti nap követi egymást, ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársai felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy időben gondoskodjanak a gyógyszerek beszerzéséről.
Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa szerint az első évben mintegy húsz tüdőtranszplantációt végezhetnek Magyarországon és ez a szám tovább növekedhet.
Orvosi szempontból a mintavételi eljárások jelentősége a pontos diagnózis felállítása szempontjából bizonyos esetekben nélkülözhetetlen. Például daganatok típusának, kiindulási helyének (vagyis hogy melyik szervből származik), stádiumának és az áttétek keresésének eszköze lehet. A sebész például szövettani minta ismeretében határozza meg az eltávolítani kívánt szervrészlet vagy szerv nagyságát,…
Az ünnepi készülődésben sokszor túlzásba esünk az ebéd és vacsora mennyiségét illetően, ezért nemcsak hogy többet eszünk, de sokkal több étel is megy veszendőbe! Ha előre megtervezzük, hogy mekkora adagokat kellene készítenünk, akkor nemcsak a kiegyensúlyozott étkezésre tudunk odafigyelni, hanem a pénztárcánkat is kímélhetjük, amellett, hogy időt spórolhatunk.
Plusz 24 Celsius-fokos nyári meleg köszönthet karácsonykor Washingtonra, ami 82 éves rekordot dönthet - jövendölte hétfőn az Egyesült Államok meteorológiai szolgálata.
Ünnepi fényfestést tartanak a pécsi Kossuth terén december 26-án és 27-én este. A belvárosi tér épületeit, köztük a zsinagógát és a Konzum Áruházat is különleges módon világítják meg - közölte a Janus Pannonius Múzeum (JPM) az MTI-vel.
Az Eiffel-toronynak saját fiókja lett a Twitter közösségi portálon, a világhírű párizsi turistalátványosságot a New York-i Szabadságszobor is "üdvözölte".
Ha egy nő aktívan él nemi életet, akkor a menstruáció késésének okai között először a terhességre gondolunk, ám ez nem minden esetben van így. Mi állhat még a menstruáció késésének hátterében? Elfordulhat-e vérzés várandósság idején? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat menstruáció és terhesség témában.
Közeledik a Karácsony, a nagy ebédek és vacsorák, az egész napos sütés-főzés ideje. A családi és baráti összejöveteleken, a bőséges étel- és italválaszték láttán hajlamosak vagyunk a megszokottnál többet enni, ami gyomorpanaszokhoz, hosszabb távon pedig testsúlygyarapodáshoz vezethet.
Az idén kilencedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj - Az év orvosa pályázaton bárki jelölheti orvosát, vagy a kezelése, gyógyulása során megismert osztály teljes kollektíváját.
Évente 15-25 tüdőtranszplantációval számolnak Magyarországon, de nincs felső korlát, a társadalombiztosítás (tb) minden szükséges beavatkozást támogat - közölte az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A basalioma (carcinoma basocellulare) Magyarországon a leggyakoribb rosszindulatú (malignus) bőrdaganat. Általában lassan növekvő, áttétet igen ritkán adó daganattípus, ezért részlegesen rosszindulatúnak (semimalignus) is nevezik.
A fülzúgás jelenségével szinte minden ember találkozott már életében. Zömmel röviden jelentkezik, spontán elmúlik, de ha 1-2 napnál tovább áll fenn, akkor érdemes szakorvost fölkeresni.
A szoptató édesanyák egyik leggyakoribb félelme, hogy nem képesek a csecsemőjük számára elegendő anyatejet termelni. Annak eldöntésére, hogy a szopott mennyiség megfelelő-e, a mérleg csak részben ad támpontot.
Kezeletlen esetben a depresszió lefelé menő spirált eredményezhet, amely végén a rokkantság, az önellátási képtelenség, sőt akár az öngyilkosság is állhat.
Sokáig azt mondta a fogorvosunk, hogy rosszul mosunk fogat, amiben lehet is némi igazság, hiszen sokan megrögzötten sikálunk. De nem csak ez lehet a probléma forrása. Életünk tele van stresszel, akár a munkahelyünkre, akár a magánéletünkre gondolunk. Ezt valahogy le kell vezetni. De mikor és hogyan?
A 2-es típusú cukorbetegség egy krónikus betegség, amelyet magas vércukorszint jellemez. Lehet, hogy a betegség korai szakaszában még nem érzi rosszul magát, de ha nem kezelik betegségét, a diabétesz akár olyan súlyos szövődményekhez is vezethet, mint a vakság, a vesebetegség, az alsó végtagok amputációja és a szívbetegség. Emiatt fontos, hogy egészséges életmóddal és az Önnek felírt…
Az osteomyelosclerosis (idiopathiás myelofibrosis) ismeretlen eredetű, a csontvelőt érintő súlyos megbetegedés. Bár jelenleg még nem gyógyítható, ám a terápia sokat javíthat a beteg életminőségén.
Így (ne) pasizz be manapság: sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 5. rész. Karácsony van, és ilyenkor az időmet nem csak aszerint rendezem, hogy népes családom tagjaival hogyan és milyen körülmények között tudok találkozni, hanem aszerint is, hogy Zsuzsa mikor lesz éppen elérhető. Ajándékozásban rettenetesen rossz vagyok, de mindennél fontosabb, hogy…
Miért lenne jó a betegség bármire, főleg karácsony előtt? De ha otthon ragadsz, és egy beteg gyerek ápolását próbálod a munkáddal összeegyeztetni, miközben mindenki más ajándékok után rohangál, neked is megváltozhat a világlátásod. Én ezeket tanultam meg idén. A tesóm elmélete szerint a gyerekek mikulás-karácsony táján úgyis megbetegszenek, pont a legrosszabbkor, pont akkor, amikor már tele…
Ez az ősi karácsonyi édesség, amelyet gyümölcskosár néven szoktak emlegetni magyarul, hagyományosan hússal – többnyire marhahússal – készült, innen a neve (a mince vagdalt vagy darált húst jelent); csak a 19. században kezdett eltűnni a hús a kosárkákból. A mince pie épp olyan elmaradhatatlan velejárója a brit karácsonyoknak, mint a pulyka, a fagyöngy vagy a reggeli ajándékbontogatás pizsamában.…
A hagyományos óévbúcsúztató rendezvény az idei évben sem maradhat el a Kincsem Parkban 2015. december 31-én 14:00 órától kezdetét veszi az év záró eseménye, ahol 19:00 óráig szeretettel várnak minden régi és új lóverseny iránt rajongót a szervezők. Természetesen azok előtt is nyitva áll a kapu, akik szilveszter délutánjára szórakoztató programot keresnek. Fogadni szinte kötelező, de a színes…
Túl vagyunk az év leghosszabb éjszakáján, innentől szép nyerni! Hajrá nappal! 1. A téli napforduló akkor következik be, amikor a Föld északi féltekéje a legtávolabb esik a Naptól. 2. Ilyenkor van a legtovább sötét. Ilyenkor kel a legkésőbb a Nap (Budapesten 7:33-kor) és ilyenkor megy le legkorábban (15:52-kor, szintén Budapesten). 3. Az ezt követő napokban lassan, percről percre…
Az a család, ahol nem gyulladt még ki karácsonyfa, ahol a fenyőfa mindig simán belecsusszan a talpba, ahol soha nem égett még oda az ünnepi menü, ahol a családtagok nem gyűlölik meg egymást végérvényesen, hogy aztán a karácsonyi ajándékok fölött megszeppenve elmormoljanak egy miatyánkot és végül mégiscsak megbocsássák egymás bűneit, az nem is család. Amíg szentül hittem, hogy a karácsonyfát a…