A gyermekek és a tizenévesek rákos megbetegedéseinek száma továbbra is emelkedik az Egyesült Államokban, de kevesebb a daganat okozta halálozás - derült ki az Amerikai Rák Társaság (ACS) legújabb jelentéséből.
Ha nagyon fázunk vagy hosszabb ideig nem megfelelő öltözetben tartózkodunk a hidegben, annak sokszor megfázás lehet a következménye. Télen sokkal gyakoribbak a náthás, meghűléses megbetegedések, mint nyáron.
Kidobnád a dvd-idet, ha bebizonyosodnának a pedofilvádak? A világsajtó a Woody Allent ért pedofilvádaktól hangos. Mindenekelőtt szeretnénk határozottan leszögezni, hogy: cikkünk írásakor a leghalványabb fogalmunk sincs arról, hogy a vádak igazak-e vagy nem. Nem tudjuk bizonyítani, és ennek hiányában spekulálni sem vagyunk hajlandók. Mentségünkre szolgáljon, hogy a fent említett világsajtó szintén…
A járóbeteg-ellátás visszamenőleges támogatására, az onkológiai diagnosztika többletköltségeire, illetve a várólisták csökkentésére fordítják az egészségügyben tavaly megmaradt 3,2 milliárd forintot - közölte a területért felelős államtitkár. Szócska Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett: az idén a tervezettnél 18,2 milliárd forint többletforrás áll az ágazat rendelkezésére. Ebből…
Míg uniós szinten a daganatos eredetű elhalálozások száma csökkenő tendenciát mutat, ezzel szemben hazánkban és a régióban is ellentétes az arány. A február 4-i Rákellenes Világnap a daganatos megbetegedések számának csökkentése érdekében nemzetközi összefogásra szólít fel 2000 óta.
Csekkoljátok le ezt a szenzációs instagram-oldalt! Férfiak, akik csüggedten, kedveszegetten bóklásznak a plázák folyosóin, ücsörögnek a butikokban és várják, hogy szívük választottja végre kijöjjön a próbafülkéből... ...ismerős a látvány? A miserable_men nevű instagram-oldal éppen ilyen jelenetek gyűjtőhelye. Van olyan férfi ismerősöd, aki szeret vásárolni? Nekünk van... a heteró ismerőseink…
A világ legkedvesebb gyermekorvosait kereső Astellas Gyermekrajz Pályázat nevezési időszaka 2014. február 6-án (csütörtök) éjfélkor lejár, vagyis az 5-12 éves korosztályba tartozó gyermekek rajzait addig lehet postára adni.
Ha az apának kételye van, már a várandósság alatt egy egyszerű vérvétellel is megállapítható, hogy valóban ő a magzat édesapja vagy sem. Dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvost kérdeztük az apasági vizsgálatokról.
Csekkoljátok le ezt a szenzációs instagram-oldalt! Férfiak, akik csüggedten, kedveszegetten bóklásznak a plázák folyosóin, ücsörögnek a butikokban és várják, hogy szívük választottja végre kijöjjön a próbafülkéből... ...ismerős a látvány? A miserable_men nevű instagram-oldal éppen ilyen jelenetek gyűjtőhelye. Van olyan férfi ismerősöd, aki szeret vásárolni? Nekünk van... a heteró ismerőseink…
A középfül-gyulladás okozója lehet vírus, vagy baktérium. A fertőzés forrása gyakran más betegség - például nátha, influenza, vagy allergia - amely az orrjáratok és a torok duzzanatát okozza. A tünetekről és a kezelésről dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa nyilatkozott.
Tudod-e, hogy miért hallgatnak egész nap Bachot és Vivaldit, és hogy mi az amiben egyedülállók az emlősök között? Hogy mi az a csupasz turkáló? Hát a világ egyik legrondább állatfaja. És most először sikerült szaporítani őket a budapesti állatkertben! A kép forrása A csupasz turkáló, más néven sivatagi vakondpatkány egész életét a föld alatt éli, naptól, széltől, hidegtől nem kell óvja bunda,…
A tüdőfibrózis különböző porok, gázok tartós belégzésének következményeként, de egyes gyógyszerek, sugárzás, autoimmun betegség hatására is kialakulhat. A kezdetben enyhe tüneteket okozó betegség mielőbbi felismerésével az állapotromlás lelassítható.
Ha egy kis igazi, házias édességre vágysz... Előkészítési idő: 15 perc Sütési idő: 45 perc Hozzávalók egy rúdhoz: • 25 deka kimagozott, szárított datolya • 2 és fél deci forró víz • 10 deka vaj • 15 deka kristálycukor • 1 kávéskanál vaníliaeszencia • 1 tojás • 25 deka liszt • fél zacskó sütőpor • 1 kávéskanál szódabikarbóna • 1 kávéskanál fűszerkeverék (például fahéj,…
A napokban induló téli olimpiát a legkülönbözőbb ellentmondások övezik. Összefoglaljuk, mik ezek: Obama amerikai elnök nem vesz részt a szocsi téli olimpián. Sem pedig a kanadai, francia, német államfők. A bojkott szimbolikus – a Fehér Ház tagadja is, hogy bojkottról lenne szó. Az olimpia nem marad el, a kanadai, amerikai, francia, német kvalifikált sportolók elmennek és megpróbálnak nyerni. Meg…
Utánajártunk, mióta válthatunk egymással üzeneteket, mikor indultak az első postajáratok vagy miért nem lettek a macskák postások. Már az ókori és közel-keleti civilizációk is igénybe vettek postai szolgáltatásokat. Egyiptomban Kr. e. 1580-ban már futárszolgálat működött. Az ókori világ első hatékony hírközlési rendszerét több mint 1000 évvel később a perzsák hozták létre. Kiépített úthálózat…
Mesebeli hegyek, tavak és persze a tengerpart – télen sem szabad kihagyni! Télen tengerpartra menni? Olyan tengerpartra, ahol nincs 30 fok és nem lehet bikiniben napozni? Jogos lehetne a kérdés, csak épp nem Szlovénia esetében! Fotó: Éva magazin A tengerben fürdeni ugyan biztos, hogy nem tudunk, de ne gondoljuk, hogy télen már nem is érdemes felkeresni a fővárostól csupán egy órányira fekvő…
Nagy az izgalom az Éva háza táján: február 6-án egy régóta dédelgetett álmunk válik valóra! Kedves olvasóink! Örömmel jelentjük, bővült a család! Legifjabb bébink, az Éva új különszáma a Made in Paper című angol kiadvánnyal együttműködve készült, és az Éva Kreatív Papír címet viseli. És nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá! Mivel mind a kézimunkában, kézművességben mind pedig az ötletes…
A járókelők számára is hozzáférhetően félautomata újraélesztő készüléket helyeztek el a két zalai kormányablakban, ahol több kormánytisztviselő az életmentési ismereteket is elsajátította - tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-t.
A csecsemőknél, kisgyermekeknél jelentkező hasmenés oka lehet fertőzés, de jelentkezhet a hozzátáplálás időszakában is, az új ételek bevezetése kapcsán. Dr. Polgár Marianne gyermek gasztroenterológus segítségével a leggyakoribb kiváltó okokat vesszük sorra.
A rákbetegségek hathatósabb megelőzése érdekében idén számos szűrőprogram indul, és az onkológiai ellátóhelyek fejlesztése is folytatódik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten.
Egyre több hamburgert esznek a franciák, de a gyorsétkezés legnépszerűbb terméke Franciaországban továbbra is a pékségekben vásárolható baguette-ből készült sonkás szendvics.
Ha nem kapnál tengeri pisztrángot, készítheted lazaccal is! Előkészítési idő: 15 perc Elkészítési idő: 20 perc Hozzávalók (4 személyre): 60 deka apró szemű krumpli • 2 marék friss spenót (vagy 20 deka mélyhűtött) • 2 evőkanál olívaolaj • 4x15 deka halfilé (pisztráng – lehet sebespisztráng is – vagy lazac) • 2 evőkanál liszt • csipetnyi só • citromdarabok a tálaláshoz A makadámiasalsához: 5…
Magadra ismersz? :) 1. Mások látják rajtad, hogy kimerült vagy, és fel is ajánlják a segítségüket, de nem fogadod el: nem bízol benne, hogy a dolgokat ugyanolyan jól meg tudják csinálni, mint te magad. 2. Gyakran feszült vagy, és felcsattansz a legkisebb apróságokra is. 3. Bűntudatod van amiatt, hogy nem érzed jól magad a bőrödben, hiszen olyan sokan élnek rosszabbul, mint te. 4. Annyira le…
Az édesanyja egyedül neveli, és mindent megtesz azért, hogy meggyógyítsák a bőrbetegségben szenvedő kislányt. A ritka, genetikai eredetű örökletes bőrbetegség, a recessive dystrophic epidermolysis bullosa (RDEB) kórkép akár halálos kimenetelű is lehet.
A szerkesztő levele az Éva Kreatív – Papír különszámban. Kedves Olvasó! Újabb meglepetést nyújtunk át Neked: az Éva különszámát, mely a Made in Paper című angol kiadvánnyal együttműködve készült. Régóta terveztünk egy ilyen lapot, amely segít egyszerű, de nagyszerű tárgyakat, kellékeket, dekorációkat készíteni, és amely kihozhatja belőled a minden nőben ott szunnyadó kreativitást. A papírban…
Az elmúlt egy hétben a fővárosban és 14 megyében is emelkedett az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma - írta az Országos Epidemiológiai Központ szerdai jelentésében, de mint kiemelték, az influenza továbbra is lassan terjed az országban.
A Béres 30 millió forint értékű termékadománnyal támogatja a daganatos betegeket A Rákellenes Küzdelem Világnapjához, február 4-hez kötődően a Béres Alapítvány 30 millió forintot meghaladó értékű gyógyszert adományozott a daganatos betegek megsegítésére. Az adományt az Országos Onkológiai Intézetben Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke adta át prof. dr. Kásler Miklósnak, az Országos Onkológiai…
Töltsd le, nyomtasd ki és alkoss! Legújabb különszámunk, az Éva Kreatív Papír 15. oldalán ígértünk nektek 12 darab letölthető mintát, amiből annyit és akkorát nyomtathattok, amennyit és amekkorát szeretnétek. Többféle pöttyös, csíkos és virágos minta közül válogathattok, de van köztük madárkás is, na és persze a mi nagy kedvencünk, a retró varrógépes verzió! A 12 mintát pdf formátumban tudjátok…
Szervezetünk működéséhez energiára van szükség, amely az étkezések során elfogyasztott tápanyagokból származik. Napi energiaszükségletünket több tényező is befolyásolja úgy, mint az alapanyagcserénk, életkorunk, nemünk, egészségi állapotunk, életkörülményeink, fizikai aktivitásunk és az alvással töltött órák száma.
Viseld a táskádon a cicád képét! Ben Tsang igen különleges válltáskákat álmodott meg: az Etsy művésze különféle állatok képét teszi a tatyókra – cicákat, kutyákat, mosómedvéket, sőt még a mostanában oly divatos baglyokat is. A táskák mellett Tsang párnákra, neszesszerekre és pénztárcákra is rányomja a szupercuki állatkákat. A mintaválaszték bőséges, ám ha te egyedi darabot szeretnél, a te…
Egy huszonéves kolozsvári tehetség sokkoló alkotása a párkapcsolatokról. Megdöbbentő kisfilmet készített Köllő Ildikó, a Hello90 stábjának 22 éves, kolozsvári tagja Forgács Zsuzsa Leltár pasim jócselekedeteiről című novellája alapján. A film a párkapcsolatok kiüresedéséről és a férfi-nő közti hierarchikus viszonyrendszerről szól. "A pasim ma valamilyen furcsa okból kifolyólag nem gorombult be…
A pajzsmirigy rendellenes működéséből fakadó, szerteágazó tünetek jelentősen megnehezíthetik a betegség diagnózisát. Megeshet, hogy a laborértékek nem utalnak eltérésre, de a beteg mégsem érzi jól magát, ilyenkor másfelé kell folytatni a vizsgálódást.
A szülők fele inkább készen veszi a farsangi jelmezt. Te is? A legtöbb farsangi jelmez idén is a nagy klasszikusok – például tündér, cowboy, oroszlán – közül kerül ki, de a gyerekek egyharmada valamilyen aktuális mesehős – pl. Monster High figurák és Pókember – alakját ölti magára. Lássuk, milyen érdekességeket tartogat még a JátékNet.hu Webáruház megbízásából nemrég készített felmérés! Fotó:…
Mi is tulajdonképpen a megfázás? Mi okozza ezt a betegséget és hogyan terjed? Annak ellenére, hogy nagyon gyakori problémáról van szó, számos megfázással kapcsolatos tévhit kering a köztudatban. Melyek ezek, és mik a valódi tények?
Életmentő szívműtét, túlélt főági tüdőembólia, Borderline-szindróma, Ultramaraton…Igen, ezek mind Tomán Edina ultramaratoni futónő életéhez köthetők. Története nem csak a betegeknek, hanem az egészséges embereknek is bátorítást adhat.
Munkatársunk nemrég törölte magát a Facebookról. Most boldognak és szabadnak érzi magát. Elmondja, miért. Az utóbbi időben több ismerősöm is törölte a Facebook-regisztrációját. Magam is terveztem ezt egy ideje, aztán egyszerűen csak megtettem – és nem bántam meg. Dióhéjban ezért: 1. Nem érzem, hogy folyamatosan mindenkinek el kell számolnom az időmmel. 2. Újra örülök annak, hogy felhívnak a…
Valóban bealkonyult a táblajátékoknak? Egy korábbi cikkünkből kiderült, hogy 2013 legnépszerűbb játéka – egy játékokat forgalmazó webáruház felmérése szerint – a Gazdálkodj okosan! új kiadása lett. Fotó: Pablo/500px.com Gyakorló szülőként teljesen elbizonytalanodtam erre a hírre: valamit biztosan rosszul csinálok, csinálunk! Napok-hetek óta azon filózok, hogy vajon tényleg olyan sok család…
Átadták csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ klinikai demonstrációs egységét, ahol a gyakorlati helyzet szimulálásával mindennapi beavatkozásokra és a legszélsőségesebb körülmények között, például harctéren megsérült emberek ellátására is felkészítik az egészségügyi dolgozókat.
Szeretnénk azt gondolni, hogy amíg az ember fiatal, esetleg még a 30-at sem érte el, addig nem kell különösebben foglalkoznia a testével, remélve, hogy az olyan problémák, mint a visszeresség, ilyenkor még elkerülik. Ám dr. Sepa György főorvos érsebész elmondta, hogy bizony nem csak az idősek lábain jelennek meg a kacskaringós, kidudorodó erek.
Chili, gerinc, flow. Bemutatunk háromféle jógát. Melyiket próbálnád ki először? Jógázni jó. Dicséri és esküszik rá idős és fiatal, ismert művész és bajával dacoló, testi-lelki harmóniára törekvő beteg. Ahogy a három oktató példája igazoljua, a jóga saját egyéniségünk vagy mások szükségletei szerint alakítható. Ismerkedj meg – ha még nem tetted volna – három különleges jógafajtával! Fotó: Éva…
Szeptembertől kezdik el oltani a 12-13 éves lányokat a humán papillomavírus ellen. Az oltás nem lesz kötelező, csak az ajánlása. A védőoltással a szakemberek szerint jó eséllyel megelőzhető a méhnyakrák, amely Európában a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év feletti nők körében.