Csütörtök éjféltől várják a nevezéseket a 2015. május 23-án induló Nemzeti Bor Maratonra, amelyen 11 nap alatt csaknem 2580 kilométer megtételével 22 borvidék mintegy 120 településén futnak keresztül a jelentkezők - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Kalanderdő néven erdei szabadidőpark épül a Somogy megyei Deseda tó környékén közel 130 millió forint támogatásból a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. nagyszabású ökoturisztikai fejlesztéseként - erről a "Természet és ember" című szakmai konferencián számoltak be csütörtökön a társaság turisztikai szakemberei Kardosfán.
Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai szombattól, ekkor lép hatályba a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló, közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet - közölte a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda kedden az MTI-vel.
Junior Prima Díjat vehetett át magyar tudomány kategóriában a 32 éves Dr. Bödör Csaba, a Semmelweis Egyetem I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa, akinek publikációja bekerült a Nature Genetics című nemzetközi szakfolyóiratba.
A hétvégére megnyílnak a kirándulók előtt a Pilisi Parkerdő Zrt.-hez tartozó alacsonyabban fekvő erdőterületek, egyebek mellett látogatható lesz a gödöllői arborétum, a som-hegyi és a kő-hegyi menedékház is - közölte a társaság szóvivője pénteken az MTI-vel.
A vizsgált szociális otthonokban élő idős emberek folyadékfogyasztása messze elmarad az ajánlott napi folyadékbeviteli mennyiségtől – derül ki egy friss kutatásból, amit a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a SE Egészségtudományi Kar, Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéke és az Európai Hidratációs Intézet végzett el közösen.
Új laparoszkópiás műtéti eljárást vezetnek be a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban, aminek köszönhetően a veseműtétek után a gyerekek, a korábbi többhetes kórházi benntartózkodás helyett, akár a beavatkozás után egy-két nappal hazamehetnek - közölte a projekt médiaügynöksége csütörtökön az MTI-vel.
Az előző években megszokott nagyobb léptékű tátrai fejlesztésekhez képest az idén kissé visszafogottabb a tempó, de az idén is épült egy világszínvonalú lift a Tátrában. Az idei szezonra ígért lift a Csorba-tó felett ugyan nem épül meg, de tőle egy kissé nyugatra jelentős beruházással találkozhatunk az idén.
A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. A probléma különösen az arc- és kézfejek területén jelentkezik. Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász segítségével tanácsokat adunk a megelőzéshez.
A gyermekbántalmazásokkal kapcsolatos bejelentéseket vizsgálják jövőre a kormányhivatalok szociális és gyámhivatalai, azt, hogy az ilyen esetekre utaló jelzéseket, észleléseket a gyermekjóléti szolgálatok hogyan kezelik.
A hasi fájdalom okát nehéz lehet kitalálni, mivel előfordul, hogy a kisebb és a súlyos hasi problémák is ugyanazon tünetekkel kezdődnek. Szerencsére a legtöbb hasi fájdalom nem súlyos, és csak egyszerű otthoni kezelést igényel. A fájdalom mértéke, helye és egyéb tünetek segítenek meghatározni, hogy mi is okozza a panaszokat.
Ha a vártnál kevesebb síterepen is, kevesebb nyitott pályával is, de a jó hír, hogy legalább már egyre több helyen lehet síelni Szlovákiában. A múlt héten nyitva tartó síterepek mellé erre a hétre újabbak nyitottak ki, bár olyanok is akadtak, ahol el kellett halasztani a tervezett nyitást.
A sport egyedülálló, mert itt az a lényeg, hogy valaki nyerjen és, hogy a másik veszítsen - de az életben semmi sem szól csak erről. Gondolj bele: hogyan tudsz nyerni vagy veszíteni egy barátságban? A szerelemben? A munkádban? Az iskolában? Az élet nem ennyire egyszerű.
2016. január 1-jétől ingyenes étkeztetésben részesülnek azok a bölcsődés és óvodás gyerekek, akik családjában az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 130 százalékát.
Ma Magyarországon évente mintegy 25 000 ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául. Az esetek 90 százalékában felkészületlenségünk és félelmünk miatt meg sem próbálunk segíteni, így mire kiér a mentő, esély sem marad az életben maradásra, erősíti meg mentőorvosok tapasztalatai alapján a szomorú tényt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány.
Az egészségügyi kormányzat 900 millió forintos fejlesztése nyomán megkezdődhetnek a tüdőtranszplantációk Magyarországon - jelentette be a kormányszóvivő pénteken Budapesten.
Budapest – Mit üzennek a csillagok a hétre? Hétfőnként frissülő heti horoszkópunkból megtudhatod, mi vár rád a szerelemben, a munkában és az egészségben.
Bár még nem az igazi a hóhelyzet Franciaországban sem, de egyre több pályán lehet már síelni és egyre több liftet tudnak beüzemelni. Mint például a Paradiski (La Plagne) új nyolcszemélyes liftjét is, amelyet az idén építettek és az előző hétvégén az első síelők már ki is próbálhatták az ország legsebesebb liftjét.
A MagNet Bank idén is folytatja tavaly elindított „Adj Meleget Programját”, amelynek keretében mintegy 3000 izolációs fóliából készült takarót helyez ki fiókjaiban. A betérő ügyfelek és látogatók ezeket szabadon elvihetik, és a telet az utcán töltő embertársaiknak adhatják, ezzel is lehetőséget teremtve a fagyos időszakban a túlélésre.
A goji bogyó a természet ajándéka mindenkinek, aki szeretne egészséges maradni vagy felülkerekedni a már fennálló fertőzéseken és betegségeken. A goji sokoldalúan felhasználható az egészség megőrzése szempontjából, köszönhetően a gyümöcsben rejlő rengeteg természetes tápanyagnak. A goji nélkülözhetetlen anyagokat biztosít a szervezet számára.
Bár a colitis ulcerosa csak ritkán okoz életet veszélyeztető állapotot, egy nagyon súlyos betegség, amelynek akár életveszélyes szövődményei is lehetnek. Figyeljen a tünetekre, és szükség esetén forduljon időben orvoshoz!
A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) megnyitotta Budapest második legnagyobb nyilvános illemhelyét az Újpest-Városkapu metrómegállónál. Az illemhely akadálymentes, zuhanyozni és pelenkázni is lehet benne - tájékoztatta az FCSM hétfőn az MTI-t.
Csökkenti a prosztatakarcinóma miatti halálesetek számát a PSA (prosztata specifikus antigén) szintjét mérő vérteszt rutinszerű alkalmazása egy tizenhárom éven keresztül folytatott kutatás eredményei szerint.
A magyar táplálkozásban alapélelmiszerként elfogadott gabonafélék több betegség kiváltásában is szerepet játszanak. Az egyik legismertebb a cöliákia, de ezen kívül allergiát is okozhatnak, valamint egyéb gyomor-bélrendszeri megbetegedésekben is lehetnek tünetprovokálók.
A csípős ételeket kedvelő, s különösen a chilipaprikát rendszeresen fogyasztó férfiaknak magasabb a tesztoszteronszintjük - erről győződtek meg vizsgálataik során a Grenoble-i Egyetem kutatói, akik eredményeket a Physiology and Behavior című amerikai szakfolyóiratban ismertetik.
Lehet megint irigykedni. Az Alpok legtöbb síterepén úgy kell összelapátolni a havat mostanában, ezzel szemben a svájci Zermatt síterepén és annak olasz oldalán folyamatosan nyitják meg az újabb és újabb pályákat. Egyre növekszik a síelhető pályák hossza, jelenleg már 247 kilométer.
December közepére már odáig jutottunk, hogy egy kisebb havazást is meg kell becsülnünk az Alpokban. Ismét havazik az Alpok déli oldalán, de ettől még sajnos nem fog beindulni a szezon. A kevés mennyiségű hó csak a magasabb részeken marad meg, de azért ez is több a semminél…
Megkezdődött és a jövő év nyarán be is fejeződik a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv szakértői bizottságainak, valamint a másodfokon eljáró hatóságnak otthont adó, új létesítmény építése.
Dél-nyugati szomszédunk is beindította a szezont az előző hétvégén. Négy síterepen már lehetett síelni. Az egész évben vészjósló hírekkel bombázó Maribor-Pohorje nagyszerű szezonkezdetet produkált. A héten csábító akciókat is találunk néhány szlovén síterepen.
A jó dolgokat hajlamosak vagyunk természetesnek venni az életünkben, így van ez akkor is, ha az egészségünkről van szó. Ritkán jut eszünkbe, milyen fontos szerepet játszik jó közérzetünk és teljesítőképességünk megőrzésében a pihentető alvás.
Betegnek lenni soha nem jó, hát még az ünnepek alatt! Sajnos vannak olyan gyerekek, akik ezt a néhány napot is a kórházban töltik. Sőt olyanok is, akik épp ilyenkor kerülnek be egy-egy otthoni baleset miatt.
A bejgli karácsonykor a legtöbb családnál elengedhetetlen része az ünnepi menünek. A hagyományos süteményből az egyik legnépszerűbbet, a diósat teszteltük.
A B3-vitamin (niacin, nikotinsav, nikotinsavamid) egy vízoldékony vitamin. A niacin egy gyűjtőfogalom, mely magába foglal két vegyületet, a nikotinsavat és a biológiailag hatékony formát, a nikotinsavamidot. A gyomor-bélrendszerből jól felszívódik, a felesleges mennyiség a veséken keresztül kiürül. B1-, B2- és B6-vitamin jelenlétében a máj képes előállítani egy triptofán nevű aminosavból.
Továbbra is zárva tart a szlovéniai Bovec (Kanin) síterepe. A síterepet 2013 januárjában kellett bezárni egy liftbaleset után. Ez volt az utolsó szög a pénzügyi nehézségekkel küzdő társaság koporsójában. Ezen a héten már másodszor próbálták eladni a síterepet, de még az eredeti ár töredékéért sem vitték el.
Megszületett Stevie Wonder kilencedik gyermeke. A Nia névre keresztelt kislány a 64 éves énekes második gyermeke élettársától, Tomeeka Robyn Bracy-től - írja a Daily Mail brit internetes portál.
A prosztata jóindulatú megnagyobbodása (benignus prosztata hiperplázia, BPH) a 40 éves kor feletti férfiak körében fordul elő, a korral az érintettek aránya nő. A 60 éven túli férfiak akár 50 százaléka is szenvedhet a kórkép tüneteitől.
Mindennek örülnek a válságos körülmények között élő emberek, ám a létfenntartás alapvető eszközeire van a legnagyobb szükségük; elsősorban tartós élelmiszerre.
A Sella Ronda "körsízés" a világon egyedülálló síélményt ad az ide látogatóknak. A 4 nevezetes olasz sícentrumot (Val di Fassa, Arabba, Alta Badia, Val Gardena) összekötő 40 km-es útvonalon kb. 4-5 óra alatt lehet végigsíelni. A sípályákat szerdától már megnyitották a síelők előtt.
Franciaországban sem rózsás a hóhelyzet. A meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy karácsonyig már nem fog havazni a 2000 méter alatti részeken. Karácsony után egy kicsit javulhat a helyzet, legalább hidegebb lesz, de nagy havazás továbbra sem várható.