…az valószínűleg el sem tudja képzelni nélküle a húsvéti ünnepeket. Igyekeztünk összegyűjteni mindazt, amit tudnod érdemes, ha te is sonkafőzésre adod a fejed.
…az valószínűleg el sem tudja képzelni nélküle a húsvéti ünnepeket. Igyekeztünk összegyűjteni mindazt, amit tudnod érdemes, ha te is sonkafőzésre adod a fejed.
Szakemberek szerint a pikkelysömör nem válogat, minden korosztályt elér. A világon ma mintegy 125 millióan, Magyarországon 140-200 ezren szenvednek pikkelysömörben, ebben a genetikai hátterű krónikus bőrbetegségben.
C generációnak nevezi a Nielsen piackutató azt a korcsoportot, amelynek tagjai minden más korcsoport tagjainál több kapcsolódásra alkalmas készüléket, táblagépet, okostelefont használnak - írja az ELTE TÁTK a hírlevelében.
Egy hét alatt két, korszerű módszerrel végzett tudományos vizsgálat jelezte, hogy a légszennyezettség sokkal nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent, mint azt korábban hitték.
Regionális és demográfiai eltérésektől függetlenül egészségesebbnek érzik magukat azok, akik rendelkeznek olyan barátokkal, családtagokkal, akikről úgy vélik, bármilyen körülmények között számíthatnak rájuk - derül ki az ELTE TÁTK hírleveléből.
A magyar nők Európában a második helyen állnak a rák okozta halálozások tekintetében, évente közel 5.500 új emlőrákos beteget fedeznek. Holott felvilágosítással és idejében végzett szűrővizsgálatokkal az esetek harmadát meg lehetne előzni, másik harmadukat pedig gyógyítani.
A dohányzás miatti egészségveszteség mérsékelése, a dohányzás megelőzése, a dohányzásról való leszokás elősegítése, a dohányfüst expozíció csökkentése kiemelt népegészségügyi prioritás világszerte, így hazánkban is. A szabályozás szigorodása, a megváltozott egészség- és szociális kultúra elősegíti, hogy egyre kevesebben szoknak rá a dohányzásra, és egyre több dohányos próbálja letenni a…
A nemi szerveket érintő, szexuális úton terjedő betegségek miatt kevesen fordulnak személyesen orvoshoz. Az emberek többsége szemérmes, nehezen tárulkozik fel, ezért is fontos a leggyakoribb nemi betegségekről beszélni.
Közel négyezren rekedtek hétfőn este a francia szuperexpresszekben (TGV) Franciaország északi részén, Arras és Lille városa között a hirtelen érkezett havazás következtében kialakult közlekedési káoszban.
Endometriózisról akkor beszélünk, amikor a méh nyálkahártyája a méhen kívül máshol is megtalálható a szervezetben. Számos kellemetlen panasz mellett a meddőség egyik gyakori oka is lehet.
Bruce Willis, Anthony Hopkins, Tom Cruise, Muhammad Ali, Jamie Oliver és Őze Áron. Néhány híresség, akik dadogással vagy diszlexiával küzdöttek, vagy küzdenek még ma is. A Logopédia Napja alkalmából Hegedűs Zsuzsa szemezett a nyelvi problémákkal világhírűvé válók népes táborából.
Te milyennek látod magad? És mások? Mindenkinek vannak előítéletei. Általában külső alapján is rögtön ítélünk. Lássunk most négy embert, akik megcáfolják az sztereotípiákat.
Aki rendelkezik TAJ kártyával, még nem biztos, hogy biztosított, így nem szerezhet jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira. Tehát hiába van születésünk óta a tárcánkban a kártya, ha nem vagyunk jogosultak, mert például nem fizetik utánunk a járulékot, vagy nem jelentettük be a változásokat.
…az valószínűleg el sem tudja képzelni nélküle a húsvéti ünnepeket. Igyekeztünk összegyűjteni mindazt, amit tudnod érdemes, ha te is sonkafőzésre adod a fejed.
Ha valaki kontaktlencsét visel, az nem azt jelenti, hogy szemüvegre már nincs is szüksége többé. Bármilyen korrekciót érintő változást megelőzően egy korrekt vizsgálat kivitelezéséhez lágy lencsét viselőknek a vizsgálat előtt 12 órával már nem szabadna lencsét viselniük.
Az általános iskolások komoly ismeretbeli hiányosságát fedte fel egy ausztrál tanulmány, amely szerint a 10 és 12 év közötti gyermekek háromnegyede gondolja, hogy a pamutzoknit az állatok szőréből készítik, több mint egynegyedük pedig azt, hogy a joghurt fán terem.
A leukémiák kezdeti tünetei általánosak, általában enyhék és nem specifikusak. Igen nehéz ezért a korai felismerésük, hiszen a panaszok miatt kevesen fordulnak időben orvoshoz, és a panaszok sem utalnak egyértelműen a leukémiára.
Bár sok ember rosszul bír bizonyos ételeket, a valódi ételallergia (amely az immunrendszer túlérzékenységét jelenti bizonyos anyagokra) nem olyan gyakori, mint ahogy azt gondolnánk.
Arra mindenki viszonylag hamar rájön, hogy hiába a sok szakirodalom, könyvből nem lehet gyereket nevelni. Minél több előfeltevéssel indulunk, annál nagyobb csalódások érnek. A nevelés alapelvei I.
Bibliájában őrizte nyertes szerencsejáték szelvényét egy 81 esztendős Rhode Island-i hölgy, aki kedden hozta nyilvánosságra, hogy övé minden idők egyik legnagyobb, 336,4 millió dolláros (75,5 milliárd forintos) amerikai főnyereménye.
Március első hete az endometriózis hete – világszerte, így nálunk is. Ez a betegség a nők betegsége, a szülőképes nők 10–20 százalékát érinti Európában úgy, hogy meddővé válnak a betegség miatt.
Szerda reggel nagyjából 7 óra óta elérhetetlen a Facebook; az egyik legnépszerűbb közösségi oldalt nem csak Magyarországról, de a Twitter szerint több más országból sem lehet elérni.
Tovább folytatódott az internet-előfizetések számának növekedése, 2011 decemberének végén meghaladta a 4,3 milliót, a mobilinternet-előfizetések száma pedig átlépte a 2 milliót - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
…az valószínűleg el sem tudja képzelni nélküle a húsvéti ünnepeket. Igyekeztünk összegyűjteni mindazt, amit tudnod érdemes, ha te is sonkafőzésre adod a fejed.
Ha a jóisten báránykát ad, legelőt is ad hozzá, szól a mondás, ami a Sztancs családra különösen igaz. Az ő birkáik a gyönyörű Hortobágyi Nemzeti Parkban legelésznek.
Vizsgálja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az e-cigaretták forgalmazásával összefüggő kereskedelmi kommunikációt és a készletekben árusított, hálózatról működő akkumulátor-töltők biztonságát is – közölte a hatóság szerdán.
Az országban továbbra is terjed az influenzajárvány, de a múlt héten több megyében már csökkent a betegek száma - mondta Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi főosztályának vezetője.