2012. március 21. szerda

márc. 21
3:36
Bartholin-ciszta és Bartholin-tályog (WebBeteg)
A Bartholin-mirigy a hüvelybemenetnél helyezkedik el, mindkét oldalon megtalálható a nagyajkak alsó harmadában. Amennyiben a mirigy begyullad, duzzanat, pirosság, fájdalom, láz jelentkezhet, míg előtte a legtöbb beteg a mirigy létezéséről sem tudott.
márc. 21
6:03
Űrutazásra készül a sztárszínész (Infostart)
Ashton Kutcher amerikai színész is jelentkezett, hogy utasként részt vegyen a Virgin Galactic nevű vállalkozás által meghirdetett űrutazások egyikén.
márc. 21
9:03
Egyelőre stagnál az építőipar (Metropol)
Az idén januárban az építőipari termelés 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – a termelés az előző havinál 0,5 százalékkal volt kisebb.
márc. 21
9:54
Egészséges is lehet a gyermekkori nassolás (WebBeteg)
Ki ne látott volna iskolai büféknél kígyózó sorokat? A gyerekek imádnak nassolni, de jól is teszik, hiszen kisebb térfogatú gyomruk lévén naponta többször kell kalóriát magukhoz venni, hogy kielégítse szervezetük a magas energiaszükségletet.
márc. 21
10:57
A gyulladásos bélbetegség rákhoz vezethet (WebBeteg)
Kutatások szerint a Crohn-betegség fokozza a vastagbélrák kockázatát, bár a fokozott kockázat ellenére a gyulladásos bélbetegségben szenvedők 90 százalékánál sohasem alakul ki daganatos megbetegedés.
márc. 21
12:00
Életkorok pszichológiája: a kisiskoláskor (WebBeteg)
A gyermek a kisiskoláskorba lépéssel megkezdi útját a társadalmi beilleszkedést, a barátok, ismerősök elfogadását. Nagy változások előtt áll, melyek mind a gyermeket és mind a szülőket is megviselheti nem megfelelő odafigyeléssel.
márc. 21
14:06
A tartós cukorbetegség növeli a szélütés veszélyét (WebBeteg)
Az már régóta ismert, hogy a cukorbetegség a szívinfarktus és az agyi katasztrófa egyik legfontosabb kockázati tényezője, egy újabb nagy vizsgálat eredménye azt is bizonyította, hogy tíz évnél hosszabb fennállása esetén ez a veszély háromszorosára növekszik.
márc. 21
15:09
Rossz táplálkozási szokások - Összetettebb, mint gondolnánk (WebBeteg)
Három milliárdan vagy túl keveset, vagy túl egészségtelenül, vagy túl sokat esznek. A rosszul tápláltság visszaszorításának olyan bajnokokra van szüksége, akik tudják, hogyan kell keresztülvinni a dolgokat a kormányokon, elkerülni a bürokratikus halandzsát, és befejezni azt, ami egyszer elkezdődött - fogalmazott Lawrence Haddad, a Fejlesztési Tanulmányok Nagy-Britanniai Intézetének igazgatója.
márc. 21
16:12
Újabb felismerések az aszpirin védőhatásáról (WebBeteg)
A naponta kis dózisban szedett aszpirin segít megelőzni a rák kialakulását, sőt talán a meglévő daganat szétterjedését is - idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
márc. 21
16:24
Lakásvásárlás támogatásokkal (Metropol)
Az idei évtől a kormány több új és réginek tűnő lakástámogatási lehetőséget nyitott meg, de ez még nem elég a lakáspiaci fellendüléshez.
márc. 21
18:18
A legelterjedtebb allergiatípusok (WebBeteg)
A három leggyakoribb allergiás betegség az asztma, a rhinitis és a különböző ételallergiák. Európában nyolcvanmillió embert tartanak nyilván különböző allergiás betegségekkel. Előfordulások, arányok.
márc. 21
19:21
Nem aktiválják a felmondóleveleket a rezidensek (WebBeteg)
Nem aktiválják azokat a felmondóleveleket, amelyeket mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezett ügyvédi letétbe a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért.
márc. 21
19:51
Miss Röfiék is csillagot kaptak (Infostart)
A Hollywoodi Hírességek Sétányának 2466. csillagával "tüntették ki" a világhírű Muppets bábfigurákat.
márc. 21
21:57
Megtalálták a hegyibetegség ellenszerét (Infostart)
A gyulladásgátló ibuprofén csökkenti az akut hegyibetegséget, amelytől a hegyekbe kiránduló, ott sportoló több millió amerikai negyede szenved - állapították meg a Stanford Egyetem kutatói.

Keresés