2012. december 7. péntek

dec. 7
12:10
Szalkay Nikolett a Cherry Queen márka Új Arca! (Éva Magazin)
A Miss Cherry Queen 2012. győztesének fotója nemsokára már a csokoládés dobozok dísze lesz. (X) Hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező, utolsó nagy csokoládégyára, a Bonbonetti csoport, a csoki kóstolók mellett rendhagyó programmal várta idén mindazokat, akik ellátogattak az Édes Napok programsorozatára ez év szeptemberében. Idén rendezték meg ugyanis először a Miss Cherry Queen Csokoládé…
dec. 7
12:12
Örök ajándék nem csak karácsonyra (Éva Magazin)
PANDORA december 24-ig négy speciális karácsonyi szettet kínál, 20 % kedvezménnyel! (X) Lepd meg szeretteidet vagy magad egy olyan ajándékkal, amely mindig feleleveníti a közös élményeket, és ami az évek során ízlés szerint gazdagítható, válzotatható.   A PANDORA téli kollekciójában az ikonikus karkötőre fűzött díszekben visszaköszönnek a tél jellegzetes pillanatai, mint a közös sütögetés,…
dec. 7
12:14
5 tipp a karácsonyi előkészületek túléléséhez! (Éva Magazin)
Hányszor is fogadtad meg eddig, általában már úgy január tájékában, hogy az idén máshogy lesz, száncsengő és hepinesz? Tippjeink segítségével most sikerülhet! Mi újkori anyák és lányok annyi mindent akarunk, de nem ám sorban, hanem rögtön és egyszerre: diplomát és nagy szerelmet, gyereket és karriert, szülést és szuper alakot, minden igényt kielégítő karácsonyi összképet és kisimult ideget…na, a…
dec. 7
12:16
16 frappáns cipősszekrény! (Éva Magazin)
Egy cipő munkába, egy bevásárláshoz, egy játszótérre, egy futni... és ezt szorozzuk a család létszámával. Klassz megoldások cipőkupi ellen. 1. Egy klasszikus szekrény, sűrűn polcozva. Sokat sejtető tejüveggel. A kép forrása 2. Az IKEA kínálatából nekünk ez tetszik a legjobban. Keskeny előszobákban is praktikus. A kép forrása 3. Csináld magad #1: A kis balerinacipőknek alumínium ruhafogasból…
dec. 7
15:51
Hó alá kerülhet a fél ország (Infostart)
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható nagy havazás miatt. Az előrejelzés szerint az ország déli, délnyugati területein intenzív havazásra kell készülni, helyenként több mint 30 centiméternyi friss hó is hullhat. A fokozatosan erősödő szél hatására sok helyen hófúvás is várható, és főként a déli területeken jelentős hóakadályokkal is számolni kell.
dec. 7
19:03
„Év Bortermelője 2012” választás eredményhirdetése (Édenkert)
2012. december 7-én 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2012” cím nyertesét.
dec. 7
20:30
Mobil nincs, csak fakanál: lányok, asszonyok Indiában (Éva Magazin)
Sajnos az indiai nők sorsa mind a mai napig mit sem változott. Laura 25 évesen úgy döntött, hogy Indiába költözik a barátjával. Viszonylag gyorsan találtak munkát mindketten, összecsomagolták az életüket és kiköltöztek Bangalore-ba. Laura az ott töltött első néhány nap után rájött, fogalma sem volt róla, mire vállalkozott. Egyelőre fél évre terveznek, de ki tudja mit hoz az élet... Sokan…

2012. december 8. szombat

dec. 8
11:39
Kóstoljuk meg az édesburgonyát! (Blikk)
dec. 8
12:15
Exkluzív interjú a Mikulással! (Éva Magazin)
Igen, valóban, a Mikulással - nem tódítunk! Lovászi Ildikónak sikerült kifaggatnia őt lappföldi otthonában. Ha eddig nem hittétek volna, akkor most bebizonyítjuk, hogy a Mikulás igenis bármit meg tud oldani. Miközben itt turnézott Magyarországon, rövid időre visszaugrott hazájába, Lappföldre, hogy újságírókat fogadjon és válaszoljon a kérdéseikre. Sajnos nem tudtuk meg a titkát, hogy hogyan tud…
dec. 8
12:17
Háromféle recept bejglitésztához (Éva Magazin)
Itt az ideje kipróbálj új bejglitésztákat is. Klasszikus bejgli (képünkön jobbra) Hozzávalók (6 rúdhoz): 1 kiló liszt, 20 deka vaj, 15 deka zsír, 6 evőkanál cukor, 1 deka friss élesztő (szárítottból egy egész csomag), 2 tojás, 2 deci tej, fél deka só, 1 evőkanál tejföl Előkészítés: 60 perc, pihentetés: 1-2 óra, sütés: 35–40 perc 1. A lisztet, a vajat, a zsírt és a cukrot mély tálban finomra…
dec. 8
17:03
Áts Károly: megtalálni és megmutatni a borcsodákat (Infostart)
Több száraz bor is szerepel Áts Károly toplistáján, pedig a legtöbb nemzetközi sikert az édes tokaji tételekkel érdemelte ki a borász, aki most kapta meg az Év Bortermelője díjat. A mádi Royal Tokaji Szőlőbirtok főborásza az InfoRádiónak elmondta: egyaránt szereti az aszúkat és a száraz borokat is.
dec. 8
20:21
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2012. december 9. vasárnap

dec. 9
8:03
Akcióban a királyi vakondfogó (Infostart)
A királyság régen megszűnt Franciaországban, a királyi vakondfogó tiszte azonban nem. Ma is főállásban irtja a "földalatti mozgalom harcosait" egy férfi a versailles-i kastély 800 hektáros díszkertjében, amely a világ egyik legcsodálatosabbika.
dec. 9
8:39
Badacsonyi kűr körkarácsonyfával - videó (Infostart)
A Badacsonyi Kör szótárában a borkorcsolya ezt jelenti: koccints kéknyelűvel korcsolyázás közben. A szó szerinti borkorcsolyát a Műjégpályán szervezték meg a badacsonyiak, és kreatív kűrjüket megfejelték egy borkarácsonyfával is.
dec. 9
11:21
Jóból is megárt a sok, néha a kevés is elég (Blikk)
Vajon miért fordulhat elő, hogy szervezetünk olykor a friss, egészséges alapanyagokból készült falatokra is rosszul reagál.
dec. 9
11:21
4 gyönyörű, illatos dekoráció narancshéjból (Éva Magazin)
Készíts csodaszép és illatos narancsos adventi díszítést gyorsan és könnyen! 1. Apró Dísz Óvatosan fejtsük le a gyümölcsről a héját. Ehhez jól jön a tökkaparó vagy a kivihámozó szerszám. Sütikiszúróval vághatunk ki nagyobb héjdarabokat, és egy zsákvarró tű segítségével fűzhetjük fel őket. Napokig illatosítják a lakást.   Ez az adventi, illatos dekorációról szóló összeállítás részben „csak"…
dec. 9
11:57
Érdekességek és édességek kiállítása (Infostart)
Az Auguszt cukrászda történetét bemutató kiállítás nyílt a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Jelenleg a család ötödik generációja működteti az üzleteket a fővárosban - mondta Auguszt József az InfoRádió Aréna című műsorában.
dec. 9
15:33
Terrarisztika Budapest Börze (Éva Magazin)
December 16-án ismét Terrarisztika Budapest Börze, szakkiállítás és vásár a SYMA-ban! Időpont: 2012. december 16. (vasárnap) 10:00-17:00 Helyszín: SYMA Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György út 1. Belépő: felnőtt: 900 Ft.-, Diák: 600.-, 6 éves kor alatt Ingyenes Nagycsaládosoknak a belépőjegyek árából 50% engedményt biztosítunk (NOE kártya felmutatása szükséges) Még több információ:…
dec. 9
15:35
Terrarisztika börze játékszabály (Éva Magazin)
Marquard Media Magyarország Kft. – „Terrarisztika börze” nyereményjáték hivatalos játékszabálya Marquard Media Magyarország Kft. – „Terrarisztika börze” nyereményjáték hivatalos játékszabálya 1. A játék szervezője Az „Terrarisztika börze” elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban „Játék”) szervezője a Marquard Media Magyarország Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7. /Graphisoft Park/,…
dec. 9
15:37
Nyerj belépőt a Terrarisztika Börzére! (Éva Magazin)
10 db kétfős belépőt sorsolunk ki a dec. 16-i Terrarisztika Budapest Börzére! Válaszolj helyesen az alábbi két kérdésre, és máris megnyerheted az egyik páros belépőt! Játékunkban kizárólag regisztrált olvasóink vehetnek részt. Ha már regisztráltál, lépj be az oldal tetején, bal oldalon látható BELÉPÉS gombbal (elvileg, ha nem lépsz ki az oldalunkról, 30 napig beléptetve marad a géped, így ezt a…
dec. 9
17:39
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 3, 10, 15, 26, 39, 44.

2012. december 10. hétfő

dec. 10
6:12
Helikopter mentette meg az őzet (Infostart)
A helikopter propellere keltette légörvénnyel fújtak le a jégről egy ráfagyott őzet egy észak-németországi tavon, megmentve ezzel az állat életét.
dec. 10
11:30
Marcipános vajaskeksz betűnyomdával díszítve (Éva Magazin)
Robotgéppel pofonegyszerű keksz. És nagyon finom! Vettünk egy keksz-betűnyomdát, gyorsan ki is próbáltuk. A receptben szereplő adag nem túl nagy, ha sokat szeretnél, pl. ajándéknak, akkor duplázd bátran a mennyiségeket. Ilyen lett a mi sütink. Nagyon finom! Hozzávalók: 150 g vaj 20 dkg barnacukor (nem dől össze a világ, ha normál cukrot használsz) 30 dkg cukor 1 cs vaníliás cukor 250 g…
dec. 10
14:39
S. O. S. ajándékötletek: 4 tipp (Éva Magazin)
Nyakadon a karácsony, és még most sem tudod, kinek mit ajándékozz? Készíts otthon, saját kezűleg, kevés pénzből egyéni stílusú, kedves tárgyakat. 1. Régi képkeretből vadiúj Textil dekupázs­­ragasztót vigyél fel ecsettel a keretre, majd simíts rá egy vidám textilt, amire még egy réteg ragasztó kerüljön. Végül dekupázslakkal fedd be a keretet. 2. Dizájnos csomagolás   Tudtad, hogy…
dec. 10
15:42
VIDEÓ: ünnepi gyertyatartó saját kezűleg (Éva Magazin)
Nézd meg videónkat és fogj hozzá! :) Néhány mívesen megmunkált gyertyatartó, esetleg polctartó, egy fölössé vált tálca, ragasztópisztoly és színes dekóspray. Szentgyörgyi Kata, a Kicsi Ház bloggere szerint nem is kell ennél több egy frappáns karácsonyi dekoráció elkészítéséhez. Nézd meg a videót és próbáld ki te is! Karácsonyi ajándéknak is ideális. Styling és koncepció: Szentgyörgyi Kata…
dec. 10
16:06
Fogyj almával és körtével! (Blikk)
Szeretnél a karácsonyi „evésmaratonnak" néhány kiló mínusszal nekivágni? Ezek az egészséges gyümölcsök remek főszereplői lehetnek a diétának!
dec. 10
17:48
Arany libaleves maceszgombóccal (Éva Magazin)
Évszázados hanukai specialitás, amelyet nagy családi vacsorákon szolgálnak fel. Hozzávalók: 2 libaaprólék • 3-3 sárga- és fehérrépa • fél karalábé és zeller • 1 vöröshagyma • 3 gerezd fokhagyma • só • 1-1 mokkáskanál szemes bors, szerecsendió-virág és köménymag • 2-3 szegfűszeg • fél deci rum A gombóchoz: 3 tojás • 2 evőkanál libazsír • só • csipetnyi reszelt szerecsendió • 1 csokor petrezselyem…
dec. 10
17:50
A tavalyi év legnépszerűbb fiú- és lánynevei (Éva Magazin)
Kezdhetitek a tippelgetést! Dávid? Máté? Lili? Viktória? Netán Lajos? Vajon minek köszönhető, hogy bizonyos nevek bizonyos időszakokban a népszerűségi listák élére törnek, máskor meg valahol leghátul kullognak? Vajon mi alapján választunk nevet a gyerekeinknek? Vajon miért van most annyi Bendegúz, Patrik vagy Martin, míg anyáink idejében ezek a nevek elvétve bukkantak csak fel? Vajon mennyire…
dec. 10
22:03
Ellopták a hírhedt kalózvezér koponyáját (Infostart)
Enyhe büntetéssel megúszták tettüket egy hírhedt északi- és balti-tengeri kalózvezér koponyájának tolvajai Németországban.

2012. december 11. kedd

dec. 11
6:45
Így kerülhetők el télen a balesetek (Infostart)
Kisebb sebesség és téli gumik felszerelése - ez a két legfontosabb tényező, amivel felkészülhetnek az autóvezetők a megváltozott útviszonyokra, a téli körülményekre - vélekedik az InfoRádió által megkérdezett vezetéstechnikai szakértő.
dec. 11
10:36
Mikor jártál utoljára az Fővárosi Állatkertben? (Éva Magazin)
Téged is vár Cloé fóka! Tudtad-e, hogy az oroszlánfókák, vagy a Madagaszkár-ház lakói hogyan pihennek éjszaka? Láttad-e már a jegesmedvét a kulisszák mögött? Milyen különleges halakat rejtenek az akváriumok? Cloé, a Montive szeleteket forgalmazó Mona Hungary örökbefogadott büszkesége, egy ifjú hím titán, egy jól kifejlett és egészséges ifjú hím oroszlánfóka - vagyis latin nevén Zalophus…
dec. 11
10:38
Hogyan és miben segítenek a rostok? (Éva Magazin)
Bemutatkozik a 6 féle rostot tartalmazó Stimulance rostkeverék por. Az élelmi rostok a növényi eredetű táplálékokban találhatók. A rostok a növényeknek azon alkotóelemei, amiket nem emésztünk meg, szinte érintetlenül lejutnak a vastagbélbe, ahol helyileg kifejtik kedvező hatásukat. A különböző rostoknak számos jótékony hatásuk van, a legkedvezőbb eredményt úgy érhetjük el, ha elegendő mennyiségű…
dec. 11
10:40
Színes karácsonyfakekszek (Éva Magazin)
Dísznek is, desszertnek is jó választás az ilyen vidáman díszített ehető fenyőfa. Előkészítési idő: 15 perc + 1 óra pihentetés Sütés: 15 perc Hozzávalók: 25 deka liszt, 18 deka hideg vaj, 3 tojássárgája, 8 deka porcukor (1 kávéskanál fahéj, fél-fél kávéskanál szegfűszeg és kardamom, ha fűszeresebb tésztára vágysz) 1. Gyors mozdulatokkal morzsold össze a lisztet és a hideg vajat. Add hozzá a…
dec. 11
11:00
Karácsonyfát vennél? 10 tipp a gyökeres fenyőhöz (Blikk)
Vágott helyett földlabdás vagy dézsás fenyőt vennél karácsonyra? Eláruljuk, mire figyelj a vásárláskor és azt is, hogyan tarthatod életben a fádat!
dec. 11
12:42
Újratölthető kávékapszulák (Éva Magazin)
Miután teret nyertek a kapszulás kávéfőzők, most jönnek a tölthető kapszulák. Itt nálunk a szerkesztőségben is van kétféle kapszulás kávéfőző a konyhában. Így mindenki olyan kávét főzhet magának amilyet csak szeretne. Aki viszont otthonába is ilyet vásárolt, vagy kapott ajándékba, hosszú távon talán drágának, környezetszennyezőnek találhatja a kapszulás kiszerelést. Ezért érdemes kipróbálni a…
dec. 11
13:45
PI ÉLETE (Éva Magazin)
A hatalmas sikerű könyv, mostantól a mozikban! Főszereplő: Suraj Sharma, Irfan Khan, Gerard Depardieu. Zene: Mychael Danna. Fényképezte: Claudio Miranda. Látvány: David Gropman. Írta: Yann Martel, David Magee. Rendezte: Ang Lee Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy…
dec. 11
14:48
Évzárás Magnatikus módra (Éva Magazin)
Az év utolsó előtti napján a Syma Csarnokban felejthetetlen estére készülhetnek a zenekar kedvelői. (X) A sláger-gyáros gyulai zenekart már senkinek sem kell bemutatni. Szívhez szóló dalaik, emberközeli stílusuk és igazi lüktető koncertjeik révén a fesztiválok főattrakciójává és sokak kedvencévé váltak alig több mint egy évtized alatt. A szakmai díjak és a közönség elismeréseként teltházas…
dec. 11
14:50
Évzárás Magnatikus módra (Éva Magazin)
Az év utolsó előtti napján a Syma Csarnokban felejthetetlen estére készülhetnek a zenekar kedvelői. (X) A sláger-gyáros gyulai zenekart már senkinek sem kell bemutatni. Szívhez szóló dalaik, emberközeli stílusuk és igazi lüktető koncertjeik révén a fesztiválok főattrakciójává és sokak kedvencévé váltak alig több mint egy évtized alatt. A szakmai díjak és a közönség elismeréseként teltházas…
dec. 11
15:30
Öltöztesse bútorait ünneplőbe! (Blikk)
Szeretné a lakást karácsonykor igazán különlegesen felöltöztetni? Csak a fantázia szabhat határt a jobbnál jobb ötleteknek, otthonának minden pontján alkothat valami gyönyörűt. Bátki Szilvia és Bácskai Anita hobbiművészek most egy ünnepi asztaldísz és a székhuzat elkészítésében segítenek.
dec. 11
15:51
Beszédes jelek: 5 tipp, hogy jó benyomást tégy az emberekre (Éva Magazin)
Nem is gondolnád, mi minden befolyásolhatja a rólad kialakult képet... Mosoly, erős kézfogás, jólápoltság – igen, ezeket már mind ismerjük, és tudjuk, hogy ezek mind nagyon fontosak az első benyomás kialakulásánál. Ám vannak olyan árulkodó jelek, amikről nem is gondolnák, hogy – akár tudat alatt is – befolyásolhatják a rólunk kialakult képet. Lássuk, melyek ezek: 1. Beszédes lábak 2011-ben egy…
dec. 11
17:57
Még nincs 2013-as Éva naptárad?? (Éva Magazin)
Decemberi számunk 13-áig van kint az újságárusoknál. Aki szeretné átlapozni az Éva decemberi számát és/vagy szert tenni a csodálatos 2013-as Éva naptárra, az igyekezzen! Mert a decemberi számunk és vele együtt a naptár december 13-ig kapható. 14-én megjelenik a januári Éva! :)
dec. 11
17:59
Pi élete a mozikban! (Éva Magazin)
A hatalmas sikerű könyv nemsokára a mozikban. Főszereplő: Suraj Sharma, Irfan Khan, Gerard Depardieu. Zene: Mychael Danna. Fényképezte: Claudio Miranda. Látvány: David Gropman. Írta: Yann Martel, David Magee. Rendezte: Ang Lee Pi Patel élete semmiben sem hétköznapi. Egy francia uszodáról kapta a nevét. Az apjának állatkertje van Pondicherryben. Tizennégy évesen hűtlen lesz gyökereihez, hogy…
dec. 11
20:33
Kezdődik: tudjon meg mindent a világvégéről! (Infostart)
Megélénkült a gyertyák és az ételkonzervek iránti kereslet szerte a világon amiatt, hogy sokan hitelt adnak a világ végét jósolóknak.

2012. december 12. szerda

dec. 12
7:03
Tengeribeteg volt Nelson admirális? (Infostart)
Megvakult az egyik szemére egy francia kikötő ostrománál, elvesztette jobb karját egy másik csatában, egy most felfedezett levél szerint még tengeribetegségtől is szenvedett a 18. század legkiválóbb haditengerésze.
dec. 12
9:42
Tölts le és nyomtass ki egy egész várost! :) (Éva Magazin)
Vagy állatfigurákat. Vagy készíts magatoknak sajátot. Az Időtetrisz blog tele van ötletekkel. Az Időtetrisz blog egy népszerű dizájner apuka ötleteit gondolta tovább és alkotott fillérekből kedves játékokat. A blogbejegyzésből letölthetünk és kinyomtathatunk város- és állatfigura-sablonokat, de készíthetünk is egyedi papírjátékokat. Ezekhez nem kell más, csak kartonpapír, festék vagy öntapadós…
dec. 12
12:51
„Csupa erő, csupa izom, minden reggel tejet iszom!” (Éva Magazin)
Miért szeretjük a tejet? A Montice szeleteket forgalmazó Mona Hungary Kft. idén megkapta a Budapesti Állat- és Növénykert alapítványától az Arany Oroszlán Díjat, amelyet azon kiemelt partnerek vehették át, akik a legtöbbet tették a Budapesti Állat- és Növénykertért.  A cég számára, az egészséges táplálkozás elkötelezettjeként az élővilág, az állatok, az egészséges életvitelhez szervesen…
dec. 12
13:54
VIDEÓ: Óvodások a boldogságról :) (Éva Magazin)
A dél-pesti Zöld Ovi Óvodában jártunk kameránkkal, és kifaggattuk a gyerekeket. Te minek örülsz? Mit szeretsz ajándékba kapni? Szerinted mit jelent a boldogság? Ilyen kérdéseket tettünk fel a Csepeli átjárón található Zöld Ovi Óvodában. Nézzétek meg, hogy mit válaszoltak a gyerekek! Van köztük olyan, amit akár ti is mondhattatok volna? Riporter: Alberti Petra Bianka, videó: Emforen
dec. 12
16:00
Indul a nagy gasztro nyereményjáték (Éva Magazin)
Szakácskönyv, mézeskalácsforma-szett, eredeti olasz Panettone... Az első játékunk már elindult! Itt találod. 2012. december 14-16. között a Deliza Gourmet bolt eredeti olasz panettonéjéért játszahattok 17-én és 18-án a Nagy vegetáriánus szakácskönyvet nyerhetitek meg. 19-én és 20-án Tescoma mézeskalács szett lesz a nyertesek jutalma.
dec. 12
17:03
Karácsonyi ajándéktippek – Vol. 1. (Éva Magazin)
Anyának, apának, tesónak, kisgyereknek – mindenki számára van néhány szuper ötletünk! Utolsó pillanatokban eszmélők, gyertyát a körmükre égetők, későn észbekapók, figyelem! Ha még mindig előttetek áll az ajándékvásárlás kihívása, böngésszétek végig alaposan ajándéktippjeinket, hátha segíthetünk nektek ihletet meríteni. Annak is ajánljuk, aki már tudja, kinek mit szán a fa alá, hiszen lehet, hogy…
dec. 12
19:39
Őket keresték a legtöbben a Google használói (Infostart)
Idén a legnagyobb érdeklődés a tragikus körülmények között elhunyt Whitney Houstont, a koreai rappert, Psyt és az Egyesült Államok keleti partvidékén pusztító Sandy hurrikánt övezte a Google keresőóriás számításai szerint.

Keresés