Több mint 780 ezer emberéletet követeltek a földrengések közvetlenül vagy közvetetten a 2010-el végződött évtizedben: ez a szám a természeti katasztrófák áldozatainak 60 százaléka - olvasható a The Lancet című brit folyóiratban pénteken megjelent tanulmányban. A haláleseteket leszámítva a földrengések ebben az időszakban további két milliárd embert érintettek közvetlenül.
A parlagfű pollenkoncentrációja az elmúlt héten sehol sem érte el a tüneteket okozó mennyiség határértékét, ezzel véget ért a 2011. évi pollenszezon - közölte a tisztiorvos.
Intenzív politikai csatározások övezik az Egyesült Államokban a napenergia kérdését. Egy új kutatás eredményei segíthetnek, hogy a hangsúly a döntéshozók oldaláról a fogyasztói elvárásokra terelődjön.
A magyar háztartások vásárlási adatai alapján az egy főre eső fogyasztás kenyérből 50 kilogramm, kifliből 60 darab, zsemléből pedig 150 darab volt 2010-ben, kenyeret a háztartások egy év alatt 67 alkalommal vettek, vagyis nagyjából ötnaponta - közölte a GfK Hungária piackutató.
Három megkövült tojást találtak egy Toszkánában feltárt etruszk temetőben. Az ókori sírokban elhelyezett étel a régészek szerint a halott túlvilági életéhez volt szükséges.
A szokatlan jelenségeket gyűjtötte össze Vida Ági babapszichológus. Olyan furcsaságok léphetnek fel a szülés után és a szoptatás ideje alatt, amelyekről nem tudod eldönteni, hogy vajon károsak-e vagy sem. Például rohamosan fogyni kezdesz, hullik a hajad, aranyered lesz, vagy éppen fájdalmas a szex.
Egy nagyszabású hollandiai tanulmány eredménye szerint nagyobb kockázattal alakul ki vastagbélrák az idősebbeknél, a túlsúlyos embereknél és azoknál, akik keveset mozognak.
A vasárnapi tragikus egyiptomi buszbaleset könnyebb sérültjeit akár már kedden hazaszállíthatják - közölte Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat műveleti igazgatója, a kedden Hurghadába induló magyar orvoscsoport vezetője.
Az éveken át tartó szorgalmas gyűjtögetés eredménye végül egy halom lejárt, felismerhetetlen címkéjű gyógyszer lesz. Érdemes néha a doboz mélyére nézni!
Tizenkilenc prostituáltat, két zsák marihuánát és állatviadalokra szánt száz kakast találtak a rendőrök a mexikói Acapulco börtönében végzett ellenőrzés során.
Az amerikai gyerekgyógyászok évente több mint tízmillió felesleges antibiotikum-receptet írnak fel olyan megbetegedésekre, mint az influenza és az asztma, ami hozzájárul a potenciálisan veszélyes antibiotikum-rezisztencia további terjedéséhez - állapították meg tanulmányukban kutatók.
Azok, akik boldog párkapcsolatban élnek, hajlamosabbak az elhízásra, mint az egyedülállók. Ennek elsősorban a párkereső konkurencia által gyakorolt nyomás az oka - derítette ki egy német professzor.
Véget ért a hazai fehér gólyák költési időszaka, a madarak zöme már elérte a déli telelőterületeket. Ebben az időszakban sokat tehetünk az állomány megőrzése érdekében, ugyanis a zöldhatóságok ilyenkor engedélyezik a vezetéktartó-oszlopokra épült fészkek biztonságossá tételét. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az oszlopokra szerelhető, szabványos fészekemelő eszköz, a…
Az emelkedő gyógyszerárak világában érdemes kipróbálni a házi gyógyszerkészítést. Ne ijedjenek meg, természetesen nem otthoni kísérletezésre, esetleg kis kémiai laboratórium felállítására buzdítjuk Önöket, csupán arra, hogy a már ismert gyógyszereiket próbálják helyettesíteni a gyógyszer információját hordozó, „programozott” vízzel. Egyszerű, gyakorlatilag ingyen van, és hatékony – győződjenek meg…
Korábban már írtunk a házi gyógyszerkészítésről. A cikkünkre érkezett visszajelzések nyomán most megismételjük, hogy csupán arra buzdítjuk Önöket: a már ismert – nem életmentő! – gyógyszereiket próbálják helyettesíteni a készítmény információját hordozó, „programozott” vízzel, amelyből általában elég egyszerre 6-8 cseppnyit bevenni, pontosabban a nyelv alá cseppenteni. Egyszersmind néhány…
A Generali Csoporthoz tartozó Europ Assistance (EA) ma újabb speciális mentőrepülőgépet küld Egyiptomba, hogy a vasárnapi buszbaleset legsúlyosabb sérültjeit is hazaszállíthassák. Csütörtök estig mind a 25 sérült megérkezhet Magyarországra. Mentőrepülőgépet küldött Kairóba a Groupama is.
Tizenhat általános iskolás gyermeket szállítottak szerdán a kazincbarcikai kórházba, mert rosszul lettek az iskolabusz utasterébe szivárgott kipufogógáztól - tájékoztatott Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve: a járművet a rendőrség lefoglalta és eljárást indított.
Sokan nem is gondolnák, de a felnőtteken kívül a gyerekeknél is komoly problémákat okozhat a nem megfelelő táska. A túl nehéz és nem megfelelően hordott táska meghúzhatja az ínszalagokat és az izmokat, sérülést és fájdalmat okozva a nyakban és a derékban.
A Best Reisen utazási iroda szerint az Egyiptomban balesetet szenvedett autóbusz sofőrje rendelkezett a szükséges vezetői engedéllyel, a jármű pedig kifogástalan műszaki állapotban volt.
Jól vannak azok a tardonai gyerekek, akik rosszul lettek egy Kazincbarcikára tartó autóbuszon szerdán; a múlt éjszakát már valamennyien otthon töltötték - tájékoztatta Göndör Judit, a kazincbarcikai önkormányzat szóvivője.
Jó állapotban van az a kilenc sérült, akit csütörtök délután szállítottak Magyarországra Hurghadából - mondta Nagy Ferenc, a szállítást lebonyolító Europ Assistance operációs vezetője Budapesten.