A várandós anyák ne választhassák orvosi tanács ellenére az otthonszülés lehetőségét, ha ezzel kockáztatják a baba egészségét - tanácsolja a The Lancet című orvosi folyóirat.
Kényszerleszállást hajtott végre két vitorlázó repülőgép az este az M70-es autóút mellett, Murarátka közelében. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a gépek nem sokkal sötétedés előtt a szántóföldön landoltak, senki sem sérült meg és a repülők sem törtek össze.
Nem helyes az a tanács a terhes nők számára, hogy kettő helyett egyenek - figyelmeztet egy brit szervezet, amely szerint a terhesség alatt felszedett plusz kilók veszélyt jelentnek az anyára és a magzatra is.
Kevesen akarnak cukrászok lenni, és ezért a társadalom nézetei és a szakképzést hátráltató rengeteg adminisztráció is felelős - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Auguszt József. A cukrászmester arról is beszélt, hogy bár a cukrászoknak a sütemény a nagyobb kihívás, de a fagylaltok sem szorulnak háttérbe, majd elárult néhány műhelytitkot a fagylaltkészítéséről.
Erős forgalomra lehet számítani vasárnap az ország több útvonalán és határátkelőhelyén, így az M3-as autópályán a Formula-1 verseny miatt, a nyaralóhelyek környékén, a záhonyi és a röszkei határnál - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája.
A horvát hatóságok folytatják a keresését annak a magyar férfinak, aki még péntekre virradóra tűnt el kajakozó társai közül a Dráván, a horvátországi Répás (Repas) közelében.
Vontatás közben kigyulladt egy dízelmozdony motortere vasárnap reggel a Hajdú-Bihar megyei Ohat-Pusztakócs vasútállomáson; személyi sérülés nem történt és a vonatforgalom is zavartalan - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
árman könnyű sérüléseket szenvedtek, amikor autójuk egy kanyarban kisodródott és felborult a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főúton, Veszprémvarsány térségében vasárnap - közölte a rendőrség.
Búvárok segítségével keresik azt a 15 éves fiút, aki vasárnap nem sokkal dél előtt merült el a Lónyay-főcsatornában Nyírbogdánynál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
Megtalálták a búvárok annak a 15 éves fiúnak a holttestét, aki vasárnap délben merült el fürdőzés közben a Lónyay-főcsatornában Nyírbogdánynál - közölte a Kelet-magyarországi Speciális Mentőegyesület vezetője.
Öt autó ütközött vasárnap délután az M7-es autópálya 70-es kilométerénél Szabadbattyán térségében; az elsődleges információk szerint személyi sérülés nem történt, de az érintett útszakaszon a Budapest felé vezető sávban torlódik a forgalom - közölte a rendőrség