A francia dolgozók híresek arról, hogy sokat sztrájkolnak, de egy utazási iroda felméréséből most az is kiderült, hogy ők azok, akik a legtöbb szabadságot veszik ki egy évben.
Nagy jóindulattal sem nevezhetők tipikusan brit állatfajoknak, mégis: skorpiók, brazil földimalacok és törpe kenguruk, sőt, vérengző piranhák vadon élő populációit találták az Egyesült Királyság területén. A szakemberek amiatt aggódnak, hogy ezek az idegen egyedek veszélyeztetik a szigetország őshonos élővilágát - számolt be a Daily Telegraph.
A botanikusok valószínűleg egyetértenek abban, hogy a virágzó növények és fák között, nincs rejtélyesebb nemzettség a fűzfélék nemzettségénél. Azt mondják, hogy kivételes külsejüknek és szépségüknek köszönhetően, nem léteznek népszerűbb és ismertebb fűzfák a babiloni vagy a „síró” fajtáknál (Salix babylonica). A nyárfákkal együttesen, a természet fűzfaféléinek családját alkotják, egy olyan…
A magasvérnyomás-betegség egyik leggyakoribb szövődményére, a stroke-ra hívja fel a figyelmet a Magyar Hypertonia Társaság és a Novartis Hungária Kft. közös kampányában. Az ötödik éve működő "Éljen 140/90 alatt" elnevezésű programban ezúttal továbbképzések, pályázatok és a "Tudatos Törődés" elnevezésű felmérés szerepel - ismertette a szerdai sajtótájékoztatón Barna István, a Magyar Hypertonia…
A kezeletlen magasvérnyomás (hypertonia) befolyásolhatja a gondolkodását, az emlékezését és a tanulási képességét. Szellemi leépülés gyakrabban alakul ki magasvérnyomástól szenvedő betegeknél.
A fáradékonyság az egyik leggyakoribb ok, amivel a betegek az orvoshoz fordulnak. Minden ötödik ember szokatlan mértékben érzi magát fáradtnak, és minden tizedik ember szenved krónikus fáradtságban. Bármelyik korosztályt érintheti, bár gyermek- és időskorban kevésbé gyakori.
A botanikus, művész, költő vagy moralista számára, nem sok fa annyira egyedien érdekes, mint a tiszafa. Még fiatalon is viseli idős kora komoly külsejét, komor lombozata, masszív törzse és kemény kérge, meglepő módon, a halhatatlanság jelképét ábrázolja. Egyszerű rövidségénél fogva, neve igen titokzatos és szent Jehova nevéhez vezethető vissza, melynek jelentése a Halhatatlan...
Az érultrahangot a szívultrahanghoz hasonlóan egy kis bezselézett (hogy a bőrrel jól érintkezzen!) kézi vizsgálófejjel végzik. Mit mutat meg az érultrahang vizsgálat?
Az angol Wych szónak bizonytalan az eredete. Turner például egymagában használja. A „Növények elnevezése” (1548) című munkájában a következőket írja: „ Az Ulmus görög elnevezése Ptelea, angol neve szilfa vagy boszorkány fa, franciául pedig frenche Orme.” A nevek közötti hasonlóságnak köszönhetően – amelyet angolul nem ritkán írnak witch-nek, azaz „ boszorkány”-nak- az emberek úgy vélték, hogy a…
A Közönséges kígyókonty (Arisarum vulgare) nagyon szép és mutatós évelő, kertünk dísze lehet, de szobanövényként is nevelhető. A gondozása egyszerű és könnyen szaporítható.
Sok begónai fajta leginkább a virágaival díszít, szerez örömet. Egyik ilyen nemesített fajta a kedves Begonia ´Anita Roseanna´. Sajnos nem szereti a száraz levegőt. Sötétzöld, csipkézett levelei körülölelik rózsaszínű, dús virágzatát.
Egyszerű vérteszttel lehet majd megállapítani, mikorra várható egy fiatal nőnél a menopauza azzal a módszerrel, amelyet hétfőn mutattak be kifejlesztői a Rómában megkezdődött európai termékenységi konferencián.
Életben tartani, vagy hagyni meghalni. Ez az egyik legnagyobb kérdése az eutanáziának, vagy más néven a kegyes halálnak. Magyarországon az eutanázia egyik formája sem megengedett, emberölésnek minősül.
A diszpepszia néven a felhasi diszkomfortérzést értjük. Több különböző tünet is akár egyszerre jelentkezhet, melyek mértéke és intenzitása egyénileg eltérő lehet.
Szívünk és ereink számára egy, ma még kevéssé ismert koleszterin jelenti a legnagyobb fenyegetést: az oxikoleszterin. A sütés folyamata által az ételbe kerülő, valamint számos készételben már eleve meglévő ún. szuperzsír egykönnyen eláraszthatja szervezetünket.
Apának lenni az egyik legfontosabb szerep a férfiak életében - állítja az amerikaiak többsége. A nők anyaszerepét a megkérdezettek közel háromnegyede véli alapvetőnek - derül ki egy most közzétett kutatási eredményből.
Amikor a diszfágia még csak enyhe tüneteket produkál, akkor mindössze annyit vehetünk észre, hogy egy percre abba kell hagynunk az evést. Súlyos esetben azonban a beteg képtelen annyit enni, hogy biztosítsa a napi kalóriabevitelét.
Dubaj a világgazdasági válság idején sem tágít "magasabbra-gyorsabban-messzebbre" stratégiájától: a súlyosan eladósodott emirátusban megnyílt és megkezdte a menetrendszerű járatok kiszolgálását az új Al Maktum repülőtér.
A harmincas éveik végén járó nők még mindig az igazira várva fagyasztatják le petesejtjeiket - idézte egy kisméretű belga tanulmány eredményét a BBC hírportálja hétfőn (http://news.bbc.co.uk).
A sok lenmagot tartalmazó étrend hatásosan csökkenti a koszorúér-betegség egyik legfontosabb kockázati tényezőjének, a "rossz" koleszterinnek a mennyiségét a vérben. Az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozó tanulmányt az American Journal of Clinical Nutrition száma közölte.
A yukkát nevelők szerint ez a pálmafajta nagyon hálás, és csak kevés törődést igényel. Kezdő virágtartóknak is ajánlani szokták. A yukka, ha megkapja a megfelelő figyelmet, hosszú ideig lakásunk dísze lehet. Sőt, még liliomra emlékeztető illatos virágaival is megajándékoz bennünket. A következőkben leírjuk, mit kell tenni a yukka - tulajdonosoknak, hogy a virágzó pálmájukban gyönyörködhessenek!
A vizelettartási zavart, ha lehet, még kellemetlenebbé teszi a társadalmi megítélése, a vele járó szégyen. Míg pl. egy érszűkület akár társasági téma lehet, az érintettek mindent megtesznek ennek eltitkolására. A különböző betétek ebben segíthetnek.
A harmincas éveik végén járó nők még mindig az igazira várva fagyasztatják le petesejtjeiket - derült ki egy belga tanulmányból. Igaz, a vizsgálat nem volt kimondottan széles körű.
A Kaposi szarkóma egy rosszindulatú kötőszöveti daganat, melyet a magyar származású Kaposi Mór írt le 1872-ben. Hátterében a bőr és a belső szervek hajszálereinek és az azokat körülvevő kötőszöveti sejteknek rosszindulatú érburjánzása áll.
A brit gyerekek kétszer annyit adnak ki cukros termékekre és ropogtatnivalókra, mint az amerikaiak, s ennél fogva kétszer gyorsabban híznak.Ennek hatása meg is mutatkozik: az 5-13 év közötti brit gyerekek közül minden harmadik túlsúlyos vagy elhízott.
Az esküvői termet beborító virágok ötlete még az őskori időkből származik. A virág törékeny puhaságát egy nő kecses szépségéhez hasonlítják, és valószínűleg ez a fő oka annak, hogy virágokat is belefoglalnak két szív Isten színe előtti egyesítésébe.
Az emberi test előállít egy ritka antitestet, amely hatékony minden influenzavírus ellen, és termelődésének fokozásával általános influenza elleni kezelést lehetne kidolgozni - közölték amerikai kutatók hétfőn.
Arra a megállapításra jutottak tanulmányukban izraeli kutatók, hogy hasznos lehet megkóstoltatni a két hétnél kisebb csecsemőkkel a tehéntejet, mert ez megvédheti őket a tej fehérjéivel szembeni allergia kifejlődésétől a későbbiekben.
A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), az Európai Földtulajdonosok Szervezete (ELO) és a Syngenta nemrégiben rendezte meg Budapesten “Kihívások a modern élelmiszer- és takarmánytermelésben” című konferenciáját - válaszokat keresve az agrárszektort érintő főbb kihívásokra, kiemelten az élelmiszerbiztonság és a környezetvédelem kérdéseiben.
Sokan veszünk könyvet szeretteinknek, még alkalom sem szükséges hozzá, csak a figyelmesség. Készítsünk hozzá könyvjelzőt is! Esztétikus, olcsó és amellett, hogy személyes ajándék, még praktikus is! Arról nem is beszélve, hogy rövidebb idő alatt elkészül, mint amíg mi leírtuk a lépéseket!
Begónia (latinul begonia), család: Begoniaceae (fel) Nevüket a francia botanikus tiszteletére Michel Begonról (1638-1710) kapták. Több mint 350 gumós vagy álgumós fajuk létezik, nagyrészt a párás trópusi és szubtrópusi amerikai földrészen. A hibridek pontos őseinek a nyomai már a múltba vésznek, de az biztos, hogy az első hibrid az 1870-es években jelent meg Angliában. A hibridek közül ismerjük…
Gyűjtsük össze a még nem lejárt, de nekünk szükségtelenné vált patikaszereket, és szervezzük meg, hogy eljusson azokhoz, akik számára a gyógyulást jelentheti - az Egyesült Államokban nagy figyelmet keltő javaslatot a theheart.org internetes kiadvány tette közzé.
Aki már hajtogatott papírcsákót, vagy hajót, az egészen biztosan elboldogul a csillag elkészítésének lépéseivel is. Az eredmény pedig egy szép dekorációs elem lesz, amit szinte bármilyen alkalomra felhasználhatunk, attól függően, hogy milyen színű papírból készítjük. Az arany és ezüst színekben hajtogatott csillagok pedig majd decemberben a karácsonyfánkat is díszíthetik!
A szőlőben és más gyümölcsökben is fellelhető rezveratrol néven ismert vegyület, amelynek már korábban is öregedés gátló, illetve rákellenes hatást tulajdonítottak, megakadályozza a hibás illetve mutáns erek kialakulását
A videóban szereplő gyöngyfűző technika nemcsak az otthonunk dekorálására alkalmas, de gyönyörű és különleges észerek, kitűzők is készíthetők ezzel a technikával. Azt mondják, nem egy nagy ördöngősség, csak meg kell ismerni a készítés folyamatait. A "puding próbája az evés", szóval lássunk neki a gyöngyfűzésnek, ha van egy szabad óránk!
Nem találtak bizonyítékot kutatók arra, hogy a sztatin néven ismert koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek meghosszabbítanák a szívbetegségek kis kockázatával élő páciensek életét.
"Egy hete elültem a lábam, azóta zsibbad a talpam, napokig járni is alig tudtam. Egy masszőr kimasszírozta a vádlim, de a zsibbadás megmaradt..." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Ahogy közeledik a nyár, és rövidülnek a nadrágok és a szoknyák, egyre nagyobb hangsúlyt kap az, hogy hogyan lehetne leghatékonyabban megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól. Az alábbiakban a leggyakrabban alkalmazott szőrtelenítési módszerek előnyeit és hátrányait mutatjuk be.
A közösségi portálok vezetik a válóperes bizonyítékforrások toplistáját - állítják szakemberek, akik szerint az ügyvédek 81 százaléka használta már az elmúlt öt évben a Facebook, Myspace és a Twitter oldalain felejtett kompromittáló adatokat.