Minden évben vannak újdonságok, új nemesítések a virágok és egyéb növényfajták terén. Itt az idő, tudjon meg többet a 2010-ben termesztett virágokról, növényekről, fákról és bokrokról!
Kedden is piros riasztás van érvényben éjfélig az ország északi, középső és délnyugati részein a viharok miatt; hétfő estétől kedd reggelig összesen 103 helyre riasztották az országban a katasztrófavédelem munkatársait - olvasható az OMSZ honlapján. Az északnyugati szelet a Dunántúlon és az Alföld legnyugatabbi tájain viharos lökések kísérik. Estétől kezd jelentősebben mérséklődni a szél.
Az első szál cigaretta után valószínűleg még nem gondolunk azokra a nehézségekre, amelyeket a dohányzásról való leszokás okoz. A füstölgés kellemetlen oldalát többnyire csak pár éves dohányzás után érzékeljük, de szerencsés esetben még a súlyosabb következmények megjelenése előtt sikerül leszokni káros szenvedélyünkről. Ötleteket adunk arra, mihez kezdjünk, ha ránk tör a cigaretta utáni vágy.
A világ borrendjeinek képviselői egy hetet töltöttek Magyarországon. A kongresszus résztvevői elismerően nyilatkoztak a magyar borok fejlődéséről. A szervezőbizottság elnöke, Keményné Koncz Ildikó az InfoRádiónak azt is elmondta: a vendégek a magyar szervezést modell-értékűnek tekintették.
A csótárvirág vagy más néven a tollbuga hosszan virágzó, fehér-, rózsaszín- és vörös-, bugaszerű virág, amely a szellős levélzet felett nyílnak. A csótárvirág az egyik legkönnyebben termeszthető évelő növény, és a gondozást százszorosan meghálálja. Gyakorlatilag kártevőmentes, és selymes fénnyel boríthatja be az árnyékos kertet.
Az a kijelentés, miszerint a komoly kertészek évelő növényeket ültetnek és nem egynyárit félig igaz félig nem. Az évelő növényeket minden évben visszatérő színpompájukért-, az egynyáriakat pedig azért ültetik, hogy a hosszú szezonban végig színes legyen a kert. Az egynyári virágok kitöltik az üres tereket az évelők között és folyamatos virágzásukkal kiegészítik a rövidebb virágzású évelőket. Az…
A Tudatos Vásárlók Egyesülete a Termelői tej adatbázissal kíván segítséget nyújtani azoknak, akik támogatni szeretnék a hazai termelőket, a kisüzemi gazdálkodást azzal, hogy közvetlenül a termelőtől vesznek tejet, illetve tejterméket.
Júniustól már társadalombiztosítási támogatással kapható az a napi egyszeri adagolású, Parkinson-kór elleni terápia, amely egyaránt alkalmazható a betegség korai és előrehaladott szakaszában. A készítmény, amely mostantól a magyar betegek számára is elérhető, jelentős mérföldkő a Parkinson-kór kezelésében.
Végre megduplázta motorkínálatát a Mazda saját hobbiterepjárójánál, ez azt jelenti, hogy van egyféle benzines - de az 260 lóerős - és létezik már dízel is. Mi az új 173 lóerős dízelmotorral teszteltük a CX-7-est
A természetvédelmi tevékenységre is kiterjed a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Budakeszi Vadaspark szakmai partnerségi programja. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá a két intézmény vezetői. A vadaspark és az állatkert közösen hívja fel a figyelmet arra is, hogy a kiránduláskor "talált" őzgidákat a leghelyesebb az erdőben hagyni.
Műszaki hiba miatt áttörte a szalagkorlátot egy kamion kedd délután az M3-as autópályán Polgár közelében és keresztbe fordult a menetirány szerinti bal oldalon; az érintett útszakaszt Nyíregyháza irányába teljes szélességében lezárták - közölte a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletese.
A jövőben az európai uniós országokban busszal utazókat is ugyanolyan jogok illetik meg, mint a repülőgépek, vagy vonatok utasait: késés esetén például kártérítésre lesznek jogosultak.
Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza a pajzsmirigy betegségek kialakulásának kockázatát. A kevés jód fogyasztása sok esetben önmagában is kiválthatja a pajzsmirigy megnagyobbodását. Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a konkrét panaszok megjelennek.
Július elsejétől az Európai Unió területén barangolva több mint 22 százalékkal csökken a hívásfogadás, 11 százalékkal a hívásindítás és közel három százalékkal az sms-küldés bruttó fogyasztói ára - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).