A brit kriminalisztika történetének legfiatalabb gyanúsítottjait kérdezte ki a skót rendőrség: két- és hároméves gyerekeket hallgattak meg vandalizmus miatt. A politikusok szerint a családoké a felelősség.
A zeneipar már készül a télre: majdnem egyszerre jelenik meg Robbie Williams és Susan Boyle albuma, és nagy kérdés: hogy melyikük fogja meghódítani az amerikai slágerlistát karácsonykor.
Amerikai kutatók olyan potencianövelő krémet fejlesztettek ki, amely gyorsabban reagál, mint a Viagra, sőt még mellékhatásai sincsenek. A csodaszerre azonban még éveket kell várni, hogy kapható legyen.
Lecsukták azt a brit tanárnőt, aki öt hónapon át viszonyt folytatott egyik tanítványával. A pedagógus szerint a 15 éves diáklány "kényszerítette" bele a leszbikus kapcsolatba.
Nem megfelelő (esetleg teljesen hiányzó) védekezés esetén jöhet szóba a sürgősségi fogamzásgátlás, amelyet a gyakorlatban egy tabletta bevételét jelenti, a szeretkezés utáni 48-72 órán belül. Ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti a tervezett, előrelátó védekezést, a nagy hormontartalmú tabletták csupán a "kevésbé rossz" megoldást jelentik a művi terhesség megszakításhoz képest,…
Egy évtizedig volt az egyik detroiti kaszinó visszatérő vendége Italo Mario Parise, de elege lett a sok buktából: visszaköveteli azt a 673.854 dollárt, amelyet eddig elveszített.
Csodával határos módon életben maradt az a nő, akinek nyakát átdöfte egy lucfenyő ága. A horrorisztikus balesetet szenvedett asszonyról felkavaró képek készültek a kórházban, ahol segítettek rajta.
Szólóelőadóként több lemezt adott el Angliában, mint bármely másik brit szólóelőadó és több díjat is nyert, mint bármely más honfitársa. De nem vagyunk túl nagy véleménnyel az ízléséről. No nem ami a barátnőjét, hanem ami a háza kertjét illeti... Hogy miért?
A dohányosoknál és a nem dohányosoknál másféleképpen jelentkezik a tüdőrák, így a terápiának és a megelőzésnek is különböznie kell a két csoportnál - figyelmeztetnek amerikai kutatók.
Borisz Jelcin korábbi orosz elnök annyira berúgott amerikai látogatása során, hogy alsónadrágban próbált taxit fogni - derül ki egy hamarosan megjelenő könyvből.
Valószínűleg pestis okozta egy amerikai genetikus kutató halálát, de egyelőre nincs jele annak, hogy a fertőzés terjedne Chicagóban. A biztonság kedvéért Malcolm Casadaban munkatársai, családtagjai és barátai antibiotikumos kezelést kapnak.
A Sony Picture Entertainment bejelentette, hogy több mint 25 nagyvárosban tervezi egy napon bemutatni a Michael Jackson utolsó próbáiról készült felvételeket.
Egy órán belül elfogták azt a 43 éves budapesti férfit, aki kirabolta kedden a dunaújvárosi 2-es postát; a bűncselekmény során senki sem sérült meg, az elrabolt pénz később hiánytalanul előkerült - közölte a rendőrség.
BKV-busz ütközött össze egy gépkocsival a fővárosban, a XIII. kerületi Petneházy utca és Teve utca sarkánál kedden, a balesetnek három könnyű sérültje van - közölte a BKV fődiszpécsere.
Éles lőfegyvereket és lőszereket talált a rendőrség egy házkutatáson a Baranya megyei Berkesden kedden - közölte Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A távirati iroda úgy tudja, hogy gépkarabélyt és maroklőfegyvert találtak.
Hunvald György polgármesteri fizetését nem arra a bankszámlára utalták, amelyet egyéb vagyontárgyak mellett a Központi Nyomozó Főügyészség az elmúlt héten vett zár alá - közölte Sebes Péter, Hunvald György ügyvédje.
Drámai hatása van a klímaváltozásnak a Földközi-tengerre: a tenger június és augusztus közötti hőmérséklete egy Celsius-fokkal az elmúlt harminc év átlaga felett volt - közölték az olasz Nemzeti Kutatási Központ (CNR) tengerkutató intézetének munkatársai Rómában.
Összesen 765 autó volt a keszthelyi okmányiroda nyilvántartásában annak a férfinak a nevén, aki társával együtt vásárolt és adott tovább főként bontásra szánt kocsikat, de mindannyiszor "elfelejtették" befizetni az átíratás költségeit - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A szenvedélyes dohányosoknak ezentúl nem kell nikotinhiányosan végigszenvedniük a repülőutakat a Ryanair járatain, az ír fapados ugyanis lehetővé tesz számukra a füstmentes cigaretta használatát.
A rocktörténelem egyik legvadabb jelenete volt, amikor Ozzy Osbourne leharapta egy denevér fejét egyik koncertjén. Emlékirataiban részletesen beszámol az emlékezetes esetről a 60 éves énekes.
Az egészségtelen zsírok az agyban is hatnak, emiatt nem érezzük, hogy eleget ettünk - állapították meg amerikai kutatók. A hatás szerintük napokig eltarthat, vagyis a pénteken elfogyasztott hamburger miatt még hétfőn is éhesnek érezhetjük magunkat.
Méreginjekcióval kivégeztek egy 37 éves fekete férfit Texasban: az illetőt három ember, köztük egy hároméves kisgyerek megöléséért ítélték halálra még 1995-ben.
Minden várakozást felülmúló új terápia - eredményesebb stroke megelőzés kevesebb vérzéssel. Barcelonában az Európai Kardiológiai Társaság Kongresszusán mutatták be a RE-LY® mérföldkő kutatás eredményeit, amelyek hatalmas előrelépést hoztak a véralvadás gátlás terápiájában.
Az árvizek, a viharok, az aszály és a különböző klímaváltozással kapcsolatos természeti katasztrófák tavaly világszerte 20 millió embert kényszerítettek otthonaik elhagyására, ez négyszer több, mint azoknak a száma, akik valamilyen konfliktus miatt változtattak otthont - derül ki az ENSZ legfrissebb jelentéséből.
Kártalanítja a TV2 Megasztár 4 nevű tehetségkutató műsorában felesleges szavazatokat leadó nézőket a TV2-t működtető MTM-SBS Zrt. és a műsort készítő Interaktív Kft.
Különlegessége, hogy a levelei az életkorral együtt változnak. A fiatal levelek nyíl alakúak, tarkaságuk is ebben a korban a legélénkebb. Az idősebb levelek viszont ujjasan összetettek.
Az aloé (Aloe vera) régóta az egyik leghíresebb dísznövényünk, manapság mégis egyre többet hallhatunk különleges gyógyhatásairól és kozmetikai felhasználásáról. Könnyen hozzájuthatunk, ha otthonunkban neveljük!
Három tehergépjármű összeütközött szerdán az M0-ás autóút Anna-hegyi lejárójánál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. A baleset miatt hatalmas a torlódás.
Nem sikerült csúcsot döntenie annak a kígyóbefogónak, aki negyven csúszómászóval költözött össze - tervei szerint 121 napra. A rekordkísérlet 37 napig tartott, amikor egy pufogó vipera megmarta a férfi lábát.
A legegyszerűbb és a leginkább költségkímélő higiéniai eljárások, így a kézmosás, a maszkok használata és a fertőzött páciensek elkülönítése bizonyulnak a leghatékonyabb módszereknek az influenza és az egyéb légúti megbetegedések terjedésével szemben - derült ki újólag egy frissen közzétett tanulmányból.
Elképesztő magasságról, 6154 méterről ugrott ki három ejtőernyős a Himalájában, hogy aztán a világ legmagasabb érkezési pontján landoljon. A két brit és egy indiai férfi élete legnagyobb élményének tartja azt a néhány percet, amíg földet ért.
Nők milliói isznak, mielőtt ágyba bújnának a partnerükkel - állapította meg egy brit kutatás. És hogy miért van szükség az italra? Mert segít levetkőzni a gátlásokat.
A fejlődő országokban nagyobb fenyegetést jelent a rák, mint a tuberkulózis, a malária és az AIDS együttvéve; a rákos megbetegedések hulláma azokat az országokat sodorhatja el, amelyek a legkevésbé vannak felkészülve a betegség kezelésére - közölték szakértők.
A közönséges spárgabogár az egyik legjelentősebb, de talán legszebb kártevője a spárgának. Ellenségétől a spárgadarázstól pont a növényvédő szerek mentik meg.
Az interneten elérhető forrás nélküli, ellenőrizetlen hírek özönének köszönhetően hiszékenyebbé váltak az emberek. Sokan gondolkodás nélkül elhisznek bármilyen hírként tálalt információt, függetlenül attól, hogy mennyire valótlannak tűnik annak tartalma - figyelmeztetnek ausztrál kutatók.
A helyi adóhatóság szerint egymillió euróval tartozik az olasz államkasszának Josep Guardiola, a Bajnokok Ligája-győztes és spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki 2002-ben - a Brescia játékosaként - nem szabályszerűen rendezte pénzügyi kötelezettségeit.