Ünnepi süteményeink fenséges illatát a trópusi fűszernövényeknek köszönhetjük. A vanília (Vanilla planifolia) az egyetlen növény az orchideafélék közül, amelynek termése - a jól ismert vaníliarúd - fogyasztásra is felhasználható. Az aztékok már több mint ezer évvel ezelőtt ismerték, és kedvenc csokoládéitaluk ízesítésére használták.
Ez a növény a különlegességeket kedvelőknek ajánlható. A broméliafélékhez tartozik. Feltűnő tőlevélrózsája vízszintesen terül szét, itt jelennek meg a rózsaszín vagy kék virágai.
Lakástűzben életét vesztette egy 50 éves férfi Tiszavasváriban szombaton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje.
Egy rendőr megsérült, egy járőrkocsi pedig összetört, amikor egy száguldozó autóst próbáltak megállítani a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság munkatársai szombatra virradóra az alföldi városban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint elképzelhetetlen, hogy Magyarországon olyan ember legyen hivatalban lévő miniszter, aki saját maga által is tudottan megszegi a szabályokat; ez "súlyosan rombolja a jogállamba vetett hitet".
Több műtéten átesett, de már túl van az életveszélyen az a rendőr, akit péntek éjjel lőtt meg egy férfi a III. kerületben egy rendőrségi akció során - mondta Révai Róbert rendőr főorvos szombaton rendkívüli sajtótájékoztatón azt követően, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főigazgatójával közösen meglátogatták a Honvéd Kórházban ápolt őrnagyot.
A zöld teát évezredek óta nem csupán kellemes italként, hanem gyógyítási célból is fogyasztják, a legkülönbözőbb betegségek, panaszok kezelésére. A legújabb tudományos vizsgálatok most azt jelzik, hogy a zöld tea a csontok erősítésére is alkalmas - írták hongkongi kutatók a Journal of Agricultural and Food Chemistry legújabb számában.
Tömegesen jelentkeztek potenciális donornak az eddig passzívnak mutatkozó írek, Frank Deasy népszerű sorozatokat jegyző, Emmy-díjas televíziós forgatókönyvíró múlt heti egyórás rádióinterjúja hatására - közölték dublini illetékesek.
Afrika legmagasabb csúcsának, a Kilimandzsárónak a megmászására készül Jessica Biel. Az amerikai színésznő jó ügy érdekében készül az 5895 méteres hegy meghódítására, ezzel akarja felhívni a figyelmet a tiszta víz fontosságára.
Szexrabszolgát csinált 12 éves lányából - ismerte be egy amerikai nő, aki partnerével együtt az interneten hirdette a gyereket. A bíróság mindkettejüket börtönbe küldi.