2009. szeptember 9. szerda

szept. 9
19:15
Rosszat tesz az egészségünknek, ha a partnerünkkel alszunk (Infostart)
Nemcsak az egészségünknek árt az, ha partnerünkkel megosztjuk ágyunkat, hanem a kapcsolatnak sem tesz jót - hívják fel alvásszakértők a problémára a figyelmet.
szept. 9
19:51
Obama szerint sikeresnek lenni nehéz (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök sürgette a diákokat: vegyék komolyan a tanulást, ne arra törekedjenek, hogy celebek legyenek, ha felnőnek. A republikánusok és támogatóik felháborodtak, mert kioktatónak tartják az elnök beszédét, akit az egészségügyi reform miatt már amúgy is sokat támadnak.
szept. 9
20:09
Csatornába szorulva is a Facebook adatlapjaikat szerkesztették (Infostart)
Két fiatal ausztrál lány az öntözőrendszer egyik aknájába szorulva a telefonjukat nem arra használták, hogy segítséget hívjanak, hanem inkább a Facebook közösség oldalon tudatták ismerőseikkel, hogy mit csinálnak.
szept. 9
21:03
Több mint 60 hamburger kevesebb mint tíz perc alatt (Infostart)
Egy amerikai férfinak kevesebb mint tíz percre volt szüksége ahhoz, hogy befaljon 65 hamburgert. Ezzel a teljesítménnyel saját rekordját döntötte meg, és készülhet a nagy megmérettetésre.

2009. szeptember 10. csütörtök

szept. 10
5:45
Egyre több a tízévesnél fiatalabb piás (Infostart)
Több millió ausztrál kockáztatja felnőttkori alkoholproblémák kialakulásának lehetőségét azzal, hogy még egészen fiatalon, gyakran tíz éves kor előtt fogyaszt először alkohol tartalmú italt - derül ki egy nem rég közzétett felmérés eredményeiből.
szept. 10
8:27
Ön tudna még élni mobil nélkül? (Infostart)
Soha nem hagyjuk otthon, izgatott öröm fog el, ha megszólal, szinte már nem bírunk élni nélküle - ez derül ki egy nem rég közzétett, a mobiltelefon használatot vizsgáló nemzetközi kutatás eredményeiből, amely szerint a modern ember szoros, nem ritkán igazi érzelmi kapcsolatot ápol készülékével.
szept. 10
8:45
Senki sincsen biztonságban - a hackerektől (Infostart)
A hatóságok tehetetlenek az e-mail fiókok jelszavaira ácsingózó hackerekkel szemben - állítják amerikai szakértők. Az efféle adatok ellopására szakosodott vállalkozások akár már száz dollárért is hajlandóak támadásba lendülni.
szept. 10
9:03
Az oroszok nem kérnek a nyugatból (Infostart)
Bár hosszasan lehet vitázni a globalizáció és az angolszász kultúra térnyerésének előnyeiről és hátrányairól, egy, a napokban közzétett közvélemény-kutatás eredményei alapján úgy tűnik, az orosz állampolgárok nem kérnek a nyugatból. Ők, inkább a maguk útját járnák...
szept. 10
9:36
Gyümölcsös korongok (Édenkert)
Az aszalt gyümölcsök süteményben való felhasználási lehetősége szinte határtalan. Íme egy nagyon finom variáció...
szept. 10
9:39
Vigyázzon a gyilkos pilótakeksszel! (Infostart)
A britek csaknem fele megsérült már teázás közben: egyesek leforrázták magukat, másoknak a kekszmorzsák akadtak a torkukon, de volt, aki betonba ragadt egy teasütemény miatt - derül ki egy friss felmérésből.
szept. 10
12:03
Rohamos mértékben pusztulnak az elefántok (Infostart)
Kenyában rohamos mértékben pusztulnak az elefántok a vadrezervátumokban tomboló aszály miatt. Emberáldozatot egyelőre nem követelt a szárazság, de az ENSZ Világélelmezési Programja szerint 3 millió 800 ezer embert fenyeget éhínség.
szept. 10
15:33
Spájzoljunk olcsón! - Piaci körkép (Édenkert)
A koktélparadicsom nagyon finom és legalább ugyanennyire dekoratív is szendvicseken, salátákban. És most nagyon jó áron adják! Ahogy a tormát is. Töltsünk fel éléskamránkat, mert az a bizonyos mesebéli tücsök sajnos csak hegedült...
szept. 10
16:51
Négy idős ember sérült meg a kaposhomoki balesetben - képek (Infostart)
Négy idős ember sérült meg csütörtökön Kaposhomokon, amikor felborult az autójuk.
szept. 10
19:33
Kilenc nőt szabadítottak ki Törökországban az álvalóságshow-ból (Infostart)
Kilenc nőt szabadítottak ki a török rendőrök egy isztambuli villából, ahová azzal csalták be az érintetteket, hogy egy valóságshow-ban vesznek majd részt.
szept. 10
19:51
Filmbe illő módon szökött meg a börtönből a kettős gyilkos (Infostart)
Kartondobozban jutott ki a börtönből az egyik leghírhedtebb francia rab. Jean-Pierre Treibert két nő megölésével vádolják. Az egyik áldozat apja, a színész Roland Giraud szerint a gyilkos a szökéssel beismerte tettét.
szept. 10
20:09
Rozmárok ezrei gyülekeznek Alaszka partjainál (Infostart)
Több ezer rozmár gyülekezik Alaszka északnyugati partjainál, mert a Jeges-tenger jégtábláinak olvadása miatt egyre inkább csak a szárazföldön tudnak megpihenni.
szept. 10
20:27
Kevés szeretővel beérik az európai nők (Infostart)
Az európai nők "fogyasztják el" a legkevesebb szexuális partnert életük során, az élen az ázsiai nők állnak - derült ki egy fogamzásgátlásról szóló nemzetközi felmérésből, amelyet csütörtökön tettek közzé a Rómában megtartott Európai Nőgyógyászati Társaság Kongresszusán.
szept. 10
20:45
Válik Hugh Hefner, a Playboy 83 éves alapítója (Infostart)
Hugh Hefner, a Playboy magazin 83 éves alapítója beadta a válókeresetet 47 éves felesége, Kimberly Conrad volt playmate ellen, aki már 11 éve külön él tőle.
szept. 10
21:03
Milliárdért vett kutyát, 30 luxuskocsival fogadtatta (Infostart)
1,1 milliárd forintnyi jüanért vett kutyát egy kínai nő, ráadásként 30 luxusautót rendelt az eb - és ő maga - repülőtéri fogadására meg méltó hazafuvarozására.

2009. szeptember 11. péntek

szept. 11
7:15
Hermafrodita a "női" világbajnok" - derült ki a szexvizsgálatból (Infostart)
Caster Semeny hermafrodita - állítja egy ausztrál lap a 800 méteres síkfutás berlini győzteséről. A nemvizsgálat még nem publikált eredménye szerint a dél-afrikai sportolónak nincsen méhe és petefészkei, azért a nemzetközi atlétikai szövetség valószínűleg nem engedi többet női versenyen indulni.
szept. 11
7:33
Ha pénzről van szó, a diákok a jogászokra gondolnak (Infostart)
A jogászok, orvosok és közgazdászok társadalmi elismertsége a legnagyobb Magyarországon a felsőoktatási hallgatók körében - derült ki az Educatio Kft. felmérésének legújabb eredményéből. Az összegzés szerint tudományos fokozat nélkül is már doktori címmel járó jogi és orvosi pálya számít társadalmilag a legelismertebbnek.
szept. 11
7:35
Százszámra adták el a gyerekeket külföldi örökbefogadóknak (Infostart)
Egy kormányjelentés szerint legalább 333 gyereket adtak el külföldi örökbefogadóknak guatemalai katonák és rendőrök a 36 évig tartó véres polgárháború során, de emberi jogi csoportok szerint az eladott gyerekek valós száma több ezerre rúghat.
szept. 11
8:09
Impotenciát okozhat a gyógykezelés (Infostart)
Gyakoriak a szexuális zavarok azon férfiak körében, akik a krónikus hepatitis-C ellen vírusellenes kezelést kapnak - állapították meg amerikai kutatók, akik tapasztalataikról a Gastroenterology című szaklapban számoltak be.
szept. 11
8:27
A meghajlás lehet a legjobb megoldás az új influenza ellen (Infostart)
Egy svéd politikus szerint le lehet lassítani az új influenzavírus terjedését, ha az emberek megfelelő távolságot tartanak egymástól, és kézfogás helyett meghajlással üdvözlik egymást.
szept. 11
8:45
Felesleges pénzkidobás vitaminokra költeni (Infostart)
Azok, akik az egészséges étrenden felül még vitaminokat és egyéb étrendkiegészítő tablettákat is szednek, nemcsak fölöslegesen adnak ki pénzt a termékekre, de az egészségüket is veszélyeztetik - állítja egy brit táplálkozási szakértő.
szept. 11
9:24
A Díva színre lép - avagy bemutatjuk szeptember szobanövényét (Édenkert)
A krizantém (Chrysanthemum) tökéletes választás szeptemberre! Hétről hétre egyre bőségesebb a kínálat az üzletekben, míg végül valóságos krizantém-kavalkád lesz mindenütt. A krizantém kiváló választás arra az esetre, ha színpompás látványt kíván elérni otthonában, vagy szemet gyönyörködtető ajándékot szeretne adni.
szept. 11
9:39
Különös valami a tó felett: ufó vagy dinoszaurusz? (Infostart)
Egy argentin folyó felett különös tárgyat fotózott le egy horgász, ám nehéz eldönteni, hogy valójában mi az: egy repülő csészealj vagy egy több millió éve kihalt dinoszaurusz?
szept. 11
9:57
A hirtelen szívhalál megelőzhető (Infostart)
Hazánkban minden fél órában meghal valaki hirtelen szívhalál következtében - ilyen és ehhez hasonló elrettentő címsorokat olvashatunk több hazai napilapban és internetes oldalon. Pánik helyett ismerjük meg azokat a módszereket, amelyekkel megelőzhetjük a tragédiát.
szept. 11
10:15
Bátor vagy sík hülye? Hajmeresztő videó a találkozóról a vadászgéppel (Infostart)
Nem kötélből, hanem vasbetonból lehetnek az idegei annak a katonának, aki moccanatlanul várta, míg centikkel a feje fölött elrepül egy felszálló vadászgép.
szept. 11
10:33
A vérnyomásunknak is árt az utcai zaj (Infostart)
A zajos utak közelében élőknél nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás betegség - derült ki egy svéd kutatásból. A probléma súlyosabb, mint gondolnánk, ugyanis már hatvan decibeles zaj ártalmas - márpedig ennyinek minden negyedik ember ki van téve a fejlett országokban.
szept. 11
10:51
Korrupció miatt életfogytiglanra ítélték a volt tajvani elnököt és feleségét (Infostart)
Korrupció vádjával életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy tajpeji bíróság pénteken Csen Suj-pien volt tajvani elnököt és feleségét - jelentették tajvani televíziók.
szept. 11
11:09
A majmokról az emberre is átterjedt a halálos kór (Infostart)
Halálos veszélyt jelent az emberre a malária most megjelent, új formája. Eddig mindenki azt hitte, hogy a Plasmodium knowlesi nevű, maláriát okozó baktérium csak a főemlősöket támadja meg - az utóbbi időben viszont rengeteg embert is megbetegített Malajziában.
szept. 11
12:21
Bodnár egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott (Infostart)
A Nyíregyházi Városi Bíróság bűnösnek találta Bodnár Lászlót, a Debrecen labdarúgóját halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, és egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását egy évre felfüggesztette.
szept. 11
12:39
A hétvégén még kihasználhatja a napos időt (Infostart)
Sok napsütésre, a keleti országrészen akár 30 Celsius-fokra lehet számítani szombaton, és vasárnap is csak néhány fokkal esik vissza a hőmérséklet, míg tartós csapadék sehol sem várható - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Hozzátette: a jövő héten sem köszönt be még az igazi ősz.
szept. 11
13:15
Egy szédült szabaduló művész bizarr ötletei - képekkel és videókkal (Infostart)
Magas szikláról fejest ugrani a csillogó habok közé - minden kisfiú eljátszik a gondolattal, ám felnőtt korára a legbátrabb is felhagy a vakmerő mutatványokkal. Nem úgy Jonathan Goodwin! A kis Jonathanból bámulatos szabaduló művész lett, aki kifogyhatatlan az ötletekből, és a nap 24 órájában a legbizarrabb szituációkban teszteli találékonyságát.
szept. 11
13:51
Megkövette a kormányfő a homoszexualitása miatt üldözött tudóst (Infostart)
Gordon Brown miniszterelnök a brit kormány nevében megkövette a számítógép matematikai elméletét elsőnek kidolgozó Alan Turingot, mivel a tudóst életében súlyos méltánytalanságok érték homoszexualitása miatt. A bocsánatkérés az után történt, hogy egy tudósokból, művészekből és emberi jogi aktivistákból álló csoport a miniszterelnökséghez fordult az ügyben.
szept. 11
15:21
Miért csíp a pirospaprika? (Édenkert)
Minden nemzet fölöttébb büszke a kincseire. Ha azt halljuk hungarikum, máris soroljuk: téliszalámi, gulyás, fütyülős pálinka, és természetesen: Pirospaprika (Capsicum annuum)
szept. 11
19:33
A gyerekek egy része dickensi szegénységben él (Infostart)
A gyerekek egy része ma is "dickensi időket idéző" szegénységben él - jelentette ki egy brit tanárszövetség vezetője.
szept. 11
20:09
Miről árulkodik a hosszú gyűrűsujj a férfiaknál? (Infostart)
Azok a férfiak, akiknek az átlagosnál hosszabb a gyűrűsujjuk, gyorsabban vezetnek, hajlamosak a veszélyes előzési manőverekre és gyakran parkolnak tilosban - derült ki egy német kutatásból.
szept. 11
20:27
C-vitaminnal és cukorral egészségesebb a tea (Infostart)
Ha aszkorbinsavval - magyarul: C-vitaminnal - és cukorral isszuk a zöld teát, a szervezetünk könnyebben szívja fel az egészséges sejtműködést és antioxidáns védelmet nyújtó katechineket - derült ki egy amerikai kutatásból.
szept. 11
20:45
Műtét előtt nem érdemes leszokni a dohányzásról? (Infostart)
Rosszabbul gyógyulnak a műtéti sebek azoknál, akik az operáció előtt hagyták abba a dohányzást - derült ki egy német kutatásból.
szept. 11
21:03
Szeretné látni az újév első fényeit? (Infostart)
A Qantas ausztrál légitársaság speciális járatot indít azoknak, akik különleges élményre vágynak szilveszterkor: "városnéző" repülőút az Antarktiszra.

2009. szeptember 12. szombat

szept. 12
3:03
Fedezzük fel a Balatont bringával (Blikk)
Készüljünk fel egy kis testedzéssel a zordabb hónapok megpróbáltatásaira
szept. 12
8:27
Elhunyt a világ legidősebb embere 115 éves korában (Infostart)
Száztizenöt éves korában elhunyt a világ legidősebb embere, Gertrude Baines.
szept. 12
9:03
Nyugat-afrikai antilopok az Állatkertben (Infostart)
Évtizedek óta először ismét láthat szitatungákat a Fővárosi Állat- és Növénykert közönsége: a Nyugat-Afrikában őshonos antilopok összeszoktatása a napokban fejeződött be.
szept. 12
9:39
Másfél milliárdot ér a sajtguru orra (Infostart)
Egy professzionális sajtszakértő ötmillió fontra biztosította az orrát Nagy-Britanniába. Azt állítja, azért volt erre szükség, mert olyan szaglása van, mint senki másnak, és rajta kívül a farmon más nem tudja kiszagolni a legjobb minőségű cheddar sajtokat.
szept. 12
10:15
Itt az ősz - ellenőrizze az anyajegyeit! (Infostart)
A nyári napfény, az UV-sugárzás még azokat is érte, akik rendszeresen használtak napvédő készítményeket és igyekeztek árnyékban maradni. Az őszi hónapokban éppen ezért hasznos részt venni egy anyajegy-szűrésen, hiszen a bőrön lévő pigmentált részek változhatnak a fény hatására.
szept. 12
10:33
Életveszélyes sérültje is van a családi veszekedésnek a XX. kerületben (Infostart)
Összeveszett egy háromtagú család a XX. kerületi Wesselényi utcában szombat hajnalban; egy 67 éves nő, 71 éves élettársa és a nő 87 éves anyja sérült meg - közölte az MTI-vel a BRFK sajtóügyeletese.
szept. 12
10:51
Nem akarnak gyilkos sofőrt társuknak a londoni taxisok (Infostart)
Kilométer hosszan sorakoztak fel London világhírű fekete taxijai a nagyváros keleti részében az ellen tiltakozva, hogy egy elítélt gyilkos taxisengedélyt kaphat.
szept. 12
11:09
Soha többé nem dobolhat Phil Collins? (Infostart)
Elképzelhető, hogy csigolyasérülése miatt soha többé nem dobolhat és nem zongorázhat Phil Collins.

Keresés