Jóllehet a csemeték optimális ültetési ideje a kora ősz, a nagyon gondos munkával a tavasszal ültetett fák is biztonságosan megerednek. Bálint gazda bemutatja, hogyan ültessünk.
A kormány 761 millió forintot csoportosított át az egészségbiztosítási pénztárak megalapításával kapcsolatos feladatokra a költségvetés általános tartalékából - a kormányhatározat a Határozatok Tárában jelent meg.
Medvét ítélt el egy bíróság Macedóniában mézlopásért. A medvének - pontosabban mivel védett állatról van szó, az államnak - 600 ezer forintnyi kártérítést kell fizetnie.
Gyors ütemben szorul vissza az egyik legkisebb létszámú kínai nemzetiség, a sámánista hocsen (hezhen) kisebbség kultúrája és nyelve, ezért több állami támogatásra lenne szükségük - figyelmeztetett a közösség egyik vezetője.
Elképesztő kifogással úszta meg a bírságot egy német teherautósofőr: a férfit azért állították meg a rendőrök, mert mobiltelefonját a füléhez tartotta, márpedig vezetés közben így telefonálni tilos.
Nem Micimackó az egyetlen medve, amelyik úgy gondolja, hogy méz nélkül nem élet az élet. A mesehőssel ellentétben a macedóniai mackót súlyos bajba sodorta a szenvedélye.
A lanyha forgalom miatt bezár a legrégebbi bordélyház Hamburg piroslámpás negyedében. Az 1948-ban megnyitott, családi vállalkozásként működő Luxor hotelt eladták egy befektetőnek.
Nem sokkal éjfél után robbanás történt egy solymári veszélyes anyag-begyűjtéssel foglalkozó cég telephelyén. Senki nem sérült meg és káros anyag sem jutott a levegőbe.
Ausztriában egy ember meghalt és négyen megsérültek, amikor hajnalban egy magyar rendszámú autó lesodródott az útról és fának csapódott a Salzburgot Béccsel összekötő az A1-es autópályán.
Mintegy 140 millió forint értéku csempészett cigarettát foglaltak le hajnalban egy Ukrajnából érkezett tehervonat vagonjaiban - közölte a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
A fajok közti együttműködés egyik legbámulatosabb és legmeglepőbb példája volt, amikor a napokban Moko, a palackorrú delfin megmentett a biztos haláltól két ámbráscetet Új-Zéland partjainál. Moko ugyanis teljesen önzetlenül segített - márpedig ez nem jellemző az állatokra, állítja az etológus.
Napjainkban a gyermekek nem hajlandók tanulni, szerintük ugyanis az iskola nem szolgálja az ambícióikat, hogy gazdagok és híresek legyenek - panaszkodnak a brit tanárok.
Béna bankrablókat keresnek a lengyel rendőrök. A bűnözők úgy próbálták ártalmatlanná tenni a banki pénztárost, hogy paprikasprayt fújtak rá, ám ekkor velük szemben beindult a légkondicionáló.
Bíróság előtt kell felelnie több személy megzsarolásáért Fabrizio Coronának, Olaszország leghíresebb lesifotósának. Az első tárgyalást május 15-re tűzték ki.
Apró csontokkal teli nejlonzacskót találtak a búvárok abban a víztározóban, ahová - egy portugál jogász szerint - a tavaly májusban eltűnt brit kislány, Madeleine McCann holttestét bedobta gyilkosa. A szakértők most azt vizsgálják, emberi eredetűek-e a maradványok.
Joszif Visszarionovics Sztálin képével és egy tőle származó idézettel díszítették a gyártók Oroszországban egy bizonyos fajta pelmenyi - húsos derelye - csomagolását, és a terméknek a Sztálini - Finom - derelye nevet adták.
Hétfőn hirdeti ki a bíró, hogy Paul McCartney-nak 825 millió fontra (közel 300 milliárd forintra) becsült vagyona mekkora hányadát kell kifizetnie feleségének, Heather Millsnek a válóper végén.
A nem mindennapi látványosság, nem mindennapi feladatokat ró a szervezőkre. És nem csupán azért, mert efféle nagyszabású dísznövény bemutató még nem volt hazánkban.
Tíz éven belül piacon lehet az elhízás elleni tabletta, miután sikerült áttörést elérni annak megértésében, milyen gének hatására válik valaki szinte óhatatlanul kövérré, miközben másoknak sikerül megőrizniük normális testsúlyúkat.
Újabb hátborzongató részletek derültek ki arról a nagy-britanniai nevelőotthonról, ahol évtizedeken át bántalmazhattak gyermekeket. A Jersey szigetén működő intézetből a gyerekeket gazdag pedofiloknak a jachtjukra kölcsönözték ki egy-egy napra.
A korábbi találgatásokban szereplő összegeknél jóval kevesebbet, összesen 24,3 millió fontot (8,7 milliárd forintot) kap Sir Paul McCartney immár volt felesége, Heather Mills a londoni felsőbíróság hétfőn megszületett válási végzése alapján.
Milyen lenne a Föld, ha az emberi élet megszűnne? Meddig maradnának fenn a civilizáció emlékei? Mit tudhatna meg rólunk egy idegen faj, ha pusztulásunk után egy évszázaddal a Földre látogatna? A válasz megdöbbentő: szinte semmit.
Megfejthetik végre az egyik legrégibb ausztrál tengeri rejtélyt, a búvárok ugyanis megtalálták a HMAS Sydney ausztrál hadihajó roncsait - jelentette be Kevin Rudd kormányfő.