Ashleigh Morris nem úszhat, és egy nehéz nap után nem lazíthat forró fürdővel, frissítő zuhannyal - ugyanis éppen a vízre allergiás. A 19 éves lány még a saját izzadtságától is tele lesz fájdalmas kiütésekkel.
Az utóbbi néhány évben egyre növekszik a cápatámadások száma, annak ellenére, hogy a ragadozók száma drasztikusan csökken. Szakértők szerint a jelenség oka az, hogy egyre több ember egyre több időt tölt a tengerekben.
Perrel fenyegetik egy házaspár a szentpétervári önkormányzatot, mert a közlekedésrendészet lopóautója a kocsival együtt a nyolcéves fiúkat is magával vitte. Az incidens súlyos mentális problémákat okozott a gyereknél - állítják a szülők.
Feltehetően a guineai származású volt topmodell, Katoucha Niane holttestét fogták ki a Szajnából csütörtökön - közölték a francia nyomozók, akik szerint baleset történhetett.
Sokkot kapott az a német ingatlanügynök, akiről a televíziós bűnügyi műsorban azt állították: ő a világ egyik legveszélyesebb bűnözője, aki tinédzser kora óta sorra követi el a gyilkosságokat. Később kiderült, hogy egy maffiavezérrel keverték össze.
Először fordult elő a német egészségügy történetében, hogy tizenegy tekintélyes orvos nyilatkozatot tett közzé az általuk korábban elkövetett műhibákról.Amióta a közlés csütörtökön nyilvánosságra került, Németország "legbátrabb orvosainak" nevezik őket a kommentátorok.
Nem túl hízelgően nyilatkozott a The Who frontember a hatvanas évek legendás zenekaráról, a The Beatlesről. Roger Daltrey ugyanis támogatja az egyik brit rádió kezdeményezését, melynek keretében letiltanák az állomás műsoráról minden idők egyik legnagyobb zenekarának dalait.
A jelek szerint meggondolta magát és mégis hajlandó meztelenül fotózkodni KT Tunstall. A skót énekesnőnek egy kikötése azonban van: csak akkor meztelenkedik, ha utána digitálisan javítanak a képen.
Egyre több orvos kér CT-vizsgálatot a vakbélgyulladás diagnózisának megerősítésére az Egyesült Államokban. A sebészeti beavatkozást csak akkor hajtják végre, ha a gyanút a felvétel is igazolja, ezzel nyolcadára csökkent egy évtized alatt a szükségtelen műtétek aránya.
Klinikai vizsgálatok bizonyítják annak az eszköznek a hatékonyságát és biztonságosságát, mellyel kiszívhatják a szélütést okozó vérrögöt az agyi erekből.
Velem már előfordult, hogy hiába vetettem zöldség vagy virágmagot, egy sem kelt ki közülük. Talán a legutóbbi szerzeményem, a tőzeges tápkorong segíteni fog!
Hűtődobozba kapaszkodva menekült meg a cápáktól hemzsegő óceánból egy ausztrál halász. John Jarrett két társával korábban hajótörést szenvedett: ketten túlélték, a harmadik férfi valószínűleg megfulladt.
A közlemény szerint 11 termék árcsökkentésének mértéke és a beteg térítési díjának csökkenése meghaladja a 10 százalékot, például hat vérnyomáscsökkentő termék ára átlagosan 11 százalékkal-, és három antibiotikum ára 31 százalékkal csökken.
Dulakodás tört ki a Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén, amelyen a testületnek a megyei kórház vagyonkezelésére és működtetésére kiírt pályázatról kell döntenie. Előzőleg mintegy tíz-húsz ember próbálta megzavarni a köztestület munkáját, a hangoskodókat biztonságiak, illetve rendőrök akarták kivezetni.
A HospInvest Zrt. pályázatát nyilvánította az egri Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésére és működtetésére kiirt pályázat nyertesévé a Heves megyei önkormányzat. Ez a döntés született Egerben, a testület pénteki, botrányos körülmények között megtartott ülésén.
Az alábbi lista nem teljes, csupán a magyar iskolarendszer sokszínűségét szeretnénk bemutatni néhány érdekes pedagógiai programot kínáló intézmény felsorolásával, és ezáltal szempontokat kínálni a választáshoz.
Egy tűzoltó és négy civil könnyebben megsérült, amikor autóbusz és tűzoltóautó ütközött össze Székesfehérváron; a sérülteket a megyei kórház ambulanciáján ellátták, egyikük sem szorult kórházi ápolásra - közölte a Fejér Megyei Szent György Kórház szóvivője.
Újabb intézkedés jelzi Nepálban, hogy a királyi hatalom nem abszolút többé, sőt már alig-alig létezik: az állam nem fizeti az uralkodóház közüzemi számláit, így könnyen lehet, hogy a palotákban kikapcsolják a villanyt. Igaz, addigra a királyság is megszűnhet.
"Kihasználta a jóhiszeműségemet, és elárult" - ezzel vádolja J. K. Rowling brit írónő az a rajongóját, aki a Harry Potter regényfolyam nyomán enciklopédiát akar megjelentetni.