Váratlanul az akváriumával szomszédos úszómedencébe ugrott egy cápa a Bahama-szigeteken. Senki nem sérült meg, a cápa az előző tíz évben senkire nem támadt. Ellenben a klóros víz miatt - hiába sikerült végül visszajuttatni otthonába - elpusztult.
Carla Bruni-Sarkozy egy francia televíziós műsorban elárulta: mindössze két nappal a nagy esemény előtt döntötte el elnök párjával, hogy összeházasodnak. Az egyórás tévéinterjúból az is kiderült, hogy énekesnő barátnője tanította meg Brunit, hogyan pukedlizzen az angol királynőnek.
Nem akaródzott házaséletet élnie egy kínai állatkert tigrispárjának, ezért a gondozók úgy döntöttek, mesterséges úton korbácsolják fel az állatok vágyait.
Meghalt az a 32 éves kínai férfi, Li Kuo-hszing, akin 2006 áprilisában arcátültetést hajtottak végre, miután leállt a szövetbeilleszkedést segítő gyógyszerekkel és gyógyfüvekkel próbálta azokat pótolni.
Nem keresik tovább a Balatonon pénteken eltűnt két horgászt. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője közölte: a hozzátartozóktól kapott újabb információk alapján vasárnap újabb területet vizsgáltak át a szakemberek és a búvárok, de nem találták meg a két szigligeti fiatalembert.
Egy szaúdi bíróság nem volt hajlandó kimondani a válást egy nyolcéves kislány házasságának ügyében - akit apja egy 58 éves férfihoz adott feleségül -, arra hivatkozva, hogy a gyermeknek előbb el kell érnie a serdülőkort.
Skóciában fordulatot vett a nagy mókushonvédő háború: három évre szóló, 2,16 millió dolláros (400 millió forintos) programot hirdettek az agresszív amerikai szürke mókusok visszaszorítására.
Sok kismamát elbizonytalanítottak a hírek, amelyek szerint kutatók mérgező anyagokat találtak az anyatejben, ám egy összesített elemzésből kiderül, hogy a szoptatásnak még így is jóval több az előnye, mint a hátránya.
Az év végi hajrá számtalan tennivalójának végrehajtása nem éppen egy szépségkúra. Egy gyors arcmasszázs azonban még ezekben a „sűrű” napokban is bele kell hogy férjen az életünkbe.
Hatvanöt éves, de még mindig világít a valaha készült legstrapabíróbb villanykörtéje. Az üzletlánc, amelynek egyik boltjában 1943-ban megvásárolták, a jövő héten húzza le végleg a rolót.
Krematórium fűtené egy svéd kisváros lakásainak egy részét, így próbálva spórolni az energiával és csökkenteni a kibocsátott káros anyagok mennyiségét. A helyi vezetők szerint az ott lakók nem idegenkednek az elképzeléstől.
Bár leggyakrabban a fogmosás hiánya miatt rossz szagú valakinek a lehelete, vannak ennek a kellemetlen jelenségnek ennél komolyabb okai is - méghozzá olyanok, amelyekre a laikusok egyáltalán nem is gondolnak. Jó hír viszont, hogy a rossz szájszag ellen könnyen lehet védekezni.
Minden évben gondot okoznak a felügyelet nélkül hagyott adventi koszorúk és karácsonyfák. Elrettentésül videón bemutatjuk, hogy milyen gyorsan kap lángra a kiszáradt fenyő.
Ritka tüdőbetegségben szenved Michael Jackson, akinek az életét csak a sürgős szervátültetés mentheti meg - állítja a botrányos életű énekes életrajzírója.
A NASA még mindig keres kilencven gumikacsát. A játékállatokat három hónapja engedte útjára az amerikai űrhivatal, amely így szeretné felderíteni az északi sarki jég olvadását.
A dohányzásról való leszokás sokkal keményebb dió a nők, mint a férfiak számára. Mégpedig azért, mert mihelyt felszednek néhány kilót - ami ilyenkor szinte törvényszerű - azonnal idegesek lesznek - és rágyújtanak.
Karácsonykor és újévkor érzékelhetően nő az emberek szexuális aktivitása és gyermekvállalási kedve - ennek kézzel fogható bizonyítéka, hogy kilenc hónappal később, szeptemberben születik a legtöbb gyerek.
Ne az ünnepek alatt akarjunk lefogyni - figyelmeztet egy dietetikus. Mint mondja, reálisabb célkitűzés, ha csupán tartani szeretnénk a súlyunkat. Mi a teendő, mielőtt buliba indulunk, hogyan cselekedjünk ott, és mit tehetünk házigazdaként?
Kirúgják azokat az orvosokat és ápolókat, akik nem mosnak kezet. A skóciai kórházakban bevezetendő szabályozás célja, hogy megakadályozza az ellenálló baktériumok elterjedését.
Vége a családi ebédnek, odajön a robot az asztalhoz, összeszedi a tányérokat, bepakolja a mosogatógépbe és megnyomja a startgombot - ez lesz a jövő, nem is olyan sokára, a japán fejlesztők öt év múlva szeretnék piacra dobni a terméket.
Azok a tizenéves lányok, akik már az iskolában elkezdtek cigarettázni, felnőtt korukban gyakrabban lesznek kövérek, mint a nemdohányzók. Finn kutatók vizsgálatának eredményeit az American Journal of Public Health februári száma fogja közölni.
Ötletes ajándékkal valószínű a siker, kreatív csomagolással azonban biztos. Bemutatunk egypár apró trükköt, amelyek gazdaságosak és feldobják magát az ajándékozást is.
A magyar lakosságnak is hetente kétszer, tíz-húsz gramm halhúst kellene fogyasztania, ennyi már hatékonyan véd a szívinfarktustól és a szélütéstől - hívta fel a figyelmet a János Kórház Kardiológiai Ambulanciájának főorvosa azután, hogy kiderült: a magyarok évente mindössze másfél kiló halat fogyasztanak, miközben a japánok 73 kilót.
Az éjszakai buliról egyenesen repült volna Mumbaiba egy 62 éves brit pilóta, azonban a rendőrség még időben lekapcsolta - a vérének az alkoholszintje ugyanis túllépte az engedélyezett szintet. Nem ő az első pilóta, aki így jár.
Nyolcvankét millió fővel növekedett a világ lakossága 2008-ban és újév napjára meghaladja a 6,75 milliárd főt a német világnépességi alapítvány (DSW) szerint.
Sokszor nem tudja az ember eldönteni, hogy "csak" megfázott-e vagy influenzás - márpedig ez nem mindegy, hiszen az utóbbinak súlyos szövődményei is lehetnek. Pedig a két betegséget más-más okozza, de a tünetei hasonlóak - és a kezelése is azonos.
Kíváncsi arra, milyen képeslapot kapna egy sztártól vagy esetleg az angol királyi családtól? Egy ausztrál férfi tudja, hiszen minden évben zsúfolásig megtelik postaládája a hírességek karácsonyi üdvözlőlapjaival.