Szinte minden amerikai fiatal telefonál és háromból kettő sms-ezik vezetés közben - derült ki egy felmérésből. Ráadásul a többiekkel ellentétben elleneznék, ha ezt törvény tiltaná.
Egy most megjelent könyv szerint Spanyolországban is élt egy Mata Harihoz hasonlítható kémnő, aki Francisco Franco tábornok megbízásából szállított információkat a spanyol szabadkőművesekről.
Egy hónapja tipródik Lin Fang, hogy elfogadja-e a 200 ezer jüant (4,9 millió forintot), amit a vetélytársnője azért ajánlott fel neki, hogy váljon el a férjétől. A barátai szerint bele kellene mennie a cserébe, ő azonban nem tudja eldönteni, ne kérjen-e többet a férjéért.
Rázuhant a félig kivágott fa egy férfire. Mivel egyedül volt az erdőben, és esélye sem volt rá, hogy valaki menteni, kénytelen volt egy zsebkéssel levágni a lábát, hogy kiszabaduljon.
Mióta újra divat a görkorcsolya, folyamatosan nő a balesetet szenvedők száma. Tavaly 1600 amerikai fiatal került a baleseti sebészetre, egy pedig életét is vesztette görkorcsolyázás miatt.
A lépcsőfeljáró alatti apró lukba zárva talált meg a rendőrség egy 15 éves lányt, aki majdnem egy éve tűnt el. A rendőrség három embert tartóztatott le, mindhárman fejenként egy-egy millió dollár óvadék ellenében szabadulhatnának csak.
Begyulladtak a vállizületei a Nintendótól egy spanyol férfinak. Egyik reggel olyan fájdalmakkal ébredt, mint ha sportolás közben sérült volna meg - miközben csak az új videó játékot játszotta.
Teaszínű, 2,93 karátos gyémántot talált séta közben egy tizenéves. Ez önmagában nem csoda, hiszen a leletre az arkansasi gyémántparkban, a világ egyetlen, mindenki számára nyitott, felszíni gyémántlelőhelyén történt. Az viszont már érdekes, miért nem vette észre senki már az értékes darabot.
Rendőrök akadályoztak meg egy ötéves indiai fiút abban, hogy nekivágjon egy 500 kilométeres gyaloglásnak. Budhia Singh arról ismert, hogy ő a legfiatalabb a világon, aki lefutotta a maratoni távot.
A Beckham családban Victoria viseli a nadrágot - de a Galmour-díj átadóján megmutatta, hogy kár elrejteni a lábát. Boleróban és olyan rövid sortban jelent meg, ami alighanem világrekord.
Az életbiztosítótól értesült férje haláláról egy brit nő, akinek a cég azt is megírta, hogy mennyi pénzt kap ezért. Az asszony nem tudta mire vélni a dolgot, hiszen a családfő két órával korábban indult dolgozni.
Komoly fejtörést okoz a rendőri és nemzetbiztonsági szerveknek, hogy a terroristák egyelőre háborítatlanul kommunikálhatnak a világhálón keresztül, egyelőre ugyanis nem találták meg a módszert az internetes telefonbeszélgetések lehallgatására.
Különös bírósági ügyet tárgyalnak Kínában: egy nyolcvanas éveiben járó házaspár, amelynek két tagja kizárólag rövid, papírlapokra firkantott üzenetekben tartja a kapcsolatot, összeveszett háztartásuk pénzügyei miatt.
Összeállította minden idők legjobb fürdőruháinak listáját egy internetes honlap. A falatnyi bikinik vagy régimódi úszódresszek mind egy-egy híres film szereplőiből mutattak többet vagy kevesebbet.
Az idén is meghirdeti Pest megye önkormányzata a parlagfű-mentesítési akciótervet, amelyre hárommillió forintot, a tavalyinál egymillióval többet különített el - közölte az önkormányzat elnöki kabinetfőnöke az MTI-vel.
A meghűlések 20%-a nyáron dönt le minket a lábunkról, így ajánlatos odafigyelni, hogy ne rontsa el nyaralásunkat egy szipogó orr vagy rekedt torok.tovább
Hihetetlen kalandban volt része egy tolószékes fiatalnak: széke valahogy beakadt egy kamion hűtőrácsába, amely kilométereken keresztül tolta a fiút az autópályán.
Rabszolgákként bántak azzal a harmincegy munkással egy kínai téglagyárban, akiket a napokban szabadítottak ki a rendőrök. Nyolc férfit annyira megviselt a robot, hogy csupán a nevükre emlékeznek, de fogalmuk sincs arról, hol laknak.
Frei Tamás rengeteg országot, sokféle kultúrát ismerhetett meg utazásai során, látott már hátborzongató betegségeket, és olyan „élhetetlen világot”, amely mindannyiunkat megdöbbent.tovább
Új vádpontot terjesztettek elő egy 31 éves japán nő ellen, akit januárban vettek őrizetbe, mert a gyanú szerint megölte négyéves kisfiát, amikor chilipaprika-őrleménnyel tömte. Most már gyermekbántalmazással is gyanúsítják.
Távozni kényszerült a Pécsi Határőr Igazgatóság két munkatársa, miután a napokban kiderült, hogy hamis az érettségi bizonyítványuk - közölte az igazgatóság sajtóreferense.
Egy londoni bíróság száz óra közmunkára ítélte, és két évre eltiltotta az autóvezetésről George Michaelt, akire októberben félig öntudatlanul találtak rá az autójában.
A strandolókra veszélyes medúzák inváziójától tartó spanyol hatóságok felkérték a hajótulajdonosokat és búvárokat, hogy figyeljék az állatok mozgását, és riasszák őket, ha túl közel érnek a partokhoz.
Megbilincselve szállították el otthonából a börtönből csütörtökön kiengedett Paris Hiltont. Az örökösnőt egy Los Angeles-i bíróságra vitték, amely dönt arról: maradhat-e házi őrizetben vagy vissza kell mennie a rácsok mögé.
Hetekig késleltetheti 1.200 lengyel NATO-katona teljes harckészültségét Afganisztánban az, hogy járműveik kulcsait egyszerűen ellopták - jelentette be a lengyel védelmi minisztérium.
Megdöbbentette a látvány azokat a kanadai sebészeket, akik egy operáció közben észrevették, hogy páciensük vére nem vörös, hanem sötétzöld. Később kiderült, hogy a furcsa elváltozás a migrénes fejfájására szedett gyógyszer hatása.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-helyettese kezdeményezte a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál (FPEP) az egyik inzulinpumpát és annak szerelékeit forgalmazó céggel kötött szerződés felbontását, valamint az okozott kárösszeg megtérítését - közölte az MTI érdeklődésére az OEP sajtófőosztályának vezetője pénteken.
Több mint 2 milliárd 650 millió forintos beruházást követően adták át pénteken Szombathelyen a Markusovzsky Kórház új sürgősségi ellátó központját, amely jelenleg a budapesti Központi Honvéd Kórház sürgősségi központja után az ország legnagyobb és legjobban felszerelt sürgősségi centruma.
A világháló a válóperes bírókat is egyre nagyobb feladat elé állítja. Mind gyakrabban szembesülnek ugyanis olyan párok válásával, akik a világ különböző pontjain élve akadtak egymásra. Mindez akkor nagy probléma, ha gyermekük is születik, de a válás után haza akarnak menni.
A többi mellett vezeték nélküli mikrofont és más, csúcstechnológiás eszközt használt Kínában három fiatal, hogy megkönnyítse saját bejutását az egyetemre. Vesztükre, elkapták őket.
Victoria Beckham imádja a divatot, és egyáltalán nem zavarja, ha más is olyan ruhákat hord, mint ő. Az egykori énekesnőt újabban már nem zenei díjkiosztókra, hanem a londoni divathétre hívták zsűrizni.