Az internetes szabadságjogok eróziójára hívta fel a figyelmet az Amnesty International. A jogvédő szervezet szerint a cenzúra egyre több országban terjed ki a világhálóra is, a nagy informatikai cégek pedig asszisztálnak ehhez.
Az utóbbi években az Egyesült Államok lett az illegális elefántcsont-kereskedelem egyik legfontosabb célországa, az adásvételt pedig nagyban könnyítik az internetes portálok - állapította meg egy brit természetvédő szervezet.
Börtönbe vonulása előtt nem sokkal Paris Hilton egy exkluzív étteremben költötte el "utolsó vacsoráját". A médiajelenség azonban úgy távozott, hogy a több mint 70 ezer forintnak megfelelő számláját nem egyenlítette ki.
Agyonlőtték a rendőrök azt a férfit, aki hat órán keresztül tartott túszként egy három éves kislányt egy gyorsétteremben. A férfi kést szegezett a gyerekre.
Kétszer is "megkoronázták" a futballcsillag feleségét, Victoria Beckhamet a londoni Glamour Women of the Year gálán. A nőket elismerő díjkiosztón a Spice Girls egykori tagja a fődíjat és az év vállalkozója díjat is besöpörhette.
Az elvált szülők gyerekeinél gyakrabban fordul elő figyelemzavar és hiperaktivitás, mint a teljes családban nevelkedőknél. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egy kutatás szerint a csonka családban élő csemetéknek kétszer gyakrabban írnak fel ilyen tüneteket kezelő szereket.
Egy pornófilm borítóján fedezte fel a fényképét egy 17 éves brit diáklány. A felvétel egy családi nyaraláson készült, amikor Lara Coton még csak 14 éves volt.
Egyik karján hagy szabad helyet David Beckham annak a tetoválásnak, amelyet majd a lánya tiszteletére készíttet el - vallotta be a sztárfocista felesége. Egyelőre azonban szó sincs arról, hogy Victoria gyermeket várna.
Beperelte a Boost Plus energiaital gyártóját egy amerikai férfi. A vitaminokkal dúsított üdítő ugyanis olyan tartós erekciót okozott nála, hogy kórházba került.
Veszélyes lehet, ha az 50 év feletti férfiaknak alacsony a tesztoszteronszintje. Ez ugyanis növeli a korai halál kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.
Újabb áldozatot szedett a pekingi hatóságok kampánya, amelynek értelmében szabványosítják és kijavítják a városban az angol nyelvű feliratokat az olimpiára. Az "áldozat" a WC, amelyet mindenhol "toiletre" javítanak.
Óvszert osztanak egészségügyi illetékesek a nyugat-indiai Gudzsarát állambeli mozikban, ahol illegális pornófilmeket vetítenek. Így akarják felhívni a figyelmet a biztonságos szex fontosságára, és lassítani az AIDS terjedését.
Két hetük van meghalni egy indiai szálloda vendégeinek - különben távozniuk kell az intézményből. A Mukti Bavan Szálló a halni készülő idős hinduk utolsó menedéke. A szállóban havonta 30-70 ember búcsúzik el az élettől.
Négyszintű biztonsági rendszert vezetnek be a 2008-as pekingi olimpián, és húszezren segítik majd a közlekedést az ötkarikás játékok ideje alatt - jelentették be az esemény szervezői.
Vasárnap vonult be a börtönbe letölteni 23 napos elzárását Paris Hilton, ám az örökösnőhöz már kedden pszichiátert kellett hívni, olyan rossz állapotba került.
Valaha gazdag fogást biztosított a halászoknak, tengeri madaraknak költőhelyéül, a helybélieknek fő vízforrásul szolgált, a turisták pedig nem győztek álmélkodni a szépségén - ma viszont valószínűleg a világ legszennyezettebb folyója az indonéziai Citarum.
A híressé válás receptje: a megfelelő helyeken kell megjelenni és a megfelelő emberekkel fényképezkedni. A módszer működik; a 21 éves Michelle Griffiths-nek 12 hét alatt sikerült országos hírnévre szert tennie - tapasztalatairól pedig a diplomamunkáját is megírhatta.
Szerdán mutatta be új nyári kollekcióját Kate Moss. A szupermodell alig egy hónapot várt, hiszen négy héttel ezelőtt került e boltokba első ruhakollekciója.
Hozzávalók: 15 dkg császárszalonna 1 fej vöröshagyma 1-1 db nagyobb sárga- és fehérrépa 1 db kisebb karalábé 1 db kisebb burgonya 1 csokor petrezselyem 2-3 evőkanál paradicsompüré 2-3 evőkanál rizs 10 dkg spagetti 1 db tyúkhúsleves-kocka 15 dkg reszelt parmezán 2 liter víz fél zeller negyed kelkáposzta só bors oregánó ételízesítő
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg csirke- vagy pulykamellfilé 40 dkg fagyasztott ázsiai zöldségkeverék 15-20 dkg bambuszrügy 15-20 dkg szójacsíra 2-4 dl szójaszósz 4 db tojás 50 dkg spagetti 1 db sárgarépa 1 fej fehér káposzta (ez kihagyható) fokhagyma ízlés szerint chiliszósz ízlés szerint
Megpofozta egykori iskolájának igazgatónőjét egy 18 éves fiatal Nagy-Britanniában. Az esetet ráadásul egy társa mobiltelefonjával lefilmezte, a film pedig felkerült az internetre.
Sikeres pályázat nyomán a Berettyóújfalui Területi Kórház 40 millió forintot, a debreceni Kenézy kórház pedig csaknem 61 millió forint támogatást nyert az egynapos sebészet kialakítására - közölte az MTI-vel csütörtökön Gadus István, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke.
Szexuális motivációk álltak a hátterében annak a gyilkosságnak, amelynek elkövetésével a Beatles egykori zenei producerét. Phil Spector bírósági tárgyalásán ezúttal az egyik helyszínelő rendőrt hallgatták meg.
Az első évben a biztosítottak 20-25 százaléka válthat államiról magánbiztosítóra az SZDSZ által javasolt vegyes egészségbiztosítási modell bevezetése esetén - mondta a liberális egészségügyi miniszter Amszterdamban csütörtökön, a holland több biztosítós modellt bemutató szakmai látogatásán újságíróknak.
Az egészségbiztosítás átalakítását úgy kell megoldani, hogy személyes és intézményi érdekeltséget teremtsen, amely a jelenlegi rendszerben nincs meg - mondta az Államreform Bizottság alelnöke a Napi Gazdaság által szervezett konferencián csütörtökön, Budapesten.
Váratlanul kiengedték a börtönből Paris Hiltont. Az amerikai híresség büntetésének hátralévő 40 napját otthon töltheti, egy elektronikus nyomkövetővel ellátva.
Kovács Attila egészségügyi államtitkár az MTI-nek cáfolta azt a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent információt, mely szerint néhány hét múlva osztályokat zárhatnak be a Heim Pál Gyermekkórházban, mert az intézmény nem kap elegendő pénzt megnövekedett feladatai elvégzéséhez.
Évente mintegy hárommillió pácienst fertőznek meg az európai kórházakban gyógyszereknek ellenálló baktériumok, s a betegek közül mintegy ötvenezren belehalnak a fertőzésbe - állítja egy csütörtökön közzétett európai uniós jelentés.
A rekordszárazság miatt a hatóságok felszólították a Los Angeles-ieket, hogy rövidebb ideig zuhanyozzanak, kevesebbet locsoljanak, és ne dobáljanak szemetet a WC-be, hogy tíz százalékkal csökkenjen a városban a vízfogyasztás.