Nyári szünete után visszatért a közéletbe az egykori miniszterelnök, Orbán Viktor – efelett pedig a Heti Hetes szereplői sem tudták szó nélkül elmenni. Hajós szerint az egykori kormányfőt nem érdekli az országunk jövője, Nagy Ádám pedig úgy gondolja, ő lesz a következő Gyurcsány.
A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében – közölte az ukrán gáz- és olajipari vállalat.
A nehéz, érzelmileg elérhetetlen vagy kiszámíthatatlan szülők mellett felnövő emberek gyakran felnőttként is viszik tovább a gyerekkori mintázataikat. Egy friss összefoglaló kilenc olyan viselkedést emel ki, amely a párkapcsolatokban is visszaköszönhet, és megmutatja, miért olyan nehéz ezekből kilépni.
Vadon Jani bevallotta, hogy gyerekkorában nagy szegénységben nőtt fel, és nem jutott mindig a családi kasszából arra, hogy neki téli cipőt vegyenek. Az egyik téli kirándulásra ezért édesanyja magassarkú csizmájába tudott csak elmenni.
Hajós András pályafutása során csupán egyszer kapott filmszerepet, mely során egyetlen mondatnyi része volt. Ám ő szerette volna ezt egy eséssel még átélhetőbbé tenni. A mozdulat azonban rosszul sikerült, és csontig lehorzsolódott a mutatvány közben a lába.
Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy b
Magyarországon is bemutatkozott a Siemens új mérnöki tervezési platformja, a Designcenter, amely a mesterséges intelligenciát, a felhőalapú együttműködést és a virtuális valóságot egyetlen rendszerben kapcsolja össze. A graphIT Kft. és a Siemens Digital Industries Software közös szakmai rendezvényén azt is bemutatták, hogyan dolgozhat egyszerre töb
Kína gyorsabb fejlesztési ciklusokkal, alacsonyabb költségekkel és egyre erősebb innovációs képességgel alakítja át az autóipari versenyt, miközben Európának újra kell gondolnia korábbi működését. Az INTEGRATOR FM legújabb epizódjában dr. Keszte Róberttel, az AUMOVIO globális termelésért felelős vezetőjével és magyarországi igazgatójával, valamint
Elmúltál 50, de nem szeretnél azoknak hinni, akik szerint ebben a korban már kellemetlen a hosszú haj? Nem is kell! Íme 7 stílusos hosszú frizurafazont, ami 50 év felett is nagyon jól mutat!
A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
A hét első napja is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a hétfői horoszkópra!
Napjainkban az illegális kereskedelem és az azt működtető bűnszervezetek is folyamatosan fejlesztik képességeiket, ezáltal komoly jelenléttel bírnak az online térben is. Elég csak az illegális dohánytermékekre, nikotintartalmú termékekre gondolni, vagy arra a számtalan túl szépnek vagy hihetetlenül olcsónak feltüntetett ajánlatra, amelyekkel nap mi
A bőség zavarában nem könnyű eldönteni, melyik halolaj-készítményt emeljük le a polcról. Vajon mindegyik ugyanazt tudja? Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat és praktikus tanácsokat, amelyek segítenek megtalálni a valóban prémium, tiszta és hatékony támogatást szervezetünk számára.
Vannak növények, amelyekhez évszázadok óta különleges jelentéseket társítunk: szerencsét, nyugalmat, bőséget vagy éppen védelmet. Ha szereted az asztrológia, a szimbolika és az otthoni harmónia világát, mutatjuk, melyik növény illik leginkább hozzád a születési hónapod alapján.
A geológusok régóta tudják, hogy Afrika egy ponton kettéválhat, most azonban újabb jelek utalnak arra, hogy ez a folyamat már közelebb lehet, mint korábban gondolták.
A 26. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 18-tól október 18-ig Újbudán, a 1111 Goldmann György tér 3. címen, a Petőfi híd budai hídfőjénél lesz megtekinthető éjjel-nappal. Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötlet
Alig két héttel a Gpt-6 Astra bemutatása után egy magyar szakértő azt tesztelte, meddig lehet ma elvinni az Ai-alapú munkavégzést a gyakorlatban. Tóth Tamás, az Ai Workshop vezető szakértője mindössze 10 óra saját időráfordítással – jórészt okostelefonról, diktálással – mintegy 70 órányi mesterségesintelligencia-munkát koordinált egyetlen hétvége a
Ahogy rövidülnek a nappalok és csökken a hőmérséklet, a szobanövényeink igényei is megváltoznak. Kevesebb fényhez jutnak, lassabban használják fel a vizet, a fűtési szezon pedig a lakás hőmérsékletére és páratartalmára is hatással van. Ha azt szeretnénk, hogy növényeink ősszel és télen is jó állapotban maradjanak, érdemes néhány dolgon változtatnun
Gyorsan telepíthető, skálázható és az ellenállóképességet jelentős mértékben növelő áramellátási megoldásokat mutatott be a Schneider Electric. A világ egyik vezető energia-technológiai vállalatának új, előregyártott tápegység-moduljait kimondottan a hiperméretű, illetve a
Új hét, új lehetőségek! Nézd meg, mit tartogat számodra 2026. szeptember 21. hétfője a munkában, a szerelemben és a mindennapokban, csillagjegyről csillagjegyre.
Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
Miért tud valaki órákon át elmerülni abban, ami érdekli, miközben egy egyszerű e-mail megválaszolása szinte leküzdhetetlen feladatnak tűnik? Miért telik el úgy egy délelőtt, hogy közben rengeteg minden történik, mégsem haladunk azzal, amivel kellene? A felnőttkori ADHD sokszor éppen ilyen ellentmondásokban mutatkozik meg.
Több ellenzéki képviselő is úgy látja, hogy romlik a munkaerőpiaci helyzet, és egyre több a leépítés, gyárbezárás. A munkaerőpiaci adatok azonban inkább vegyesek, nagy összeomlásra semmi nem utal.