Árpa Attila a One fülkébe megkapta a nézők utasításait: az egyik feladata Németh Vini szívügyeink feltárása volt. A fiatal zenész bevallotta, most van párja, korábban pedig együtt voltak Zsigmond Angival. Azt is elárulta, a Most Wanted során semmi nem volt közte és Nagy Bogi között, az elvált énekesnő ugyanis párkapcsolatban él.
Már a Star Wars-on is felülkerekedett a Pókember legújabb története. A Vadonatúj nap immár hivatalosan minden idők legnagyobb bevételt elért filmje lett Észak-Amerikában.
Korainak tartja az október 23-ára kezdeményezett Békemenet megrendezését az eseményt hagyományosan meghirdető Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).
Közel egyéves szünet után újra elindította a gyártást a tófeji csempegyárban a Szatmári Cégcsoporthoz tartozó új, magyar tulajdonú vállalkozás, a Terra Danubia Kft. Mi történt? Közel egyéves szünet után ismét elindította a gyártást a tófeji csempegyárban a Szatmári Cégcsoporthoz tartozó új, magyar tulajdonú vállalkozás, a Terra Danubia Kft., írta p
Bujdosó János egy tangóharmonikát hozott el A legjobb ajánlatba, ami még a Felfedezők elé sem került, amikor Sváby Andrásék dalra fakadtak. A különleges hangszer Kováts Dávidék figyelmét is felkeltette, akik között az volt a legfőbb kérdés: mennyire lehet nehéz ezen a hangszeren játszani. A legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik
Közös közleményben tiltakozott a Media1 publikációs gyakorlata ellen a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete és az Önszabályozó Reklám Testület.
A Békemenet érdeklődés és közpénz hiányában elmarad - így kommentálta Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán azt, hogy "idő előttinek" tartja a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) az esemény megrendezését.
Vége a párhuzamos várólistáknak, amikor plusz milliókért a betegek hamarabb kaphattak ellátást, a pénz pedig egy magáncégnél kötött ki, fogalmazott Velkey. Mi történt? Felszámolják a párhuzamos várólistákat és bezárják a VIP-részleget a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban – derült ki Velkey György László pénteki bejegyzéséből, amelyet a 24.hu vett ész
Varnava Krisztina egy édesanyjától örökölt lámpát mutatott be A legjobb ajánlatban. A porcelán tárgy több Felfedező érdeklődését is felkeltette, a licitáláson azonban szép sorban kiszálltak, mert nem tudták volna hova tenni a tárgyat. Czeglédi Laura mindezek ellenére is kitartott, sőt alkudozni kezdett az eladóval. A legjobb ajánlat minden hétközna
Megszűnik a VIP-részleg a Budapesti Uzsoki Utcai Kórházban - írta Velkey György László, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Facebook-oldalán péntek délután.
Megható pillanatok tanúi lehettek két héttel ezelőtt az X-Faktor nézői, amikor egy négy és fél éves, négy végtagot érintő idegrendszeri sérülésben szenvedő kisfiú, Örs ügyére hívta fel a figyelmet a műsorban zenélő Party Őrség nevű formáció. A műsor alatt megszületett egy különleges relikvia, amelyre mától licitálhatnak azok, akik szeretnék Örsöt t
A vizsgált ügyekkel összefüggésben hatósági megkeresés nem érkezett sem a társasághoz, sem tulajdonosához, közölte a BDPST Group. Mi történt? A Volán-ügyben gyanúsítottakkal fenntartott korábbi üzleti kapcsolatai miatt a HVG kérdéseket küldött a Tiborcz István tulajdonában álló BDPST Groupnak arról, hogy keresték-e őket a Volánbusz-ügyben. A cégcso
Puporka Dávid egy II. világháborús távcsövet mutatott be A legjobb ajánlatban, ami még dédnagyapjáé volt. A tárgyat azért szerette volna eladni, mert autista és figyelemzavaros kisfiait szeretné elvinni egy víz melletti nyaralóhelyre. A Felfedezőknek sem kellett több, amint meghallották, hogy milyen jó helyre menne a pénz, azonnal bele is kezdtek a
Egy mesterséges intelligencia segítségével készített, állítólag teljesen téves hírszerzési jelentés kis híján rendkívül veszélyes helyzetbe sodorta az Egyesült Államokat és Kínát – legalábbis erről számolt be a CNN az ügyet ismerő, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az amerikai hadsereg és a Pentagon nem kommentálta a történteket, így a beszám
ByeAlex négy év kihagyás után tért vissza az X-Faktor mentorszékébe, ami – bevallása szerint – őt magát is meglepte. A válogatón láthatóan motiváltan és lelkesedéssel vetette bele magát a tehetségek felkutatásába, hangsúlyozva, hogy elsősorban miattuk döntött a visszatérés mellett. Ám a negyedik adásban a helyzet váratlan fordulatot vett, amikor a
Nem csak termelnek, vitatkoznak is a játékosok a Farm VIP hatodik évadában. A TV2 tanyasi realityjében az elmúlt napokban a költözés okozta a legtöbb problémát, ugyanis a Piros csapat tagjai nehezen barátkoztak meg azzal, hogy át kellett menniük a parasztházból a pajtába. Béci el is mondta, hogy nagyon rosszul aludt, zavarták a pelék, a rókák, és r
Donal Trump amerikai elnök már ki is posztolta, mekkora eredményt ért el Grönland ügyében, és ez az amerikaiaknak egy dollárjába sem került. Választási hajrá az USÁ-ban.
A nyugdíj adómentessége nem jelent általános adómentességet: a munkabér, a lakáskiadás és a megtakarítások hozama után is keletkezhet fizetési kötelezettség. Ugyanakkor több mentesség és kedvezmény segítheti az idősek gazdálkodását.
Oroszország mind a 89 régiójában megkezdődtek a három napig tartó parlamenti és regionális választások. Az Állami Duma 450 mandátuma mellett több ezer helyi tisztség sorsáról döntenek, és első alkalommal vesznek részt a szavazásban az Oroszország által 2022-ben annektált ukrajnai régiók lakói is.
A z orosz és kínai olaj vásárlói minden eddiginél súlyosabb büntetéssel néznek szembe: 100 százalékos büntetővámot fizethetnek, és kizárhatják őket a nemzetközi fizetési rendszerből is. Mentességet kaphat az ország, amelynek az orosz olaj és földgázimport nem teszi ki a felhasználás 15 százalékát, és csökkenti a vásárlásait.
Ha két sötét csíkot látsz egy csótány hátán, jó eséllyel a német csótánnyal van dolgod. Ez a faj kiemelkedően gyorsan szaporodik és nehezen irtható, így komoly fejfájást tud okozni minden háztartásban.
Egy diploma, egy szakma, egy munkahely évtizedeken át – a fiatalabb generációk számára egyre kevésbé ez jelenti a klasszikus karrierutat. A munkaerőpiac gyors változása és az új szakmák megjelenése miatt a folyamatos tanulás egyre inkább a karrier természetes részévé válik. A TanfolyamGuru szerint a jövőben nem feltétlenül egyetlen szakma kiválaszt
A hétvége első napja is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a szombati horoszkópra!
A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken közölte, hogy a hétvége folyamán az Erzsébet híd mosására kerül sor: szombaton a Budáról Pestre, vasárnap a Pestről Budára vezető oldalát tisztítják.
Miközben a csillagászok komoly arccal próbálják megfejteni a kozmosz titkait, az univerzum úgy döntött, hogy egy zseniális vizuális poénnal teszi oda magát.
Az LDN 1295 sötétköd látványos példája annak, miként formálja át az emberi agy az univerzum kaotikus struktúráit ismerős alakzatokká, amely egy mélyen gyökerező pszichológiai és evolúciós jelenségnek köszönhető.
A gépi látás egyre pontosabb, és lassan már lehetetlen eldönteni, valódi-e a kép, amit nézünk. Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat, kövesse a mozgásunkat, és a tekintetünkből vagy a viselkedésünkből következtetéseket vonjon le rólunk. Bár többnyire tisztában vagyunk azzal, hogy egy közterülete
Az OpenAI és az Anthropic kutatói a múlt héten ismét komoly figyelmeztetéseket fogalmaztak meg a mesterséges intelligencia potenciálisan katasztrofális kockázataival kapcsolatban.
Te is szereted egy friss citromkarikával megspékelni a nyári limonádédat – de ha már ősznél járunk, akkor inkább megkoronázni vele a forró gyógyteádat? A citrom C-vitamint és más értékes tápanyagokat is tartalmaz, ráadásul rendkívül sokoldalúan felhasználható: kerülhet ételekbe, süteményekbe, italokba, öntetekbe, szinte bármibe. Jó tudni azonban, h
Demo Beriša ügyvezető kisebbségügyi miniszter nem kapkodta el: egy nappal a törvényes határidő lejárta előtt írta ki a nemzeti tanácsi választásokat Szerbiában. A szerbiai kisebbségek, köztük a vajdasági magyarok így két hét alatt kétszer járulhatnak az urnákhoz: október 25-én parlamentet, november 8-án pedig nemzeti tanácsokat választanak
Sok autósban még mindig él az a régi beidegződés, hogy néhány kilométer/órás sebességtúllépés még belefér. Ez azonban már évek óta nincs így: a sebességmérők egyre pontosabbak, az ellenőrzéseket pedig civil autóból, akár menet közben is végezhetik.