2026. szeptember 18. péntek

szept. 18
10:06
Magára maradt Amerika a háborúban? Még a legfőbb szövetségesek is hátat fordítottak Trumpnak (Pénzcentrum)
Az iráni háború már a hetedik hónapjába lépett, Donald Trump amerikai elnök pedig egyre szkeptikusabb nemzetközi közeggel találkozhat az ENSZ közgyűlésén. Miközben Washington továbbra is azt hangsúlyozza, hogy az amerikai és izraeli csapások meggyengítették Irán nukleáris képességeit, Teherán nem adta fel a küzdelmet, és a konfliktus egyre komolyab
szept. 18
10:06
Újra tárgyal a kormány a Norvég Alappal: több mint 92 milliárd forint sorsa dőlhet el (Pénzcentrum)
Újrakezdte a tárgyalásokat a magyar kormány a Norvég Alap Magyarországnak járó fejlesztési forrásairól - közölte Orbán Anita külügyminiszter a Facebookon. Megállapodás esetén a 2021-2028-as támogatási időszakban 254,1 millió euró, vagyis több mint 92 milliárd forint juthat az országnak.
szept. 18
10:06
Varga Ádám: Ezt a győzelmet Deák Bill Gyula emlékének ajánljuk (Magyar Hírlap)
A Ferencváros Glasgow-ban múlta felül a skót Celticet.
szept. 18
10:06
Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde (Demokrata)
A választási vereség okairól, a jobboldal újjászervezésének feladatairól és a Tisza-kormány első öt hónapjáról is beszélt.
szept. 18
10:06
Helyzet van! A területi kamarák bizalmat szavaztak Nagy Eleknek (Növekedés)
A területi kamarák elnökeiből álló Területi Elnökök Kollégiuma (TEK) szeptember 17-i késő délutáni ülésén megtárgyalta a kamarai rendszer körül kialakult helyzetet. Az ülésen a területi kamarai elnökeinek többsége jelen volt és egyhangúlag bizalmukról biztosították Nagy Eleket az MKIK vezetésével együtt és felkérték az elnököt, hogy vezesse a kamar
szept. 18
10:06
Változik a parkolás: az a bizonyos 2 tonna, ami sokak számára megnehezíti majd a mindennapokat (Hóvége)
Ami nehéz, az sok.
szept. 18
10:08
Eldőlt az MKIK elnökének sorsa a belső lázadás után (Portfolio)
A Területi Elnökök Kollégiumának (TEK) többsége bizalmat szavazott Nagy Eleknek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének. A testület felkérte az elnököt, hogy a belső vitákkal, valamint a kötelező kamarai hozzájárulás megváltoztatásával terhelt átmeneti időszakban is irányítsa a szervezetet, amelynek vezetésében új szakemberek is felad
szept. 18
10:08
Csődben a 175 éves svájci luxusikon: végkiárusítás a Bally-nál? (Növekedés)
Összeomlás szélére sodródott Svájc egyik legrégebbi és legismertebb luxusmárkája, az 1851-ben alapított Bally. Az egykor a prémium cipőiről és bőráruiról világszerte híressé vált divatház jelenleg a túlélésért küzd, miközben a svájci gyártása teljesen megszűnt, a vállalat pedig hivatalosan is csődeljárás – ideiglenes adósságrendezés – alá került.
szept. 18
10:12
Pöfeteg került a kosárba? Csak addig ehető, amíg belül ilyen (Agroinform)
A pöfeteg gomba fogyasztása kizárólag fiatal, teljesen fehér belsővel javasolt. Megmutatjuk, hogyan különböztesd meg a valódi pöfeteget a veszélyes hasonmásoktól és mikor érdemes szedni!
szept. 18
10:12
Átlépte a bűvös határt a JYSK (Portfolio)
A JYSK globális és hazai szinten is rekordárbevétellel zárta a 2025/26-os pénzügyi évet. A dán kiskereskedelmi áruházlánc forgalma Magyarországon első alkalommal haladta meg a 100 milliárd forintot, míg világszerte 7 milliárd eurós bevételt könyvelhetett el a jelentős vásárlószám-növekedésnek és a hálózat folyamatos bővítésének köszönhetően.
szept. 18
10:12
Millie Bobby Brown kétszeres anyuka lett, gyönyörű családi fotóval jelentette be a hírt (Glamour)
Másodszorra is édesanya lett a Stranger Things sztárja, Millie Bobby Brown egy évvel azután, hogy örökbe fogadta kislányát, újra örömhírt oszthatott meg követőivel Instagramon. A színésznő egy meghitt fotóval jelentette be, hogy egy kisfiúval bővült a családjuk.
szept. 18
10:12
Ezért beszél most a fél világ Báthory Erzsébetről, a rettegett magyar grófnőről (Joy)
Nem véletlen, hogy hirtelen mindenki azt olvasgatja, ki volt a magyar grófnő és mit követett el.
szept. 18
10:12
A grillezés beköltözött a konyhába (egy.hu)
Tesztelje tudását!
szept. 18
10:12
Egy póló, két botrány: Mbappéékat és egy marokkói játékost is támadások érték (rtl.hu)
Kylian Mbappé, Vinícius Júnior és Ibrahima Konaté is úgy viselte a Ceuta lakóit támogató pólót a Real Madrid Elche elleni meccse előtt, hogy annak üzenete ne legyen látható. A jelenet komoly visszhangot váltott ki Spanyolországban, Mbappé pedig most elmagyarázta döntését: nem elutasítani akarta a szolidaritási akciót.
szept. 18
10:12
Vitézy Dávid: Nincsenek szűz lányok az építőiparban, ne várjuk, hogy a földből kinőnek új cégek (Telex)
A közlekedési és beruházási miniszter szerint a versenyfeltételek javításával előléphetnek olyan cégek az építőiparban, amelyek eddig csak a NER-es cégek alvállalkozóiként mertek dolgozni.
szept. 18
10:12
Néhány kulcsfontosságú folyón múlhat Amerika édesvízi élővilágának jövője (PlanetZ)
Egy új kutatás több mint ötmillió kilométernyi amerikai folyó és patak állapotát elemezte. A tudósok olyan összekapcsolt vízhálózatot azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az édesvízi biodiverzitás megőrzésében, miközben a legellenállóbb folyók jelentős része jelenleg kevés védelemben részesül.
szept. 18
10:18
Minimális csökkenéssel kezdett ma a BUX (Privátbankár)
Alig mozdult a BUX a pénteki nyitásban, miközben a vezető európai tőzsdék enyhe mínuszban kezdték a kereskedést. Az olajárakat a szaúdi vezetékrendszer kapacitásának helyreállítása mérsékelte, az arany és az európai földgáz ára viszont emelkedett.
szept. 18
10:18
Leszámolnak a sztrádakoncessziók 20 ezer milliárd forintos közpénzszivattyújával, kiszorítják a hazai sportéletből a politikusokat (Infostart)
Kiszáll az állam a több tízmilliárdos autópálya-koncessziós szerződésekből, és visszakéri a Magyar Közút átadott vagyonát és munkavállalóit a koncesszoroktól, valamint felszólítják a koncesszorokat a megegyezésre. A kormányzati tájékoztatón Magyar Éva szóvivő mellett Magyar Péter és Vitézy Dávid számolt be a szerdai kormányülés döntéseiről, majd új
szept. 18
10:18
Gyomorforgató dolog szivárgott ki Elon Muskról, az első felesége szellőztette meg a kínos incidenst (Femcafe)
Súlyos vádakkal illette Elon Muskot az első felesége egy róla szóló új dokumentumfilmben, azt állítva, hogy a milliárdos üzletember tenyésztőkként hivatkozott gyermekei anyjaira, akiket teljesen felcserélhetőnek tartott.
szept. 18
10:18
Egy furcsa öregúr kedvességgel menti meg a világot – Olvass bele Allen Levi könyvszenzációjába! (Könyves Magazin)
Megérkezett magyarul Allen Levi Theo ajándékai című regénye, amelyben egy öregúr megható emberi történetekkel találkozik. Részletet mutatunk.
szept. 18
10:18
Három évtizede nem látott csúcsra emelték a japán jen kamatát (Növekedés)
A Bank of Japan (BOJ) 25 bázisponttal 1,25%-ra emelte az irányadó alapkamatot, ami 1995 óta a legmagasabb hitelfelvételi szint. A jegybank ezzel követte a Fed és az Európai Központi Bank kamatemelését, és igyekszik fellépni a magas energiaárak miatt emelkedő infláció ellen.
szept. 18
10:18
Horvátországban mintha mindenki autózni akarna – érdekes statisztika a szomszédból (Autószektor)
Fotó: Rimac 2025 végén 2,058 millió személygépkocsit tartottak nyilván Horvátországban, 3,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, és 37,2 százalékkal többet, mint 2015-ben. Az Eurostat adatai szerint 2024-ben az Európai Unió szárazföldi személyszállításában az utaskilométerek 82,5 százalékát személygépkocsival tették meg. A vasút részesedése
szept. 18
10:18
A lassú gazdasági összeomlás 10 meglepő igazsága (BitcoinBázis)
A modern társadalom egyik legveszélyesebb tévedése az a feltételezés, hogy a gazdasági válságok csupán átmeneti, gyorsan múló fennakadásokat jelentenek. A történelem és a mélyreható makrogazdasági elemzések egy sokkal sötétebb valóságra mutatnak rá. A valódi, rendszerszintű krízisek nem néhány hetes kellemetlenségek, hanem évekig vagy akár évtizede
szept. 18
10:18
Elindult a gyártás, hamarosan az utakon is ott lesz a Mercedes újdonsága (Villanyautósok)
20 millió forint alatti változatban is rendelhető már a városi SUV.
szept. 18
10:18
5 mondat, amitől bátrabban indulhat iskolába a gyereked reggelente (Bien)
Nem a hosszú beszélgetések, hanem az ismétlődő, rövid megerősítések épülnek be a legmélyebbre.
szept. 18
10:24
Mi lett vele? Bomlottak a nők egykor a megasztáros Nagy Edmondért, most még sincs komoly kapcsolata (Blikk)
Ma is zenélésből él, folyamatosan koncertezik "Nagyon Nagy Edmond", a Megasztár egykori felfedezettje. Az énekes számára a zenélés mellett a fiai a legfontosabbak: bár elvált édesapaként hétvégi apuka, de mindent megtesz azért, hogy minőségi időt töltsön velük.
szept. 18
10:24
Az időjárás hirtelen összeomlása már biztos: ekkor tör be a hideg és szakad le az ég (Blikk)
A hétvégén még élvezheted a napsütést, utána azonban nagyot fordulhat az időjárás. A friss előrejelzések szerint hidegebb levegő és kiadós csapadék érkezik Közép-Európába.
szept. 18
10:24
Magyar Péter és Vitézy Dávid rendkívüli tájékoztatója: felbontanák az autópálya-koncessziókat, vagyonosodási vizsgálatok indulnak (Blikk)
Rendkívüli kormányzati tájékoztatót tart pénteken 10 órától Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési miniszter. A tájékoztatón bejelentették, hogy a magyar állam felbontaná a 35 évre szóló autópálya koncessziós szerződéseket, egyúttal vagyonosodási vizsgálatokat indítanak politikusok ellen, és állami vezetőket zárnának ki a nagy spor
szept. 18
10:24
Új dokumentációs követelmények az acéltermék importjánál 2026. október 1-jétől (Adózóna)
Változik az üzemi vizsgálati bizonylat adattartalma (Mill Certificate) az acéltermékek importjánál és kontingens igénybevételnél 2026. október 1-jétől – derül ki a J&J Center hírleveléből.
szept. 18
10:24
Trump vámfalat építene Kína ellen, hirtelen szüksége lenne az EU-ra is (Portfolio)
Állítólag közös vámfallal védené meg a nyugati acélpiacot Kínától a Trump-adminisztráció, ehhez azonban az Európai Unió segítségére is szüksége lenne. Brüsszel hónapok óta ugyanerre a kínai túlkapacitásra hivatkozva kér kedvezményes hozzáférést az amerikai piachoz, Washington mégis fenntartja az uniós acélra is kivetett 50 százalékos vámot, annak e
szept. 18
10:24
Újrakezdte a tárgyalásokat a kormány a Norvég Alapról, több mint 92 milliárd forint érkezhet Magyarországra (444.hu)
Az előző ciklusban Magyarország egyetlen forinthoz sem jutott hozzá, mert az Orbán-kormány nem fogadta el, hogy a civil szervezeteknek szánt forrásokról az államtól független szereplők döntsenek.
szept. 18
10:24
Nincs kegyelem: Rácsok mögött marad Fásy Ádám felesége (ATV)
Az NKA-botrány egyik legnagyobb áldozata eddig Fásy Ádám családja, ők ugyanis azért kerültek bajba, mert a gyanú szerint hamis számlákkal próbálták igazolni a támogatás felhasználását. Ma újabb fejezetéhez érkezett az ügy: döntött a törvényszék.
szept. 18
10:24
Marsbéli táj teszi különlegessé Törökország egyik gyöngyszemét (Spabook)
A szeptember egyre inkább új utazási szezonná növi ki magát. A kellemes időjárás, a kisebb tömeg és a természet változatossága miatt egyre többen választják ezt az időszakot a nyári főszezon…
szept. 18
10:24
"Tisztelettel Dzsudzsák Balazs Tesoka" - Kiszivárgott a levél, így kért Szijjártó Pétertől diplomata útlevelet Dzsudzsi (Promotions)
Állítólag másnap már el is kezdték intézni Dzsudzsák Balázsnak a diplomata útlevelet.
szept. 18
10:24
Trump célja, hogy megállítsa Irán nukleáris programját, továbbra sem teljesül (Magyar Hírlap)
A húszik előrenyomulása elmélyíti Trump problémáit.
szept. 18
10:24
Huszonkét évesen másodszor is anya lett a Stranger Things sztárja, Millie Bobby Brown (Médiapiac)
Másodjára is szülővé vált a Stranger Things sztárja, Millie Bobby Brown. A színésznő és párja, Jake Bingiovi újabb babát fogadott örökbe.
szept. 18
10:26
Fontos döntéseket hozott a kormány (Magyar Hírlap)
Magyar Péter és Vitézy Dávid a politikus vagyonosodási vizsgálatáról és a koncessziós szerződésekről beszélt.
szept. 18
10:30
Magyar cégcsoport támasztja fel a Zalakerámia üzemét (Piac és Profit)
Újra gyártanak Tófejen.
szept. 18
10:30
Orbán Viktor a kudarcról és Magyar Péterről is beszélt Kötcsén: nyilvánosságra került a beszéd (Infostart)
A volt kormányfő beszélt a választási kudarc okairól, a jobboldal esélyeiről ellenzékben, Magyar Péterről és az ősz feladatairól is.
szept. 18
10:30
Kilencvenegy százalék: szinte minden nagyvállalatot elértek a kibertámadások (HR Portál)
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékát érte valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében ez az arány elérte a 91 százalékot - derül ki a One Solutions és az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége közös, reprezentatív kutatásából.
szept. 18
10:30
Nem veszhetnek el: génbank őrizheti őshonos fajtáinkat (Agroinform)
Valamennyi haszonállatfajra kiterjedő in vitro génbank létrehozását tervezik Magyarországon. A rendszer egy esetleges állatjárvány vagy más rendkívüli helyzet esetén is segítene megóvni az őshonos fajták genetikai állományát.
szept. 18
10:30
Az Aumovio digitális rendszerrel vadászik a gyártási hibákra (autopro)
Több mint 1300 gyártósoron használja már saját fejlesztésű digitális rendszerét az Aumovio.
szept. 18
10:30
Durva dologra derült fény: károsak lehetnek az egészségre a horrorfilmek (Femcafe)
A horrorimádók most biztosan felrántják erre a szemöldöküket, ám az igazság az, hogy a horrorfilmek nagyon is károsak lehetnek az egészségre. Hogyan lehetséges ez? Olvass tovább és megtudod!
szept. 18
10:30
Az "eddigi egyik legfontosabb kormánytájékoztató" jön – itt nézheted élőben (SzMo)
Magyar Péter Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel ismerteti a kormány legújabb döntéseit. Kövesd velünk élőben!
szept. 18
10:30
Együtt dobbanunk! – Interjú Tóth Elizabethtel (Demokrata)
Az út lehet más, de a cél közös. Nem pártokban, közösségben gondolkodik.
szept. 18
10:30
Novembertől átalakul az élelmiszerbiztonság-felügyelet rendszere (Üzletem)
A módosítások lényege, hogy a járási hivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti szervezeti egységeit megyei szintre integrálják, a Nébih pedig megkapja az érintett agrár-, élelmiszerlánc-, állat- és növény-egészségügyi hatásköröket.
szept. 18
10:32
Újabb eurómilliárdokat utalt át Brüsszel Kijevnek (Demokrata)
Az összeg "Ukrajna területének és légterének védelmét szolgálja az orosz támadásokkal szemben".
szept. 18
10:36
Kiderült a titok: béranyától született Lady Gaga kislánya (Blikk)
Nemcsak a nevét tudtuk meg Lady Gaga első gyermekének, most az is kiderült, hogyan jött világra a kislány. A 40 éves énekesnő és Michael Polansky júniusban született babáját, Rose-t béranya hozta világra.
szept. 18
10:36
Tisza-kormány: vizsgálat indulhat politikusok ellen, fontos bejelentések jönnek (Portfolio)
Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatót tart, amelynek keretében fontos bionyítékokat mutatnak be a 35 éves autópályakoncessziükkal kapcsolatban. Automatikusan elindulnak a vagyonosodási vzsgálatok, összeférhetetlenségi szabályokat vezetnek be a magyar sportban, új zöldhatóség jön létr
szept. 18
10:36
Kubatov, Szijjártó és Deutsch sem lehet tovább futballklubelnök, Mészároséktól elveszik a 35 éves autópálya-koncessziót (444.hu)
Magyar Péter sajtótájékoztatón jelentette be a magyar sport és a politika szétválasztását. Vitézy Dávid szerint teljesen jogszerűtlen az MKIF-féle koncesszió.

Keresés