2026. szeptember 16. szerda

szept. 16
11:54
Gyökeres fordulat előtt a magyar egészségügy: új rendszerre állnak át a kórházak (Portfolio)
Kisebb bürokráciát és nagyobb intézményi önállóságot ígér a kórházaknak az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) új vezetése. A Magyar Kórházszövetség siófoki kongresszusán a szervezet képviselői bejelentették az eddigi szigorú központosítás enyhítését, emellett részletezték a 2028 utáni uniós források megszerzésének feltételeit, a meddőségi ellátá
szept. 16
11:54
Megkapták az augusztusi fizetésüket a Dunai Vasmű dolgozói, megjelent a kormányhatározat (ATV)
Hétfőn mintegy 200, a felszámolás alatt álló Dunai Vasmű két cégénél dolgozó munkavállaló kapta meg az augusztusi fizetését, miután egy hiányzó kormányhatározat miatt szeptember 10-ig nem érkezett meg a bérük. A határozat csak szeptember 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben, ezért a fizetések 14-én érkeztek meg.
szept. 16
11:54
Von der Leyen: A magyarok Európát és a demokráciát választották, visszahozták Magyarországot oda, ahova tartozik (444.hu)
Az Európai Bizottság elnöke szerint "sikerült megfordítani az évek óta tartó visszafejlődés irányát".
szept. 16
11:54
Ursula von der Leyen: A magyarok visszahozták Magyarországot oda, ahová tartozik, az EU szívébe (SzMo)
Az Európai Bizottság elnöke az évértékelőjében a tavaszi magyar kormányváltásról is beszélt. Mint mondta, április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét, ez a nap pedig hosszú ideig emlékezetes marad az Európai Unió történetében.
szept. 16
11:54
Római kori pénzeket találtak a Drávánál (Magyar Hírlap)
Nagy Constantinus, II. Constantius és Valentinianus császár különböző pénzeit találták meg.
szept. 16
11:54
Magyar Péter 15 éves adatra hivatkozott a szegregátumokról, miközben már frissebb adatok is vannak (Demokrata)
Az 1384-es adat még a 2011-es népszámláláshoz kötődik, a 2022-es cenzus után több településen már csökkenést mértek.
szept. 16
11:57
Egy kutya kergette őrületbe Taron Egertont a forgatáson (InStyle Men)
Taron Egerton új filmjében egy kutya is fontos szerepet kapott. A forgatáson azonban a négylábú kolléga alaposan próbára tette a stáb türelmét.
szept. 16
11:57
Ki mondott igent és ki nemet? - Vona Gábor és Jámbor András a választási indulásról (Kontroll.hu)
A Második Reformkor a 2029-es európai parlamenti és önkormányzati választásokon, valamint a 2030-as országgyűlési választáson is elindulna – mondta Vona Gábor a Konfrontzóna című műsorban.
szept. 16
12:00
Meghalt a felesége, gyászol a válogatott volt szövetségi kapitánya (Blikk)
Életének 65. évében elhunyt Ronald Koeman felesége, Bartina Koeman-Boddeveld. Az asszony már hosszú évek óta küzdött a rákkal. Bartina és Ronald évtizedek óta voltak házasok, három gyermeket neveltek fel: Timet, Debbie-t és Ronaldot.
szept. 16
12:00
Agrometeorológia: mikor érkezik végre számottevő eső? (Agroinform)
A mediterrán ciklon csak a Dunántúl egy részén hozott érdemi csapadékot; az Alföldön továbbra is súlyos az aszály.
szept. 16
12:00
Ezért ragad össze mindig a tésztád – és nem az olaj a megoldás (Joy)
Ha te is automatikusan egy kevés olajat öntesz a tészta főzővizébe, hogy ne ragadjon össze, van egy rossz hírünk: valójában nem sokat segítesz vele, sőt inkább rontasz a helyzeten.
szept. 16
12:00
Volán helyett nyereg – mától egy halom kedvezmény várja az autójukat otthonhagyókat (Növekedés)
Az Európai Mobilitási Hét alalmából kedvezményekkel ösztönzik a közösségi közlekedés használatát.
szept. 16
12:00
Magyar benzinkutaktól caracasi adathordozóig: így bukott 73 milliárd forintot az Orlen (BitcoinBázis)
A geopolitikai feszültségek, a nemzetközi szankciók elkerülésére tett kísérletek és a kriptovaluták világa ritkán találkozik olyan drámai módon, mint a lengyel energiaóriás, az Orlen esetében. A vállalat történetének egyik legnagyobb pénzügyi fiaskója során legalább 230 millió dollár tűnt el a semmibe egy kudarcba fulladt venezuelai olajüzlet követ
szept. 16
12:03
Magyar true crime sorozat érkezik az HBO-ra a kilencvenes évek hírhedt bűnügyeiről (Telex)
A sorozatban veterán nyomozók idézik fel a rendszerváltás utáni Magyarország legsúlyosabb bűnügyeit, Az igazság mániákusaiban Farkas Helga elrablása és Magda Marinko gyilkosságsorozata is előkerül, korábban nem ismert részletekkel.
szept. 16
12:03
A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk (Igényesnő.hu)
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem fogja meghallgatni? Vezethet generációs konfliktushoz a köszönés elmaradása? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Yettel országos, reprezentatív kutatása, amelynek újabb elemzése a magyarok internetes kommunikációs és mémhasználati sz
szept. 16
12:06
Az időjárási adatok figyelmeztethetnek a szívmegállás veszélyére - magyar kutatók figyelmeztető rendszert fejlesztenek (Blikk)
Időjárási adatok alapján akár három nappal előre jelezhető lehet, mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás - derült ki a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Országos Mentőszolgálat munkatársainak több mint 114 ezer esetet elemző országos vizsgálatából. A kutatók egy olyan jelzőrendszeren d
szept. 16
12:06
Márki-Zay Péter után újabb ismert politikus is elindul a 2030-as választásokon pártjával (Infostart)
Vona Gábor, a Második Reformkor elnöke szerint a Tisza nem lesz képes hosszú távon megtartani hatalmas többségét, és a Fidesz sem válik életképes ellenzéki erővé. Az így keletkezett űrt kell több politikai pártnak és közösségnek kitöltenie.
szept. 16
12:06
Lépni fognak a brutálmagas üzemanyagárak miatt: komoly adócsökkentési javaslatot dobtak be (Pénzcentrum)
A németországi rekordmagas üzemanyagárak mérséklése érdekében a benzin jövedéki adójának csökkentését javasolja Thorsten Frei, a CDU/CSU vezető politikusa. A kancellár bizalmi embere szerint a lakosság tehermentesítését célzó intézkedésnek már idén októberben életbe kellene lépnie - írta a Portfolio.
szept. 16
12:06
Von der Leyen: A magyarok Európát és a demokráciát választották, visszahozták Magyarországot oda, ahova tartozik (444.hu)
Az Európai Bizottság elnöke szerint "sikerült megfordítani az évek óta tartó visszafejlődés irányát".
szept. 16
12:06
Összeütközött egy villamos és egy személyautó Szegeden (Magyar Hírlap)
Pótlóbuszok közlekednek.
szept. 16
12:06
Mérgezik az embereket a szélerőművek – ilyeneket tervez telepíteni a Tisza-kormány (Demokrata)
Feketén-fehéren ott állnak a tények az Európai Bizottság egyik hivatalos dokumentumában.
szept. 16
12:06
A Volkswagen bemutatta története legerősebb sorozatgyártású GTI modelljét (Villanyautósok)
A 326 lóerő is szép, de az azonnal rendelkezésre álló 545 Nm lesz az ami miatt igazán élvezetes lesz vezetni.
szept. 16
12:09
A legnagyobb tévhitek a gluténmentes diétáról – Mit tudsz te is rosszul? (Táplálékallergia)
Fogyás, egészségesebb élet, biztonságos kovászos kenyér? Szedtünk 10 elterjedt tévhitet a gluténmentes diétáról, és megmutatjuk, mi az igazság mögöttük. Gluténmentes kenyér a boltok polcain, „gluten-free” felirat a kozmetikumokon, ismerősök, akik „csak érdekességből” hagyják el a lisztet. A téma tele van félinformációval. Pedig van, amit a gluténér
szept. 16
12:12
Elemző: szép eredmény 1,5-2 százalékos GDP-növekedés mellett az ilyen mértékű reálbér-emelkedés (Menedzsment Fórum)
Még mindig jelentős a keresetek emelkedésének üteme, aminek oka a bázishatás, a munkaerőhiány és az édesanyák adómentességének kiterjesztése. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza elemezte a Központi Statisztikai Hivatal friss adatait.
szept. 16
12:12
A legkisebb vállalkozások hitelei nőnek a legjobban (Piac és Profit)
A mikro- és kisvállalkozások finanszírozásában a támogatott hiteleké a meghatározó szerep, de a piaci hiteleknél is egyre szélesebb a választék a bankoknál – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntrés.hu szakértője. A Széchenyi Kártya Program tavalyi módosítása nyomán a júniusig tartó egy év alatt érdemben nőtt az kkv-hitelek teljes összege, amiben a ki
szept. 16
12:12
Könnyekig meghatotta Hollywoodot a nagybeteg Michael J. Fox: "Nem adom meg magam" (Blikk)
A 78. Emmy-díjátadó egyik legmeghatóbb pillanatát Michael J. Fox szolgáltatta. A Vissza a jövőbe 65 éves sztárja a Bob Hope Humanitárius Díjat vehette át a hosszú évek óta végzett jótékonysági munkájáért, valamint azért a fáradhatatlan küzdelemért, amelyet a Parkinson-kórral élők támogatásáért és a kutatások előmozdításáért folytat.
szept. 16
12:12
Mérséklődött a vállalati aktivitás augusztusban (ProfitLine)
Augusztusban látványosan mérséklődött a vállalati aktivitás: tovább csökkent a társas vállalkozások száma, és több cég szűnt meg, mint amennyi újonnan alakult, ez azonban még nem jelent trendfordulót - áll az Opten céginformációs szolgáltató által at MTI-hez kedden eljuttatott elemzésben.
szept. 16
12:12
Meglepő, ami a gázolaj árával történik (Agroinform)
Szerdán ismét emelkedett a 95-ös benzin országos átlagára Magyarországon: az autósoknak literenként öt forinttal kell többet fizetniük, mint egy nappal korábban.
szept. 16
12:12
Erre senki sem számított: hihetetlen, de igaz hírt közöltek az ózonlyuk állapotáról (Pénzcentrum)
Évtizedek óta nem volt olyan kis méretű az ózonlyuk, mint 2025-ben - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
szept. 16
12:12
Zátonyra futott Amanda Seyfried házassága, 9 év után válik a színésznő (Glamour)
Amanda Seyfried és férje, Thomas Sadoski kilenc év házasság után a válás mellett döntöttek. A Mamma Mia! sztárja, valamint színész kedvese közös nyilatkozatban tudatták a hírt a nyilvánossággal, kiemelve, hogy a szakításuk ellenére a jó viszony és a gyermekeik közös, szeretetteljes nevelése továbbra is a legfontosabb számukra.
szept. 16
12:12
A világ 50 legjobbja közé került a Semmelweis Egyetem a gyógyszertudományok területén (SzMo)
A Semmelweis Egyetem a negyvennegyedik helyen végzett a friss ShanghaiRanking szakterületi listáján. A mérhető kutatási mutatókat vizsgáló rangsorban először került be a legjobb 50 felsőoktatási intézmény közé.
szept. 16
12:12
Ursula von der Leyen szerint április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét (Magyar Hírlap)
Az Európai Bizottság elnöke szerint Magyarország az Európai Unió szívébe tartozik.
szept. 16
12:12
AfD-s képviselő: Magyar Péter Von der Leyen ölebe (Demokrata)
Magyar Péter Brüsszel neveltje, önkényesen és tekintélyelvűen kormányozhat, külső nyomás nélkül – mondta Tomasz Froelich AfD-s EP-képviselő a Demokratának.
szept. 16
12:12
Most kell tenned a lenyűgözően szép tavaszi tulipánágyásért! (egy.hu)
.
szept. 16
12:15
Nézd vissza az X-Faktor legnagyobb visszatérőjének a produkcióját: Hörcher László most sem finomkodott (rtl.hu)
Rex Hörcher Maximus Brutallic Totum Factum Non Plus Ultra Deus Ex Machina visszatért, és kivételesen nem üvöltve, hanem ajándékokkal érkezett. Solére, Gáspár Laci, ByeAlex és Majka is meglepetésekkel térhettek haza, a rapper ráadásul a versenyző egyik költeményét is felolvasta a színpadon. Nézd vissza a festőművész, gitártörő és gitárvető méltóság
szept. 16
12:15
Te csillagmag vagy? A spirituális tanítások szerint ezekből tudhatod (Bien)
Van, aki első hallásra összerezzen a kifejezéstől, van, aki azonnal magára ismer benne. A csillagmag fogalma évek óta kering a spirituális közösségekben, tarot-csoportokban, meditációs körökben, és bár tudományos alapja nincs, mint hiedelemrendszer és önismereti keret sokak számára ad valamiféle magyarázatot arra az érzésre, hogy sosem érezték magu
szept. 16
12:15
Előadják a politikai okokból betiltott Mohács alcímű szimfóniát (Librarius)
Kósa György 1957-ben, egy esztendővel az ötvenhatos forradalom után komponálta "Mohács" alcímű 7. szimfóniáját.
szept. 16
12:18
Új befektetési ciklus küszöbén a magyar ingatlanpiac (Infostart)
A javuló gazdasági kilátásokat, az élénkülő beruházási aktivitást és egy új ingatlanfejlesztési ciklus elindulását mutatja be Magyarország több száz millió eurós hazai fejlesztéssel és befektetési lehetőséggel Európa legnagyobb nemzetközi ingatlanpiaci kiállításán, a müncheni EXPO REAL-on október 5. és 7. között. A németországi seregszemle előtt ta
szept. 16
12:18
Katasztrófa: odalett a Tisza tó, gyom nő a Kőrösök holtágainak medrében, víz nélkül maradtak a vízimadarak (Blikk)
Vízügyes szakemberek szerint több mint két méternyi csapadék hiányzik a földekből az Alföldön. Ám szeptember közepére már nem csak az öntözés nélküli szántók száradtak kis, a Tisza tóból is eltűnt a víz. Bezártak a strandok, partra kerültek a vitorlások, motorcsónakok. A Holt Kőrös több ága a meder aljáig kiszáradt, a Betekints nevű ág medrében, ah
szept. 16
12:18
Krk, Zára, Lefkada – magyar falu programos kisbuszok lepték el a mediterrán nyaralóhelyeket, Tolcsva eddig az abszolút rekorder (Blikk)
Egyre több felvétel kering az interneten olyan magyar falu programos logóval ellátott kisbuszokról, amelyeket népszerű külföldi nyaralóhelyeken kapnak lencsevégre a magyar utazók. A közösségi médiában és a sajtóban megjelent olvasói fotók tanúsága szerint a magyar kistelepülések feliratait viselő járművek Görögország, Horvátország, sőt Albánia teng
szept. 16
12:18
Döbbenet: Fásy Ádám igazi végzettsége több mint meglepő, az egyik legmegbecsültebb szakma a világon (Femcafe)
Fásy Ádám a legújabb Nka-botrány és felesége vezetőszáron történt előállítása miatt került a médiafigyelem középpontjába, a családi dráma pedig ismét fókuszba helyezte a mulatós sztár rendkívül sajátos életútját.
szept. 16
12:18
Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről (Könyves Magazin)
Decemberben érkezik Jane Austen egyik legolvasottabb történetének feldolgozása a Netflixre.
szept. 16
12:21
A tizenhetedik te magad légy – Meghirdették a Petri György-díj 2026-os pályázatát (Litera)
Korábban meg nem jelent műveket vár a Petri György-díj kuratóriumának idei, elsőkötetes szerzők számára kiírt pályázata. A kéziratok beérkezési határideje 2026. október 15.
szept. 16
12:21
Egy legendás NBA-város elveszítheti a csapatát, Adam Silver közbelépne (nbanews.hu)
Több mint fél évszázada elképzelhetetlen a Portland Trail Blazers nélkül az észak-amerikai profi kosárlabda térképe. A franchise hosszú távú jövője körül azonban olyan bizonytalanság alakult ki, amely már Adam Silvert is megszólalásra késztette. Az NBA első embere a tulajdonosok New York-i találkozóját követően egyértelművé tette, hogy a liga Portl
szept. 16
12:24
Kirúgták, lefokozták, elengedték őket – most mégis visszahívják a dolgozókat (HR Portál)
A munka világában úgy tűnik, lassan megfordul egy korábbi trend: azok a dolgozók is újra értékessé válhatnak a cégek számára, akiket korábban leépítettek, más munkakörbe helyeztek, vagy akik saját döntésükből távoztak. A Meta egyes munkatársait ismét vezetői szerepre kéri fel, miközben más vállalatok korábbi dolgozóikat csábítják vissza.
szept. 16
12:24
Hátat fordítanak Amerikának? Váratlan szövetségest fogadna be az Európai Unió (Pénzcentrum)
Az Európai Unió megnyitná az utat Kanada előtt, hogy a közösség első társult tagja legyen. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben, Strasbourgban tartott éves évértékelő beszédében jelentette be a kezdeményezést. A Reuters szerint a társult tagság jelenleg nem szerepel az Európai Unió szerződéseiben, így egy új egy
szept. 16
12:24
Pénzt kaphatnak a gazdák a víz helyben tartásáért – két új támogatás érkezik (Agroinform)
Két országos támogatási konstrukcióval ösztönöznék a mezőgazdasági területeken történő vízvisszatartást. A 2027-re tervezett vízprémium-támogatások egyike a gazdálkodási vállalásokat, a másik várhatóan a szükséges beruházásokat segítheti.
szept. 16
12:24
Pócs János új becenevet kapott Magyar Pétertől, karzatról integetett neki (ATV)
Pócs János ismét a telefonjával volt elfoglalva a parlamentben, Magyar Péter közösségi oldalán üzent neki.
szept. 16
12:24
Videón a küzdelem: Puszta kézzel gyűrte le az állatvédőt az amerikai divattanács elnöke (Femcafe)
Komoly felháborodást váltott ki a New York-i divathét egyik legújabb incidense. A svéd Cos márka őszi-téli kollekciójának bemutatóján a Peta állatvédő szervezet aktivistái szakították meg a műsort, a helyzet azonban gyorsan elszabadult, amikor az amerikai divattanács (Cfda) vezérigazgatója maga avatkozott közbe.
szept. 16
12:24
Önbizalomhiánnyal küzdesz? Íme 5 kipróbált módszer, ami átlendít a hullámvölgyön (Igényesférfi.hu)
A görcsös megfelelési kényszer és a krónikus önbizalomhiány leküzdésének kulcsa az önazonosságban rejlik; mutatjuk a leghatékonyabb módszereket a mentális jólléthez.

Keresés