A navosok még tavaly nyáron elfogtak egy vietnámi származású illegális cigaretta- és elfbar-árust, akit a bíróság le is tartóztatott egy időre, majd elrendelte a bűnügyi felügyeletét. A jelek szerint nem tanult a lebukásból, lakásának fogságában, otthonából, családtagjainak bevonásával folytatta az illegális üzletet.
Marc Márquez két lépést tett előre mentális szempontból. Marc Márquez a misanói győzelme révén holtversenyben az élre került a bajnokságban Jorge Martínnal, ezt az Aragóniai Nagydíj után tett két lelki lépés előzte meg. A két héttel ezelőtti siker kulcsfontosságú volt a címvédő számára, mert egyértelmű visszatérést jelentett a korábbi gyengébb ered

Nagy Alexandra, a Barátok közt egykori színésznője és műsorvezetője évek óta boldog párkapcsolatban él Wagner Emil zenésszel, a Wellhello korábbi billentyűsével. Bár Alexandra diszkréten kezeli magánéletét, most egy különleges alkalom miatt megosztott pár közös fotót, amelyekről egyértelműen látszik, hogy mennyire szeretik egymást Emillel.
Az árrésstoprendszert haladéktalanul meg kell szüntetni, mert kedvezőtlenül hat a zöldség- és gyümölcságazatra, az infláció csökkentéséhez pedig nem járult hozzá - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet hétfői közleményében.
A Portfolio évente megrendezett Future of Finance konferenciái általában a szabadon szárnyaló gondolatok jegyében zajlanak, így idén sok szó esik majd a fizetési szolgáltatások középtávú jövőjéről, a mesterséges intelligencia által lehetővé tett futurisztikus lehetőségekről és az annuitás alternatíváját jelentő hiteltörlesztési módokról is. Ugyanak
Szeptember 13-án elindult a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évada az RTL-en és az RTL+-on. A Kolumbiában forgatott reality műsorvezetői ezúttal Istenes Bence, Puskás-Dallos Péter, Árpa Attila és Sipos Orsi lesznek, a játékosokat pedig itt mutattuk be bővebben. A produkció felvételei a hétvégén kezdődtek, és máris történt egy baleset Istenes Bencév
A coventry-i kórházban rákkezelést előíró orvos tévesen diagnosztizálta a 21 éves Becky Jonest. A tavalyi független szakértői vizsgálat szerint a fiatal nőnek gyógyítható gyulladása volt.
Szeptember 13-án elindult a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évada az RTL-en és az RTL+-on. A Kolumbiában forgatott reality műsorvezetői ezúttal Istenes Bence, Puskás-Dallos Péter, Árpa Attila és Sipos Orsi lesznek, a játékosokat pedig itt mutattuk be bővebben. A produkció felvételei a hétvégén kezdődtek, és máris történt egy baleset Istenes Bencév
Szeptember 13-án elindult a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évada az RTL-en és az RTL+-on. A Kolumbiában forgatott reality műsorvezetői ezúttal Istenes Bence, Puskás-Dallos Péter, Árpa Attila és Sipos Orsi lesznek, a játékosokat pedig itt mutattuk be bővebben. A produkció felvételei a hétvégén kezdődtek, és máris történt egy baleset Istenes Bencév
Ismét kitört az Etna, magyar turisták ragadtak a repülőtéren. Vörös risztást adtak ki a hatóságok. A szicíliai Catania repülőtere előreláthatólag este tíz óráig tart majd lezárva. Az intézkedés az érkező és az induló járatokra is vonatkozik. A Vincenzo Bellini nevű repülőtér lezárására az Etnából felszálló hamufelhő miatt volt szükség – közölte a l

Remek eredményre hajtasz? Akkor ezen az új vegyes kvízen csak kevés hibát engedhetsz meg magadnak a 8 kérdés során. Minden pont számít, ezért gondold át jól a válaszokat, és próbálj minél közelebb kerülni a hibátlan teljesítményhez! Ideje leporolni néhány olyan ismeretet, amelyet talán már évek óta nem használtál. Vágj bele a kvízbe, és tarts egy [

Az Országgyűlés hétfői ülésén a miniszterelnök a gyermekvédelmi intézményrendszer hiányosságairól és a tervezett kormányzati lépésekről tartott napirend előtti felszólalást. A frakciók eltérő véleményt fogalmaztak meg a kormányzati javaslatokról és a gyermekvédelem politikai megítéléséről.
Létezhet nyugdíj 60 évesen Magyarországon, de csak meghatározott feltételekkel. Mutatjuk, kik vehetik igénybe a Nők 40-et, a korhatár előtti ellátást vagy a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt a Meglepetés összefoglalója alapján.