Az egészségügyi miniszter a szívhangrendeletről szóló egyeztetések lezárása után hangsúlyozta az állam világnézeti semlegességét. Tisztázta, hogy az egyházaknak nincs döntési joguk a törvényhozásban, és hogy egy társadalmi egyeztetésben való részvétel önmagában semmilyen kitüntetett közjogi státuszt nem jelent.
"Ha a dízelautósoknak pénzt adunk, akkor annyival kevesebb jut mindenki másnak, akinek nincs dízelautója. A most bejelentett havi 5000 forintos dízelautós támogatás tartalmilag nem más, mint a gyalogosok, biciklisek, tömegközlekedők, benzinautósok megadóztatása" – írja Zsiday Viktor közgazdász, befektetési szakember bírálva, hogy a kormány szeptemb
Alexander Zverev számára nem csupán egy újabb Grand Slam-trófeáról szólt a vasárnapi US Open-döntő. A német teniszező a Ben Shelton elleni győzelem után elsősorban családjának mondott köszönetet. Külön kiemelte édesanyját, Irinát, aki az orvosokkal szembemenve nem hagyta, hogy abbahagyja a sportot, amikor négyévesen 1-es típusú cukorbetegséget diag
A vezetői posztért komoly verseny zajlott. A pályázatra kilencen jelentkeztek, de a végére hat jelölt maradt versenyben. Két pályázat formai okok miatt kiesett, egy jelentkező pedig visszalépett. A befutó kiválasztásában szakértői bizottság segített, amely személyesen is meghallgatta a jelölteket.
Nyilván nem cél, hogy mindenki álljon át mangóra a kajsziról, de a kisebb gazdaságok, amelyek amúgy is útkeresésben vannak a klímaváltozás miatt, elgondolkozhatnak egy-két trópusi gyümölcsön, olvastuk a RaboResearch elemzésének összefoglalóját.
A magyar középvállalatok vállalatirányítási rendszereinek következő nagy átalakulását egyszerre hajtja a hatékonyságkényszer, a felhőre váltás, az adatok jobb használata és a mesterséges intelligencia megjelenése a napi folyamatokban. Az SAP Hungary 2026 nyarán készült kutatása szerint a következő egy-két évben a cégek többsége nem kivárni, hanem f
G.w.M a Celeb vagyok, ments ki innen! című reality forgatása miatt utazott el külföldre, így a mindennapi teendők és a gyerekek nevelése teljesen Kulcsár Edinára maradt. A rapper szeretne minél tovább Kolumbiában maradni, hogy megnyerje a versenyt. Lakatos Brendon az egyik szavazásnál benézett valamit, és véletlenül bátorságpróbára küldte az előadó
Az Anthropic kutatóinak apokaliptikus hangvételű figyelmeztetései után a cég vezetője, Dario Amodei is az AI-fejlesztések lassítására biztat, amivel egyébként a többi meghatározó iparági szereplő szintén egyetért.
Ismeretlenek feltörték dr. Horváth Lóránt ügyvédi irodájának e-mail-szervereit – erről maga az ügyvéd számolt be közösségi oldalán. Azt írta, hogy a támadás hétfő reggel történt, és arra kérte az ismerőseit, ügyfeleit, illetve a tőle üzenetet kapókat, hogy legyenek óvatosak.
A gyenge szezonkezdet után máris kongatják a vészharangokat a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói. A csapat legközelebb kedden lép pályára a Tottenham ellen az angol Ligakupában. A csapat vezetőedzője, Andoni Iraola akár több cserét végrehajthat kezdőcsapatán, akár Szoboszlai Dominik kárára.
Távozik az UBM Holding Nyrt. és leányvállalata igazgatóságából Janositz Balázs Ferenc, aki egyúttal egyéb vezetői és belső ellenőri pozícióitól is megválik. A szakember tisztségei és munkaviszonya a felek megállapodása alapján 2026. október végével szűnnek meg a cégcsoportnál - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Németországban a legalább 20 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok 57 százaléka használ már mesterséges intelligenciát (MI), csaknem háromszor annyi, mint két évvel ezelőtt - derül ki a Bitkom digitális ágazati szövetség 603 vállalat megkérdezésével készült reprezentatív felméréséből.
Vajon mit tesz a mesterséges intelligencia a kapcsolatainkkal, az intimitással és a fantáziánkkal? Hol húzódik a határ abban, ahogyan a partnerünkkel való problémáinkról, elakadásainkról, szexuális történeteinkről beszélünk egy chatbottal?
Idén ősszel a Le Petit Beefbar, a belváros egyik legkedveltebb találkozóhelye, teljesen megújult étlappal várja vendégeit. Az új kínálat a nemzetközi konyhák sokszínűségét hozza el az Andrássy útra, hűen tükrözve a W Budapestre jellemző vibráló energiát és laza eleganciát, amiért a Le Petit Beefbar az elmúlt években Budapest egyik kedvenc gasztrosz
Egyre nagyobb összegek és egyre nehezebben összeegyeztethető követelések kerülnek elő az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről szóló tárgyalásokon. A nettó befizetők százmilliárdokat faragnának le a tervekből, az Európai Parlament több pénzt kér, a támogatásokra jobban támaszkodó országok pedig a részesedésüket védik. Ebben az alkuban sze
A gyermekekért, ez volt a címe Magyar Péter hétfői napirend előtti felszólalásának, amely többször is megszakadt ellenzéki "duruzsolás" miatt. A gyermekvédelem köré épült szónoklat részletesen ismertette a kormány 200 oldalas gyermekvédelmi diagnózisának alapvetéseit. Előállt a gyermekvédelem megújításának 8 pontjával is.
A nyáron megjelentek a tankerületi igazgatói pályázatok, szeptember 20-ig lehet jelentkezni a vezetői pozíciókra. A megbízás legfeljebb öt évre szól, a jelentkezéshez pedig legalább két év vezetői gyakorlat és felsőfokú végzettség szükséges. Az új vezetők feladata lesz többek közt tankerületek irányítása, a hozzájuk tartozó intézmények szakmai támo
Mínuszban áll a kereskedés félidejénél a magyar tőzsde, a blue chipek közül az OTP húzza le leginkább az indexet. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.
A szociológus szerint a Fidesz elnöke nehezen tud visszatérni a magyar politikába, és még a saját pártja sem tudja, hol tart. Azt is mondta, hogy Orbán kijelentésével ellentétben szerinte igenis van félnivalója egyes volt kormánytagoknak az elszámoltatás miatt, példaként Hankó Balázst említette.
A GYSEV számára készülő 11 új, ötrészes FLIRT InterCity-motorvonat óránként 160 kilométeres maximális sebességre lesz képes, és a távolsági utazás kényelmét szolgáló korszerű fedélzeti szolgáltatásokkal rendelkezik. Fotó: GYSEV Az utasélményt növeli a klimatizált utastér, az akadálymentes kialakítás, Wi-Fi, USB-C töltők, korszerű utastájékoztatás
A kriptopiac feszült várakozásban telik. A Fed szerdai kamatdöntése, a CLARITY Act szenátusi szavazása és több jegybanki bejelentés is egy héten belül zajlanak le. A Bitcoin, az Ethereum és az XRP árfolyama is ezekre a makrogazdasági eseményekre reagál most leginkább. Bitcoin: 77 500 dollár körül stabilizálódik A Bitcoin jelenleg 77 529,59 dolláron
Baka András köztársasági elnök Johann Wadephul német szövetségi külügyminisztert fogadta a Sándor-palotában hétfőn - olvasható a Sándor-palota honlapján.
Öt új alkotmánybírót és az Alkotmánybíróság új elnökét is megválaszthatják a következő napokban. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága hétfőn hallgatja meg a jelölteket, majd kedden titkos szavazáson dönthetnek róluk a képviselők.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn napirend előtt szólal fel az Országgyűlésben. Már a reggeli Kossuth Rádiónak adott, első kormányfői interjújában jelezte, hogy a parlament elé több fontos, részben a gyermekvédelmi rendszer átalakítását érintő javaslat kerül, így várhatóan ezekről, valamint a kormány következő időszakra tervezett lépéseiről is bes
Orbán Viktor harciasabb fellépést ígért, Magyar Péter inkább hibákról beszélt a hétvégén – hogyan fog ez lecsapódni a parlamentben? Elemzés és közvetítés a parlamentből.
Novembertől az Atmedia Kft. végzi az eddig reklámmentesen látható Viasat Nature magyarországi reklámidejének értékesítését. A Network4 Media Grouppal kötött megállapodás révén már négy Viasat World-csatorna reklámfelületei kerülnek a Mészáros Lőrinchez tartozó multimédiás kereskedőház kínálatába, amelynek televíziós portfóliója ezzel 2026-ban 49 cs
Luka Dončić az előző szezonban úgy lett a liga legeredményesebb játékosa, hogy közben könnyen lehet, még mindig nem érte el pályafutása valódi csúcspontját. Legalábbis ebben bízik Edo Murić, aki hosszú évek óta ismeri a Lakers szlovén sztárját a válogatottból, és úgy látja, a 27 éves Dončić most érkezett el abba az időszakba, amikor a tapasztalata,
A Fidesz frakcióvezetője korábban arról beszélt, hogy a miniszterelnök a gyermekvédelemmel akarja elterelni a figyelmet a drága üzemanyagról. Két lépésben emelik a szociális ágazatban dolgozók bérét.