Nyár közepére kertünk arculata megváltozott. Egyre több az "üres" hely, hiszen a tavaszi növények már rég felszedésre kerültek, a hagymafélék és a korai káposzták betakarítása pedig ebben az időszakban válik aktuálissá.
A hirtelen szívhalál elleni küzdelem kulcsa a laikus újraélesztés és a működőképes defibrillátor-hálózat; ilyen esetben minden perc számít, a legrosszabb döntés a tétlenség.
Ők nem haragtartók a szó hétköznapi értelmében, inkább olyan a memóriájuk, mint egy jól vezetett napló: pontosan tudják, ki volt ott, amikor minden összeomlott körülöttük, és ki az, aki inkább elnézett a másik irányba.
Ősszel Európa számos vidéke egészen látványos átalakuláson megy keresztül, ahogy az erdők zöldjét fokozatosan a sárga, a narancs és a barna árnyalatai váltják fel. Szlovéniától Skócián át Finnországig tíz olyan európai úti célt mutatunk, ahol különösen látványos őszi tájakkal találkozhatunk.
Havonta 0,5 százalékkal nő a későbbi nyugdíja annak, aki 65 éves korában nem vonul nyugdíjba, hanem dolgozik tovább. Ez Nők40-nél és nyugdíj melletti munkavállalásnál már nem érvényes. Itt vannak a szabályok.
Öt év szabadúszó lét után újra társulati tag lett Xantus Barbara. A színésznő egy olyan színházhoz szerződött, amely a magánéletében is fontos szerepet játszik, hiszen évek óta ott dolgozik a férje, Laklóth Aladár.
Mark Gurman, a Bloomberg szakírójának legfrissebb beszámolójából derül ki, hogy az Apple jelentős átalakításokat tervez üzleteiben, aminek részeként visszatér a korábbi évekből jól ismert, önálló Genius Bar koncepció is - írta meg a 9to5mac.
Az utóérő körtefajták szürete trükkös: fontos a megfelelő időpont, hogy a gyümölcs íze, állaga tökéletes legyen. Cikkünk tippekkel és hasznos tanácsokkal segít!
Április óta nem gyárt új videókat a Fidesz mellett kampányoló Horizont. A Miniszterelnökségtől és az NKA-tól kapott 375 milliós támogatásból több mint 80 millió forint az üzemeltető cégnél maradt. Arra egyelőre nincs hivatalos magyarázat, hogy ezzel milyen formában számolnak el.
Sokáig azt hitte, az erő azt jelenti, hogy mindent kibír, mígnem egy edzőtermi pillanatban rájött, mennyire belefáradt abba, hogy mindig erősnek mutassa magát.
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo 18-12-re nyert a VasasPlaket ellen a BENU férfi vízilabda Magyar Kupa vasárnapi fináléjában. A Vasas közel három negyedig óriási csatára késztette riválisát, amely végül a hajrában magabiztosan kerekedett felül.A zöld-fehérek - akik 2022 márciusa óta egyetlen mérkőzésen sem kaptak ki Magyarországon - sorozatban kilen
Kis híján tragédia történt a minap, amikor egy, a főváros X. kerületében lévő iskola tetőjéről a földre zuhant egy kődarab. A tárgy ráadásul eltalált egy diákot, aki csak a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt.
Több mint harminc játékfilmet, több mint száz tévéfilmet, kisjátékfilmet fényképezett. Olyan filmek egyedi fényképezése kötődik hozzá, mint A kis Valentinó, az Álombrigád, A tanítványok vagy az Eldorádó. Szintén ő jegyzi az Egészséges erotika, a Glamour vagy A Hídember című filmeket.
Nőket videózott engedély nélkül Debrecenben egy volt ételfutár. Az élő videóban becsmérelte is azokat, akiket videózott. Tettéért akár börtönt is kaphat.
A Manchester City több mint 70 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-0-ra nyert a Manchester United vendégeként vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában, így megőrizte százszázalékos mérlegét. A vendég világoskékek az első félidő derekán Phil Foden kiállítását követően kerültek létszámhátrányba, ennek ellenére kiegyenlített
Szeptember 12-én, 82 éves korában elhunyt Kardos Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze. Több mint harminc játékfilm, valamint száznál is több televíziós film és kisjátékfilm operatőre volt. Nevéhez olyan meghatározó alkotások képi világa fűződik, mint A kis Valentino, A tanítványok, az Eldorádó, az Álo
Hat milliárd forint jut közvetlen gyermekvédelmi programokra, további 3,5 milliárd pedig fejlesztésekre – közölte vasárnapi Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter. A tárcavezető szerint ez csak az első lépés a gyermekvédelmi rendszer rendbetételében. A bejelentés egy nappal azután érkezett, hogy a kormány nyilvánosságra hozta a gyermekvédelem ál
A 2026-os nyári aszály és a tartós csapadékhiány miatt drasztikusan csökkent a Tisza-tó vízszintje. A tó hasznosítható vízkészlete teljesen elfogyott, hatalmas mederrészek száradtak ki, a további apadás pedig súlyos ökológiai károkkal fenyeget, miközben a térségben továbbra sem várható érdemi csapadék - közölte az Időkép.
Már régóta nyilvánvaló, hogy Vilmos és Harry herceg kapcsolata mélypontra jutott, most pedig bebizonyosodott, hogy a viszonyuk azóta sem javult, hogy Harry és családja váratlanul visszaköltözött az Egyesült Királyságba. A földrajzi közelség dacára ugyanis szó sincs békülésről: Vilmos herceg szólóprogramot szervezett magának az öccse születésnapjára
Vindics-Tóth Lili Anna Európa-bajnoki ezüstérmes maratonfutóval beszélgettünk a családi kötelék fontosságáról, a vidék és a hit erejéről, a bibliai idézetek jelentőségéről.
A tartósítás lényege, hogy a romlást okozó mikroorganizmusok számára kedvezőtlen körülményeket teremtsünk. Szárítással, savanyítással, fermentálással, hőkezeléssel vagy hűtéssel ugyanazt a célt szolgáljuk: az élelmiszer biztonságos eltarthatóságát.
Szamosi Szabolcs orgonaművésszel a verseny kulisszatitkairól, az MI jelentette veszélyekről beszélgettünk, és arról, miért menő, ha egy város csordultig telik zenével.
A volt brit miniszterelnök mellett több magas rangú tisztségviselő is visszafelé tartott egy kijevi konferenciáról, amikor az orosz drón eltalált a vonalon egy mozdonyt.
Ókovács Szilveszter a közösségi oldalán nehezményezte, hogy a közmédia híradójában jóval rövidebb megszólalást vágtak be tőle, mint a témában másik érintett Ifj. Harangozó Gyulától. Az Operaház főigazgatója a közszolgálati televízió objektivitását kérte számon, posztja alá azonban megérkezett rövidesen Magyar Péter is.
A volt brit miniszterelnök mellett több magas rangú tisztségviselő is visszafelé tartott egy kijevi konferenciáról, amikor az orosz drón eltalált a vonalon egy mozdonyt.
Két Mumbaiból származó, Hollandiában felnőtt nő évtizedekkel megismerkedésük után tudta meg, hogy édestestvérek. A MyHeritage platform egyezése egy tizenöt éve megszakadt kapcsolatot élesztett újra.
Dobó Ági meglepő hírrel jelentkezett a közösségi oldalán. A Costa Ricán élő egykori szépségkirálynő, üzletasszony egy újabb hivatást tudhat magáénak, amihez a legendás Harvard Egyetemen szerzett orvosi képesítést.
A vasárnap esti svéd exit pollok alapján Magdalena Andersson baloldali blokkja nyerheti a parlamenti választást. Ulf Kristersson miniszterelnök jobbközép koalíciója így elveszítheti a hatalmat, de még számolják a szavazatokat.
Életének 83. évében, szombaton elhunyt Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
Szeptember 23-án egy pécsi konferencián ismertetik annak a pályázatnak a részleteit, amely a magyar-horvát határ mentén működő kis- és középvállalkozások határon átnyúló üzleti együttműködéseit segíti. A B Light 2 program pályázati felhívása már megjelent, a pályázatok benyújtására szeptember 24-től nyílik lehetőség - tájékoztatta a Baranya Vármegy
A 25. kötcsei találkozó után Orbán Viktor interjút adott Bayer Zsoltnak. A Hír TV-n vasárnap este adásba került Bayer Show vendégeként sok mindenről beszélt a korábbi miniszterelnök. Elmondta, szerinte hogyan fosztják ki jelenleg az országot, miért nyert hazugságokkal a Tisza Párt választást és hogy egyértelműen a kormányzásba való visszatérésre ké
Kim Dzsongun külföldi útjai önmagukban is ritkaságszámba mennek, ám amikor Észak-Korea vezetője mégis elhagyja hazáját, gyakran olyan közlekedési eszközt választ, amely mellett a legtöbb államfő aligha döntene.
Milliárdos apuka, TikTokról induló karrier és több plágium – a nyár egyik nagy slágerét jegyző Stella Leftyre főleg ezek miatt zúdul a népharag, igaz, a megszólalásaival nem segít sokat a helyzetén. A védelmezői szerint ekkora rajongótábort senki sem tud csak úgy kilóra megvenni.
Egy ajtóból kiszakadó vasdarab találta fejbe a műsorvezetőt a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatásán. A medellíni kórházban összevarrták a sebét, de az esti élő adást már sérülten is vállalta.
Életének 83. évében, szombaton elhunyt Kardos Sándor, Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – közölte az akadémia vasárnap az MTI-vel. Kardos Sándor a Litera szerzője volt, figyelemreméltó rövidprózáiból több alkalommal közöltünk.
A volt miniszterelnök a HírTV műsorában értékelte a politikai helyzetet a tavaszi kormányváltás óta. A Fidesz mostantól kizárólag a saját táborának újjászervezésére fókuszál.
Egy Varsóba tartó személyvonat mozdonyát találta el egy orosz drón a lengyel határtól két kilométerre. Az ukrán vasút szerint a valódi célpont a korábban induló diplomáciai járat lehetett.
A Fidesz elnöke bement Bayer Zsolthoz, és ott folytatta, ahol a választás előtt abbahagyta. Újkommunistának nevezte a kormányt, amelyet szerinte azok fogják eltakarítani, akik hozták.