Életveszélyes fenyegetést kapott a privát telefonjára Majka, ezért a zenész és 26 fős csapata úgy döntött, lemondja a sepsiszentgyörgyi SIC Fesztiválra tervezett fellépését. A rapper éppen ma ünnepli a 47. születésnapját, ráadásul idén ismét ő végzett a Forbes legértékesebb magyar hírességeket összegző listájának élén. A lefújt erdélyi koncert ügyé
A Kurultájt szervező Magyar-Turán Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a 2026-os támogatás nem érkezett meg Hankó Balázs minisztériumától, ezért személyesen Orbán Viktort kereste meg.
Az ATV Híradó népszerű műsorvezetője, Nemes Anna és a párja idén nyárra tervezték a nagy napot, ám kisfiuk, Milán születése teljesen átírta a forgatókönyvet.
Maga a film csak decemberben érkezik, a Dűne 3. magyar szinkronos előzetesére azonban már nem kell várni. A történet meglehetősen izgalmas és drámai fordulatokat tartogat.
Az extrém hőség miatt megugrott az ásványvízforgalom. Ugyanakkor egy esetleges vízkorlátozástól tartva sem kell felhalmozni a palackos vizet, lesz elegendő a boltokban – mondta az InfoRádióban Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a kánikulai krízishelyzetben felerősödött munkavédelmi problémák közös megoldását szorgalmazza, a témában a szövetség aláírásgyűjtési akciót indított a Facebookon - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
Embert gázolt egy Oroszlányból a fővárosba tartó személyvonat Budaörs közelében. A baleset miatt jelentős késésekre és menetrendi változásokra kell készülniük a Budapest–Győr vonalon utazóknak.
Átfogó energiafejlesztési tervet fogadott el a kormány: bővítik az energiatároló kapacitásokat, korszerűsítik a villamosenergia-hálózatot, valamint szélenergetikai és geotermikus beruházásokat indítanak el. A fejlesztéseket hazai és uniós forrásokból, magántőke bevonásával valósítják meg.
A Trump cégét pozícióba helyező terve az elnöki székébe is kerülhet Gianni Infantinonak. Jövő márciusban lesz választás a FIFA-nál. Mi történt? Marokkóban hívott össze válságstábot Gianni Infantino augusztus 5-én a FIFA vezetőinek, miután nem csitul a világbajnokság kiárusítási tervei miatt kirobbant botrány – írta meg a Reuters. 2027 márciusában e
A klímakutatók várakozásainál jóval korábban érte el Magyarországot a tartós, rendkívüli hőséggel párosuló aszályos időszak. A szakemberek szerint az évszázad második felében 10-ből akár 8 év is a mostanihoz hasonlóan száraz lehet, a Kárpát-medence pedig Európa egyik legmelegebb területévé vált. A szakértők hangsúlyozzák: a szélsőséges időjáráshoz
Az országos televíziós premierként futó török sorozat, az Anyai örökség kulisszái mögé pillanthatnak be a nézők augusztus 10-től. A Duna ötrészes minisorozata, az Anyai örökség – Kulisszatitkok hétköznaponként 19:40-től enged betekintést a népszerű családi dráma magyar szinkronjának elkészítésébe.
A közlekedési miniszter közölte: szombattól a MÁV közel háromszáz kilométernyi vasútvonalon lassítja a közlekedést a túlhevült sínek miatt. A Pécsett alkalmazott fehér festés máshol is beválhat a hőmérséklet csökkentésére, de a szakemberek dolgoznak egy tartós megoldáson.
Több mint kétszáz fellépő nemzetközi headlinerek és a hazai zenei élet meghatározó előadói várják a látogatókat a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) augusztus 26-tól - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Újabb megdöbbentő fordulat az NKA-ügyben: Molnár Áron számlákkal bizonyítja, hogy a kultúrára szánt tízmilliókból Békemenet-buszoztatásra és egy képviselő nagymamájának is futotta.
Fizetésképtelenséget jelentett az elsősorban bulgáriai üdüléseket kínáló, bolgár bejegyzésű Robinson Tours utazási iroda, a károsult magyar utasok az ügyben a cég bolgár biztosítójához fordulhatnak: angolul írt levélben kérhetik kártalanításukat.
Különleges döntést hozott az Exek csatája 2. évadában Brumi, aki a párjától elköltözve kereste a nyugalmat, így Pakson mesélt az életéről. A versenyző gyerekkora óta megszállottja a kosárlabdának, gyűjteményéből pedig mára komoly befektetés lett: a legértékesebb Michael Jordan kártyája a 6 millió forintos értéket is megközelíti. A műsor szereplőjév
A fiatal nő maga sem sejtette, milyen felbecsülhetetlen kincset rejt a fillérekért vásárolt használt lom, a keret mögött ugyanis valódi ritkaság lapult.
Máris új lehetőséget kapott Jafaar Jackson, Michael Jackson unokaöccse, aki a popsztárt alakította Jacko önéletrajzi filmjében. Nem is akárkivel játszhat együtt.
Országszerte ötezer egyedül élő idős embert keresnek meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai ezekben a napokban, hogy a hőségben leginkább veszélyeztetett időseknek szükség esetén segítséget nyújtsanak. A részletekről a szolgálat kommunikációs vezetőjét, Romhányi Tamást kérdezte az InfoRádió.
A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrzét a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, így előnnyel utazhat a visszavágóra.
Oczella Krisztina falatnyi bikiniben, egy SUP-deszkán mutatta meg hibátlan alakját a Balatonon. Nézd meg a fotókat, amiktől azonnal felforr a magyar tenger!
A születésnapját ünnepelte Fluor Tomi, aki már csak egyetlen évre van attól, hogy belépjen a negyvenesek táborába. A zenész azonban szemmel láthatóan egyáltalán nem bánja az idő múlását: a karrierje továbbra is sikeres, a magánéletében pedig végre megtalálta azt a nyugalmat, amelyre hosszú ideje vágyott.
Nyári hőhullámok és tartós aszály idején gyakran jelennek meg olyan közlemények, amelyek megtiltják a vezetékes ivóvízzel történő locsolást, autómosást vagy medencetöltést. A köznyelv ezeket egyszerűen „vízkorlátozásnak” nevezi, jogilag azonban több, egymástól eltérő intézkedésről lehet szó. Nem mindegy, hogy vízhiány miatti települési korlátozásró
A klímakutatók várakozásainál jóval korábban érte el Magyarországot a tartós, rendkívüli hőséggel párosuló aszályos időszak. A szakemberek szerint az évszázad második felében 10-ből akár 8 év is a mostanihoz hasonlóan száraz lehet, a Kárpát-medence pedig Európa egyik legmelegebb területévé vált. A szakértők hangsúlyozzák: a szélsőséges időjáráshoz
Gáspár Laci, az X-Faktor mentora szülővárosában, a balassagyarmati moziban mutatta be legújabb videóklipjét. Az alkotás négy évtizeddel repíti vissza a nézőket az időben, a forgatáson az énekes és gyerekkori barátai fiai játszották el a régi emlékeket.
Sok magyar nyugdíjas havonta többféle gyógyszert szed, ezért a patikában hagyott összeg könnyen elérheti a több ezer vagy akár több tízezer forintot. Kevesen tudják azonban, hogy a társadalombiztosítási támogatás mellett közgyógyellátás, önkormányzati segítség, egyedi méltányosság és olcsóbb helyettesítő készítmény is csökkentheti a kiadásokat.
Az átláthatóság, a szakmai minőség és a verseny erősítése érdekében új marketing és kommunikációs ügynökségi struktúrát alakít ki a Szerencsejáték Zrt. A társaság a következő időszakban több lépcsőben meghirdetett pályázatokon keresztül választja ki a marketing-, a média-, a nyomdai, a PR, a social, valamint a rendezvényszervező ügynökségeit. Az új