Csuti nagy elhatározásra jutott: úgy döntött, hogy bővíti állatfalkáját. Eddig egy cicája és egy kutyája volt, ezúttal viszont egy makit fogadott örökbe a Debreceni Állatkertben. Új kedvencéről néhány cuki képet is megosztott követőivel a közösségi-oldalán.
A szélsőséges időjárás és az aszály egyre nagyobb kihívás elé állítja a magyar zöldségtermelőket, megfelelő öntözés és vízmegtartó technológiák nélkül pedig hosszú távon nem biztosítható a kiszámítható termelés. A hajtatásos zöldségtermesztés a leginkább időjárásálló termelési mód, azonban a megváltozott klímahelyzettől így sem tudják teljesen függ
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség, mégpedig abban az ügyben, hogy valóban túlárazva adta-e a követ Orbán Győző cége, a Dolomit Kft. a Mészáros Lőrinc-féle V-Hídnak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A futballszakmában tudják, hogy egy csapat emberelőnybe kerülése nem jelent föltétlenül jót. Van, amikor az emberhátrányba került csapat tüzesedik föl. A Fradi jól élt a lehetőséggel: azonnal fölénybe került és leradírozta a pályáról az egyébként jó ellenfelet.
A Magyar Fejlesztési Bank vállalta, hogy biztosítja a feltételeknek megfelelő vállalkozások hitel- és tőkefinanszírozását, és négy hónappal meghosszabbította a befektetési időszakot - tájékoztatott ma az iparkamara.
Szentesi Éva 13 éve él rákkal, ezalatt nyolc nagy műtéten esett át, a betegséggel pedig újra és újra szembe kellett néznie. Most a Mátrában, a főváros zajától távol próbál a gyógyulásra figyelni. A Fókusznak arról is beszélt, hogyan változtatta meg a fájdalom és a halál közelsége azt, ahogyan az életre tekint.
Lengyelországban a tavalyinál alacsonyabb árakkal folytatódik az ipari szilva szezonja. Az augusztus végi felvásárlási átlagár az ötéves átlag körül alakul, de 22%-kal marad el az előző évi szinttől.
Egy rossz helyre került oszlop, egy túl magas tömör fal vagy egy kifelé nyíló kapu is elég ahhoz, hogy az álomkerítésből hatósági ügy és évekig tartó szomszédháború legyen. A kerítésépítés többnyire nem engedélyköteles, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármit, bárhová és bármilyen magasságban fel lehet húzni.
II. Albert monacói herceg élete mindig nagy figyelmet vált ki a nemzetközi bulvárlapok részéről: két gyermeke született házasságon kívül, a magánéletét hosszú éveken át botrányok övezték. Az olimpikon úszóval, Charlene Wittstockkal 2011-ben kötött házasságából ikergyermekei születtek, és ezzel úgy tűnt, a herceg megtalálta a családi boldogságot. A
Sydney van den Bosch és a férje alig várták, hogy a szakemberek befejezzék a házukban a felújítási munkálatokat, és végre beköltözhessenek az új otthonukba. Ez pár hete meg is történt, viszont már sokkal korábban át akartak bútorozni, de számtalan csalódás érte őket a munkák kivitelezése során. Sydney most megmutatta, milyen állapotok uralkodtak az
Szeptember 1-jétől már nemcsak az online pénztárgéppel és e-pénztárgéppel kibocsátott nyugták adatai jutnak el a NAV-hoz, hanem a kézzel, illetve számítógéppel készített nyugtákról is adatot kell szolgáltatni.
A paprikatermesztők rémálma a fehéres, besüppedő folt, ami a napégés jele a termésen. Megmutatjuk, hogyan előzheted meg, hogy idén is szép, egészséges paprikát szüretelhess!
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 24,8 milliárd forint árbevétellel zárta az idei év első hat hónapját, ami 13,9 százalékkal marad el 2025 azonos időszakához viszonyítva. Adózott vesztesége 97,6 millió forint lett, ami 104 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első félében volt - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsd
A Samsung a háttérben évek óta dolgozhat saját humanoid robotján, amely a dél-koreai sajtó értesülései szerint már előrehaladott fejlesztési szakaszban jár. A vállalat egyik legnagyobb ütőkártyája nem feltétlenül maga a robot, hanem a meglévő tömeggyártási tudás lehet. A háztartási gépekhez használt motortechnológiára építve ugyanis jelentősen lesz
Hollywood kettős mércéje néha egészen döbbenetes: miközben férfisztárok súlyos botrányok után is új esélyt kaptak, nőket sokszor jóval kevesebbért is félreállítottak.
Az Oroszlán összpontosítson a pozitív dolgokra, a Skorpió ma nagyon produktív lesz! Karrier horoszkóp: 2026.08.28. Kos Azt szeretnéd, és arra vársz, hogy valaki felvegye veled a kapcsolatot. Kétségbeesetten ülsz a telefonod vagy a számítógép mellett, és várod a hallani kívánt híreket. Ne vesztegesd a napot ilyen módon. Vedd fel a kapcsolatot ezzel
Egy rosszul védett szerver buktatta le a hackereket. A megtalált beszélgetésekből kiderült: a mesterséges intelligencia már nem egyszerű segédeszköz volt, hanem....
A Magyar Nemzeti Bank 25 bázisponttal, 5,50 százalékra csökkentette az alapkamatot, miközben a Pénzügyminisztérium a GDP 7,5 százalékára emelte a 2026-os hiánycélt és az államadósság átmeneti növekedésével számol. A forint mégis erősödött a kamatdöntést követően. Az Akcenta szerint ez arra utal, hogy a piac jelenleg nem egyetlen mutatóra reagál. A
A hét utolsó munkanapja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a pénteki horoszkópot!
Pénteken égzengés, villámlás szakítja félbe a 36 fokos nyárvégi hangulatot, napközben 36 fokig melegszik a levegő. Pénteken égzengés, villámlás szakítja félbe a 36 fokos nyárvégi hangulatot. Egyébként túlnyomóan derült, fátyolfelhős időre van kilátás, amit. A napsütést a légkörben található, jelentős mennyiségű szaharai por szűri majd. Csapadék nem
„Jól vagyok.” „Rosszul érzem magam.” „Feszült vagyok.” A mindennapokban gyakran ezekkel az általános kifejezésekkel próbáljuk leírni, hogyan érezzük magunkat. Pedig a háttérben ennél sokkal összetettebb érzelmek is állhatnak: lehet, hogy valójában csalódottak, bizonytalanok, szégyenkezők, magányosak vagy éppen tehetetlenek vagyunk.
Alighogy beköszönt az ősz, szinte menetrendszerűen meghozza a náthát, influenzát, a családtagok egymásnak adják át a légúti fertőzéseket. Azonban nem kell ennek így lennie.
Egyre többen rendelnek erősebb hatóanyagokat tartalmazó bőrápolókat az internetről, ám a szakemberek szerint ezzel könnyen többet árthatunk a bőrünknek, mint amennyit használunk.
A logisztikai piac versenyképességében a költséghatékonyság és a szolgáltatás minősége mellett az is meghatározó szerepet játszik, hogy a vállalatok milyen fenntartható megoldásokat tudnak kínálni ügyfeleiknek.
Augusztus 28-án hajnalban nem mindennapi égi jelenség tanúi lehetünk: a telihold a Halak jegyében tetőzik, amit egy rendkívül intenzív, mély részleges holdfogyatkozás tesz még látványosabbá. A Hold csaknem teljes terjedelmében (több mint 96%-ban) a Föld árnyékába merül, ami miatt az égbolton jellegzetes, rezes-vöröses árnyalatot vesz fel – ezt a je
Milyen hosszú lenne egy emberi DNS, ha teljesen kinyújtanánk? Mennyi adatot képes tárolni egy DNS-molekula? És igaz-e, hogy egy átlagos élet során keletkező összes DNS együtt akár egy fényévnyi távolságot is elérhet?
Biciklis kajafutár lett a Kutyapárt volt igazgatója, társaival több mint fél milliárd forintot kell visszafizetniük az államnak. Biciklis kajafutár lett a Kutyapárt legatyásodott exigazgatója, erről maga számolt be a közösségi oldalán. „Éééés mivel évek óta nem sikerül 3 gyerek melletti jelenlét és 10+óra munka mellett megoldani a rendszeres sporto