2026. augusztus 27. csütörtök

aug. 27
14:21
Több százezer nyugdíjas számíthat járadékának emelésére (Piac és Profit)
A nyugdíjminimum emelése mellett a legalacsonyabb nyugdíjakat sávosan tovább növelik; az intézkedéscsomag több mint 700 ezer embert érint – közölte Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán, miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy január 1-jétől 120 ezer forintra nő az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege.
aug. 27
14:24
"Tisza-ÁVÓ-nak" hívta a Fidesz kommunikációs igazgatója az NVVH-t (ATV)
Havasi Bertalan szerint az NVVH vezetésére egy "politikai komisszárt jelöltek" ki.
aug. 27
14:24
Ezért romlik meg a befőtt: a leggyakoribb hibák, amelyeket még időben elkerülhet (Agrofórum)
Nyár végére rendszerint már sorakoznak a kamrában a savanyúságok, paradicsomkészítmények, lekvárok, befőttek, és ilyenkor különösen bosszantó, ha néhány hét múlva valamelyik üveggel baj van.
aug. 27
14:24
Egyre drágább gázzal töltik az európai gáztárazókat (Növekedés)
Jelentősen nőtt az európai gázár, miközben a gáztározók feltöltöttsége uniós átlagban 63 százalékos, Magyarországé 68 százalékon áll. A Rezsivédemi Alap kiadásait feljebb srófolták a módosított költségvetésben.
aug. 27
14:24
Okoskód: a jövő pizzásdoboza már a sütővel kommunikál (Transpack)
Az okoskód új szintre emelheti a csomagolást: a fagyasztott pizza sütési adatait közvetlenül az intelligens sütőnek továbbíthatja.
aug. 27
14:24
Navosok vásároltak a tiltott áruból, lebukott a 67 éves értékesítő (Haszon.hu)
Próbavásárlással buktattak le egy illegális dohánytermékeket árusító férfit a navosok. Az akció két darab ízesített Vapsolo átadásával indult, majd a komplett készlet lefoglalásával ért véget, ugyanis az értékesítőnél akadt még bőven a tiltott termékből.
aug. 27
14:27
Visszatérhet egy rég nem látott szint az államadósságnál (Privátbankár)
Hatéves csúcs jöhet év végére.
aug. 27
14:27
Előkerülnek és új érveket szolgáltatnak a jegyzőkönyvek – további menetek várhatók az FKT-vitában (Kreatív Online)
Egyelőre nem tudni, miként sikerül nyugvópontra hozni a Független Közmédia Tanácsba médiaszakmai tagoknak jelöltekről szóló nyilatkozatcsatát. A bírálók szerint ők nem a jelölteket bántják, hanem az eljárást, a kiválasztott szakértők a többi között ellenérdekeltekről akcióját látják a háttérben. A Közszolgálati Tanács (korábban Testület) ülésének j
aug. 27
14:30
A pénzügyi vezetők optimisták: a mesterséges intelligencia nem tömeges leépítéseket, hanem hatékonyságot hoz (HR Portál)
Bár a lakosság körében nőttek az MI miatti munkahelyi félelmek, a pénzügyi vezetők körében végzett friss felmérések szerint a technológia nem okozott széles körű létszámcsökkentést. A cégvezetők inkább a hatékonyság növekedését és a munkafolyamatok pozitív átalakulását várják a mesterséges intelligenciától.
aug. 27
14:30
Szeptemberi időjárás: 30 fokos kánikulából fagypont közelébe (Agroinform)
Csapadékban is lesz részünk.
aug. 27
14:30
A nyári lábdagadás nem mindig ártalmatlan (Magyar Hírlap)
Nyáron sokan tapasztalják, hogy estére megduzzad a bokájuk vagy a lábfejük, különösen hőségben, hosszabb állás vagy ülés után.
aug. 27
14:30
Keddtől minden nyugtára rálát a Nav (Üzletem)
A Niveus szerint a vállalkozásoknak érdemes kihasználniuk az év végéig tartó szankciómentes időszakot az átállásra és az új rendszer kipróbálására.
aug. 27
14:30
Levideózták, ahogy autónak ugrik egy medve a Transzfogarason, és letépi a lökhárítóját (Telex)
A híres erdélyi hegyi útvonalon évek óta sodorják magukat életveszélyes helyzetekbe a turisták.
aug. 27
14:32
Gazsi Attila: Mi kell a magyar cégeknek a hatékonysághoz? (Üzletem)
Hogyan lehet ugyanazzal a munkaerővel nagyobb hozzáadott értéket teremteni? Erről is beszélgetett Gazsi Attila, a Vosz elnöke és Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapító-ügyvezetője a Növekedési Pálya podcast legújabb adásában.
aug. 27
14:36
Napokkal a tender kiírása előtt hozta nyilvánosságra méréseit az egyik legnagyobb hazai szélerőmű fejlesztő (Portfolio)
A Green Energy Investhor Zrt. (GEI) több mint két éve méri a szélviszonyokat a Kisalföldön, Vadosfa térségében, és az eredmények szerint 130 méteres magasságban közel 25 km/órás átlagos szélsebesség jellemző, ami modern szélturbinákkal érdemi energiatermelést tesz lehetővé. Egy 7 MW-os turbina évente mintegy 18 GWh villamos energiát termelhetne, am
aug. 27
14:36
Átalakulnak a munkakörök a győri Audinál és a Boschnál is (autopro)
Az elektromobilitás, az automatizáció és a mesterséges intelligencia nemcsak a gyártást alakítja át, hanem az autóiparban szükséges tudást is.
aug. 27
14:36
Lakner Unger Anna jelöléséről: Egyike azoknak, akik pontosan értik, mi a jelentősége az elszámoltatásnak (Telex)
A politikai elemző szerint Unger értette ezt az elmúlt években is, amikor "a változásnak még az előszelei sem fújtak és semmilyen előnyt nem lehetett szerezni" vele, sőt.
aug. 27
14:38
Unger Anna az NVVH elnökjelöltje - Az interneten is érdekesen alakult a verseny a pályázók között (Portfolio)
Csütörtök délelőtt döntött az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága arról, hogy Unger Anna politológust jelöli a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére. Az elnöki posztra 96 pályázat érkezett, a mezőny pedig a hét elejére háromra szűkült, miután Jancsics Dávid korrupciókutató visszalépett. A Google Trends
aug. 27
14:39
Munkavégzés közben érhette a halál a világbajnok magyar kajakost – részletek (Infostart)
Életének 43. évében elhunyt Boros Gergely, világ- és Európa-bajnok kajakos, aki 2018 és 2024 között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója volt – adta hírül csütörtökön reggel az MKKSZ honlapja.
aug. 27
14:42
A kínai külügyminiszter békülékeny üzenetet küldött (Magyar Hírlap)
Vang Ji: stabilizálni kell a kínai-amerikai kapcsolatokat.
aug. 27
14:42
Már itthon is elérhetők a ChatGPT felületén a hirdetések (Médiapiac)
Új korszak kezdődik a digitális hirdetések piacán: a ChatGPT Ads európai terjeszkedésével Magyarországon is lehetőség nyílik arra, hogy a márkák hirdetésekkel jelenjenek meg a ChatGPT felületén.
aug. 27
14:45
Menesztették az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatóját (Menedzsment Fórum)
Már az utódját is kijelölték.
aug. 27
14:48
Így látja a szakember: már nincs honnan vizet felvenniük a növényeknek (Agroinform)
Ugyanazon a napon készült mezőgazdasági aszálytérképek alapján hasonlította össze a történelmi szárazságáról ismert 2022-es és az idei évet Tóth Tamás meteorológus. A tanulság siralmas.
aug. 27
14:48
Hirtelen váltás a BlackRocktól: teljesen újragondolják a kulcsfontosságú kötvényalapjaikat (Portfolio)
A BlackRock két, összesen több mint egymilliárd dolláros vagyonú, magas hozamú vállalatikötvény-ETF-jének indexét cseréli le, igazodva egy észak-európai nyugdíjalap módosított fenntarthatósági céljaihoz. Az átalakítás lazább ESG-feltételeket eredményez – írja a Pension Policy International. A vagyonkezelés jövőjével mélyrehatóan foglalkozunk a Port
aug. 27
14:48
Premierkavalkád a Viasat-csatornákon (MMonline)
Új műsorral debütál Alföldi Róbert és Hadházi László, míg Sárközi Ákos, Rákóczi Feri és Sváby András friss évaddal tér vissza.Saját gyártású újdonságok, népszerű műsorok új évadai, televíziós premierként érkező YouTube-tartalmak és nemzetközi sikersorozatok teszik erőssé az Antenna Entertainment őszi kínálatát. Visszatér a Troll a konyhában, az Útk
aug. 27
14:48
Így győzheted le az orvosi vizsgálatok előtti szorongást – 5+1 módszer, ami tényleg segít (Bien)
Az orvosi vizsgálatok előtti feszültség sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk – sokan már hetekkel a rendelői időpont előtt szorongani kezdenek. Mutatjuk, mi áll a háttérben, és 6 bevált módszert, amellyel tényleg csökkenthető ez a félelem.
aug. 27
14:51
Változás a 4-es és a 6-os villamosnál (Infostart)
Pótlóbusz jár hétvégén a 4-es és a 6-os villamos helyett a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
aug. 27
14:53
KDNP: támogatandó a nyugdíjak emelése, de a Tisza választási ígérete nem valósul meg (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) támogatja, hogy a kormány megemeli mintegy 240 ezer nyugdíjas juttatását, ugyanakkor a párt országgyűlési frakcióvezetője, Rétvári Bence arra hívta fel csütörtökön a figyelmet, hogy a Tisza Párt választási programjában nem ez szerepelt.
aug. 27
14:54
Ron Weasley újra a régi: Rupert Grint 15 év után visszatér Harry Potter szerepéhez! (Blikk)
Nem csak Tom Felton tért vissza Draco Malfoy szerepéhez: kiderült, hogy a Ron Weasley-t alakító Rupert Grint is újra Ron bőrébe bújik a Harry Potter és az elátkozott gyermek című Broadway-musicalben.
aug. 27
14:54
Biciklis futárnak áll a kutyapártos Nagy Dávid (444.hu)
De az MKKP volt listavezetője önkormányzati képviselőként és vállalkozásában is dolgozik tovább.
aug. 27
14:54
Meglepő érveléssel védekezik a Fidesz a Gondosóra-botrányban (SzMo)
Havasi Bertalan szerint sokkal kevesebb adathoz jutottak hozzá, mint ami egy választási eljárásban bármely pártnak jogszerűen elérhető. Azt is állítják, hogy más pártoknak is lehetőségük lett volna hasonló megállapodásra.
aug. 27
14:54
Egyre mérgezőbbé válik a világ egyik leghalálosabb gombája (Hamu és Gyémánt)
Bár a gyilkos galóca nem tűnik veszélyesebbnek más gombáknál, neve már árulkodik a benne rejlő veszélyről. A latinul Amanita phalloidesnek nevezett faj ráadásul új területeket hódít meg, genetikai vizsgálatok alapján pedig a méreganyagaiért felelős génkészlete is folyamatosan változik.
aug. 27
14:54
Négy perc alatt lopták el tolvajok a bronzkori aranykincseket a villenai múzeumból (Telex)
A több mint háromezer éves kincsek nagy részével megléptek a tolvajok.
aug. 27
14:54
Magyar kutatók hozhatják közelebb a következő generációs kvantumszenzorokat (Gyártástrend)
A kutatóknak először sikerült koherensen vezérelniük a bór-nitrid rácshibáihoz kapcsolódó nitrogénatommagokat. Az eredmények új távlatokat nyithatnak nagy érzékenységű kvantummemóriákkal rendelkező kvantumszenzorok fejlesztésében.
aug. 27
14:54
Papírból készült sztetoszkóp, 120 kilós defibrillátor, vastüdő: elképesztő, miket használtak régen (EgészségKalauz)
Elképesztő, honnan hová jutott az orvoslás.
aug. 27
14:57
Csináljuk a fesztivált! – Leválthatja Korda Györgyöt és Balázs Klárit a megújuló közmédia? (Blikk)
A közmédia egyik népszerű műsora, a Csináljuk a fesztivált! jövője bizonytalanná vált, miután az őszi műsorkínálat bejelentésekor nem esett szó a produkció folytatásáról. Bár a közmédia több mint száz műsorral készül az új szezonra, köztük olyan régi kedvencekkel, mint a Magyarország, szeretlek! vagy a Család-barát, a fesztiválműsor sorsa egyelőre
aug. 27
14:57
"Abszolút vetítés" – Hadházy Ákos szerint Ligeti Miklós lett volna a legalkalmasabb Nvvh-elnök, nem Unger Anna Róza (Blikk)
Hadházy Ákos volt független országgyűlési képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán reagált arra a hírre, hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága Unger Anna Rózát javasolta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnökének. A döntés azután született, hogy a bizottság a héten meghallgatta az elnökjelölteket.
aug. 27
15:00
Megújult arculat, változatlan ambíció: innováció a gazdálkodókért és a gazdálkodókkal együtt (Agroinform)
2026. szeptember 1-jétől a RAGT Seeds megújult márkaarculattal folytatja működését, amely szorosan illeszkedik a vállalat 2030–35-ig szóló stratégiájához.
aug. 27
15:00
Lezuhant egy kisrepülőgép Alaszkában, többen meghaltak (Magyar Hírlap)
A szerencsétlenség okát vizsgálják.
aug. 27
15:03
Mekkora hitelt adnak az átlagbérre? Íme, ennyit ér ma a fizetés (Menedzsment Fórum)
Akár 50 milliós hitel is összejöhet.
aug. 27
15:06
Drasztikus lépésre szánhatják el magukat a milliárdosok – Ha ők meglógnak, nagy bajba is kerülhet a költségvetés az Egyesült Királyságban (Portfolio)
Az Egyesült Királyságban a leggazdagabb egy százalék a teljes jövedelemadó-bevétel több mint negyedét adja, miközben a jövedelmekből alig 13 százalékkal részesedik. A brit adópolitika egyik kulcskérdése, hogyan lehet megtartani és az országba csábítani a nemzetközileg mobilis nagybefektetőket, de ehhez stabilitásra, egyszerűbb szabályokra és versen
aug. 27
15:06
Magyar Péter kíméletlenül odaszólt a nyaraló Orbánnak: "hideg sör és a pálinka" képét helyezte szembe a paksi küzdelemmel (ATV)
Magyar Péter két Magyarországról beszélt a parlamentben: az egyik cselekedett és megoldást keresett, a másik bűnbakot, miközben a tengerparton nyaralt.
aug. 27
15:06
Meghalt Ratko Mladić (444.hu)
A volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó börtönbüntetését töltötte Hágában, miközben Szerbiában sokan máig hősként tisztelik. Srebrenica és Szarajevó volt a két fő bűne.
aug. 27
15:06
Krasznahorkai és Babarczy nyerte a Merítés-díjat (Könyves Magazin)
A zsűri által kiosztott díjat Krasznahorkai László kapta, a moly.hu felhasználóinak szavazatai alapján kiosztott közönségdíjat pedig Babarczy Eszter.
aug. 27
15:06
Meghalt a srebrenicai népirtás egyik fő felelőse, Ratko Mladić (Telex)
A hágai törvényszék korábban életfogytiglani börtönre ítélte a volt boszniai szerb tábornokot a srebrenicai mészárlásért. A halál is egy börtönkórházban érte a 84 éves volt hadseregparancsnokot.
aug. 27
15:06
Hirdetések a ChatGpt felületén – már Magyarországon is elérhető az Ads Interactive Media Group-on keresztül (Digital Hungary)
Új korszak kezdődik a digitális hirdetések piacán: a ChatGPT Ads európai terjeszkedésével Magyarországon is lehetőség nyílik arra, hogy a márkák hirdetésekkel jelenjenek meg a ChatGPT felületén.
aug. 27
15:06
Red Dead-hangulat és Rust-túlélés egyetlen westernben (InStyle Men)
A The Legend of California a Red Dead Redemption 2 westernhangulatát ötvözi a Rust túlélésével. Szeptemberben már ki is próbálható.
aug. 27
15:09
Elfogyott a lendület a pesti börzén (Privátbankár)
Csak a Richter erősödött a vezető részvények között.
aug. 27
15:09
A sorsolás napján kiderült: mégis lesznek BL-meccsek a Stamford Bridge-en (Infostart)
A Sahtar Donyeck megállapodást kötött a Chelsea-vel arról, hogy a 2026–2027-es idényben a Bajnokok Ligája-mérkőzéseit a Stamford Bridge-en játssza le.
aug. 27
15:12
A rugalmasság lett az egyik legfontosabb szempont a diákmunkában (ProfitLine)
Erős munkáltatói kereslet, emelkedő bérek és egyre határozottabb munkavállalói elvárások jellemezték az idei nyár diákmunkaszezonját. A Job Force tapasztalatai alapján a diákok elsősorban a jól fizető és rugalmasan végezhető munkákat keresték, a kereskedelmi és szellemi pozíciók voltak a legnépszerűbbek, miközben az átlagos órabér bruttó 2200–2400

Keresés