A francia film sokoldalú tehetsége, Mathieu Kassovitz, az iráni új hullám legendás alkotója, Mohsen Makhmalbaf és az élvonalbeli lengyel operatőr, Pawel Edelman lesz szeptemberben a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége. A világhírű filmesek személyesen mutatják be filmjeiket, közönségtalálkozókat és mesterkurzusokat is tartanak. Szeptember
Megrázó hírt osztott meg Busy Philipps: a színésznőnél ritka, rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak, miután egy MRI-vizsgálaton kiderült, hogy komoly baj van. A Dawson és a haverok sztárja már két műtéten is átesett.
Önálló, állatjóllétért felelős helyettes államtitkárságot hoznak létre az Élő Környezetért Felelős Minisztériumon belül, emellett országos hatáskörű ellenőrző hatóság felállítását is megkezdik.
Busy Philippsnél egy ritka, rosszindulatú agydaganatot találtak. A 47 éves színésznő két agyműtéten esett át, most pedig elmesélte, min ment keresztül.
Hat év után távozik a Poggyász című utazási magazinműsorból Kadlecsek Krisztián. A TV2 műsorvezetője videóban búcsúzott a produkciótól, és azt is elárulta, hogyan élte meg az elmúlt éveket.
A Bayer Construct után Balázs Attila egy újabb érdekeltsége, a zuglói városközpontot fejlesztő ZVK Development Kft. is csődvédelmet kért. A fizetésképtelenségi helyzet hátterében az áll, hogy Magyar Péter kormánya a hónap elején elállt az óriásberuházás megvásárlásától, és visszaköveteli a projektre eddig kifizetett 315 milliárd forintnyi közpénzt
Erős munkáltatói kereslet, emelkedő bérek és egyre határozottabb munkavállalói elvárások jellemezték az idei nyár diákmunkaszezonját. A Job Force tapasztalatai alapján a diákok elsősorban a jól fizető és rugalmasan végezhető munkákat keresték, a kereskedelmi és szellemi pozíciók voltak a legnépszerűbbek, miközben az átlagos órabér bruttó 2200–2400
Az almamousse gyors és egyszerű maradékmentő desszert, amihez még a sütőt sem kell bekapcsolni. Mindössze néhány alapanyagra van szükség, ráadásul rövid idő alatt elkészül, így vendégvárónak is tökéletes.
Állatjólétért felelős helyettes államtitkárság jön létre az Élő Környezetért Felelős Minisztériumon belül, és erős, országos hatáskörrel rendelkező, állatjóléti ellenőrzésekért felelős hatóság alakul - közölte a Gajdos László tárcavezető Facebook-bejegyzésben szerdán. Jelezte, hogy korábban még nem volt példa önálló, állatjólétért felelős helyettes
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint 2026 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 754 700 forintot, míg a nettó átlagkereset 529 700 forintot ért el. Bár a növekedési ütem továbbra is érdemben meghaladja az inflációt, a háttérben már látszanak a lassulás jelei, miközben a béradatok sze
A változatos videotartalmak elérése még sosem volt ilyen egyszerű, a különböző fizetős streamingplatformokra való előfizetés pedig egyre népszerűbb. Az adatok azt mutatják, hogy 2025-ben az EU-s internethasználók közel egyharmada (32,7 százaléka) rendelkezett előfizetéssel film-, sorozat- vagy sportközvetítő streaming-szolgáltatásra; ez volt a legm
Nem az a lényeg, hogy méregdrága alapanyagokkal, és csilivili készletekkel rakd tele a gyerekszobát. A legegyszerűbb dolgok, és a nyílt végű tevékenységek segíthetnek a leginkább abban, hogy a gyerekek flow-érzésbe kerülve megpihentethessék az idegrendszerüket.
Kármán András pénzügyminiszter a Kossuth Rádióban beszélt a költségvetési hiány csökkentéséről, a 14. havi nyugdíjról és a katás adózás átalakításáról. Elmondása szerint az átvilágítás során eddig 400 milliárd forintnyi pazarlást és felesleges kiadást találtak, év végéig pedig további 300 milliárdot azonosíthatnak. A 14. havi nyugdíjnál a rászorult
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága Unger Anna politológust jelölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére. A politológus a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.
Az új cipő, a sportfelszerelés, a különórák és az első hetekben felmerülő váratlan tételek alaposan megterhelhetik a családi kasszát – mutatjuk, mire érdemes előre felkészülni, és hogyan lehet tudatosabb döntésekkel kordában tartani a költségeket.
Megkerestük a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökségéért induló Ligeti Miklóst és Sárvári Nicholast, hogy reagáljanak a bizottság döntésére.
A csótányok megjelenése komoly gond lehet a háztartásban. Részletesen bemutatjuk, honnan jönnek, miként lehet felismerni a fertőzést, hogyan szüntethetők meg a búvóhelyeik, mely csapdák és irtási módszerek hatékonyak, s mikor szükséges szakemberhez fordulni.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. igazgatósági tagját, stratégiai és nemzetközi értékesítési vezérigazgató-helyettesét, Bara Ágnest a Brokerslink AG független igazgatóságának (Independent Board of Directors) tagjává választották – közölte a Hungarikum Alkusz.
Olaszországban egy új törvénytervezet megtiltaná a gyalogosoknak az okostelefon-használatot az úttesten. A szabályszegőkre 75 eurós bírság várna, ám a javaslat még parlamenti vitára és módosításokra szorul - közölte az Auto Motor und Sport.
Addig-addig kacérkodott a forint az egyhónapos csúcsával, míg szerda késő délután el nem fogyott a lendülete: néhány óra alatt több mint két egységet gyengült az euróval szemben, és a 360-as lélektani szint helyett már 362 közelében fejezte be a napot. Csütörtökön ott is folytatja, miközben ma kezdődik a Fed éves Jackson Hole-i konferenciája, amely
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államk
Újabb magyar állampolgárról szerzett tudomást a Külügyminisztérium, így már háromra emelkedett a nepáli-tibeti határtérségben pusztító villámárvíz magyar érintettjeinek száma. A tragikus természeti katasztrófában a hatóságok jelenleg csaknem 1500 embert keresnek, miközben az áldozatok száma folyamatosan emelkedik.
Két évvel a bezárása után újra megnyitja kapuit a Wesley Kincsei Iskola. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) közlése szerint augusztus 26-án megkapták a Kormányhivataltól az intézmény működési engedélyét, valamint az oktatási miniszter egyetértő nyilatkozatát is.
Újabb meghökkentő részletek derültek ki az Ambrus Attila életéből készülő nagyszabású amerikai produkcióról. Miután felröppent a hír, miszerint a Netflixre tervezett játékfilmben vagy többrészes sorozatban akár maga a Mátrix és a John Wick sztárja, Keanu Reeves is magára öltheti az egykori bankrabló szerepét, a háttérben zajló folyamatokról megszól
A Nonnative és a Converse újra kiadta különleges Centerzip Ox sneakerét. Kívül klasszikus Chuck Taylor, belül Gore-Tex, középen pedig egy látványos cipzár fut végig.
Meredeken megugrott a dízel ára Magyarországon, és egyelőre kevés jel utal arra, hogy érdemi enyhülés jönne. A nemzetközi kínálat szűk, az orosz export körüli bizonytalanság pedig tovább növeli a nyomást, miközben Magyarország ellátása a szokásosnál is jobban függ az importtól. Ebben a helyzetben egy kulcsfontosságú körülmény dönti el, hogy lesz-e
Az amerikai inflációs adatok megjelenéséig alig mozdultak a hozamok a fejlett kötvénypiacokon a számottevő keddi csökkenést követően: a német tízéves hozam 3,2% környékén maradt, az amerikai tízéves hozam 4,65% környékén ingadozott.
Az Átkozott boszorkák 2. premierje nemcsak a film rajongóit, hanem a divat szerelmeseit is lázba hozta, hiszen a film szereplői elképesztő szettekben mutatkoztak a bemutatón. Joey King kétségtelenül ellopta a show-t, ruhája nem sokat hagyott a képzeletre - mindenképpen látnod kell!
A versenyzők között lesz egy régi ismerős, Adam Lacko hosszú kihagyás után tért vissza, és hazai környezetben szeretne bizonyítani. Kiss Norbert és a Révész Racing viszont ezúttal is győzelemre tör. A címvédő magyar pilóta és a csapat a nyári szünetet is arra használta, hogy még gyorsabb legyen a versenygép. Kiss Norbert jelenleg 62 ponttal vezet ö