Ugandában hivatalosan is véget ért az ebola Bundibugyo-törzse okozta járvány – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai régiójának vészhelyzeti igazgatója. Az ugandai kormány már július 28-án lezártnak nyilvánította a járványt, a WHO azonban óvatosságból még közel egy hónapig folytatta a megfigyeléseket.
Hollywood legnagyobb színészei simán megengedik maguknak, hogy átírják a szöveg- és forgatókönyvet, ha az éppen nem tetszik nekik. A rendezők pedig jobban teszik, ha hallgatnak rájuk...
Állatjólétért felelős helyettes államtitkárság jön létre az Élő Környezetért Felelős Minisztériumon belül – jelentette be Gajdos László tárcavezető. Emellett erős, országos hatáskörű állatjóléti ellenőrző hatóságot is felállítanak. A miniszter állatvédelmi civil szervezetekkel egyeztetett a legsürgősebb feladatokról, többek között az ebrendészeti r
Az Ausztrál Hanglemezipari Szövetség (ARIA) új szabályokat vezetett be a slágerlistáin, így mostantól kizárólag olyan zeneszámok kerülhetnek fel a rangsorokba, amelyek alapvetően emberi alkotásnak minősülnek. Az intézkedéssel a szervezet a mesterséges intelligenciával generált zenék elszaporodására reagál - tudósított a Techspot.
Szülés előtt a gyermekágyas időszakot a boldogság, meghittség és a rózsaszín köd időszakaként képzeljük el. Tévedés elkerülése érdekében az elején le kell szögezni, hogy ez valóban egy kegyelmi idő. De azért nem árt tudni, hogy része az érzelmi hullámzás, a bizonytalanság, a kimerültség és a szorongás is. Sokan ilyenkor depresszióval diagnosztizálj
A füge gyorsan romló, kényes gyümölcs, de megfelelő előkészítéssel jól fagyasztható. Megmutatjuk, mire figyelj, hogyan csomagold, és mire használhatod fel később.
Kádár Tamás szerint természetes, hogy egy piaci cég vezetője megpróbált információt szerezni "a strukturális kérdésekről, a háttérről". Szerinte az eljárási kérdéseket pedig inkább a pályázatot bonyolító NRÜ-nek kellene feltenni, nem az indulóknak.
Az előző hónapra járó családi pótlékot a hónap első 2-6. napján szokták utalni. Vannak azonban olyan hónapok, amikor a szokásos utalási rendtől eltérően utalnak, ilyen volt az augusztus hónap is, ami érinti a szeptemberi utalást is. Mutatjuk az utalás pontos időpontjait ebben a hónapban és az év további részében.
Újabb lépést tett a kormány a célegyenesben az uniós helyreállítási források lehívásáért: piaci kamatozásúvá alakítja a Széchenyi Kártya Program három likviditási hitelét. A változás számos, napi működését kedvezményes kölcsönből finanszírozó magyar vállalkozás számára drágább hitelt hozhat.
Kiengedték a börtönből Hankó Balázs volt kabinetfőnökét: a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) érintő 17 milliárdos ügyben bűnügyi felügyelet alá került a politikus egykori munkatársa és egy másik gyanúsított is.
A brit meteorológusok rendkívül erős időjárási jelenségre figyelmeztetnek, amely esős telet, pusztító viharokat, villámárvizeket és szélsőséges nyári hőséget hozhat.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán tette közzé a rendőrségi határozatot a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. A miniszter a bírság összegét kitakarta, de jelezte, hogy a szabálysértést elismeri és a büntetést azonnal befizette.
A Fidesz-közeli Magyar Nemzeti Médiaszövetség üdvözölte, hogy a TISZA kezdeményezésére elhalasztották a Független Közmédia Testület három médiaszakmai tagjelöltjének meghallgatását. A szervezet egyúttal csatlakozott az eljárást kifogásolókhoz – így már kilenc médiaszakmai szervezet bírálja a kiválasztást –, és azt is kéri, hogy korábban kizárt sajá
A Meta az amerikai államokkal kötött megállapodások értelmében a következő tíz évben akár 18 milliárd dollárt is fizethet, emellett jelentősen vállalja azt is, hogy jelentősen korlátozza a fiatalkorúak Facebook- és Instagram-használatát. Az egyezség lezárja a gyermekek közösségimédia-függőségével kapcsolatos szövetségi pert, és mintát adhat a techn
Az Exim számos ügyét tisztázniuk kell a hatóságoknak, felmerült a hűtlen kezelés, a hanyag kezelés és a hivatali visszaélés gyanúja is - írta Facebook-oldalán szerdán a gazdasági és energetikai miniszter.
A szarvasmarhák hőstresszben megváltoztatják a viselkedésüket: többet lihegnek, kevesebbet esznek, sokkal több vízre van szükségük, és az árnyékolás irányába húzódnak. Így ismerd fel és kezeld!
A hét közepén megérkeztek a legjobb Android-játékok és alkalmazások akciói, többek között a Turnip Boy rob a bankban, az Undead Slayer: Offline Premium és a LIMBO. Érdemes figyelni a Nothing 2026 Headphone akciós árát és a Nothing Phone (3) 300 dolláros kedvezményét, melyek csak ma érhetők el. Ne hagyd ki az alábbi alkalmazások ajánlatait sem.

Hosszú évek várakozása után valóban új korszak kezdődhet Budapest egyik legismertebb műemlék épületének történetében. A Szabadság téren álló egykori Tőzsdepalota, amely évtizedeken keresztül a Magyar Televízió székházaként működött, 2024 végén magyar tulajdonba került, 2026-ra pedig a rekonstrukció előkészítése is látványosan előrehaladt. A tervek

Hét rokonát, köztük négy gyereket ölt meg egy férfi a montanai Billingsben, a tettes magával is végzett - közölte szerdán a család szóvivője az AP hírügynökséggel. A tragédia vasárnap, a családi vacs

Egy vérgőzös boomer shooterrel készül nekünk a Destructive Creations. A gameplay-trailer nem is lehetne jobb, mindent tartalmaz, amire szükségünk van egy nap levezetéséhez.