Európa több termőtérségében a hőség és a kisebb termés tartja magasan a málna árát, miközben Észak-Amerikában a bőséges mexikói és kaliforniai kínálat okoz gondot a piacon.
A nyugodt, napos kezdés után hirtelen felgyorsulnak az események: a hét második felében a 38 fokos hőséget záporok, zivatarok és megerősödő szél váltja fel. Mutatjuk a részletes, napra lebontott előrejelzést.
A reggeli csúcsforgalomban több mint 5 kilométeres a kocsisor az M3-ason, egy ráfutásos baleset okozta a bajt. Óriási a dugó a reggeli csúcsforgalomban, egy ráfutásos baleset miatt több mint 5 kilométeres a kocsisor az M3-ason. Az elsődleges ionformációk szerint az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon történt az ütközés. A Kerekharaszti
Szerdán 13 órakor tartja első ülését az Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság – közölte a Tisza-frakció vasárnap este az MTI-vel.
Miközben itthon még parázs viták kereszttüzében áll, Kolozsváron továbbra is bizalmat élvez Eszenyi Enikő: az általa rendezett Abigél nyitotta meg a 17. Kolozsvári Magyar Napok színházi programját. Lapunk úgy tudja, a Szabó Magda regényéből készült musical az új évadban is műsoron marad az erdélyi városban. A jelek szerint a Vígszínház volt igazgat
Bár az óragyűjtés világa hagyományosan férfias terepnek tűnik, a karóra a modern nők ruhatárának is az egyik legsokoldalúbb és legstílusosabb kiegészítője - ilyen formán sok mindent elárul rólad is, hogy milyen darabot hordasz.
Miközben Magyarországon az elmúlt hónapokban két rendezését is törölték, Eszenyi Enikő Kolozsváron a 17. Kolozsvári Magyar Napok nyitóelőadását rendezte. Az általa színpadra állított Abigél a tervek szerint a következő évadban is műsoron marad.
Még egyelőre / minden a régi, / bár a szúnyog már / bőrét nem félti, / és a szellő is / be-beáll szélnek, / fákon a lombok / remegnek, félnek. – A hét versét Mikulák Míra választotta.
A magyar tejágazatban továbbra is tapasztalhatók a mindennapokra kiható feszültségek, főként a globális és európai piaci folyamatok hatására. A hazai nyers tej termelése és a felvásárlási volumen stabil, de az európai túltermelésből fakadó árcsökkenés, az unió külkereskedelmi fennakadásai, a jelentős import sajtdömping és a hazai feldolgozóipar meg
Oszter Alexandra szerint méltatlan, hogy elhunyt édesanyját, Failoni Donatellát egyszerűen Oszter Sándor özvegyeként említi a bulvársajtó, miközben az elismert zongoraművész hét nyelven beszélt, bejáratos volt a világhírű milánói Scalába, a barátjának tudhatta Luciano Pavarottit, Placido Domingót, és egy alkalommal maga Silvio Berlusconi tüntette k
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta a pártszakadás veszélyét, miután Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya Polgári Demokraták néven pártokon átívelő társadalmi mozgalmat indított. A kommunikációs igazgató szerint a Fidesz egységes, a két politikus pedig továbbra is a párt oszlopos tagja. A Fidesz fenntartja ellenállási nyil
Bár a nyár hamarosan véget ér, a mai világban már egyáltalán nem számít szokatlan lépésnek a "téli nyaralás" gondolata. A Földön mindig akad olyan szeglet, ahol kellemes meleg és szikrázó napsütés fogadja az utazókat, a hidegebb hónapokban pedig különösen érdemes Ázsia felé fordítani a tekintetünket.
A miniszterelnök közölte, hogy a Paksi Atomerőmű négy blokkjából már három névleges teljesítményen üzemel. A termelés fokozását az tette lehetővé, hogy a hétvégi újraindítás után mind a nyolc hűtővíz-szivattyú működésbe állt.
A nyertes cég korábban több projektben is együtt dolgozott Szijj László csoportjával, a Duna Aszfalttal, és ők felelősek a Nélküledet játszó zenélő út megalkotásáért is.
Nem új repülőgéppel vagy hajtóművel csökkentenék a légiközlekedés klímahatását: egy nagyszabású brit kísérletben Ai segítségével optimalizálják a már működő rendszer útvonalait. A cél a kondenzcsíkok kialakulásának mérséklése minimális beavatkozással.
A himalájai só neve jóval egzotikusabb eredetet sejtet annál, mint ahonnan valójában származik. Különleges rózsaszín árnyalata és magasabb ára is könnyen azt az érzetet keltheti, hogy a Himalája valamely távoli vidékén bányásszák. A valóság azonban egészen más: a só nem Nepálból vagy Indiából, hanem Pakisztánból származik.
Nem mindig könnyű eldönteni, mikor van szó egyszerű életkori jellegzetességről, és mikor igényel mélyebb figyelmet egy gyerek működése. Hogyan ismerhető fel időben az ADHD, és milyen kapaszkodók segíthetnek a mindennapokban? Szakértő segítségével jártuk körül a legfontosabb kérdéseket.
A nyár sodró lendülete után elérkezett az idő, hogy végre egy kicsit megállj, és fellélegezz. Az előttünk álló időszak az öngondoskodásról, a tudatosságról és a mindennapi rutin finomhangolásáról szól.
Újabb négy névre derült fény: további hírességekkel gyarapodott a Celeb vagyok ments ki innen! reality-ben szereplők száma. A korábban nagy sikert elért műsor ősszel indul újra, friss évaddal.
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára azt kéri a MOHU-tól, biztosítsa a Dunaszentbenedeken dolgozó honvédeknek a palackvisszaváltás lehetőségét.
Szerdán 13 órakor tartja első ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság – közölte a TISZA-frakció.
A UBS svájci nagybank egymilliárd dolláros fenntartható finanszírozási alapjának jövőjéről folytat belső egyeztetéseket, miután megromlott a kapcsolata az alap kezelésével megbízott brit Record vállalattal. A feszültség oka az, hogy a Record az utóbbi években a magánpiaci befektetések irányába fordult, ami a UBS szerint kockázatot jelent az alap mű
Koncz Áron, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, a Facebookon reagált Őrsi Gergely polgármester letartóztatására. A politikus a kerületet vezető alpolgármestert is megszólította, hogy biztosítsa a városrész működőképességét.