Ritka pillanatot ünnepelhettek a Széchenyi István Egyetem diplomaátadó ünnepségén: a Bódis család négy tagja egyszerre vehette át oklevelét a szakoktató alapképzés szakon.
Amikor megszületett a lányom, úgy éreztem, a felhők felett úszom a boldogságtól. Aztán rájöttem, hogy nagyon szeretem a gyerekemet – de a gyereknevelést nem mindig.
A kötvénypiaci hozamok elszállása utáni amerikai pénzügyminisztériumi beavatkozás után a dollár továbbra is többhavi mélypontjai közelében tartózkodik. A forint erősen tartja magát: hétfő reggel 362,3-on állt az euróval szemben, ami enyhe erősödést jelent a pénteki záráshoz képest. Míg a dollárhoz képest másfél havi csúcsról kezdi a hetet. A követk
Fejben már a blézereket, farmereket és kötött darabokat vennéd elő, az időjárás viszont még a nyarat idézi? Mutatjuk, hogyan adhatsz őszies hangulatot a szettjeidnek anélkül, hogy egész nap meleged lenne. Van az augusztusnak egy pontja, amikor egyszerűen elfáradunk a nyári ruhatárunktól. A kedvenc lenruhánkat már rengetegszer viseltük, a rövidnadrá
A 114 fős magyar delegáció költségeinek felét a repülés tette ki, de 60 millió forint ment a hotelekre is. A 114 utazóból 48-an nem kormányzati szereplők voltak.
Tényleg túl drágák a KGST autók manapság, vagy csak egyszerűen ez a reális összeg értük? A jelenlegi felújítási költségek fényében értékeljük át az árakat!
A politikus szerint az Országgyűlés volt elnökének tisztelnie kéne utódját, és tisztelnie kellene a Házat, amit 16 évig nem irányítania, hanem szolgálnia kellett volna az Országgyűlés elnökeként.
Természetesen 2026-ban sem egyetlen dologtól függ, hogy meddig adómentes az egyéni vállalkozó. Külön szabály vonatkozik az átalányadózó jövedelmére, az áfára és a katások bevételére is. Ráadásul az sem mindegy, hogy valaki főállásban vagy mellékállásban vállalkozik. Cikkünkben közérthetően végig vesszük, hogy vannak és mit jelentenek az idei összeg
Szeptemberben óriási lelki megkönnyebbülés és szívből jövő boldogság vár három csillagjegyre. Lásd, hogy köztük vagy-e! A nyár vége sokszor hoz egyfajta nosztalgikus nehézséget, de az előttünk álló hetek nem a búcsúzásról, hanem a felemelkedésről szólnak majd. Szeptember első napjaiban olyan láthatatlan energetikai elmozdulások indulnak el, amely
Főtájépítészi pozíciót hirdetett meg a GYSEV a vasúti zöldfelületek kezelésének stratégiai irányítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a közösségi oldalán.
Hamarosan újra megtelnek a magyar iskolák: szeptember 1-jén kezdetét veszi a 2026/2027-es tanév. A diákokra és a szülőkre ezúttal is mozgalmas hónapok várnak, ezért érdemes már most áttekinteni, mikor lesznek a szünetek és a tanév legfontosabb időpontjai.
Órákon át halottnak hittek egy eltűnt férfit a barátai. Hatalmas erők – búvárok, speciális mentők és rendőrök – vonultak ki a dunakeszi régi strandhoz, miután egy férfi bement a Dunába, majd a barátai órákig nem látták kijönni a vízből. A háromórás keresőakció végül meglepő fordulattal zárult: az eltűntnek hitt férfi maga hívta fel a társaságot, ho
Kedden újra összeül a Monetáris Tanács, mely nagy valószínűséggel újabb 25 bázisponttal 5,5%-ra csökkenti majd az alapkamatot. Varga Mihály már júniusban jelezte, hogy a következő két ülésen további kamatcsökkentés várható, ebből a júliusi meg is valósult már. Hamarosan azonban újra döntési helyzetbe kerülhet a jegybank, szeptemberben a friss inflá
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Mintegy 7,2 millió németországi munkahely és hozzávetőleg 550 milliárd euró bruttó hozzáadott érték függ az Európai Unió más tagállamaiba irányuló német exporttól – derül ki a Prognos gazdaságkutató intézet Bajor Gazdasági Szövetség (vbw) megbízásából készült tanulmányából.
Fotó: Facebook/Osztrák Rendőrség Az új nagyfrekvenciás radarok pontosabban mérnek, és nagyon alacsony a mérési toleranciájuk. Ráadásul nem csak a megszokott radarboxokban találkozhatunk velük, hanem speciálisan felszerelt rendőrségi járművekben, vagy állványra szerelve. A korábban használt mobil sebességmérőket teljes egészében lecserélték. A rendő
A karriertanácsadó online tartalmakat sokáig a rózsaszín optimizmus uralta: „Légy önmagad!”, „A főnököd a te sikeredért szurkol!”, „Csak hinned kell magadban!”. Ez az álomvilág azonban köszönőviszonyban sincs a mai irodai valósággal. Colleen Bordeaux, a Deloitte korábbi vezetője, a Growth Inc. alapítója éppen azzal gyűjtött többszázezres követőtábo
Gyorsan terjedő bozót- és erdőtűz miatt csaknem kilencvenezer embert szólítottak fel otthona elhagyására az Egyesült Államok Nevada államában vasárnap.
Komoly tejválsággal néznek szembe a szlovákiai tejtermelő gazdák, miután jelentősen csökkent a nyerstej felvásárlási ára. A termelők szerint a jelenlegi ár már sok esetben a termelési költségeket sem fedezi, ezért egyes gazdaságokban azt mérlegelik, hogy felhagynak a tejtermelő szarvasmarha tartásával.
Hétfőn hajnali fél ötkor a Rákóczi-indulóval kezdte meg adását a megújult Kossuth Rádió. Kerényi György csatornaigazgató a pártpropagandával való szakításról beszélt az első percekben.
A nyár vége sok kertben a betakarításról szól. Leérik a paradicsom, a paprika, felszabadulnak az első ágyások, ezért könnyű azt gondolni, hogy a szezon érdemi része már lezárult. Pedig a magyarországi klímán augusztus még mindig kedvező időszak számos rövid tenyészidejű zöldség és több zöldtrágyanövény vetésére.
A zöldségtermesztésben érdekelt szakma élénk érdeklődéssel figyelte, hogy mi lesz a döntés a csődbe ment FresQ szövetkezet és egykori tagja, a Kaaij Brothers perében. A hágai bíróság döntéséről most számolt be a holland és a nemzetközi szaksajtó.
Az internet egyre nagyobb része épül olyan rendszerekre, amelyekben a felhasználók valójában kevés kontrollal rendelkeznek saját identitásuk, adataik és tartalmaik felett. A generatív mesterséges intelligencia és a deepfake-technológiák gyors fejlődése közben egy másik probléma is egyre sürgetőbbé válik: hogyan lehet bizonyítani, hogy egy digitális
Megtámadták és leöntötték piros festékkel Tóth Elizabethet, a Magyar Valóság oldal készítőjét, amikor podcast felvételre igyekezett. Megtámadták és leöntötték piros festékkel Tóth Elizabethet a Westend bevásárló központ közelében. A Magyar Valóság oldal készítője épp egy podcast felvételére tartott, amikor az incidens történt. Tóth Elizabeth, az El
A minden várakozásnál jobban csökkenő infláció egyre vonzóbbá teszi a bankok betéti kamatait a pénzüknek egyszerű és biztonságos helyet kereső kisbefektetők számára. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatvágásainak hatására ugyan a betéteknél is történtek csökkentések, azonban a legmagasabb ajánlatok még így is nagy reálkamatot kínálnak. A BiztosDöntés.
A minden várakozásnál jobban csökkenő infláció egyre vonzóbbá teszi a bankok betéti kamatait a pénzüknek egyszerű és biztonságos helyet kereső kisbefektetők számára. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatvágásainak hatására ugyan a betéteknél is történtek csökkentések, azonban a legmagasabb ajánlatok még így is nagy reálkamatot kínálnak. A BiztosDöntés.
Az egykori gyereksztár, Raquel Lee Bolleau polgári jogi gondatlansági pert indított a The Walt Disney Company ellen, miután – állítása szerint – 14 éves korában, a "The Poof Point" című Disney Channel-film forgatása során egy középkorú Disney-alkalmazott többször is szexuálisan bántalmazta. A színésznő szerint a stúdió nemcsak hogy nem védte meg őt
A bankok az infláció ötszörösét is megadják a betéti kamatokra. A minden várakozásnál jobban csökkenő infláció egyre vonzóbbá teszi a bankok betéti kamatait a pénzüknek egyszerű és biztonságos helyet kereső kisbefektetők számára.
Az önkormányzat szerint a Bayer-csoport több ponton is megszegte a kerülettel kötött szerződést, egy esetleges per pedig az egész beruházás jövőjét befolyásolhatja.
A Dunakeszinél eltűnt férfi barátai riasztották a hatóságokat, mert azt hitték, a vízbe fulladt. A háromórás keresés végén kiderült, a férfi már otthon volt, de a szabályszegés miatt megbírságolhatják.
Arra ébred, hogy átizzadta a pizsamáját és az ágyneműjét, miközben a hálószobában nincs különösebben meleg? Az éjszakai izzadás hátterében sok minden állhat, így ha gyakran tapasztalja, mindenképp járjon utána a kiváltó okoknak!
Az igazságügyi adatok szerint ugrásszerűen megnőtt a munkaügyi bírósági keresetek száma, mivel a dolgozók egyre gyakrabban használnak mesterséges intelligenciát panaszaik megfogalmazásához. A HR-csapatoknak fel kell készülniük az agresszívabb stílusú, jogi hivatkozásokkal teli, „bot-generált” beadványok kezelésére.
A Második Reformkor elnöke a Fidesz-frakció kollektív lemondását javasolta egy Facebook-posztban. A politikus arra reagált, hogy Kövér László nem fogott kezet a Tisza Párt képviselőjével, amit a Fidesz a "totális szembenállással" indokolt.
Gyakorlatilag nem változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Szerdán 13 órakor tartja első ülését az Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság – közölte a Tisza-frakció.
Gyakorlatilag nem változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Már a látvány is elborzasztó, így aztán nehéz elképzelni, hogy bármilyen orvos visszautasítaná Dezső bácsi azonnal operációját: az idős férfi hasa hordónyira duzzadt a hatalmas sérvtől. Ő mégis hónapok óta arra vár, hogy valahol végre azt mondják neki, megműtik.
Az Alibaba részvényei hétfőn közel 10 százalékot zuhantak Hongkongban, miután a kínai technológiai óriás bejelentette, hogy 80 milliárd hongkongi dollár, mintegy 10,2 milliárd dollár értékben bocsát ki új részvényeket nem amerikai befektetők számára.
Nem terveztem, hogy egy héten keresztül minden nap görögdinnyét eszem. Egyszerűen csak így hozta a nyár. Idén valahogy lépten-nyomon belebotlottam: ott volt a piacon, a boltban, a zöldségesnél, és szerencsére az ára is kedvező volt. Mivel mindig is szerettem, egy idő után már szinte természetesnek tűnt, hogy hazaviszek egyet.