2026. augusztus 24. hétfő

aug. 24
10:03
Négy versenyző, négy érem – nagyszerű magyar eredmény a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (Digital Hungary)
A magyar diákok kiemelkedő eredménnyel: két ezüst- és két bronzéremmel tértek haza az üzbegisztáni Taskantben megrendezett 38. Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról, amelyen 92 ország 368 diákja vett részt.
aug. 24
10:09
Több mint 350 millió forintért árulják az óbudai luxuslakást, ami mögött szövevényes fideszes cégháló sejlik fel (Menedzsment Fórum)
Bánki Erik volt felesége 364 millió forintért szabadulna a luxuslakástól, amely cégeik székhelye volt.
aug. 24
10:09
Paks háromnegyed gőzzel termel, miközben a Duna vízszintje még mindig nagyon alacsony (Piac és Profit)
A hivatalos bajai vízmérce szerint eddig 2018. október 27-én mérték a legkissebb vízszintet 27 centiméterrel. Ez a nyolc éves rekord dőlt meg az idén többször is, például augusztus 21-én, amikor mínusz 30 centimétert mértek.
aug. 24
10:09
Emelkedett pénteken a Stoxx 600, de így is zsinórban második hetét fejezte be mínuszban (ProfitLine)
Az európai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, mivel a befektetők a gazdaság ellenállóképességére utaló jelekre koncentráltak, ugyanakkor a vezető európai részvényindex, a Stoxx 600 a hetet összességében 0,6%-os veszteséggel fejezte be. Az inflációs aggodalmakat továbbra is életben tartották a magas olajárak és az amerikai államkötvény-hoz
aug. 24
10:09
A naptár szerint még nyár van, a hajnal azonban mást sugallt (Infostart)
Napközben még tombol a nyár, a reggelek azonban olykor már a szeptembert idézik. Hétfő hajnalban szélcsendes, nyugodt időre ébredtünk, az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős volt az ég, így alaposan lehűlt a levegő.
aug. 24
10:09
Határozottan kiállt a nyugat-balkáni bővítés mellett Babis (Magyar Hírlap)
Mindenki érdeke a bővítés.
aug. 24
10:09
Történelmi kertek: Trsteno arborétuma (egy.hu)
.
aug. 24
10:09
A Toyota megalkotta a tökéletes kézi váltót: egy automatát (Autószektor)
A világszerte eladott új autóknak már csak nagyjából a harmadában találkozunk hagyományos kézi sebességváltóval, a többiben a számtalan automatizált opció (automata, duplakuplungos, fokozatmentes, hibrid bolygóműves stb.) valamelyike dolgozik. Még az olyan erős manuális bástyák is elestek, mint Európa, jóformán csak a dél-ázsiai és latin-amerikai p
aug. 24
10:09
Így vehetsz részt a Claude mögött álló AI-óriás részvénykibocsátásában (BitcoinBázis)
Az elmúlt évek a mesterséges intelligencia térnyeréséről és a mindennapi használat elterjedéséről szól. Az AI-verseny a technológiai óriások között azonban soha nem látott szintre emelkedett a Claude és a mögötte álló Anthropic megjelenésével, ami már nemcsak a hétköznapi nyelvi modelleket helyettesíti, hanem konkrét vállalati megoldásokat kínál vi
aug. 24
10:09
Nyár végi spórolás: 7 egyszerű lépés, amivel lefaraghatod az augusztusi kiadásokat (rtl.hu)
Nyár végére a legtöbb magyar pénztárcája teljesen kiürül. A nyaralások, a váratlan költések és a küszöbön álló tanévkezdés együttesen súlyos csapást mérnek a családi költségvetésre. Szerencsére nem kell teljesen megvonni magadtól a nyár utolsó örömeit. Mutatjuk azt a 7 lépést, amivel jelentős összeget faraghatsz le az augusztusi kiadásokból!
aug. 24
10:09
3,5 milliárdnyi aranyat találtak egy régi ház pincéjében (InStyle Men)
Egy 18 éves diák nyári munkának indult építkezésen dolgozott Belgiumban, amikor társaival elképesztő aranykincsre bukkant.
aug. 24
10:15
Fittyet hány az Európai Unió álláspontjára Norvégia (Privátbankár)
Norvégia folytatni fogja az olaj- és földgázkészletek feltárását és kitermelését a Barents-tengeren függetlenül attól, hogy az Európai Unió támogatja-e a sarkvidéki szénhidrogén-kitermelés moratóriumát – jelentette ki Terje Aasland norvég energiaügyi miniszter a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
aug. 24
10:15
Szamizdat néven konzervatív politikai portál indult (Blikk)
A konzervatív újságíró-szerkesztő, Szentesi Zöldi László ma jelentette be, hogy új politikai témájú oldalt indított felkérésre, amely a hazai és nemzetközi eseményekre egyaránt reagálni kíván. Szerzői között ismert neveket lehet felfedezni, mint például a YouTube-videóiból ismert Bogár László közgazdász, egyetemi tanár vagy Faggyas Sándor újságíró,
aug. 24
10:15
Elhunyt ifjabb Gál András, a 20 éves sakkozó (Blikk)
Tragikus hír rázta meg a magyar sakkvilágot, elhunyt ifjabb Gál András. A fiatal játékos 2006-ban született – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Sakkszövetség. A beol.hu beszámolója szerint egy éve derült ki, hogy súlyos beteg, sajnos az életért vívott küzdelmet nem nyerte meg.
aug. 24
10:15
Tarol a Nissan, kapaszkodik a Suzuki: ez most a 20 legnépszerűbb autó Magyarországon (Pénzcentrum)
Júliusban 11 664 új személyautó kapott magyar rendszámot, miközben az év első hét hónapjában már több mint 86 ezer autót helyeztek forgalomba. A márkák versenyében a Toyota őrzi első helyét, miközben több gyártó látványosan erősödött, mások viszont komoly visszaesést szenvedtek el. Mutatjuk, mely márkák és modellek taroltak 2026 első hét hónapjában
aug. 24
10:15
Kilőtt az orvosi pálya népszerűsége Magyarországon, de van egy komoly bökkenő (Portfolio)
Az idei felvételi adatok szerint mind a négy nagy hazai orvosképző egyetemen tovább nőtt az általános orvos szak iránti érdeklődés: a Semmelweis Egyetemen öt év alatt 403-ról 517-re emelkedett a felvettek száma, Pécsett 21, Debrecenben 15-20 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, Szegeden pedig szintén stabil növekedésről számoltak be. A kedvező szá
aug. 24
10:15
Gelencsér Tímea esküvői videója maga az álom, piros meztelenruhájától leesett az állunk (Glamour)
Augusztus 20-án fogadott egymásnak hűséget Gelencsér Tímea és párja, Simon Mátyás. A pazar lagziról eddig már megmutattak néhány képet, most pedig megérkezett a hangulatos esküvői videó is. Mutatjuk, milyen volt a nagy nap!
aug. 24
10:15
Ki kivel nem fogott kezet, és miért nem? (Növekedés)
A politikai élet szereplői közül az elmúlt évtizedekben olyan ikonikus alakok utasították el látványosan a kézfogást, mint Donald Trump és Nancy Pelosi, Kövér László és Kőszegi Krisztián, vagy éppen a francia baloldali parlamenti képviselők és a jobboldali Nemzeti Tömörülés tagjai. Emlékezetes esemény volt az is, mikor Sólyom László korábbi köztárs
aug. 24
10:15
Ilyen az ambiciózus Bak csillagjegy a szerelemben és a munkában (Bien)
Ha valaki mellett úgy érzed, hogy nála biztos kezekben van az élet minden nehéz döntése, jó eséllyel egy Bakkal van dolgod.
aug. 24
10:17
Kiszámoltuk, mennyire fáj a politikusoknak a házelnöki büntetés: elárulhatjuk, nem vágja őket a falhoz (Blikk)
Alaposan megvágta a házelnök több fideszes képviselő tiszteletdíját is néhány héttel ezelőtt: Fortshoffer Ágnes átlagosan 1 millió forint feletti büntetést szabott ki többek között Lázár János korábbi építési és közlekedési miniszterre, Szíjjártó Péter volt külügyminiszterre és Pócs János országgyűlési képviselőre. Az ok az volt, hogy nem vettek ré
aug. 24
10:21
Iráni hackerek napokra leállítottak egy brit erőművet – komoly figyelmeztetés ez az ország számára (Infostart)
Készültségben állnak a brit energiaszolgáltató cégek, miután feltételezések szerint az iráni rezsimhez köthető hackerek egy kibertámadással négy napra leállítottak egy brit gázerőművet. A kormány ugyanakkor hangsúlyozza: az incidens nem veszélyeztette az országos áramellátást.
aug. 24
10:21
Óriásit nőtt az AI-t használó kínai ipari vállalatok aránya (HR Portál)
Jelentősen nőtt a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása a kínai iparban: tavaly az ipari vállalatok 47,5 százaléka használt MI-modelleket vagy MI-ügynököket, szemben a 2024-ben mért 9,6 százalékkal - derül ki az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adataiból.
aug. 24
10:21
Vitézy aláírta, kezdődhet a híd újjáépítése (ATV)
Vitézy Dávid aláírta a Gubacsi híd újjáépítéséről szóló szerződést.
aug. 24
10:21
Mindenki az aszálytól félt, de egészen más csapott le a balatoni szőlőkre (Agroinform)
Nehéz helyzetben a borászok.
aug. 24
10:21
Három gyerek meghalt egy éjszakai ukrán dróntámadásban Krasznodarban (444.hu)
Az orosz hatóságok szerint egy gyermekintézményre hullottak dróndarabok.
aug. 24
10:21
Nagy-Britannia minősített rakétatechnológiai információkat szállít Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Ezáltal a francia és ukrán fél előreléphet a rakéta ukrajnai összeszerelésében.
aug. 24
10:27
Meggazdagodhatunk-e úgy, hogy a nagyfőnököt követjük? (Privátbankár)
A legtöbbet az adott vállalatról általában a saját vezetői tudják. Érdemes vajon venni, amikor ők vesznek, és eladni, amikor ők eladnak? Ez egy régi stratégia, a bennfentesek tranzakciói fontos információkat hordozhatnak, de úgy tűnik, nem mindegyik. Szűrni kell az információkat, hogy magasabb hozamot érjünk el.
aug. 24
10:27
Egyre többen készülnek arra, hogy máshol próbálják ki magukat (Piac és Profit)
Külföld felé fordulhat a magyar fiatalok egy része.
aug. 24
10:27
Pokollá változott a vajdasági puszta, évtizedekig tarthat a regeneráció (Infostart)
Javult a helyzet hétfő reggelre a vajdasági Delibláti-homokpusztán pusztító tűznél, az oltás azonban továbbra is tart, és a száraz, meleg idő miatt fennáll az újabb fellobbanás veszélye - jelentette az RTS szerb közszolgálati televízió.
aug. 24
10:27
Hivatalos: újabb volt liverpooli sztárral erősít a Fradi Európa-liga-ellenfele (Blikk)
Bejelentette Fabinho leigazolását a Trabzonspor labdarúgócsapata. A volt liverpooli futballista így ismét együtt játszhat az egyiptomi Mohamed Szalahhal. A török együttes csütörtökön sorsdöntő Európa-liga-selejtezőt vív a Ferencváros ellen az Üllői úton.
aug. 24
10:27
Új stábbal és megújult műsorstruktúrával indult újra a Kossuth Rádió (Kreatív Online)
Augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával tért vissza a megújult Kossuth Rádió, amely a hírek és hírműsorok mellett több új közéleti, kulturális, egészségügyi és zöld tematikájú műsort is kínál. Az új csapatot tapasztalt újságírók és műsorvezetők alkotják, több műsor pedig podcastként is elérhető lesz.
aug. 24
10:27
A honkongi tőzsdére megy a Shein, az olcsó kínai webáruház értékét 27 milliárd dollárra becsülik (Telex)
280 millió részvényt kínálnak fel, darabonként nagyjából 6 amerikai dollárért.
aug. 24
10:27
Lakóházak fölött haladt el egy Moldovából Romániába átrepülő drón, vadászgépek indultak utána (Telex)
Az azonosítatlan eszköz Odessza felől érkezett, Moldova 15 percre korlátozta miatta a déli légterét.
aug. 24
10:27
Napelemparkok fenntartható üzemeltetése: komoly ipari problémára adhat választ az agrárium (Gyártástrend)
A vállalati energiaátmenetben egyre nagyobb szerepet kapnak a napelemes rendszerek, telephelyi erőművek és ipari méretű napelemparkok. A beruházás azonban csak az első lépés: a létesítmények hosszú távú, költséghatékony és fenntartható üzemeltetése ugyancsak komoly feladat. Egy szegedi fejlesztési koncepció arra mutat példát, hogyan kapcsolható öss
aug. 24
10:33
"Mindig is szerettem a szép nőket, és most is szeretem" – Szellő István elszólta magát: igazi nőfaló az ország híradósa! (Blikk)
Szellő István neve szinte összeforrt az RTL Híradóval. A műsorvezető évtizedek óta ugyanazzal a nyugodt, határozott stílussal ül a kamerák elé, de a magánéletét gondosan elválasztja a munkájától. Ritkán beszél a párkapcsolatairól és arról sem sokat árul el, éppen mi történik vele a képernyőn kívül.
aug. 24
10:33
Mohács: sorstragédia vagy tisztes helytállás? – Eltérő érdekek formálta kommunikáció (Kreatív Online)
Hogyan alakítják a magyarság nemzeti identitását a mohácsi csata körül kialakult narratívák, és milyen érdekek mentén születtek meg e különböző értelmezések? Miként jött létre ezekből a reformkor után az a vésztörténet, amely Mohácsot mint nemzeti sorstragédiát láttatja? Hogyan szabadulhatunk meg ettől a káros értelmezéstől? A mohácsi csata 500. év
aug. 24
10:33
Több tízezer forintot is elvihetnek évente a banki SMS-értesítések (Adózóna)
Miközben a bankszámlákhoz kapcsolódó digitális szolgáltatások egyre inkább az okostelefonokra költöznek, sok ügyfél továbbra is fizet a hagyományos banki SMS-értesítésekért. Egy-egy üzenet díja önmagában nem tűnik jelentősnek, ám a tranzakciók számától és a szolgáltatás havi vagy éves díjától függően éves szinten akár több tízezer forintos költség
aug. 24
10:33
Kassa is nyerhet a Geely 2028-ban induló nagy európai tervével (autopro)
A Geely már hónapok óta vizsgálja, miként támaszkodhatna erősebben a Volvo európai termelési hálózatára.
aug. 24
10:33
"Nem fogok vitázni egy húszéves kölyökkel!" - Herceg Erika kiviharzott a Megasztár stúdiójából T. Danny beszólása után (SzMo)
Herceg Erika a Megasztár forgatásán otthagyta a stúdiót, miután T. Danny keményen visszaszólt neki. A vita egy versenyző miatt robbant ki, akit mindkét mester a saját csapatába szeretett volna.
aug. 24
10:33
Sokan "elfelejtik" bejelenteni alkalmi munkavállalójukat (Üzletem)
Az a munkáltató, aki alkalmi vagy idénymunkását "felejti el" bejelenteni, ugyanolyan szankciókra számíthat, mint bármely más be nem jelentett foglalkoztatásnál: alkalmazottanként akár kétmillió forintos mulasztási bírsággal, üzlethelyiségének lezárásával is számolhat, és felkerül a Nav nyilvános közzétételi listájára.
aug. 24
10:33
A „menő egyetemi élet” a közösségi médiában – és a valóságban (Diplomátszerzek)
Kávézóban tanuló hallgatók, hétvégi utazások, új laptop, divatos ruhák, fesztiválok, brunch a barátokkal, esti koncertek, külföldi ösztöndíjak. Ha az Instagram vagy a TikTok alapján kellene elképzelni az egyetemi éveket, könnyen hihetnéd, hogy ez az életforma szinte végtelen pénzügyi szabadságot jelent. A valóság azonban jóval árnyaltabb.
aug. 24
10:39
Még mindig várat magára a magyar gazdaság kiugrása (Menedzsment Fórum)
Magyarország 2026. II. negyedévében nagyjából az uniós átlagnak megfelelő növekedést produkált. Ez a Visegrádi Négyek között is a középmezőnynek felel meg, de a GDP-bővülésünk magasabb, mint a német és a francia gazdaságé. A kilátások viszont kimondottan jók, köszönhetően a jegybanki kamatvágásoknak és az uniós források lehetséges felszabadításának
aug. 24
10:39
Ahol egykor áramot termeltek, ma fény és hang tölti meg a teret – jön az INOTA 2026 (NRGreport)
Augusztus 27. és 30. között ismét benépesül az egykori inotai hőerőmű: az INOTA Fesztivál elektronikus zenével, kortárs fényinstallációkkal és audiovizuális alkotásokkal költözik be a monumentális ipari terekbe. A helyszín azonban jóval több látványos díszletnél: az erőmű története a magyar energetika és iparosítás egyik fontos fejezete, amely több
aug. 24
10:39
Új korszakba lépett a Kossuth Rádió (MMonline)
Kossuth Rádió – újra mindenkié – ezt a szlogent választották a mai napon teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak. Az elmúlt másfél hónapban napi 24 órában sugárzott hangjátékok, időtálló, emblematikus beszélgetések után augusztus 24-én, hétfőn hajnali fél 5-kor a Rákóczi-induló jelezte a megújult közszolgálati adó indulását.
aug. 24
10:39
Négy gyakori tévhit a verejtékezésről (Magyar Hírlap)
Sokat izzad a hőségben?.
aug. 24
10:39
Rákosiról elnevezett kórházban gyógyítottak magyarok Észak-Koreában (Hamu és Gyémánt)
Az 1950-es években magyar orvosok és ápolók százai érkeztek Észak-Koreába, ahol a koreai háború alatt és az azt követő években dolgoztak. A misszió története ma már alig ismert, pedig több magyar helyszínhez, fontos szereplőhöz és egy ma is álló emlékhez kapcsolódik Szarivonban.
aug. 24
10:39
Színt vált a fólia, ha romlik az étel – és még öngyógyító is (Transpack)
Színváltással árulja el a romlást az új okosfólia: a csomagolás ráadásul sérülés után képes szinte teljesen regenerálódni.
aug. 24
10:39
Berobbant a hideg: nem várt lehűlés csapott le Magyarországra (Agrárszektor)
Napközben még tombol a nyári idő, de a reggelek olykor már a szeptembert idézik. Zabarban például hétfőn hajnalban már-már őszies hangulat ütött be, közel 5 fokot mértek. Bár napközben a napsütés hatására gyorsan emelkedik a hőmérséklet, a korán kelőknek már érdemes volt elővenniük a melegebb pulóvereket. A következő reggelek ugyanakkor ismét pár f
aug. 24
10:45
Itt van Vitézy Dávid bejelentése: aláírta a Gubacsi híd kivitelezési szerződését (Blikk)
"Aláírtam a szerződést, megkezdődhet a Gubacsi híd újjáépítése!" - közölte a Facebook-oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, aki bejegyzésében a nyertes cégről is beszámolt, amely jelenleg jelentős hídszerkezeti munkákat végez a Flórián téri felüljárón. A Gubacsi híd felújítása idén év végén kezdődhet el, előreláthatólag 2029 vég
aug. 24
10:45
FIFA-válság: Ceferin szerint Infantino akár önként is távozhat (Infostart)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin élesen bírálta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökét, Gianni Infantinót. Szerinte a FIFA vezetője egyre nagyobb nyomás alatt van, és két lehetőség áll előtte: önként távozik, vagy elindul a márciusi elnökválasztáson, amelyen kihívója is lehet.

Keresés