A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rangadóján.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 24 (huszonnégy) 44 (negyvennégy) 54 (ötvennégy) 74 (hetvennégy) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;
Évszázados rejtélyt fednek fel a gízai piramisok csúcsáról készült ritka és titkos fotók. Mutatjuk, mit rejtegetnek Egyiptom legszigorúbban őrzött műemlékei odafent.
Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
Életveszélyes fenyegetése és lemondott erdélyi koncertje után először állt újra színpadra Majka, aki a Sziget Fesztiválon csapott hatalmas bulit. A fesztiválozók idén kétsávos italárazással és dráguló ételekkel találkozhatnak, miközben a magyar fellépőkre külföldiek is kíváncsiak voltak.
Harminc évvel a nagymamája kérése után vitte színpadra az auschwitzi haláltábort túlélő Galló Olga naplóját Fullajtár Andrea. A Babilon dosszié című monodráma nemcsak a táborok borzalmait, hanem a napló kiadásáért folytatott, Kádár-kori cenzúra elleni küzdelmet is felidézi. A színésznővel a családi örökségről, a feldolgozatlan múltról és a személye
A tabi borozótól a telt házas koncertekig vezető útról mesélt a BSW két alapítója, Matyi és Gaben. A népszerű rapcsapat tagjai visszatértek arra a helyre, ahol tinédzserként a billiárdasztal mellett álmodoztak a jövőről. A srácok a nehéz kezdetekről, a stílusváltásról és a legújabb zenei terveikről is őszintén beszéltek.
A szüret időzítése kulcskérdés az illatos szőlőfajtáknál. A túlérés, az aromák elvesztése és az időjárás kiszámíthatatlansága mind-mind befolyásolják a végső bor minőségét. Lássuk, miért nem mindegy, mikor indul a szedés!
Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
Az indián banán egzotikus különlegességnek számít, de nem minden magyar kertben hoz bőséges termést! Íme, a helyigény, beporzás, víz, termőre fordulás legfontosabb tanulságai, félreértései, hogy semmi ne állhasson egy saját banánízű gyümölcs útjába.
A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Mkif Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
54 évesen már túl idősnek tartották, ma viszont 82 évesen a világ legrangosabb futóversenyein áll rajthoz Kis Ferenc. New Yorkban magyar csúcsot döntött a 80 év felettiek között, tavasszal pedig a Boston Maratonon lett harmadik. Feri bácsi elhunyt, ifjúsági Európa-bajnok unokája emlékére is fut, és eltökélt szándéka, hogy teljesíti a világ hét legn
Az iskolakezdés közeledtével egyre többen keresnek inspirációt az új szezonhoz, és a körömtrendek is új irányt vesznek. Mutatjuk a legvagányabb "back to school" körmöket, amelyek most világszerte hódítanak.
Nem ez volna az első alkalom, hogy a Suzuki kei car kategóriás autót forgalmazna nálunk Európában. A szűkös tokiói parkolóhelyekre optimalizált és mindenféle kedvezménnyel támogatott japán kei car kategóriába tartozott a Wagon R+, az Alto vagy a Cappuccino is. Az egyre szigorodó biztonsági elvárásoknak és normáknak köszönhetően azonban csakhamar ki
A hét utolsó napjára is számtalan izgalmat tartogatnak a csillagok minden csillagjegy számára, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a vasárnapi horoszkópot!
A "természetes" vagy növényi jelzőt sokan automatikusan a gyengéd és biztonságos hatással azonosítják, pedig ez nem minden esetben igaz. Számos növényi kivonat, illóolaj vagy természetes eredetű összetevő létezik ugyanis, ami könnyen bőrirritációt, allergiás reakciót vagy fokozott fényérzékenységet válthat ki. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden
A mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság kapcsolata sokáig viszonylag egyszerűnek tűnt. Az AI segíthet azonosítani a gyanús hálózati forgalmat, gyorsabban feldolgozhatja a biztonsági
Új szintre emelheti a hajógyártási automatizálást a HII és a HD Hyundai Heavy Industries együttműködése. Az amerikai haditengerészet egyik legnagyobb beszállítója olyan intelligens hegesztőrendszert tesztel, amely automatikusan felismeri a munkadarabokat, valós időben módosítja a hegesztési paramétereket, miközben folyamatosan adatokat gyűjt a gyár
Az Andok magasföldjein évezredek óta különleges módszerrel tartósítják a burgonyát: a gumókat éjszakára a fagyos levegőn hagyják, nappal pedig taposással távolítják el belőlük a nedvesség egy részét. Így készül a chuño, a hosszú ideig eltartható, szárított burgonya, amely ma is fontos része Peru és Bolívia andoki konyhájának.
Átok ül azon a mélykúti horrorházon, ami a közelmúltban másodjára is teljesen kiégett! Az első sokk még hét éve érte a település lakóit, amikor egy 27 éves férfi valósággal – több gyerek szeme láttára – kivégezte az élettársát, majd az ingatlant lángra lobbantotta. Kiderült, a napokban ugyanebben az Attila utcai épületben keletkezett tűz, ami csak
Brutális és pusztító kozmikus buborékot mutat meg a NASA! A Földtől 11 ezer fényévre található Buborék-köd összetett szerkezetét heves folyamatok alakítják.
A modern lakberendezési trendek és a fenntarthatósági törekvések nem várt mellékhatással járnak: a mai otthonok vagy irodák tűzvédelmi szempontból teljesen máshogy viselkednek, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Az új típusú kárpitok,
Hiába a kedvező átlagfizetés, Miamiban a megélhetés elképesztően drága lett: a friss adatok szerint a város árai lehagyták a New York-i és Los Angeles-i szintet. Ezzel Miami felzárkózott az eddigi legdrágábbnak elkönyvelt San Francisco mellé.
Vasárnapi napi horoszkóp 2026. augusztus 16-ra minden csillagjegynek. Nézd meg, mit tartogat a mai nap a szerelem, a család, a munka és a pénzügyek terén!
Az elviteles rendeléshez kapott műanyag dobozoktól sem feltétlenül kell azonnal megválni, ha újrahasználatra alkalmasak. A probléma ott kezdődik, amikor a paradicsomszósz vagy más mártások miatt elszíneződik a doboz, és többszöri mosogatás után is zsíros tapintású marad a doboz. Szerencsére az internet erre a bosszúságra is megtalálta a megoldást.
Hetente locsoljuk az orchideánkat. Pár napot voltunk távol, és egy meleg szobában maradt. Mire visszaértünk nagy, furcsa, fekete foltok jelentek meg rajta. Mi ez pontosan, és hogyan tudjuk életben tartani a növényünket?
A körte jóval több egyszerű, édes gyümölcsnél: rosttartalma támogatja az emésztést, miközben a benne található növényi vegyületek a szív- és érrendszer egészségéhez is hozzájárulhatnak. Kutatások összefüggést találtak a rendszeres körtefogyasztás és a 2-es típusú cukorbetegség alacsonyabb kockázata között is, bár ez önmagában nem bizonyít ok-okozat
A kenyér fagyasztása sokak számára a mindennapok része, hiszen ki ne szeretné, ha a pékárú friss ízei napokkal később is az asztalra kerülhetnének? De vajon tényleg jól csináljuk? Egy friss elemzés szerint a kenyér fagyasztásának népszerű módszerei – például a papírzacskós tárolás – több kockázatot rejtenek, mint gondolnánk. Most megmutatjuk, miért
Érthető, hogy a kormány gyorsan akar segíteni a szegényeken, de lennének ennél jobb módszerek is, ráadásul a lépésnek hosszabb távon több a kára, mint a haszna.
Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
A nap nagy részében zavartalanul napos, kánikulai meleg idő várható ma, 32-36 fokos maximumhőmérséklettel. Holnap éri el hazánkat egy hidegfront, ennek nyomán kedden már csak 23-28 fok között lesz a hőmérséklet maimuma.