Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tansz
Gömöri András Máté új munkát kapott, egy torontói edzőterem vezetését bízták rá. A korábbi színész egy ideje már testépítéssel és erőemeléssel foglalkozik, így bizonyára nem csalódnak majd benne sem a kollégák, sem a klubtagok.
Módosította az Eurovíziós Dalfesztivál szabályzatát az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU), így a jövőben automatikusan elveszítik a rendezés jogát azok az országok, amelyek fegyveres konfliktusban állnak vagy súlyos geopolitikai veszélyhelyzetben érintettek. A döntés közvetlen reakcióként értelmezhető az Izrael és Ukrajna körüli biztonsági aggályok
Támogatja a német kormány az úgynevezett "felügyelet melletti" alkoholfogyasztás gyakorlatának megszüntetését, amely jelenleg lehetővé teszi, hogy a 14 és 15 évesek felelős felnőtt felügyelete mellett sört vagy bort fogyasszanak.
A nyolcas út egy szakaszát le kellett zárni, a honvédséget is bevetik. A hőség okozta szárazság miatt tarló-, erdő- és bozóttüzekkel küzdenek a tűzoltók szerda este is több vármegyében.
Áldatlan állapotok alakultak ki Budapest belvárosában és az ország számos közterületén, ahol a "palackvadászok" bejáratott módon szedik ki a visszaváltható flakonokat a kukákból. A jogellenes tevékenység ismétlődés esetén kilencvenezer forinttal büntethető, ám a hétköznapi gyakorlat azt mutatja, mindez nem visszatartó erő, továbbra is zajlik a "pal
A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó-Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc szerdai visszavágóján. A Loki szépítő találatát Dzsudzsák Balázs szerezte. A továbbjutó a liechtensteini FC Vaduz és finn Inter Turku párharcának győztesével játszik a főtáblára kerülésé
A LinkedIn új útmutatóban foglalta össze, hogyan növelhetik a B2B-márkák és szakértők annak esélyét, hogy tartalmaik megjelenjenek a ChatGPThez, a Geminihez vagy a Perplexityhez hasonló szolgáltatások válaszaiban. Hogyan alakítja át az AI-alapú keresés a PR-, tartalommarketing- és közösségimédia-csapatok munkáját? Cikkünkben mutatjuk a javaslatokat
A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc szerdai visszavágóján.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pályázaton választja ki delegáltját a Független Közmédia Testületbe is, ahogyan korábban a Médiatanács esetében is pályázatot írt ki - közölte Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke szerdán a Facebookon.
Azonnali hatállyal lemondta az amerikai turnéja hátralévő állomásait a 81 éves rocklegenda, Sir Rod Stewart, miután sürgős, de rutinszerűnek nevezett szívműtéten esett át. A beavatkozás során az orvosok egy sztentet ültettek be az előadó szíverébe, hogy biztosítsák a megfelelő vérellátást. Az énekes elmondása szerint nagyon csalódott amiatt, hogy c
A piaci kapitalizáció alapján valaha a száz legnagyobb kriptoeszköz közé került tokenek 71,9 százaléka mára piacilag inaktívnak számít. Az adatok azt mutatják, hogy az élmezőnybe jutás önmagában nem garantál tartós használatot, likviditást vagy fejlesztői aktivitást. A CryptoRank összesítése 1539 olyan tokent vizsgált, ami a története során legaláb
A hátfájás sajnos egy olyan univerzális élmény, amelyben mindannyiunknak része van, volt vagy lesz. Évszaktól függetlenül belefuthatunk egy tartós kellemetlenségbe, megerőltetés, egy rossz mozdulat vagy akár egy alvás közben is elfeküdhetjük. Ha tartósan fennáll a probléma akkor sokszor nem is áll meg a hátnál a fájdalom, hiszen óhatatlanul kompenz
Egy kert akkor működik igazán jól, ha nemcsak szép, hanem okosan is használható. A növények, árnyékos pihenőrészek, kerti utak és világítás mellett egyre többen keresnek olyan dekorációs megoldásokat is, amelyek nem igényelnek bonyolult kiépítést, mégis látványosabbá, élhetőbbé teszik a kültéri teret. Ebbe a szemléletbe jól illenek a napelemes kert
A 2026-os DMEC éves konferencián több mint 800 szakember tárgyalt a mesterséges intelligencia szerepéről a távollét-kezelésben és a rehabilitációs foglalkoztatásban. Az amerikai munkaügyi minisztérium szerint a technológia nem fenyegetés, hanem esély az egyénre szabott munkavégzésre.
Hogy lett a szárazság bűnbakja a jégkármérséklő rendszer, és miért állította le azt a miniszter a konteósok petíciója után? A klímaváltozás valódi okai helyett egy összeesküvés-elmélettel magyarázzák a brutális nyarat, és a napszúrás már a politikát is elérte.
Te is megállsz néha a billentyűzet felett, és azon morfondírozol, hogy az adott szót j vagy ly betűvel írják-e? Ne aggódj, nem vagy egyedül! A magyar nyelv egyik legnagyobb fejtörője a j-ly játéka: kiejtve ugyanúgy hangzanak, mégis máshogy írjuk őket. Kvízünkből most kiderül, mennyire vagy tisztában azzal, melyik szó esetén melyiket használjuk!
Galambos Péter színművész és szinkronszínész otthoni stúdiójában készít hangoskönyveket a Voiz platformjára, hangján olyan szerzők szólalnak meg, mint Jo Nesbø, Kurt Vonnegut vagy Cixin Liu. Hogyan készül fel a munkára? Mi jelenti a legnagyobb kihívást, és vannak-e "bakancslistás" szövegek, amiket szeretne felolvasni? Interjú.
Drámai életmentés Csánignál: egy sárvári rendőr az utolsó pillanatban húzott le a sínekről egy fekvő férfit az érkező vonat elől. Részletek a hősies akcióról.
Az elmúlt napok rendkívüli hősége és az extrém alacsony dunai vízállás miatt a hazai villamosenergia-rendszer napok óta fokozott terhelés alatt működött. A kormány péntektől feloldotta a lakossági önkéntes fogyasztáscsökkentésre vonatkozó felhívást, a helyzet kezelésében elsősorban a nagy energiafelhasználók működésének optimalizálása marad előtérb
A Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány (Gróf Széchenyi Család Alapítvány) a mai nappal lezárja a csendes diplomácia több mint egy évtizedét. Az Alapítvány hivatalos lépéseket tesz annak érdekében, hogy tisztázza a "Széchenyi" név, mint bejegyzett és oltalmazott védjegy használatának jogi kereteit a magyar gazdaságban. A cél egyértelmű
A sör ára viszont megugrik majd. Mi történt? Az előző kormány által tervezett 18 milliárd forint helyett 4 milliárdból rendezi meg a kormány az idei augusztus 20-i ünnepséget – jelentette be szerdán Magyar Éva kormányszóvivő a Telex tudósítása szerint. Részletek. A költségcsökkentés a programon is látszik: a tűzijáték mindössze tízperces lesz, és a
A Toyotát korábban kritizálták amiatt, hogy nem fektet akkora hangsúlyt az elektromos átállásra, mint a többi gyártó, mert továbbra is lát fantáziát a belső égésű motoros, az öntöltő és plug-in hibrid, valamint a hidrogénüzemanyag-cellás hajtáslánctípusokban is. A japán gyártó így minden piacon az ahhoz leginkább illő és megfelelő hajtásláncokat ké
Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet társalapítója és gazdaságkutatási igazgatója, a Vosz társelnöke a Bizalmi Kör új, Növekedési pálya című podcastsorozatában.
Témák: Július 16-ai hatállyal Pap Csaba rendőr alezredest nevezték ki a Gyulai Rendőrkapitányság vezetőjének. Célja a szakmai munka hatékony biztosítása, a közrend, közbiztonság színvonalának megőrzése, javítása, illetve az együttműködő szervezetekkel való kapcsolat megőrzése – fejtette ki a 3Témában. Gálakoncerttel ünnepli megnyitásának tizedik év
Polóny Tibor feladata lesz az üzletág hazai üzletfejlesztése, különös tekintettel az adatközponti infrastruktúrák, a mesterséges intelligencia által generált új piaci igények, valamint a vállalat integrált energia- és digitalizációs megoldásainak pozicionálására.
A szuperhősök világában a látványos jelmezek és ritka sneakerek gyakran főszerepet kapnak, Peter Parker azonban mindig is más utat járt. Tom Holland karaktere most egy klasszikus darabban tűnik fel!
Vajon melyik film tükrözi leginkább a személyiségedet? Az asztrológia szerint minden születési hónaphoz olyan tulajdonságok kapcsolódnak, amelyek egy-egy ikonikus film történetében is visszaköszönnek.
Az összes elérhető iskolakezdési támogatás egy helyen. Kinek milyen támogatás jár, hogyan igényelhető és mi az, amit automatikusan utal az Államkincstár?
Szeptember 27-i hatállyal egyhangúlag lemond a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége. A Szöllősi György vezette testület azzal indokolta döntését, hogy egy új vezetőség nagyobb eséllyel tud majd együttműködni az új sportkormányzattal.