Egy 11 éven át tartó chicagói vizsgálat szerint azokban a városrészekben, ahol csökkent a fák lombkoronája, magasabb halálozási arányokat figyeltek meg. A kutatók becslése szerint a városi lombkorona kismértékű éves növelése is jelentős közegészségügyi előnyökkel járhat.
Polyák Gábor médiajogász szerint az új közmédia hitelességét nem lehet a korábbi rendszer meghatározó szereplőivel felépíteni, ugyanakkor hibának tartja Magyar Péter beavatkozását is. Az ATV Start vendége arról is beszélt, hogy az átmeneti vezetők mostani döntései egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon meghatározzák a közmédia működését.
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium a rendkívüli aszályhelyzetre tekintettel újabb könnyítést vezet be a gazdálkodók számára. A módosításnak köszönhetően a silókukorica esetében is lehetőség nyílik a szakmailag indokolt esetben a levágást követő utólagos kárbejelentés megtételére. Az ehhez szükséges jogszabály-módosítás előkészí
A vízhiány nem csak az ivóvíz hiányát jelenti: egy társasházban órák alatt összeomolhat a higiénia. Tudd meg, hogyan készülhetsz fel a valódi veszélyekre! A klímaváltozás és az elöregedett hálózatok miatt egyre gyakoribbá válnak a vízkorlátozások, a vízhiány. Ám a legtöbben még mindig felkészületlenül állnak a problémához. Ismerd meg a legfontosabb
A géniuszok kvízében már öt helyes válasz is olyan teljesítmény, amellyel a legjobbak közé kerülhetsz. A kérdések többféle témát érintenek, így nem lesz elég egyetlen területen otthonosan mozognod. A Kvízgurun a napi agytorna mindig egy új kérdéssor formájában érkezhet. Ezúttal is több érdekes feladat vár, amelyeknél jól jön majd a műveltséged és a
Magyar Péter nagy bejelentése szerint a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjának 3-as turbinája este már ismét energiát termel. Hétfő estétől a Paksi Atomerőmű második blokkjának 3-as turbinája is termelni fog – közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán. A miniszterelnök a bejegyzésében azt írta, hogy a Duna vízszintje hétfő reggel 19 centiméte
2007. augusztus 9-én a BNP Paribas három befektetési alapjának bezárása jelezte a hitelválság kezdetét, amely egy évvel később a Lehman Brothers összeomlásához és a globális pénzügyi rendszer súlyos válságához vezetett.
A fejfájás, a gyengeség és a szédülés gyakran a kiszáradás első jelei között jelenik meg. Erős izzadáskor azonban nemcsak vizet, hanem nátriumot, kloridot és más elektrolitokat is veszít a szervezet. Ez különösen hosszabb fizikai munka, sport vagy tartós hőség esetén számít.
Nem lesz teljes mértékig zárt kapus az Újpest FC-MTK Budapest mérkőzés a labdarúgó NB I negyedik fordulójának szombati játéknapján, ugyanis a vendégszurkolók a helyszínen tekinthetik meg a találkozót.
Elmaradó parlamenti ülések, visszavont minisztériumi közlemények, két nap alatt megbukó kinevezések, Facebook-kommenttel irányított közmédia és egymásnak ellentmondó válságkommunikáció – összegezte az elmúlt hét politikai eseményeit vasárnap közösségi oldalán a KDNP ügyvezető alelnöke.
Egy virginiai házaspár elhanyagolt, gyomos és nehéz agyagos talajú területből varázsolt látványos erdei sétányt, amely a tudatos tervezés mintaképe. A cikk bemutatja, hogyan alakíthatjuk az árnyékos kertrészeket pihentető oázissá különleges kerti elemekkel, kanyargós ösvényekkel és texturált lombozatú növényekkel.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium megállapodott az OpenAI-jal és a Statsig Inc. szoftverfejlesztő céggel egy diszkriminációs eljárás lezárásáról. A vádak szerint a vállalatok szándékosan akadályozták a hazai munkaerő jelentkezését a jól fizető technológiai pozíciókra.
Sorra publikálják a felméréseket az ukrán intézetek, amelyek szerint már legalább három potenciális elnökjelölt van Ukrajnában, akik népszerűbbek, mint Volodimir Zelenszkij. Úgy megy a helyezkedés, mintha már közel lenne a háború vége.
A Byd prémiummárkája nem spórolt, amikor megalkotta az elektromos sportautóját, hiszen a Denza Z olyan számokat villant, amire talán még Maranellóban és Zuffenhausenben is odafigyelnek. Két másodpercen belül ugrik százra, három elektromotor hajtja, gyorsabban feltölt, mint ahogyan elfogy a kávé, és még jól is néz ki.
A Lili és a bátorság című előadást pszichológus és gyermekjogi szakértő bevonásával készítették, és 2024-ben egyike volt annak az 56 pályázatnak, amelynek támogatását Hankó Balázs miniszterként megfontolásra visszaküldte.
Egy pók menekül, a nyomában pedig kitartóan közeledik egy darázs. Ha utoléri, az áldozat sorsa megpecsételődik. A pók életben marad, ám többé nem tud mozdulni, hamarosan pedig egy föld alatti üregbe kerül, ahol egy darázslárva tápláléka lesz.
Az elektromos rollerek, az e-biciklik, valamint a padelhez és pilateshez kapcsolódó felszerelések iránti növekvő kereslet jól mutatja, hogy az aktív életmód kedvelői előszeretettel szerzik be online a sporteszközöket. Az Allegro legfrissebb adatai szerint nemcsak a hagyományos sportágakhoz kapcsolódó termékekből vásárolnak többet a magyar vevők, ha
51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulnak az ivóvízhálózatok a következő években. A fejlesztési keretre önkormányzatok, víziközmű-szolgáltatók és más fenntartók jelentkezhetnek. Hazánkban naponta több százezer köbméter ivóvíz vész el az elöregedett vízhálózatok miatt. Az ÁSZ már évek óta nyomja a vészcsengőt.
A Sziget Fesztivál is reagált a történtekre, arra buzdították ez érintetteket, hogy forduljanak a hatóságokhoz. Mi történt? Kábítószer birtoklása miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután többeket bedrogozhattak Sebestyén Balázs, vagyis "DJ Oti" szombati koncertje alatt, írja a Telex. A portál kérdésére a BRFK azt v
"A panel ingatlan reagál a leggyorsabban a kereslet változására, mert itt a legnagyobb az első lakásvásárlók és a befektetők súlya, és ez a réteg lett most óvatosabb. A téglalakások keresletét szélesebb vevőkör adja, ezért az stabilabb."
A lengyel Proud sorozat által bemutatott társadalmi problémák Magyarországról nézve ismerősek lehetnek. A gyermekvédelem silány helyzete, a homofóbia, az addikció és a családon belüli erőszak mind megjelennek az HBO új sorozatában.
A Schneider Electric újabb két üzeme vált részévé a Világgazdasági Fórum globális Példakép hálózatának (Global Lighthouse Network). Az El Pasó-i létesítmény az ügyfélkiszolgálásban nyújtott teljesítményével, míg a pekingi gyár a fenntarthatóság területén elért eredményeivel érdemelte ki az elismerést.
Brad Pitt az elmúlt tíz évben számos alkalommal beszélt a válása utáni változásokról, most azonban minden korábbinál személyesebb vallomást tett. A színész elárulta, volt egy időszak, amikor a családi problémák okozta fájdalom mellett már nem látta, hogyan tovább.
Újabb csapás érte a hazai sertéságazatot: a Nébih laboratóriuma igazolta az afrikai sertéspestis (Asp) jelenlétét egy Somogy vármegyei nagygazdaságban. A lakócsai telepen mintegy 1850 állat érintett. A hatóságok azonnal elrendelték az érintett állomány felszámolását, valamint védő- és megfigyelési körzeteket jelöltek ki Somogy és Baranya vármegye t
Egy nehéz körülmények közül induló fiatal cukrász igaz történetével zárul a Duna valós eseményeket feldolgozó nyári filmválogatása. A Habcsókok és csillagok augusztus 22-én este érkezik a csatornára.
Az urbanizáció és a talaj lezárása (beépítése, leaszfaltozása) világszerte drasztikusan átalakítja a települések vízforgalmát és mikroklimatikus viszonyait, mely hatást az elmúlt napokban országszerte érezhetjük. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Környezettudományi Intézet munkatársainak az Urban Science folyóiratban frissen megjelent
Rendkívüli bejelentés: eddig sosem látott, különleges ragadozó költözött a Pécsi Állatkertbe! Nézd meg, hol rejtőzik az akvárium új elektromos lakója! Megrázó hírt közölt a Pécsi Állatkert és Akvárium Terrárium hivatalos ! Igen, szó szerint: Megrázó. Új, eddig nem látott faj költözött a Pécsi Állatkert akváriumába! Ő nem más, mint egy elektromos a
Majka, Zorán és Szörényi Levente is üzenetet küldött a Bródy Jánost ünneplő vasárnap esti koncert alkalmából, de Fiala János szerint jobb lett volna, ha ezek a videók nem készülnek el.
A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
Szeptember 6-án a budapesti Városháza Park ad otthont a Grandevú Családi Napnak, amely egész napos, ingyenes kikapcsolódást kínál az autózás szerelmeseinek, a családoknak és a zene rajongóinak egyaránt.
Boráros Gábornak eddig nem sok szerencséje volt a szerelemben, legutóbbi szakítása pedig teljesen padlóra küldte. Azóta is próbál túllépni Dórán. A kislánya azonban sok örömöt és szeretetet hoz az életébe, ő az a nő, aki még nem okozott neki fájdalmat.
Csak azért utazott Budapestre, hogy végezzen gyermekei anyjával – ezt állítja az ügyészség arról az ír férfiről, aki ellen most emeltek vádat egy tavaly januári gyilkosság miatt. A rendőrség először balesetként kezelte a japán nő halálát, azt gondolták, dohányzás okozta tűzben halt meg. Később kamerafelvételek buktatták le a férfit, aki akár 17 év