Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni. A rádiós műsorvezető eredetileg bérbeadásra szánta az elsőként felépült házat, ám párjával annyira megszerették, hogy végül saját használatra tartották meg, befektetési céllal pedig egy újabb lakást vásároltak.
A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.
A frissen felhasznált fűszernövények aromája semmivel sem összehasonlítható, de a különféle tartósítási módokkal ezeket jól konzerválhatjuk télire is. Az aroma mennyisége szempontjából azonban már az sem mindegy, hogy mikor szedjük le a fűszereket.
Nem rettegni kell a természettől, hanem tanulni a mostani azbesztproblémából is, mondják a geológusok, és minden tudományos kérdésre választ adnak, ami az azbesztbotrányban felmerül.
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás hatására enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak, miközben a biztosítói kárkifizetések mértéke 9%-kal nőtt. Az idei kampányban több mint 311 ezer szerződés mozdult meg, javítva az ár-érték arányt és enyhítve az alulbiztosítottságot.
A Finbold 2026. július 3-án közzétett cikke három, tőzsdén jegyzett kvantumszámítástechnikai vállalat részvényeit emelte ki, amelyek a következő hónapokban a piaci szereplők figyelmének középpontjában állhatnak. Az összeállítás az iparág technológiai fejlődésére, a vállalatok teljesítményére és a Wall Street elemzőinek értékeléseire épül. A kvantum
A 2026-os nyár a szabadság, a könnyedség és a játékos önkifejezés szezonja. A pedikűrtrendek izgalmas egyensúlyt teremtenek az elegancia és a játékosság között.
Nagy figyelmet kapott a közösségi médiában az az apró ház, amely négy hatalmas szikla közé ékelődve áll Portugália északi részén. A Braga városától keletre található Casa do Penedót a hetvenes években építtette egy mérnök, az épület pedig azóta Portugália egyik legkülönlegesebb látványosságává vált.
A Dallas Mavericks új vezetőedzője, Dusty May megkezdte szakmai stábjának kialakítását, és a legfrissebb hírek szerint egy rendkívül rutinos NBA-játékost is maga mellé csábíthat. Marc Stein értesülése szerint a 16 szezont a ligában eltöltő Garrett Temple komolyan fontolgatja, hogy játékos-pályafutása után edzőként folytatja karrierjét, és első állo
Semjén Zsolt feljelentette Tordai Bence volt képviselőt, amiért összefüggésbe hozta a korábbi miniszterelnök-helyettest a Schadl-üggyel – írja az Index nyomán a hirado.
Az endometriózissal élő nők kétszer annyit kénytelenek hiányozni a munkából, és rosszabb munkaképességről számolnak be, ami évente átlagosan 620 ezer forint közvetett költséget jelent a társadalomnak – állapítja meg az a friss nemzetközi tanulmány, amely a FEMaLe (Finding Endometriosis using Machine Learning) H2020 program és a Budapesti Corvinus E
A környezetszennyezés nyomai sokszor előbb jelennek meg a vadon élő állatok szervezetében, mint ahogy azok az emberek számára is érzékelhetővé válnának. Erre hívja fel a figyelmet egy friss ausztrál kutatás is, amely városi környezetben élő erszényeseket vizsgált.
A csillagászok egy rendkívül különleges objektumot fedeztek fel a korai univerzumból, amely alapjaiban változtathatja meg a galaxisok kialakulásáról alkotott elképzeléseinket.
A világbajnoki címvédő argentin válogatott hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a hősiesen küzdő Zöld-foki-szigeteket a legjobb 32 között. A mindent eldöntő találatot a zöld-foki Diney Borges szerezte, akiről a hosszabbítás vége előtt pattant a labda a saját kapujába.
Sokan úgy gondolják, hogy nyáron nem szabad teletankolni az autót, mert a felmelegedő üzemanyag kitágulhat és kifolyhat. A szakértők szerint azonban csupán az jár kockázattal, ha a töltőpisztoly első, automatikus leállása után tovább erőltetjük a tankolást.
A berlini kínai nagykövetet sürgős megbeszélésre hívták be azokkal a sajtóértesülésekkel kapcsolatban, miszerint orosz katonákat képeznek ki Kínában – közölte a német külügyminisztérium.
A babanévtrendek évről évre változnak: miközben egyes keresztnevek villámgyorsan a szülők kedvenceivé válnak, mások szinte észrevétlenül eltűnnek a népszerűségi listákról. Vannak nevek, amelyek egykor kifejezetten divatosnak számítottak, ma azonban már egyre ritkábban kerülnek az újszülöttek anyakönyvébe.
Egyiptom 1-1 után tizenegyesekkel győzte le Ausztráliát a vb-n, és története során először jutott a legjobb 16 közé. A párbajt Mohamed Szalah egy Panenka-mozdulattal pecsételte meg, míg az ausztrálok kétszer is hibáztak.
Ötvennégy kötet, számos nyelvre lefordított mű és nemzetközi jelenlét ide vagy oda, Tóth Krisztina csak évtizedekkel pályakezdése után mondhatta el magáról, hogy kizárólag az írásból él. Ebben nagy szerepet játszott első házassága, és az, ahogy a szakmában a nőkkel bánnak Magyarországon. De a legnagyobb traumát pár éve kellett átélnie, amikor soroz
Van, aki Európa mediterrán partjain pihen, mások egészen a trópusokig repültek. Costa Rica dzsungele, sziklás vízesései és vadon élő állatai Visváder-Palácsik Lilla és Visváder Tamás bakancslistás útját tették felejthetetlenné, miközben Rubint Réka Horvátországban edzésekkel kombinálja a hajókázást. Zdroba Patrik és felesége, Betti pedig Szicíliába
Alaptalan pletyka kezdett terjedni az interneten Natalie Harpról, Donald Trump amerikai elnök ügyvezető asszisztenséről. A közösségi médiában többen azt állították, hogy Harp valójában Trump hospice-ápolója, a Snopes tényellenőrzése szerint azonban ez hamis állítás.
A kolumbiai válogatott 1-0-ra legyőzte a ghánai csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Kansas Cityben. A kolumbiaiak a 16 között kedden Svájccal találkoznak Vancouverben.
Magyar Péter Polgár Judit ellen sakkozott egy nemzetközi eseményen az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján. A miniszterelnök bejegyzése és korábbi videója szerint a parti gyorsan eldőlt, a játék pedig személyes élményként maradt meg számára.
Vannak motorok, amelyeket elég egy délutánra elvinni, hogy megértsük őket. És vannak olyanok is, amelyek csak akkor kezdik el megmutatni a valódi arcukat, amikor öt napon keresztül együtt kelünk velük, együtt ázunk el, együtt kapaszkodunk fel velük a hágókra, együtt gurulunk át országokon, majd este ugyanazzal a kulccsal zárjuk rájuk a garázst. A B
A klímaberendezés nem csupán kényelmi extrának számít a lakáspiacon, hanem jelentősen befolyásolhatja az eladási árat. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, extrém kánikula apropóján készített elemzéséből, amelyben közel 10 ezer, 2026-ban értékesített – vagyis a tulajdonosok által eladottként megjelölt – lakóingatlan adatain alapul. A klímával f
Többnyire gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. Az északnyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet délután 26 és 31, késő este 18 és 25 fok között valószínű.
A nagyszülővé válás különleges szerep az életben, amelyet a numerológia szerint a születési dátumunk is befolyásolhat. Nézd meg, hogyan árnyalhatja a személyiségedet a születési napod ebben a szerepben.
Jhon Arias 14. percben szerzett találatával nyert Kolumbia Kansas Cityben, a forró éjszakai meccsen. A dél-amerikai csapat a nyolcaddöntőben a történelmi sikert elérő Svájccal találkozik Vancouverben.
Utolsó frissítés: 2026-07-04 Ezt a 3 csillagjegyet mindenki szereti elkerülni, ha nyugalomra vágyik. Mutatjuk, miért borítják ki a környezetüket. Top 3 legidegesítőbb csillagjegy. Ők a zodiákus legnehezebb karakterei: a 3 csillagjegy, aki a leggyorsabban képes kihúzni nálad a gyufát Mindannyiunknak vannak elviselhetetlen napjai, amikor legszívesebb
Jhon Arias 14. percben szerzett találatával nyert Kolumbia Kansas Cityben, a forró éjszakai meccsen. A dél-amerikai csapat szerezte meg az utolsó helyet a legjobb 16 között, a nyolcaddöntőben a történelmi sikert elérő Svájccal találkozik.
A bitcoin már réges-régen túllépett a grafikonok, az unalmas kimutatások és a blokklánc-technológia világán. Az elmúlt években egy komplett, globális popkultúrává nőtte ki magát. Ennek a kulturális evolúciónak a legújabb, egészen formabontó bizonyítéka, hogy a legendás Bitcoin Museum and Art Gallery (BMAG) bejelentette eddigi legmerészebb projektjé
Ha most ül autóba, akkor fontos tudnia, hogy az M1-es autópályán a terelt szakaszon, a Budapest felé vezető oldalon, a 61-es és a 39-es km között szakaszos torlódás alakult ki az erős forgalom miatt.
Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszé