Immáron három hónapja, hogy borzalmas baleset érte Szily Nórát, melynek következtében a térdénél eltört a sípcsontja. A műsorvezető azóta is otthonában gyógyult, és csak járókeret segítségével tudott járni. Ám ez most megváltozott, Nóra ugyanis elhagyhatta "állandó társát".
Vegyes hangulat uralkodik a világ tőzsdéin: az AI-infrastruktúrával kapcsolatos aggodalmak miatt nyomás alá kerültek az ázsiai félvezetőgyártók, miközben a kínai elektromosautó-gyártók részvényei nagyot emelkedtek a kedvező értékesítési adatoknak köszönhetően. A befektetők figyelme most az amerikai munkaerőpiaci adatokra irányul, amelyek a Fed kama
Újabb európai gyár megvásárlására készül a BYD, a kínai elektromosautó-gyártó már a végső döntés előtt áll, és várhatóan Spanyolország vagy Franciaország lehet a következő célpont. A lépés tovább gyorsíthatja a vállalat európai terjeszkedését, a kontinens autóipara egyre nagyobb nyomás alá kerül a kínai versenytársak miatt.
Kármán András pénzügyminiszter közösségi média posztja alapján úgy néz ki, hogy a tegnapi kormányülést követően csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatót tartanak. Hivatalos meghívót egyelőre nem küldött a kormányzat.
A japán tejkenyér, vagyis a shokupan első ránézésre egyszerű fehér kenyérnek tűnik, de elég egy szeletet letépni belőle, és rögtön kiderül, miért rajonganak érte annyian. Foszló, vajas, enyhén édeskés, a belseje szinte szálakra húzható, megfelelő tárolás mellett pedig akár napokig is megőrzi a puhaságát.
Magyar Péter korábban arról beszélt, nem utalják ki a fideszes államtitkárok hathavi fizetését végkielégítését gyanánt, de most van ahol mégis ez történik.
A nyári meleg, a légkondi és a fokozott napsugárzás sokaknál okoz száraz, feszülő bőrt, de a koreai szépségrutin újra segíthet egyensúlyba hozni a hidratáltságot. Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb összetevőt és technikát, amelyek most különösen hasznosak lehetnek.
Zelenyánszky Balázs lehet Szöllősi György kihívója az MSÚSZ-ban Állítsa be a Nap Hírét elsődleges forrásként a Google-ben!› Mint arról írtunk, a Médiapiac podcast műsorában Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke. Boros Tamás műsorvezető közel egy órán keresztül kérdezte a sportmédia ( jelenleg) egyik legbefolyásosabb szereplő
Liptai Claudia szerepet kapott Rózsa Gábor legújabb, Felszedve című játékfilmjében. A film jeleneteit Debrecenben forgatják, a műsorvezető bejegyzése szerint a munka kiváló hangulatban, egy kifejezetten kedves stábbal zajlik a helyszínen. A Hogyan tudnék élni nélküled második része után ez a következő mozifilm, amiben látható lesz Claudia.
A gyereksztárként világhírűvé vált Frankie Muniz újabb fordulóponthoz érkezett az életében. A színész és autóversenyző, valamint felesége, Paige Price közös közleményben jelentették be, hogy tíz együtt töltött év után külön utakon folytatják.
Az élő környezetért felelős miniszter elismételte azt is, hogy szigorúan fognak bánni azokkal a beruházásokkal, amelyek sorozatosan megszegik a szabályokat és veszélyeztetik az emberek egészségét.
A a 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető. A kormány előreláthatólag az október 1-31. időszakot határozza meg a költségvetési törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztésére - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
Úgy tűnik, Vilmos herceg és Katalin hercegné mégsem vesznek részt Taylor Swift és Travis Kelce esküvőjén. A People friss beszámolója szerint a walesi hercegi pár nem lesz ott a régóta várt ceremónián, amelyet a pletykák szerint július 4-i hétvégén tarthatnak, New Yorkban vagy Rhode Islanden.
Hajdúhadházon egy árokban ért véget annak a 46 éves férfinak a menekülése, akit a rendőrök azért akartak megállítani, mert eltiltás hatálya alatt vezetett.
Az Orlando Magic meglepő fordulatot tett a szabadügynökpiacon. A floridai együttes néhány nappal azután, hogy szerződésének átalakítása érdekében elküldte Jonathan Isaacet, ismét megállapodott a rutinos magasemberrel. A klub ezzel egyszerre őrizte meg egyik legrégebbi játékosát és teremtett nagyobb mozgásteret a fizetési sapka alatt. A bejelentést
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) raktárellenőrzési akciójában játékok, édességek, mosószerek, piperék és táskák, valamint illegális távol-keleti dolgozók és fiktív számlák kerültek elő.
Szerdán az amerikai tízéves hozam 4,5% felett is járt, de Kevin Warsh Sintrában mondott üzenetei, továbbá a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatási adat és lassuló feldolgozóipari aktivitás mérsékelték a hozamemelkedést.
Tőzsdére ment a Lime, az elektromos rollereket és kerékpárokat megosztó vállalat részvényei a 25 dolláros kibocsátási ár után 27 dolláron nyitottak, majd a kereskedés elején közel 10 százalékos pluszba emelkedtek. A társaság szerint mostanra érte el azt a pénzügyi stabilitást, amely alkalmassá tette a tőzsdére lépésre.
Az Apple legalább öt új iPhone-modell bevezetését tervezi az idei év második fele és 2027 első fele között, miközben az összehajtható készülékek fejlesztését is felpörgeti azzal a céllal, hogy a globális alkatrészhiány ellenére is növelje piaci részesedését - tudósított a Cnbc.
Egykori szerelmespárok gyűltek össze egy vetítőteremben, hogy együtt nézzék meg az Exek csatája második évadának első epizódját, ám a reakciókból tisztán látszott, hogy a régi sebek még nem gyógyultak be. Hranek Dávid és Ahmed Vanessa között azonnal elindult a beszólogatás, míg Pap Dorcit és Esztergályos Patrikot a birtokon történt viták és taktika
Egy globális kutatás több mint 200 olyan ökológiai eseményt azonosított, amelyeket a rekordmeleg óceánok idéztek elő 2023 és 2024 között. A legfontosabb felismerés, hogy a tengeri élővilágot érő károk nemcsak nyáron, hanem az év minden szakában jelentkeznek.
Milyen esetekben indíthat a cégbíróság kényszertörlési eljárást? Melyek azok az esetek, amikor a vezető tisztségviselő ellen eljárás indítható? Kiknek az érdekeit kell figyelembe vennie a vezető tisztségviselőnek? Felelősségre vonható-e a korábbi vezető tisztségviselő? Ki tudja menteni magát a vezető tisztségviselő a felelősség alól? Dr. Tuczai Dó
A Tanítanék Mozgalom több ponton is módosítaná a 2026/2027-es szakképzési tanév rendjét: hosszabb nyári szünetet, nagyobb intézményi autonómiát és kevesebb terhet javasol a végzős diákoknak.
Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a kö
Fejezzék be a termelést, fizessék meg a bírságot, állítsák helyre az eredeti állapotot, végezzék el a kármentesítést és lehajtott fejjel hagyják el Magyarországot - így kommentálta Gajdos László a debreceni Semcorp-botrányt. Az élő környezetért felelős miniszter szerint a polgámesternek le kellene mondania.
Szerinted egyértelmű a felvételeken látható terelés? A sofőr szerint nem az ő hibája, hogy kilométereken át a forgalommal szemben közlekedett az M6-os autópályán.
Elindulnál szerencsét próbálni, de nem tudod, hogyan állj neki a vízum procedúrának? Szakértővel beszélgettünk arról, hogy mire van szükség a mai világ bürokratikus útvesztőjében.
Az ENSZ júniusi bonni klímatárgyalásai nem hoztak áttörést a kibocsátáscsökkentés és energiaátmenet terén, mivel az olajországok lassították a folyamatot. Kína viszont egyre inkább támogatja a nemzetközi klímaegyüttműködést. A novemberi COP31 konferencia sikere a következő hónapok egyeztetésein múlik.
Pécsi Norbert Sándor közel húszéves kommunikációs tapasztalattal irányítja a jövőben a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtókapcsolatait. A szakember a médiapiac, a vállalati kommunikáció és a közlekedési ágazat területéről érkezik az új pozícióba.
Bud Spencer és Terence Hill neve generációk számára lett egyenlő a szórakoztató moziélménnyel. Most újra lehetőség nyílik arra, hogy a rajongók a vásznon elevenítsék fel a legendás páros legjobb filmjeit. A Corvin mozi különleges vetítéssorozattal tiszteleg Bud Spencer (1929–2016) előtt, aki idén 10 éve hunyt el.
A Revolut Bank bejelentette, hogy lezárta több mint 2 millió jogosult magyarországi lakossági ügyfelének áthelyezését a helyi fióktelephez, akik így mostantól hozzáférhetnek a Revolut magyarországi bankszámláihoz - közölte a neobank.
Elhunyt László Ervin professzor, tudományfilozófus, a Római Klub tagja, a Budapest Klub alapító elnöke, az Üzleti Etikai Díj társalapítója – közölte a tudós családja a László Intézet honlapján. A világszerte elismert filozófus és jövőkutató 94 éves volt. A bejelentés szerint a professzor június 29-én hunyt el.
A miniszterek már nagyon várják a mai sajtótájékoztatót, de a jelek szerint erről elfelejtettek időben szólni az újságíróknak. Később kiderült, hogy délután fél 3-kor tartják meg az eseményt.
Sosem látott hőmérsékletet értek el az óceánok. A kutatók szerint ráadásul ez még csak a kezdet. A rekordmeleg tengervíz nemcsak a tengeri élővilágra van hatással.
A mesterséges intelligencia az elmúlt egy-két évben alapjaiban alakította át a szoftverfejlesztést: nemcsak a folyamatokat, hanem a szakemberek mindennapi munkakörülményeit, a fejlesztői élményt is jelentősen befolyásolja. Az AI-eszközök csökkenthetik az ismétlődő, monoton feladatok mennyiségét, gyorsíthatják az új kollégák betanulását, segíthetnek