Albániában tartják a NATO következő csúcstalálkozót, de egyelőre nem biztos, hogy jövőre kerül rá sor – közölte az észak-atlanti szövetség főtitkára, Mark Rutte.
Az édesapja szerint Jordan Henderson teljesen szétzúzta a bal karját, amikor átesett a reklámtáblán. Az angol válogatott játékosra műtét vár, a vb-n már biztosan nem lép pályára. Ugyanakkor nem hagyja el a csapatot, ott marad a társaival a torna végéig az Egyesült Államokban.
A július 26-ai F1-es futamra elfogyott az összes jegy, ugyanakkor a pénteki és a szombati programra, vagyis a szabadedzésekre és az időmérőre még lehet vásárolni belépőket – mondta az InfoRádióban a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A felújításokkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy a versenyirányítási központ kiváló lett és világszínvon
Új helyszínen, a Wonder Islanden rendezte meg a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) a 26. Arany Penge díjátadóját, ahol a hazai reklám- és kommunikációs szakma idei legjobb kreatív munkáit ismerték el. A zsűri összesen 61 díjat osztott ki, és 2023 óta először ismét Grand Prix-t is odaítélt: a fesztivál fődíját a DDB Budapest
A nemzetközi oktatás nem csupán a nyelvtudást fejleszti, hanem alapjaiban formálja a jövő vezetőinek identitását és képességeit. Egy új jelentés rávilágít, hogy a külföldön szerzett tapasztalatok hosszú távú versenyelőnyt jelentenek a modern munkaerőpiacon.
Igaz, a Kapitány István által kinevezett Kiss Zalánnak több évtizedes banki múltja van, a Budapest Banknál, a CIB-nél és az MKB-nál is dolgozott korábban.
Meghosszabbított főszezoni járatokkal, sűrített menetrenddel és népszerű programhajókkal várja az utasait augusztus végéig a Balatoni Hajózási Zrt., amely az idén 180 éves jubileumát ünnepli. A hajózási társaság menetrendi hajójáratai 16 balatoni települést kötnek össze, a főszezonban naponta közlekedő járatokkal. A Bahart hajóin a családok az idei
Jelentős fordulatot mutatnak az államháztartás legfrissebb adatai. A központi alrendszer az év első felében felhalmozott tetemes hiány után júniusban kiugró, 424,1 milliárd forintos havi többletet produkált. Ez az eredmény messze felülmúlja az előző év azonos hónapjának 27,4 milliárdos szufficitjét – írta közleményében a Pénzügyminisztérium. Közben
Erling Haaland ma a világ egyik legtekintélyesebb és legmeghatározóbb csatára, akit jellegzetes viking külsejéről, szőke copfjáról és robusztus alkatáról bárki azonnal felismer a pályán. De vajon rájönnél, ki van a képeken, ha visszatekernénk az időt egy évtizeddel?
A budapesti szállodapiac újabb nemzetközi szereplővel bővül. A Danubius Hotels és a Radisson Hotel Group megállapodásának köszönhetően Magyarországon elsőként jelenik meg a Radisson Individuals márka, amelynek első hazai tagja a…
A Who adatai szerint a munkahelyi hőstressznek gyakran kitett dolgozók 30%-a számol be produktivitásvesztésről, a szervezet pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy a beltéri munkavállalók sincsenek automatikusan biztonságban, ha a munkahelyi környezet nem biztosít megfelelő hűtést vagy szellőzést.1 A magas hőmérséklet nemcsak kellemetlen közérzete
Közel 1200 év után elpusztulhatott Sherwood erdejének egyik legismertebb fája, a Robin Hood legendájához kötődő Major Oak (Nagy Tölgy). Az ősi tölgy állapota már évek óta romlott, idén tavasszal pedig már nem hozott új leveleket. A fa ennek ellenére továbbra is az erdő központi jelképe marad, fontos élőhelyet biztosítva az állatoknak.
Dr. Unoka Zsolt pszichiáter szerint a komplex poszttraumás stressz-zavar nem csupán egyéni mentális probléma, hanem Magyarország egyik jelentős népegészségügyi kihívása. Trauma-informált szemléletváltást és a megelőzésre épülő, több területet átfogó program elindítását sürgeti. Dr. Unoka Zsolt pszichiáter szerint Magyarországon a komplex poszttraum
A Binance új szolgáltatással bővíti a Binance Earn kínálatát: a BTC Yield azoknak a bitcoin-tulajdonosoknak szól, akik hosszabb távon is megtartanák BTC-jüket, de közben szeretnének némi plusz hozamot is elérni. Elsőre csábító lehetőségnek hangzik, azonban a konstrukció nem kockázatmentes, és korántsem mindenkinek ideális. A háttérben ugyanis nem k
Visszatért az RTL képernyőire az Exek csatája, amelynek egyik szereplője Mészáros Bende influenszer és tartalomgyártó, Mészáros Árpád Zsolt fia. Áprilisban derült ki, hogy a műsorban korábbi párja, Zsigmond Angi is szerepet kap, akivel a bejelentéssel szinte egy időben közölték, hogy kapcsolatuk véget ért. Bár sokak szerint a szakítás és a műsor in
Kritikussá vált az üzemanyaghiány Oroszország-szerte, miután Ukrajna az elmúlt hetekben sikeres dróntámadásokat hajtott végre kulcsfontosságú olajipari létesítmények ellen. A benzinkutaknál kilométeres sorok alakultak ki, az autósok dühösek, és egyre többen alakíttatják át járművüket gázüzeművé. A mindennapi nehézségek a politikai közhangulatra is
A részeg férfi a hajánál fogva vonszolta a tetőre a nőt egy miskolci lakótelepen. A szomszédok az RTL Híradójának mesélték el, hogyan sikerült visszajuttatni a nőt a lakásába. A lakótársak beszéltek arról is, hogy a férfi többször is bántalmazta barátnőjét, aki épp emiatt szakított vele. A férfi ellen több eljárás is folyik, mert korábbi barátnőit
A Tesco fontolgatja, hogy megválik közép- és kelet-európai üzletágától, derül ki a Financial Times értesüléseiből. A brit lap szerint a szigetország legnagyobb szupermarketlánca vevőt keres a régiós divízióra, hogy ezután még inkább a brit és ír piacára koncentrálhasson.
A világbajnokság idején nemcsak a futballisták kerültek reflektorfénybe, hanem azok a nők is, akik a lelátóról támogatták őket. Influenszerek, üzletasszonyok, modellek és énekesnők alkotják azt a társaságot, amely a közösségi médiában és a divatvilágban is milliók figyelmét vonzza.
Egy magyar kutatók által vezetett, óriási nemzetközi csoport bemutatta, hogy egy társadalomtudományi kutatás eredményét nagyban befolyásolja, hogyan végzik magát a kutatást. De el lehet így jutni az igazsághoz? Van egyáltalán olyan, hogy igazság? A magyar szerzőkkel beszélgettünk a Nature-ben megjelent cikkükről.
A két művész 1922-ben találkozott, kapcsolatukat pedig megcsalások, politikai konfliktusok, válás és újrakezdések kísérték. Frida Kahlo egyszer azt állította, hogy életében "két súlyos balesetet" szenvedett el: az egyik a hírhedt, majdnem halálos villamosbalesete volt, a másik pedig a Diego Riverával kötött házassága.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Nestlé immár tíz éve működik együtt a fiatalok oktatásában. Ez alatt az idő alatt 170 élelmiszer-kereskedelem szakirányon tanuló hallgató és 40 Nestlé-szakember vett részt a Nestlé és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézete által szervezett kurzusokon. Az e
Egy új kutatás szerint a hangyakolóniákban nem véletlenszerű, hogy ki ápolja a sérült társakat. A sebellátást leggyakrabban azok a dolgozók végzik, amelyek a fészek belső és külső feladatai között átmeneti szerepet töltenek be.