Erling Haaland mindössze négyszer ért labdához a tizenhatoson belül a brazilok elleni nyolcaddöntőben – de így is megnyerte a mérkőzést a norvégoknak. A 79. percben fejesével vezetést szerzett, majd néhány perccel később a tizenhatoson kívülről leadott lövésével bebiztosította a győzelmet.
Az MKIF Zrt. közleményben reagált azokra a sajtóban megjelent állításokra, amelyek szerint a társaság nem a kapott állami kifizetésekkel arányos műszaki tartalmat valósított meg. A vállalat szerint ez nem felel meg a valóságnak. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a konce
A kínai Jüncseng városában mesterséges esővel védekeznek a rendkívüli hőség ellen, a magas lakóépületek tetejéről permetezett víz ugyanis percek alatt képes jelentősen lehűteni a talajszinti levegőt - közölte a Telex. A Sanhszi tartományban fekvő településen mintegy harmincemeletes lakóházak tetejéről, két irányba fecskendeznek vizet a mélybe, amiv
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Alighogy fellélegezhettünk az előző kánikula után, máris itt a következő figyelmeztetés, a meteorológusok szerint ugyanis újabb komoly hőhullám tart Európa felé. A szakemberek úgy látják, ismét kialakulhat az úgynevezett hőkupola, vagyis egy olyan makacs légköri helyzet, amely napokra, sőt akár hetekre is fölénk zárhatja a forró levegőt. Mutatjuk,
Egy 28 éves nő, Rylie Middaugh, lakhatási gondjai miatt költözött be a 75 éves Tom Ward oregoni vendégházába. A történet végül olyan fordulatot vett, amire egyikőjük sem számított.
Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke megosztotta azt a dokumentumot, amely szerint július 31-ével megszűnik az MCC. A Fidesz képviselője értelmetlen rombolásnak tartja a Tisza-kormány intézkedését, amelynek szerinte a fiatalok, a szülők és a pedagógusok látják kárát.
Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a debreceni Semcorp kínai szeparátorfólia-gyár ügyében. A büntetőeljárás azt követően vette kezdetét, hogy a kormányhivatal súlyos környezet- és tűzvédelmi szabálytalanságok – köztük a mérőszenzorok manipulálása és a rendkívül súlyos talajvízszennyezés – miatt azonnali hatállyal betilt
Csupán néhány tucat autót értékesített Európa egyik legnagyobb piacán az elmúlt években az importőr, ezért a tulajdonosok hirtelen a teljes bezárás mellett döntöttek, így partner nélkül maradt a kínai márka.
Miután szakadékba zuhant az autójuk, a pilóta mesterségesen lélegeztette a navigátort, kihúzta az égő autóból, majd a bozóttüzet is túlélték. Rendkívül súlyos baleset történt a hét végén a spanyol ralibajnokságban, a Recalvi Rías Baixas Rally 10. gyorsasági szakaszán szakadékba zuhant a 3-as rajtszámú Škoda Fabia RS Rally2, majd teljesen kiégett, j
A repülés különleges élmény, amely lehetőséget ad megállni és új szemmel nézni az életünkre. Az alábbiakban öt gondolatot osztok meg, amelyeket mindig eszembe juttat egy repülős út.
A kereseteket is figyelembe vevő nyugdíjemelési rendszer Magyarországon 2010. január 1-jével szűnt meg. Akkor 50 százalékban az inflációhoz (az árak növekedéséhez), 50 százalékban pedig a nettó országos bérek emelkedéséhez kötötték a járadékemelést. 16 évvel az új rendszer bevezetését követően Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnök
Június második hetében ismét nagyszabású nemzetközi akciót szerveztek az emberkereskedelem visszaszorítására az EMPACT együttműködés keretében. Az Europol, a Frontex, az Interpol és az Ameripol koordinálásával 59 ország vett részt az összehangolt műveletben, amelyhez Magyarország is csatlakozott.
Nyilvánosságra került a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány megszüntetéséről szóló alapítói határozat, amelyet a Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint hozott meg július 2-án. Az MCC vezetése közleményben reagált: szerintük a döntés nem váratlan, hanem a KEKVA-k felszámolásáról szóló jogszabály végrehajtásának része. Az intézmény azt közölte, hog
George Clooney kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, producer és rendező Arany Oroszlán-életműdíjat kap a szeptember elején kezdődő 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon - adta hírül hétfőn a The Hollywood Reporter.
A közösségi médiában időről időre felbukkannak olyan pszichológiai tesztek, amelyek azt ígérik, segítenek jobban megérteni a kapcsolatainkat. A legtöbbjük néhány hét alatt feledésbe merül, ez az egyszerű módszer azonban meglepően sok szakember figyelmét is felkeltette. A "2 sör és egy kiskutya" teszt mindössze két kérdésből áll – mégis egészen új m
Juhász Hajnalka a parlamentben szólalt fel a gyermekvédelem ügyében, ahol Semjén Zsolt védelmére kelt. A képviselő szerint "Zsolti bácsi nincs és nem is volt,, csak egy gátlástalan politikai provokátor és egy zavart álpróféta hamis kreálmánya".
Stabil árbevétel és növekvő nyereség mellett tovább bővült 2025-ben a Pek Snack Csoport régiós jelenléte. A kiterjedt franchise-hálózattal és stratégiai jelentőségű kiskereskedelmi partnerekkel rendelkező finompékáru-gyártó konszolidált árbevétele az előző évivel közel azonos, 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra bővült.
Hétfőn és kedden parlament, szerdán kormányülés, a hét második felében pedig irány Brüsszel és az ECOFIN: megtesszük az utolsó uniós jogi lépést is a magyar embereket és Magyarországot megillető források hazahozatala érdekében - írta Kármán András pénzügyminiszter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében, utalva az Európai Unió Gazdasági és Pénz
Spanyolország:Mundo Deportivo: "Óriási dráma Silverstone-ban és Leclerc-győzelem: a világbajnokság újra nyílt. Charles legyőzte Russellt és Hamiltont egy olyan napon, mely kiválóan végződhetett volna az éllovas (Antonelli) számára, ám végül egy technikai probléma tönkretette versenyét, miközben a monacói pilótát üldözte." Sport: "Leclerc győzött Si
Spanyolország:Mundo Deportivo: "Óriási dráma Silverstone-ban és Leclerc-győzelem: a világbajnokság újra nyílt. Charles legyőzte Russellt és Hamiltont egy olyan napon, mely kiválóan végződhetett volna az éllovas (Antonelli) számára, ám végül egy technikai probléma tönkretette versenyét, miközben a monacói pilótát üldözte." Sport: "Leclerc győzött Si
Közel harminc éve a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott dobogóra állhatott az Európa-bajnokságon. 2026-ban is ez a célja a Sótonyi László vezette magyar csapatnak. Szlovénia, Lengyelország és Csehország ellen kell kivívnia a csoportból való továbbjutást az idei kontinenstornán, amelyet július 8-19. között rendeznek meg Kolozsváron és Tordán. A
Egy új kutatás szerint a fák kialakulásának egyik kulcsa az volt, hogy képesek voltak folyamatosan átalakítani vízszállító rendszerüket. Ez lehetővé teszi, hogy még a világ legmagasabb fái is elegendő vizet juttassanak el a lombkoronájukba, és az aszályokat is jobban viseljékEgy új kutatás szerint a fák kialakulásának egyik kulcsa az volt, hogy kép
A Mathias Corvinus Collegium vezetősége osztott meg újabb információkat Orbán Balázs, az alapítvány kuratóriumának korábbi elnöke által közöltek kapcsán. Íme, a következő lépések és az, mikor nyilatkozhat a Tombor család arról, hogy továbbra is működtetni kívánja-e az MCC-t.
Az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé haladva, Győr térségében tereléskiépítési munkák miatt lezárták a belső sávot a 120-as és a 128-as kilométer között. Az érintett szakaszon a torlódás már meghaladta az 5 kilométert, és az autósok akár 30-50 perccel is hosszabb menetidőre számíthatnak. Sokan kerülnek a városon keresztül vagy az 1-es főúton, azon
A K&H nagyvállalati növekedési index értéke 9 pontra nőtt idén a második negyedévben az előző negyedévi mínusz 3 pontról, a jelentős javulást elsősorban az új kormány gazdaságpolitikájába vetett bizalom megugrása húzta fel, de a cégek saját kilátásaikat is pozitívabban értékelték - közölte Bodor Tibor, a K&H vállalati divíziójának vezetője a jelent
A K&H nagyvállalati növekedési index értéke 9 pontra nőtt idén a második negyedévben az előző negyedévi mínusz 3 pontról, a jelentős javulást elsősorban az új kormány gazdaságpolitikájába vetett bizalom megugrása húzta fel, de a cégek saját kilátásaikat is pozitívabban értékelték - közölte Bodor Tibor, a K&H vállalati divíziójának vezetője (címlapk
Az ikonikus akciófilm-legenda, Sylvester Stallone 80 éves lett, aki Rocky Balboaként és Rambóént örökre beírta magát a filmtörténelembe. A születésnapja alkalmából összegyűjtöttük néhány zseniális akciófilmet: némelyek teljes egészében elérhetőek az RTL+ Prémium kínálatában, valamint a hétvégi kábeles filmcsatornákon sem maradunk izgalmak nélkül –
Élénk verseny alakult ki a bankok között azért, hogy minél több 18 év feletti diák náluk nyisson új bankszámlát, ezért akár 100 ezer forintot is hajlandóak nekik fizetni a pénzintézetek. Ha ezt a nyitási bónuszt összevetjük a diákszámlák éves alapdíjával, akkor az derül ki, hogy a jóváírás akár 6–8 évi bankszámlaköltséget fedezhet – derül ki a mone
A 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. és 10a. cikkét a következőképpen kell értelmezni: azokkal ellentétes azon nemzeti szabályozás, amely kifejezetten az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei kereskedelmének európai uniós rendszere keretében az üvegházhatású gázok tekintetében jelentős térítésmentes kibocsátásiegység‑kiosztásba
Három egyszerű, de annál hatékonyabb spirituális rituálét mutatunk, amelyek segíthetnek az energiaáramlás javításában és az egyensúly helyreállításában.
Sikeres újraélesztés, elsodródott vízi sportolók kimentése és számos technikai beavatkozás jellemezte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elmúlt hétvégéjét, amely során az erős szél és a hirtelen rosszullétek adták a legtöbb munkát a szakembereknek.
Menczer Tamás szerint Vitézy Dávid elhallgatta a budakeszi buszsáv 25 milliárdos költségét, és igazságtalanul mutogat Lázár Jánosra. Vitézy a Blikknek adott parlamenti interjújában visszavágott a vádakra, és elárulta azt is, mikor jönnek végre az új vonatok és HÉV-ek a MÁV-hoz.
Nagy-Britannia, Hollandia, Finnország és Lengyelország jelentős előrelépést ért el az új többoldalú védelmi mechanizmus (Multilateral Defence Mechanism – MDM) kidolgozásában – derült ki az érintett országok hétfőn kiadott közös nyilatkozatából. A négy állam arra törekszik, hogy az együttműködés keretrendszerét 2027-ig véglegesítse.
Egy rosszul sikerült interjú, egy meggondolatlan kijelentés vagy egy félresikerült poén is elég lehet ahhoz, hogy egy híresség karrierje hosszú időre parkolópályára kerüljön. Hat hírességet mutatunk, akiknek egyetlen nyilvános megszólalás is komoly károkat okozott a megítélésükben.
Évértékelő programot tartottak a napokban a gyulai bowling pályánál. Ezt a rendezvényt ugyan minden évben megtartják, de most nagyobb súlyt adott az eseménynek, hogy a gyulai bowling pálya immár öt éve működik. Az itt zajló munka egyre több eredményt hozott. A pálya kihasználtsága miatt a közeljövőben felújítási munkákra lesz szükség. A működtető e
Júliusban ismét műsorra tűzik a hazai művészmozik a Vincent van Gogh – Új látásmód című brit dokumentumfilmet. Az alkotás különleges hozzáférést kapott az amszterdami Van Gogh Múzeum gyűjteményéhez, így a nézők eddig nem látott részletességgel ismerhetik meg a világhírű festő életét és művészetét.