Megnéztük, hogy miért nem a 2-es vagy a 4-as metrót rántották elő a kalapból, és hogy akkor már miért nem viszik a 3-ast végig Káposztásmegyerig, ahogy korábban tervezték.
Angelina Jolie legfiatalabb gyermekei, az ikrek, Knox és Vivienne július 12-én töltötték be a 18. életévüket. Ezzel a színésznő mind a hat gyermeke hivatalosan is nagykorú lett, ami új lehetőségeket nyit meg előtte – köztük azt is, hogy végre elhagyja Los Angelest.
A Sziget Fesztivál idén különleges programmal tiszteleg a 80 éves Bródy János életműve előtt. Augusztus 9-én visszatér a fesztivál legendás mínusz egyedik napja, amelyen közel ötven hazai előadó és mintegy hetven dal idézi meg a Kossuth-díjas dalszerző több évtizedes munkásságát. A közel hatórás koncertshow rendezője Novák Péter, zenei producere pe
A következő tíz évben 3550 milliárd forintból fejlesztené a kormány a magyarországi kötöttpályás közlekedést, ennek részeként pedig első körben Rákospalota–Újpest vasútállomásig hosszabbítanák meg az M3-as metrót. A Baross Gábor Terv következő szakaszát Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter mutatta be szerd
Holnap újabb, a Gazdasági és Energetikai Minisztériumot is érintő döntésekről ad tájékoztatást a kormány a sajtótájékoztatón – adta hírül Kapitány István miniszter. A szerda éjszakai meghívóból kiderült: csütörtökön 12:30-kor kezdődik a tájékoztató, Magyar Péter részvételével.
Öt szakszervezeti szövetség levelet írt Magyar Péter miniszterelnöknek, amelyben megfogalmazták a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és a kormányzati bérpolitikával kapcsolatos véleményüket – közölték az érdekképviseletek szerdán az MTI-vel.
Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban - mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
Öt szakszervezeti szövetség levelet írt Magyar Péter miniszterelnöknek, amelyben megfogalmazták a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és a kormányzati bérpolitikával kapcsolatos véleményüket – közölték az érdekképviseletek szerdán az MTI-vel.
Kikopóban van a megszokás alapú borravaló? Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát, derül ki egy friss kutatásból. Az eredmények szerint jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
Különleges és váratlan családi történetekkel gazdagodott Oszvald Marika, miután a 70. születésnapja alkalmából egy részletes családfát kapott ajándékba az unokaöccsétől. A kutatás során több olyan elhallgatott részletre is fény derült, amelyeket korábban a színművész sem ismert a felmenőiről.
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter társaságában sétált, amikor az incidens történt. Magyar Péter később azt mondta, nem tesz feljelentést. Az RTL Híradónak nyilatkozó személyvédelmi szakember szerint a testőrök túl messze álltak. Azt mondja, valószínűleg egy még nem kellően összeszokott csapat vigyáz a kormányfőre.
Az MTVA közleménye szerint már most érzékelhető a nézőszám javulása, miközben folyamatosan zajlanak a vizsgálatok, többek között a kerékpáros közvetítési jogok esetében is.
Az ATV Híradó közkedvelt műsorvezetője, Nemes Anna alig pár hete adott életet kisfiának, most pedig az első, édesanyaként ünnepelt születésnapjáról és férje romantikus gesztusairól vallott a Nap Hírének.
Kevés történet képes úgy életre kelteni egy letűnt világot, mint Homérosz eposza. A legjobb történelmi regények ugyanígy életre keltik a múltat, miközben emlékezetes emberi sorsokon keresztül mesélnek a történelemről. Ha az Odüsszeia után újabb klasszikusokat keresünk, ezzel az öt kötettel nem lehet melléfogni.
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, döntését az ügyészség függetlenségének megóvásával indokolta, míg a miniszterelnök úgy értékelte, hogy újabb, a korábbi kormányhoz kötődő közjogi szereplő távozott.
Magyar Péter önkényét már nem tudja megállítani a parlament, a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság és az ügyészség sem, csak az emberek - írta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdán Facebook-oldalán.
A Society for Human Resource Management (SHRM) kutatása szerint a HR-szakemberek 72 százaléka csupán a következő két évben szükséges kompetenciákra alapozza fejlesztési stratégiáját. Ezzel szemben a legsikeresebb szervezetek az üzleti prioritásokhoz igazítják a tanulást, ami közvetlenül javítja a munkaerő felkészültségét.
A Meztelen Igazság dokumentumfilm-sorozat az egykori felnőttfilmes sztárok, producerek, rendezők, szakértők és családtagok segítségével tárja fel a magyar felnőttfilmes iparág történetét, valamint a szabadság, a kiszolgáltatottság, a hírnév és a hatalom összefüggéseit. A második rész már elérhető az RTL+ Premiumon, ahol Michelle Wild a párjáról és
A népszerű védelmi miniszter múlt heti leváltása után kirobbant tüntetések hatására az ukrán elnök megvált a hadsereg főparancsnokától és a vezérkari főnöktől is, éppen úgy, ahogyan azt Mihajlo Fedorov követelte. És még nincs vége: Fedorov egyelőre nem fogadta el a Zelenszkij által felkínált új pozíciókat.
Új területen jelenik meg a Yettel Magyarország, hisz a vállalat elindítja vezetékes optikai internetszolgáltatását. A Yettel HiperNet néven bevezetett csomagok a cég eddigi, mobilhálózatra épülő OtthonNet szolgáltatását egészítik ki. A két technológia együttesen a magyar háztartások több mint 90 százaléka számára teheti elérhetővé a szélessávú inte
Megkezdődött a Fidesz szervereinek helyet adó központban lefoglalt elektronikus eszközök adatainak mentése és kiértékelése – tudta meg a Kontroll a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől. A nyomozást továbbra is a vármegyei főügyészség folytatja, abba a Központi Nyomozó Főügyészség nem kapcsolódott be. A hatóság egyelőre sem azt nem árulja el, miért
A végrehajtói rendszer 1994-ben történt profitérdekeltté történő átalakításától kezdődően fogja vizsgálni a folyamatok működését az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága - tartalmazza a bizottságnak a testület szerdai Budapesten megtartott ülésén elfogadott munkaterve.
Andy Burnham brit miniszterelnök hivatali idejének első napjaiban aggasztó munkaerőpiaci adatokkal szembesült: a legfrissebb statisztikák szerint a foglalkoztatás stagnál, a fiatalok helyzete pedig kritikus. Miközben a munkanélküliség enyhén emelkedett, a betöltetlen álláshelyek száma tovább csökkent, ami óvatosságra inti a munkaadókat.
A Meztelen Igazság dokumentumfilm-sorozat második része már elérhető az RTL+ Premiumon, ahol Monique Covet és Michelle Wild kendőzetlenül oszlatják el a szakmai féltékenységről és a rivalizálásukról szóló tévhiteket. Új rész minden kedden az RTL+ Premiumon!
Egy magyar kardiológus a kisgyerekével együtt utazott a légitársaság Madrid–Budapest járatán, amikor egy férfi rosszul lett. Az utast egy idő után újra kellett éleszteni. A légiutas-kísérők azt mondták az orvosnak, hogy semmilyen orvosi műszer nincs a fedélzeten. A Ryanair viszont azt írta a Telexnek, hogy minden gépükön van defibrillátor, de azt n
A közmédia most kinevezett vezetőinek pozíciója nem tekinthető véglegesnek, mert az átalakítás után érkező vezérigazgató(k) szabadon alakíthatják ki saját csapatukat.
Részletes adatokat hozott nyilvánosságra a Budapesti Operettszínház az Orbán János Dénesnek 2021 és 2026 között kifizetett összegekről. Az intézmény szerint a szerzői díjak megfelelnek a szakmai gyakorlatnak, miközben az érintett előadások közel 3 milliárd forintos jegybevételt termeltek. Az ügy politikai visszhangja továbbra sem csillapodik.
Egy külön HR-vezető felel majd azért az Atlassiannél, hogy meghatározza a munkaerő optimális összetételét az emberek és a mesterséges intelligencia között. A létszám alapú tervezést a kapacitásmenedzsment váltja fel a cégnél, aminek keretében a technológiai fejlesztéseket szorosan integrálják a humán stratégiába.
Elon Musk kifejezetten merész lépésre szánta el magát, amikor a versenytársak előtt vitte tőzsdére cégét, a SpaceX-et. Egyértelműen a mesterséges intelligenciára tette fel a vagyonát, illetve meg is találta azt a piaci rést, ahol elkezdheti lefaragni a lemaradását a nagy vetélytársakkal szemben. A részvények azonban nem muzsikálnak túl jól. Mi jöhe