Burján Zsombor egy posztsorozatban állítja, hogy Schobert Norbi hatósági ellenőrzésekkel zaklatta őket. A fitneszguru szerint az egész vádaskodás hazugság, és sosem tekintett rájuk versenytársként.
Megdöbbenéssel fogadta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz), hogy nem vehet részt az új Médiatanács tagjait kiválasztó jelölőbizottság munkájában. Az elnök szerint ez azt a benyomást kelti, mintha az újságírók véleménye nem számítana.
Oroszország jelentős benzinbehozatalra kényszerül, miután az ukrán dróntámadások súlyos károkat okoztak a belföldi kőolaj-finomítói kapacitásokban. A Szovjetunió felbomlása óta példátlan, oroszok tízmillióit érintő üzemanyagválság enyhítésére elsősorban Indiából és Fehéroroszországból érkeznek szállítmányok az országba.
Sok szülő esküszik rá, hogy a gyereke egészen másként viselkedik egy közeledő időjárási front előtt: nyűgösebb, türelmetlenebb, könnyebben sír vagy dühbe gurul. Vajon tényleg összefügghet az időjárás és a gyerekek viselkedése? A Bárányfelhő gyermekfejlesztő szakemberei szerint igen – és olyan lehetséges magyarázatokat is bemutatnak, amelyekre elsőr
Újra hazánkba látogat a száguldó cirkusz – ezen a hétvégén kerül megrendezésre a 41. Magyar Nagydíj. Ilyenkor Budapest nemcsak turistákkal telik meg, hanem a Forma–1 pilótáit is el-el lehet kapni a fővárosban.
Egy megbízható útvonaltervező hosszabb utakon rengeteg időt és bosszúságot spórolhat meg. Különösen fontos, hogy valós idejű forgalmi adatokkal dolgozzon, figyelje a baleseteket, az útlezárásokat és a torlódásokat, szükség esetén pedig gyorsan új útvonalat ajánljon. Európában több alkalmazás is jól teljesít, ezért érdemes legalább kettőt ismerni az
Négy évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a Baranya vármegyei bicsérdi horgásztóból. A tartós vízhiány következtében a korábban népszerű szabadidős helyszín medre újra kiürült, ami elpusztította a helyi élővilágot, és ellehetetlenítette a közösségi programokat - írta meg a Pénzcentrum.
A szerdai kormányülés legfontosabb döntéseiről a csütörtök kora délutáni kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be. A legfontosabb téma várhatóan az áfacsökkentés lesz, de szóba kerülhet az államfőválasztás témája is, valódi köztársaságielnök-jelölt ugyanis még mindig nincs Sulyok Tamás eltávolítása óta. A 12 óra 30 perckor kezdődő sajtótájéko
Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. A miniszterelnök közölte, mennyi a fizetése, és azt is, hogy ennél
A NAV húsz évre visszamenőleg vizsgálhatná politikusok és családtagjaik vagyonosodását. Csökkentik az állami cégek vezetőinek fizetését, 3,8 millió forint lesz a plafon, amit a miniszterelnök mostani jövedelméhez igazítanak. Több feljelentést is tettek a korábban Szijjártó Péter felügyelete alá tartozó Eximbank által nyújtott százmilliárdos hitelek
Sokan nem értik, hogyan lehet eljegyzés után külön lakni, pedig számunkra ez a rendszer tökéletesen működik. Talán előbb leszünk házasok, mint hogy közös cím szerepeljen a lakcímkártyánkon.
Telkes András, az Információs Hivatal korábbi főigazgató-helyettese nyílt levelet írt Magyar Péter miniszterelnöknek, amiben nehezményezte az "óellenzékizést", a kormányfő viselkedését, illetve hogy a miniszterek munkaidejük jelentős részét a parlamentben töltik, így szerinte nem jut idő a valódi kormányzati munkára.
Minden héten legalább egy, de inkább több joghurt kerül a bevásárlókosárba, különböző márkák különböző ízeiben. Azok azonban, akik egyszer megpróbálták otthon elkészíteni, soha többé nem mennek vissza a boltba joghurtért. A házi joghurt úgy hangzik, mintha csak azoknak lenne elérhető, akiknek rengeteg idejük és speciális felszerelésük van. Valójába
Több fontos intézkedéseket jelentett be a Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón: a kabinet bérplafont vezet be az állami cégek vezetőinél, áfamentessé teszi a vényköteles gyógyszereket, kiterjeszti a vagyonosodási vizsgálatokat, átalakítja az Állami Számvevőszéket, valamint több költségvetési visszaélési ügyben tett
A Publicus Intézet arról készített felmérést, hogy mekkora támogatottsága van a Tisza Párt különböző intézkedéseinek. Kiderült, hogy a Fidesz-szavazók sem teljesen elutasítók az alkotmánymódosításokkal.
Nőtt a kereslet az utasbiztosítások iránt, és egyre kevésbé az ár alapján választanak a magyarok. A Netrisk tavaly közel 400 ezer utasbiztosítási szerződés adatait elemezte, és 10-ből 9 utas a szolgáltatás színvonalát tartotta a legfontosabbnak, miközben a legalacsonyabb díjjal elérhető konstrukciók részesedése mindössze 3 százalék volt. A Netrisk
Az idén elhunyt Dávid Sándor nevét viselő elismerést évente egy alkalommal ítélik majd oda annak, aki a legtöbbet tette a magyar autósport népszerűsítéséért és a hazai autósport-kultúra építéséért és gazdagításáért.
Panyi Miklóst a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettesének választották Bóka János új frakcióvezető ajánlására – közölte az ellenzéki képviselőcsoport csütörtökön a Facebookon.
A szerdai kormányülést követően tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök és Köböl Anita kormányszóvivő, akik ismertették a kabinet legfontosabb döntéseit.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
A GKI júliusi felmérése alapján többéves csúcsot ért el a hazai konjunktúraindex és a fogyasztói bizalom is. Bár a lakosság egyre optimistább a saját anyagi helyzetével kapcsolatban, a vállalkozások óvatosak maradnak, hiszen nem terveznek jelentős létszámbővítést, miközben az áremelési szándékuk is csaknem kétéves mélypontra esett.
A globális hatalmi viszonyok napjainkban folyamatos átalakuláson mennek keresztül. A rangsort jelenleg stabilan az Egyesült Államok, Kína és Oroszország vezeti, azonban a középmezőnyben jelentős átrendeződés figyelhető meg. A hagyományos nyugati nagyhatalmak befolyása fokozatosan csökken, miközben a dinamikusan fejlődő ázsiai és közel-keleti államo
Vannak sztárpárok, akikről néhány hónap után megfeledkezünk, és vannak olyanok, akiknek a kapcsolatát évek múltán is jó figyelni — Poór Judit szerint ilye például Palvin Barbara és Dylan Sprouse házasága is. Nem azért, mert tökéletesnek tűnik, hanem azért, mert valami nehezen megfoghatót sugároz. De vajon mi ez a valami egy szakember szerint?
A Garancsi Istvánhoz köthető CAI Hungary Kft. nyilvános pályázat nélkül kapta meg a 35 éves koncessziót hétfőn. A döntést a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága hozta, amelynek elnökét még Orbán Viktor javaslatára nevezték ki.
Sokkoló ügy rázta meg a skót rendőrséget: a májusban öngyilkosságot elkövető Alan Greer rendőrről a nyomozók szerint kiderült, hogy éveken keresztül szexuális bűncselekményeket követhetett el, miközben szolgálatban volt.
A várandósság varázslatos időszak, de lássuk be: tele van furcsa, kiszámíthatatlan és néha kimondottan feszélyező pillanatokkal. A megváltozott test, a tomboló hormonok és az ismeretlentől való félelem olyan kérdéseket szülnek, amelyeket sokszor még a legközelebbi barátnőinknek sem merünk feltenni. Bailey Gaddis okleveles szülési dúla, hipnoterapeu
A nemrég a korosztályos válogatottal junior-Európa-bajnoki címet szerző edző, Sótonyi László lett a magyar férfikézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Az 56 éves szakember volt már másodedző a válogatottnál, de dolgozott a Balatonfüred, a Csurgó és a NEKA trénereként is. Elődje Chema Rodríguez volt a nemzeti együttes kispadján.
A méhbetegségeket általában olyan állapotok hozzák létre, melyek magas ösztrogén- és alacsony progeszteronszinttel járnak. Ilyenek a petefészek-daganatok, az elhízás, az ovuláció (peteérés) elmaradása, valamint az úgynevezett policisztás ovárium szindróma, de gyakori a változókort megelőző időszakban is.