A június elsejei Top 50 Leaders Forumon egy asztalhoz ültek a szakmai szövetségek vezetői, hogy megvitassák a hazai kommunikációs szakma jövőjét érintő legfontosabb kérdéseket. Arról kérdeztük őket, hogy milyen lépésekre van szükség szövetségek szintjén, volt-e felelősségük a háborús hirdetésekkel kapcsolatban, milyen változások várhatók a szakmába
Még nem is volt diploma a kezében, amikor Hegyi Benjamin, az AutoConnect társtulajdonosa már a saját vállalkozását vezette. Elmondása szerint az otthonról hozott mintát vitte tovább. Az interjú eredetileg az UNI in&out 2026 nyár kiadványában jelent meg. Honnan jött az az ötlet, hogy saját céget alapíts? Hasonló úton indultam el, mint édesapám, aki
A megengedett legnagyobb sebesség több mint kétszeresével hajtott egy motoros Kanadában. A 22 éves nőnek ráadásul csak 8-as osztályú jogosítványa volt, ami az észak-amerikai országban tanulóvezetői kategóriának minősül. Kétkerekűjét hét napra elkobozták a rendőrök, de még egyáltalán nem biztos, hogy nem veszik el a jogsiját is.
A világbajnok spanyol válogatott 19 éves szupersztárja, Lamine Yamal a döntő során többször is megvillantotta német gyártmányú alsónadrágját. A rajongók között kitört az őrület, a márka online áruházának szerverei alig bírták a rohamot. Ennek ellenére a készletből az utolsó darabig elfogyott pontosan az a boxeralsó, amit Yamal a döntőben viselt.
A magas vérnyomást nem véletlenül nevezik az egyik legveszélyesebb, ugyanakkor legalattomosabb népbetegségnek. Egy kardiológus arra figyelmeztet, hogy bár az állapot sokáig teljesen tünetmentes lehet, vannak olyan jelek, amelyeket semmiképpen sem szabad félvállról venni.
A CIB Bank nyerte az Euromoney Awards for Excellence 2026 díjátadóján a Magyarország legjobb jelzálog- és lakáshitel-bankja (Hungary’s Best for Mortgages/Home Loans) címet. A tekintélyes nemzetközi pénzügyi szaklap ezzel a bank kiemelkedő 2025-ös lakáshitelezési teljesítményét, ügyfélközpontú szemléletét és gyors ügyintézési gyakorlatát díjazta.
Katie Holmes és új párja, Jason Bard Yarmosky ismét együtt mutatkozott New Yorkban. A páros ezúttal egy koncerten töltött romantikus estét, és szemmel láthatóan nem zavarta őket, hogy minden tekintet rájuk szegeződött.
Megjelentek az első dunavirág kérészek, így a következő hetekben remélhetőleg újra százezres, akár milliós tömegben figyelhetjük meg nászrepülésüket a Dunán és mellékfolyói mentén. A jelenség nemcsak a folyók állapotáról árul el sokat, hanem arról is, hogyan hat a természetre az ember által kialakított mesterséges környezet. A dunavirágok több évti
Régóta várt közlekedési fejlesztések indulhatnak Budapesten – hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester a 3550 milliárdos kormányzati Baross Gábor terv bejelentése után, összegezve az új lehetőségeket. Itt a teljes fejlesztési lista együtt: a főpolgármesteré, és Vitézy Dávid miniszteré.
A korábbi kiemelt sportrendezvények jelentős túlárazottsága miatt a jövőben alapjaiban változik meg a magyarországi világversenyek finanszírozása - jelentette be Kálnoki-Kis Attila sportállamtitkár a közösségi médiában. Kálnoki-Kis kijelentette, hogy a kormányzat ezentúl kizárólag olyan eseményeket támogat, amelyek ésszerű költségvetéssel, társadal
Pócs János, a Fidesz parlamenti képviselőjének farmjára bejelentett civil szervezet 150 millió forint közpénzt kapott, amelynek az elszámolásában több érdekességet is találtak.
A Flór Ferenc Kórházban hivatalos önkéntes program indul a kórházban maradt csecsemők megsegítésére. Olyan emberek jelentkezését várják, akik időt töltenek a babákkal, ringatják, szeretgetik, megnyugtatják őket és játszanak velük, hogy a kicsik az alapellátáson túl a szükséges szeretetet és törődést is megkaphassák.
Kevés sütemény néz ki olyan ünnepélyesen, mint a Fekete-erdő torta: magas csokoládés piskótarétegek, hófehér tejszínhab, sötét meggy és rengeteg csokoládéforgács kerül egymásra. A német klasszikus viszont csak akkor lesz igazán hiteles, ha a meggypárlat íze sem marad ki belőle.
Az állam mégis átveheti Balásy Gyula cégcsoportját, amelynek jogi és pénzügyi átvilágítása már zajlik, a vállalatok fizetőképességét is igyekeznek fenntartani a döntésig.
Andrea Orcel, a UniCredit vezérigazgatója bejelentette, hogy az olasz bank nyitott az engedményekre a Commerzbankkal folytatandó tárgyalások során, miután részesedésük a német hitelintézetben elérte a 48 százalékot. A cégvezető a német kormánnyal és a Commerzbank munkavállalói képviselőivel egyaránt egyeztetni kíván - írja a Reuters. A pénzintézet
Régiónkban is értékesíti majd az Xpeng az L03-at, amelyet az a JuanMa Lopez tervezett, aki többek között a Ferrarinál, a Lamborghininél és az Audinál is megfordult. Milyen lett a végeredmény? Máris mutatjuk!
Az Alkotótárs podcast rendhagyó adásában Biró Zsombor Aurél mellett ezúttal Rába Roland színész a vendégünk, aki hosszú szabadúszás után a következő évadtól az Örkény István Színház társulatának tagja lesz.
A Nemzetbiztonsági Bizottság 26 évre titkosította a Szijjártó Péter volt külügyminiszter BYD-hez való távozása miatt tartott zárt ülés jegyzőkönyvét. Márki-Zay Péter a döntés miatt nyilvánosan kérte számon a tiszás képviselőket.
Jó hírre ébredtünk. A kormány szeptember 1-jétől eltörli a vényköteles gyógyszerek általános forgalmi adóját. Az intézkedés azonban kizárólag az orvos által felírt készítményekre vonatkozik.
Mérföldkőhöz érkezhet a magyarországi kriptovaluta-piac jövő héten. Az Országgyűlés Hivatala által közzétett ülésterv szerint 2026. július 27-én és 28-án kerül a képviselők elé a T/305. számú törvényjavaslat, amely a kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást érintő egyes korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szól. A bizottsági jel
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számláló, 130 éves múltú újságíró-szervezet kimaradt azok közül a szakmai szervezetek közül, amelyek részt vehetnek az új Médiatanács vezetőinek kiválasztási folyamatában. Kocsi Ilona MÚOSZ-elnök a Media1-nek azt mondta: olyan, „mintha az újságírók vélemén
A napfény, az időjárás és a használat miatt a műanyag kerti bútorok hamar elveszíthetik eredeti színüket, de egy egyszerű otthoni szerrel felfrissítheted őket.
Őrizetbe vették a Horvát Olimpiai Bizottság (HOO) olimpiai programjának igazgatóját és feleségét a Horvát Síszövetséget érintő korrupciós ügyben – jelentette a horvát sajtó.
A Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért legújabb fordulóját a Dívány újságírója, Hrdina-Bárány Zsuzsi nyerte a hazai hajléktalanság drámai átalakulásáról szóló mélyfúrású cikkével. Az írás a legfrissebb országos kutatás adatait és szakértői elemzését alapul véve mutatja be, miként vált a fedél nélküliség pusztán lakhatási problémából egy komplex sz
Már csak egy nap van hátra a 41. Magyar Nagydíj edzésrajtjáig, a szurkolókat pedig ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés foglalkoztatja: hol lehet összefutni a Forma–1-es pilótákkal?
A Földszint, Reisz Gábor negyedik nagyjátékfilmjének világpremierjére a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Venezia Spotlight szekciójában kerül sor szeptember elején.
Az amivantamab előrehaladott tüdőrák esetén segíthet. Olvasónk kiszolgáltatottságról és bizonytalanságról számolt be a gyógyszerengedélyek terén, sokan várnak az egyedi kérelmük elbírálására, miközben ez a feladat épp visszakerül a Batthyány-Strattmann László Alapítványtól az újjászervezés alatt álló egészségpénztárhoz.
A Google felelősségre vonható egy vele kereskedelmi partnerségi viszonyban álló tartalomkészítő YouTube-videó miatt, írja az Európai Unió Bírósága a C-421/24. számú ügyben hozott ítéletében.
A volt köztársasági elnök közel 50 millió forinttal növelte megtakarításait hivatali ideje alatt. A most közzétett záró vagyonnyilatkozata szerint pénzügyi eszközeinek értéke meghaladja a 87 millió forintot, és öt ingatlanban is résztulajdonos.
Idén jelentősen megnőtt a napraforgóterület. Az eredményes termesztés érdekében a termelőknek érdemes tudni, hogy mely környezeti hatások hogyan befolyásolják a napraforgó terméseredményét.
Egy új tudományos áttekintés szerint a mesterséges intelligencia segíthet a szennyvíztisztító telepeknek gyorsabban felismerni és hatékonyabban kezelni a mikroműanyag-szennyezést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Gyorsított eljárást ígért Narendra Modi indiai miniszterelnök az egyetemi felvételik és vizsgafeladatok kiszivárogtatása ügyében a Csótány Néppárt nevű mozgalom indította fővárosi tiltakozások közepette. A tüntetők továbbra is az oktatási miniszter lemondását követelik, Rahul Gandhi ellenzéki vezető pedig bocsánatkérést követel a miniszterelnöktől.