14 000 dollár értékű SOL tűnt el Ronnie Magrehbi mobiltárcájából egy bali szórakozóhelyen. A korábban kriptós csalásokat elkövető férfi szerint az átutalást az a nő hajtotta végre, akinek rövid időre odaadta feloldott telefonját. Magrehbi egy tengerparti klubban ismerkedett meg egy ausztrál társasággal, akikkel együtt italozott. Elmondása szerint e
Az utóbbi években nagyon népszerűek a különböző detox vagyis méregtelenítő kúrák, készítmények és megoldások. Mindenki szeretne egy kicsit egészségesebb lenni, ezért hajlamosak vagyunk kipróbálni a legújabb divathullámként átsöprő trendeket, pedig a szervezetünk önmagában is tökéletesen képes megoldani a szervezet méregtelenítését a máj és a vese s
A nyári hőség visszavetette a paprikatermést, így Európa-szerte szűkös a kínálat és magasak az árak. Magyarországon fokozatosan bővül az üvegházakból kikerülő mennyiség, a szezon későbbi szakában exportálni is tudunk.
A Jász Nemzet Egyesület nevű civil szervezet jelentős állami támogatásokat kapott, miközben a Fidesz-képviselő családi birtokára van bejegyezve. A pénz többek között a Városi Civil Alapból és a Nemzeti Kulturális Alaptól érkezett.
Úgy tűnik, végleg lezárult egy korszak Zsigmond Angi és Mészáros Bende életében. A páros azért indult az Exek csatájában, hogy még egy esélyt adjanak a kapcsolatuknak: a remélt, boldog befejezésre azonban nem került sor.
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (
Azt is elárulta a vállalat, hogy lesz-e még idén osztalékfizetés. Mi történt? A Mol nem működteti tovább más jogi formában sem az eddig kekvaként működő Mol – Új Európa Alapítványt, írja a Telex a vállalat szerdai közleménye alapján. Részletek. A döntés nyomán a társaság által 2021-ben az alapítvány rendelkezésére bocsátott, csaknem 43 millió Mol-r
Újabb izgalmas és szórakoztató epizóddal folytatódik az Exek csatája az RTL+ Prémiumon. A pároknak nemcsak fizikai erejüket, hanem logikai és matematikai képességeiket is be kellett vetniük a csónakos feladat során, ahol a feszültség azonnal a felszínre tört.
Előfordul, hogy a telefon a szokásosnál jóval gyorsabban veszít a töltöttségéből, miközben alig használjuk Ilyenkor sokan azonnal az elöregedett akkumulátorra vagy egy túl sok energiát fogyasztó alkalmazásra gyanakodnak. A háttérben azonban két kevésbé ismert funkció is folyamatosan dolgozhat.
Miközben az ország számos térségében az aszály évről évre újabb kihívások elé állítja a repcetermesztőket, a Pécsváradi Agrover Kft.-nél és a Pécs-Reménypusztai Kft.-nél idén 4,84 tonnás üzemi repceátlag született. Ez a mostani, csapadékszegény évjáratban kiemelkedő eredménynek számít. Fábián András ügyvezető szerint azonban mindez nem egyetlen tec
Július 24. és 26. között a Hungaroringről jelentkezik az M4 Sport: a csatorna élőben közvetíti a Forma–1-es Magyar Nagydíj valamennyi fontos eseményét, valamint az FIA Formula–2 és az FIA Formula–3 magyarországi futamait. Szeleczky Ádám a Magyar Nagydíj hivatalos helyszíni műsorvezetőjeként és szakkommentátoraként is közreműködik, miközben a közméd
Eliza Reid vállalkozó, író, feminista és bevándorló, mondja magáról Izland egykori - és valószínűleg legkülönlegesebb - first lady-je. Kézikönyvet írt arról, hogyan kell first lady-nek lenni, egyáltalán nem csak leendő first lady-knek.
A tűzről Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, a térség tiszás országgyűlési képviselője is írt Facebook-oldalán szerda este, jelezve, hogy Soroksáron a BILK Ipari Parkban gyulladt ki egy raktárépület teteje.
Gyurkó Szilvia azt mondta, a javítóintézetek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartása alá kerülnek, ahol korábban is voltak, de nem ugyanaz a működés folytatódik.
Léteznek olyan alattomos nyelvtani buktatók, amelyek újra és újra kifognak azokon is, akik az általános iskolában brillíroztak a tollbamondások alkalmával. Ezek azok a bosszantó tévesztések, amelyek láttán a magyartanárok legszívesebben azonnal vörös tollért kapkodnának.
Bizonytalanná vált a Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand jövője, miután az önkormányzat kezdeményezte a még évekig érvényes bérleti szerződés felbontását.
Sok vállalat úgy tart fenn cégautókat, hogy azok éves futásteljesítménye mindössze 8000 kilométer. Szoftveres elemzés nélkül ezek a gazdaságtalanul üzemeltetett járművek könnyen rejtve maradhatnak a flottában. A valós használati adatok feltárása megmutathatja, mely autók fenntartása indokolatlan.
Újra szigorúbb útdíjfizetési környezetben működik a magyar közúti áruszállítás. Május közepétől megszűntek azok a veszélyhelyzeti intézkedések, amelyek átmenetileg lehetővé tették az autópályák, autóutak és főutak használatához kapcsolódó, megtett úttal arányos
Volt baj bőven George Russell oldalán a Mercedes garázsában Spában is, de a futamon Antonelli autójában is ugyanaz a gond jelentkezett, és csak a szerencsén múlt, hogy az olaszt kevésbé vetette vissza.
Zsigmond Angi és Mészáros Bende, valamint Szorcsik Viki és Nagy Sanyi kerültek veszélyzónába az Exek csatája védettségi játékán. Ez azt jelentette, hogy a kiszavazáson a többieknek a két páros közül kellett kiválasztania, kit küldenének haza. A jelek pakolgatása végül odáig vezetett, hogy Pumped Gabo és Sebestyén Ági döntöttek társaik sorsáról. Az
Nagy port kavart egy ismert pszichiáter nyilvános Facebook-posztja, amiben egy budapesti kórházban szerzett negatív tapasztalatait osztotta meg. De vajon hogy lehet, hogy ugyanez a beteg egy másik kórházban rendes ellátást kapott? A nővérek nincsenek könnyű helyzetben, de a megfelelő kommunikáció nem csak pénzkérdés, sok múlik a helyi szervezeti ku
Az ELTE etológusainak kísérlete szerint egy önállóan működő felszolgáló robot a rendezvényeken nagyobb kíváncsiságot keltett, mint egy emberi felszolgáló. A kutatás azt is kimutatta, hogy a látogatók gyakrabban figyeltek fel rá, gyorsabban fogyott el a tálcájáról az édesség, és a jelenléte a társas viselkedésre is hathat.
Egész nap a képernyő előtt ülök, mivel ez a munkám része. Az évek alatt kialakítottam néhány szabályt, amelyek segítenek megőrizni a mentális egészségemet.
A 2021-ben alapított Jász Nemzet Egyesület papíron a hagyományőrzést, a környezetvédelmet és a hátrányos helyzetűek segítését tűzte ki célul, honlapja vagy közösségi oldala még sincs. Bejegyzett székhelye a fideszes parlamenti képviselő, Pócs János családjának birtokán található. A szervezet a megalakulása óta feltűnően sikeresen szerepel a kormány
Csütörtökön 12:30-kor kormányszóvivői tájékoztatót tartanak, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tervez, szóba kerülhet az államfő-jelölési folyamat, a Baross Gábor vasútfejlesztési program, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése, valamint az uniós források lehívásához szükséges
Augusztus 12-én Izlandon és Spanyolországban is teljes sötétség borul az égre a 27 éve nem látott csillagászati jelenség miatt. Hazánkból az esemény csak részlegesen, napnyugta előtt lesz megfigyelhető, Budapesten 56 százalékos fedéssel.
A Santa Clara-i Rendőrség (SCPD) a napokban letartóztatott egy feltételezett elkövetőt, akinél mintegy 13 000 dollár (több mint 4,5 millió forint) értékű lopott Pokémon-kártyát találtak. Az ügyet azonban nem a zsákmány csillagászati összege teszi igazán vészjóslóvá, hanem az a tény, hogy az elfogás során két éles lőfegyver is előkerült a gyanúsítot
Kulcsár Edina négygyermekes anyaként már megtapasztalta a szülői lét legfontosabb pontjait. Az egykori szépségkirálynő elmondása szerint már 18 éves kora óta foglalkoztatja az anyaság, ám csak 27 éves korában szülte meg az első gyermekét, Medoxot. Alig másfél évre rá jött a nagyobbik kislánya, Nina, később pedig, a következő kapcsolatából megszület
A karalábétermelők júliusban komoly kihívásokkal néznek szembe a káposztalepke hernyóinak támadása miatt. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan keresd meg a petéket, miként végezd el a kézi eltávolítást, és hogyan használj biológiai védőhálókat, hogy fenntartható, vegyszermentes védelmet nyújts a növényeidnek.
Az elektromobilitás további terjedését és a hazai vállalkozások versenyképességét támogató, országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőállomás-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok segítségével azonosítsa azokat a magyarországi helyszíneket, ahol egyszerűbbé tehetik számukra a töltést új ultrag
Az amerikai bíróság ideiglenesen felfüggesztette a tranzakció lezárását. Mi történt? Feltételesen jóváhagyta az Európai Bizottság a Paramount Skydance 110 milliárd dolláros (közel 35 ezer milliárd forint) Warner Bros. Discovery-felvásárlását, miután a vállalat vállalta, hogy megszünteti régóta fennálló európai filmforgalmazási megállapodását a Univ
A novella Ophüls olvasatában nem arról szól ugyanis, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy a legszebb álmainkban milyenek. Szépek és bohók, elegánsak és frivolak, késsel-villával enni tudók, akik ugyanakkor nagyon is értékelik a mező virágzó… virágait. – Greff András 2flekken.
Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.