A rövid távú szálláshely-szolgáltatás okoz konfliktusokat, de ezeket lehet bizonyos keretek közé terelni; valamilyen korlátozást a világ valamennyi nagyvárosában bevezettek már, ugyanakkor egységes és kiszámítható szabályozásra van szükség – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László.
L.L. Junior és a nála 24 évvel fiatalabb táncosnő, Frey Tímea másfél év után végleg szakítottak. A hírt a pár tagjai a közösségi oldalaikon is megerősítették, pontot téve a viharos, "se veled, se nélküled" kapcsolatuk végére. Bár a szerelem nem múlt el köztük, egyre több nézeteltérésük akadt, amelyek miatt úgy döntöttek, véget vetnek a románcnak. T
Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, illetve a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon mozgatja még a tőzsdéket. Ezeken felül fontos gazdasági adatok is jönnek ma: az euróövezetből az EKB banki hitelezési felmérése érkezik, amely a hitelkínálati feltételek szigorodását vagy lazulását és a hitelkeresl
A politikus nyilvános bejegyzésben javasolta Magyar Péternek a köztársasági elnök közvetlen megválasztását. Szerinte a miniszterelnök jelöltje így is győzne, a politikai felelősség pedig a választóké lenne.
Az immersive wellness több érzékszervre ható élményeket kínál: vetítéseket, hangterápiát, illatokat, rezgéseket és meditatív tereket. A cél nem csak a pihenés,....
Tizenkét állam indított pert, szerintük az ügylet egy olyan médiaóriást hozna létre, amelynek hatalmában állna az árak feltornázása. Mi történt? A Paramount Skydance 111 milliárd dolláros Warner Bros. Discovery-felvásárlásának felfüggesztéséről döntött egy amerikai szövetségi bíró hétfőn, írja a Reuters. Kalifornia, és tizenegy további amerikai áll
Északnyugat felől vasárnap délután egy hidegfront hozta meg a felfrissülést hazánkba, elszórtan záporok, zivatarok kísérték a front vonulását, károkozó események szerencsére nem fordultak elő. Olaszország északi részén, különösen a Pó-síkságon azonban jóval nagyobb viharokat produkált az Alpok vonulatain hullámot vető, dél-délkelet felé haladó hide
Zöld, sárga vagy piros...? Minden kaliforniai paprika egészséges, de az ízük, tápértékük és a szervezet általi felszívódásuk tekintetében különböznek egymástól. Kevés zöldség olyan színes, ropogós és sokoldalú, mint a paprika. Megtalálható salátákban, szószokban, grillezve, szendvicsekben, és gyors, egészséges harapnivalóként is, amikor valami fris
Egy elhagyott templomban eleve nehéz teljes nyugalommal körülnézni. A csehországi Lukovában található Szent György-templomba belépve viszont még a bátrabb látogató is megtorpan: a félhomályos padsorokban több tucat fehér, arctalan alak ül, mintha egy rég véget ért istentisztelet hívei maradtak volna hátra. Szerencsére nem valódi kísértetekről van s
A Z generáció és a fiatalabb millenniumi utazók egyre gyakrabban választanak olyan programokat, ahol helyi nagymamáktól tanulhatnak főzni, kézműveskedhetnek vagy megismerhetik a helyi hagyományokat.
Minden reggelemet egy rövid keresztény elmélkedéssel kezdem. Régi szokásom, hogy minden nap magammal viszek egy gondolatot. Jó, ha a nap folyamán, két feladat között vagy egy csendesebb pillanatban van min elgondolkodnom.
Koch András veszi át szeptembertől a DH Group magyarországi működésének operatív irányítását. Máté Ferenc country manageri megbízatása július elején megszűnt, igazgatósági tagságát ugyanakkor megtartja.
Az Európai Bizottság – Magyarország kezdeményezését is figyelembe véve – jóváhagyta, hogy a 2025. évi rendkívüli aszály által sújtott gazdálkodók uniós krízistámogatásban részesülhessenek – tájékoztatott az Agrár- és Élelmiszergazdaságért felelős Minisztérium.
Ha valaki külföldi munkavállaláson gondolkodik, az egyik legfontosabb kérdés, hogy hol lehet igazán jól keresni. Az Eurostat és az OECD adatai alapján összeállított rangsor megmutatja, mely európai országokban a legmagasabbak az átlagos éves teljes munkaidős bérek.
Ha egy igazán frissítő nyári levesre vágysz, ezt érdemes kipróbálni. A görög joghurtos, avokádós alaphoz remekül passzol a fokhagyma és a koriander, az aszalt paradicsom pedig egy kis mediterrán karaktert ad az egész fogásnak.
Látványosan átalakult a magyar kriptopiac az elmúlt egy évben: a PwC 2026 júniusában elvégzett felmérése szerint az aktív felhasználók száma mintegy 80 ezer fővel csökkent, ezzel az aktív felhasználói kör 38%-kal szűkült. A változások hátterében leginkább hazai sajátosságok állnak, köztük a szigorodó szabályozási környezet és a Revolut hazai kripto
Az X felhasználóit célzó új adathalász kampányra figyelmeztet a The Guardian. A csalók olyan e-maileket küldenek, amelyek szinte teljesen megegyeznek a közösségi oldal valódi biztonsági értesítéseivel, és azt állítják, hogy a fiókba egy új eszközről vagy szokatlan helyről jelentkeztek be. Az üzenetek arra kérik a címzettet, hogy egy linken keresztü
Az orvos szinte menekül előle, nem hajlandó érdemi felvilágosítást adni a gondozott, demens édesanyáról. Ami viszont ennél is fontosabb kérdése a szövegnek, hogy milyen lehetőségek maradnak a kapcsolódásra a tudati hanyatlás után. – Három kérdésünkre a hét írója, Áfra János válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
Az OTP Bank tegnap este váratlanul bejelentette, hogy története legnagyobb felvásárlását hajtja végre, megveszi a Baltikum egyik vezető bankját, a Luminort. Bukta Gábor, a Concorde elemzési üzletágának vezetője értékelte a tranzakciót.
Polgár Judit hivatalosan is visszautasította Magyar Péter és a Tisza Párt felkérését a köztársasági elnöki tisztségre. A sakknagymester elhatárolódását és a kaotikusan alakuló jelölési folyamatot Kapu Tibor kutatóűrhajós is értékelte, míg egyes elemzők szerint az eset az új kormány első komolyabb politikai kudarcát hozta el.
A francia Haute-Saône megye agrárkamarája új víztározókat szeretne létesíteni, hogy enyhítse a mezőgazdaságot sújtó, egyre gyakoribb aszályokat. Az elképzelés országos vitát váltott ki, mert nem tudni, ki fér majd hozzá a vízhez.
A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament kétnapos rendkívüli ülésének második napja. A képviselők elfogadhatják az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvénymódosítást.
A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy
A kerttervezés egyik legfontosabb eleme a fókuszpontok kialakítása, amelyekre önkéntelenül is odavándorol a tekintet. Ebben segítenek a következő, lenyűgöző virágok, amelyek garantáltan a kert sztárjai lesznek.
Hallerné Nagy Anikót választotta meg az Országgyűlés arra, hogy ideiglenesen ellássa a házelnöki feladatokat. A Tisza Párt alelnökét 140 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett jelölték ki.
A tudatosan jó döntéshozó gyanakodva néz a saját bizonyosságaira is, de az ösztönösen döntők is próbálnak utólag indokot találni a döntéseikre. Egy állásinterjú kapcsán is. Jobangel írása a HR Blogon.
Megkezdődtek a végrehajtói inkasszók a magyarországi Revolut-számlákon. Bár az adóhatóság már évekkel ezelőtt jelezte, hogy a tartozásokat ezen a platformon sem lehet elrejteni, mostanra a gyakorlatban is elindultak a hatósági lefoglalások.
Világsztárok, több száz koncert és kulturális program várja idén nyáron a Balatonhoz érkező hazai és külföldi vendégeket. A MOL Nagyon Balaton tizennegyedik alkalommal fogja össze a régió meghatározó fesztiváljait és kulturális eseményeit. Idén tíz kiemelt partner csatlakozott a programsorozathoz, amelyek eseményei a most megjelent Best of Summer k
Az OTP-csoport ezzel 14 országra bővíti jelenlétét, több mint 10 százalékkal növeli mérlegfőösszegét, az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50....
A közpénzből finanszírozott kampányesemények miatt a minisztériumban belső ellenőrzés indult, jelentette be Vitézy Dávid. Mi történt? Az Építési és Közlekedési Minisztérium egyik kisbuszából biztosították a Lázárinfók élő közvetítését – írta ki Facebook-oldalára kedden Vitézy Dávid közlekedési miniszter. A Népszava kérdésére a Vitézy-vezette Közlek
Mindenki tudja, hogy a bacon az az alapanyag, ami szó szerint mindent ezerszer jobbá tesz. Ma egyáltalán nem finomkodunk, és a főétel mellett a rágcsát, sőt még a desszertet is megküldjük egy jó adag füstös, ropogós szalonnával!
Az élelmiszer-pazarlás az élelmiszerrendszerek egyik legjelentősebb és legtartósabb hatékonysági problémája. A veszteségek mérséklésében egyre nagyobb szerepet kaphatnak a mesterséges intelligencián alapuló megoldások, amelyek az élelmiszerlánc különböző szakaszaiban támogathatják a pontosabb tervezést, a veszteségek korai felismerését és a megelőz