Megérkezett a Shrek 5. magyar szinkronos előzetese, és ezzel az is kiderült, ki veszi át Gesztesi Károly egyik legemlékezetesebb szinkronszerepét. A hazai forgalmazó, az UIP-Duna bemutatta a trailer magyar változatát, amelyben már Szabó Győző hangján szólal meg a zöld ogre.
Különös és teljesen váratlan jelenet játszódott le az ATV hétfő esti Egyenes beszéd című műsorában. Szöllősi Györgyi éppen egy komoly, fajsúlyos belpolitikai témát elemzett a meghívott vendégeivel, amikor hirtelen olyan dolog történt a stúdióban, amire sem a kamerák mögött ülők, sem a nézők nem számíthattak.
A Mozi+ 2016. július 11-én indult, és tíz év alatt Magyarország legnépszerűbb kábelcsatornájává vált. A jubileumi hónapban a Mozi+ a nézőkkel együtt ünnepel, melynek részeként országos tévépremierek, Oscar-díjas sztárok és világsikerű blockbusterek érkeznek a képernyőre.
Újabb öt évre kapott megbízást a gyulai képviselő testülettől Dézsi János, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatója. Az elkövetkező időszak fő célja a bibliotéka biztonságos üzemeltetése lesz. A nyári időszakban négy héten át zajlik majd a leltározás, a könyvek és a raktár rendezése, valamint a tejleskörű takarítás. Számos kulturális rendezvén
A nyári álmatlanságot sokan kizárólag a hőségre fogják, pedig az esti szokásaink legalább akkora szerepet játszanak abban, hogy mennyire tudunk pihentetően aludni.
A módosítás megteremti a kárenyhítési rendszerből az előlegfizetés lehetőségét a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvényben.
Komoly kibertámadás érte az Apple egyik legfontosabb gyártópartnerét, az indiai Tata Electronicsot. A támadók több mint 200 ezer bizalmas fájlt szereztek meg, amelyek között a még be sem jelentett iPhone 18 Pro részletes műszaki dokumentációja, belső fotók és az Apple féltve őrzött beszállítói listája is szerepel.
Az orosz mezőgazdasági bank, a Rosszelhozbank elemzőközpontjának jelentése szerint Oroszország rövidesen kiléphet a takarmány-aminosavak nettó importőri szerepéből, és jelentős exportőrré válhat. A fordulatot a takarmány-adalékanyag ágazatot célzó beruházási hullám hozhatja el, amelyben kínai befektetők is szerepet vállalnak - írta a Food&AgriB
Ez az agymozgató kvíz nyolc változatos kérdést hoz. A jó eredményhez nem elég egyetlen terület ismerete, több irányban is helyt kell állnod. Vajon tudod, melyik tenger és óceán határolja a Sínai-félszigetet, vagy hány színből áll a szivárvány? Az is kiderül, felismered-e, ki volt Miltiadész, és melyik sportágban lett olimpiai bajnok Repka Attila.
Sűrűn élni, a halálig és még azon is túl. Egy folyamatosan alkotó művészember számára vonzó perspektíva a halhatatlanság. Csernus Mariann is úgy ment el most, hogy hatalmas örökséget hagyott az utókorra. Olyan kép- és hanganyagokat, amelyek a közönséget nem csak szórakoztatta, elgondolkodtatta, hanem tanította is. Például a magyar nyelv szépségére.
Felhőszakadások, zivatarok vethetnek véget a példátlan kánikulának, egyre több járásra és régióra ad ki riasztást az Országos Meterológiai Szolgálat szerda délután.
Papp László szerint a Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért nem kívánatos a további tevékenysége a hajdú-bihari megyeszékhelyen. Felszólította kínai céget, hogy hagyja el a várost, és költöztesse máshová a gyárat. A polgármesternél azután telt be a pohár, hogy szerdán leült egyeztetni a Semcorp képviselőivel.
Az elmúlt napok brutális, rekordokat döntögető hősége egészen rendkívüli és ijesztő veszélyekre hívja fel a figyelmet. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elárulta: a napon felforrósodott flaszter és beton miatt egyre több kisgyermek kerül be hozzájuk súlyos, mély égési sérülésekkel.
Oroszország, a világ egyik legnagyobb olajexportőre tárgyalásokat kezdett az üzemanyag behozataláról. Az ok: Ukrajna dróntámadásai súlyos ellátási gondokat okoztak. A Krím-félszigeten emiatt már letiltották a polgári járművek tankolását. Vlagyimir Putyin pedig felemás módon elismerte: "bizonyos fajta gondok vannak".
Szomorú hírt közölt a hivatalos honlapján a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ): életének 88. évében elhunyt dr. Sólyom Bódog, a KSC Szekszárd örökös elnöke. A szakember sokat tett a szekszárdi kosárlabdaért.
Harry Kane duplájával Anglia 2-1-re legyőzte a Kongói DK válogatottját az észak-amerikai térségben zajló labdarúgó-világbajnokság szerdai játéknapján, a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett atlantai mérkőzésen.
Újabb fordulatot vehet az ukrajnai háború: az ukrán hadsereg főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij szerint Vlagyimir Putyin utasította az orosz hadvezetést, hogy dolgozzon ki új terveket Kijev elfoglalására. A lehetséges forgatókönyvek között szerepel egy Fehéroroszország felől indított támadás, illetve egy, az oroszországi Brjanszk térségéből Cserny
Életének 90. évében kedd éjjel elhunyt Henrik Irén Balázs Béla-díjas animációs operatőr, a magyar rajzfilm meghatározó alkotója, Dargay Attila egykori alkotótársa és özvegye.
Ha azt hitted, hogy a Bitcoin előállítása olcsó és egyszerű folyamat? Olvass tovább a sokkoló valós költségekért és arról, hogyan szereznek bitcoint a profik hatalmas diszkonttal a spot ár alatt. Vajon tényleg gombnyomásra termelődik a bitcoin, vagy a világ legköltségesebb ipari hadműveletének vagyunk szemtanúi? A kulisszák mögött egy olyan féltve
A bigámia egy nyúlüreg, amibe ezúttal a Nincs baj, drágám című előző rendezése kapcsán botrányokba keveredett Olivia Wilde friss filmjének szereplői sétálnak bele. De van-e egyéb mondanivalója a Cruz, Wilde, valamint Seth Rogen és Edward Norton főszereplésével készült Meghívásnak, mint hogy a házasság unalmas, a párok pedig előbb-utóbb mind kiégnek
A TASZ akarta megismerni a beadványt, de elutasították a közérdekű adatigénylésüket. Ezután fordultak Péterfalvi Attilához, aki szokatlan részletességgel válaszolt.
Ha a kutyádnak hetek óta visszatérő hasmenése van, gyakran hány, étvágytalan vagy láthatóan fogy, nem érdemes arra várni, hogy „majd magától elmúlik”. A tartós emésztőrendszeri panaszok mögött ugyanis egy olyan krónikus betegség is állhat, amely megfelelő kezelés nélkül hosszú távon jelentősen ronthatja az életminőségét.
Trumpék rommá keresik magukat kriptovalutákkal és részvényekkel, miközben arab, indiai, vietnámi, román befektetőknek köszönhetően szárnyal az ingatlanbiznisz is. Amerika korábbi elnökei soha nem is mertek ehhez hasonló családi üzleteket kötni az elnökségük alatt.
Ha családtámogatásokról esik szó, többnyire a két vagy több gyermeket nevelő, illetve a speciális igényű gyermeket nevelő családok kerülnek a figyelem középpontjába. Az egyszülős családok azonban szintén megérdemlik a nagyobb figyelmet.
Július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójá
A kormány szerint 15 év alatt 4000 milliárd forintból lehetne rendbe hozni a magyar vízhálózatot, amelyből jelenleg minden negyedik-ötödik liter ivóvíz elvész, mielőtt eljutna a fogyasztókhoz. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakmai szervezet azt mondta, ez inkább óvatos becslés, mert a vezetékek nagy része már nagyon elöregedett. Július 1-jétől a váll
A hosszabbítás legvégén kapott büntetőt Belgium, ami a rendes játékidő végén, három perc alatt két góllal állt fel az addig remekül játszó Szenegál ellen. Kövesse élőben a mérkőzést!
A Netflix nyári romantikus filmjei között villámgyorsan az élre tört az Üzenetek Isabelle-nek, amely egyszerre szól a gyászról, a testvéri kapcsolatról és egy váratlan szerelemről. Bár a történet fikció, az alkotó szerint a film legfontosabb érzelmi pillanatai saját életéből merítenek.
Létezik azonban egy olyan módszer, amellyel a paradicsomtermelési ciklus jelentősen kitolható. A vegetatív részek tudatos továbbszaporításával és a célzott technológiai lépésekkel elérhető, hogy a növények még október első felében is prémium minőségű, piacképes bogyókat neveljenek.
Konkrét példán keresztül mutatjuk, hogy az esővízgyűjtés házilag milyen módszerrel a leghatékonyabb és mekkora tároló szükséges egy átlagos család vízellátáshoz.
Július közepén új részekkel folytatódik a Duna egyik népszerű orvosi sorozata. A Doktor Ballouz harmadik évada július 15-től érkezik a csatornára, a főszereplő múltjába is mélyebb betekintést engedve, miközben ezúttal is emberi sorsok, nehéz döntések és megható történetek állnak a középpontban.
Spanyolországban 21 százalékról 10 százalékra csökkentették az üzemanyagok áfáját. Ennek oka, hogy a kormány átmeneti intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a fuvarozók terheit, de az üzemanyagárak emelkedése és a munkaerőhiány továbbra is kihívást jelent - írta meg a FruitVeB.
Ez a kvíz egy rövid, de annál változatosabb szellemi tornára hív, ahol a jó eredményhez többféle tudásra is szükség lesz. A kérdések között földrajz, nyelvtan, természettudomány és kultúra is helyet kap, így végig ébernek kell maradnod. Vajon tudod, melyik ország határos délről Észak-Macedóniával, vagy hogy a „csámesz” milyen járműtípust jelöl? Az
Véget érhet a rendkívüli hőség, de a felfrissülésért nagy árat fizethetünk: szerda délutántól egyre több helyen alakulhatnak ki heves zivatarok, felhőszakadások és jégeső. Az ország jelentős részére már figyelmeztetést és riasztást is kiadtak.
Társadalmi egyeztetést hirdetett a kormány a vad védelméről szóló szabályozásról, az észrevételeket július 8-ig várják. Módosulni fog a vadászatról szóló törvény is.
XIV. Leó pápa utolsó pillanatban tett felhívása ellenére szerdán felszentelték a svájci Écone-ban a Szent X. Pius Társaság négy új püspökét. A II. vatikáni zsinat reformjait elutasító hagyományőrző katolikus testvérület 1988-ban is a pápa engedélye nélkül szentelt fel püspököket, ami súlyos konfliktushoz vezetett a Vatikánnal.
A Kongói DK ellen duplázó Harry Kane a 12. és a 13. világbajnoki gólját szerezte az angol labdarúgó-válogatottban szerdán, ezzel Pelét is megelőzve az örökranglista hatodik helyére lépett előre.