A Nap időnként valóságos dührohamot kap. A napviharok hatásait pedig a Földön is megérezni. Sokak számára ez persze csak a sarki fény szépségében merül ki.
Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
A wellnessipar éveken át azt ígérte, hogy fittebbé, fiatalabbá, hatékonyabbá és tudatosabbá tesz. Most egyre többen kérdezik: miért kellene a pihenésnek....
A nyári szünetben a „mit főzzek ebédre?” kérdés nemcsak otthon kerül terítékre, hiszen hacsak nem hotelbe megyünk nyaralni vagy étteremben eszünk egy hétig, akkor a vakációra is velünk tart. Heti menütervező sorozatunk ötödik részében ezért most olyan ebédeket gyűjtöttünk össze, amelyek egy önellátós apartman konyhájában is könnyen elkészíthetők: k
A görögdinnye a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, mögötte azonban egyre összetettebb gazdasági és termelői folyamatok húzódnak meg. Miközben a világ termelése új rekordot ért el, a magyar ágazat a 2022-es mélypont után ismét növekedési pályára állt, és az export is megerősödött. A javuló terméshozamok ellenére az öntözési nehézségek, a szélsősége
A humanoid robotok fejlesztése egyre gyorsabban halad, a látványos prototípusok mögött azonban egy kevésbé látványos, mégis meghatározó kérdés húzódik meg. Hogyan lehet majd százezres vagy akár milliós darabszámban gazdaságosan előállítani a robotok könnyű, pontos és tartós alkatrészeit? Az ENGEL szerint a válasz jelentős részben a fröccsöntési tec
Mindössze öt nappal az álomesküvő után szörnyű tragédia történt az olasz hegyekben. A 30 éves sikeres influenszer belehalt a brutális motoros ütközésbe.
Az Egyesült Államok és Irán szembenállásának súlyos gazdasági következményeivel Európa, az Öböl menti államok és Ázsia kénytelenek megküzdeni – miközben az energiaárak emelkedéséből az említett ősellenségek tulajdonképpen még hasznot is húznak. Miről szól ez valójában? Irán nyomorgatásával az USA palira vette a világot?
Az elektromos autózás terjedésével a lítium iránti globális kereslet sosem látott méreteket öltött, a kitermelés hatékonysága pedig stratégiai kérdéssé vált. A kanadai LibertyStream most egy olyan teljesen automatizált, „hatodik generációs”
A világ legértékesebb labdarúgói reklám- és marketingérték szempontjából egyértelmű hierarchiát alkotnak, amelyet továbbra is két veterán ikon vezet, mögöttük pedig már ott áll az új generáció. Megnéztük, hogy a ma este végződő futball világbajnokság sztárjai közül kik keresik a legtöbbet - a pályán kívül.
Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény 17. módosítását, így július 20-án 0 órától megszűnik a köztársasági elnöki mandátuma. De ki látja el a köztársasági elnök jogköreit a következő elnök megválasztásáig?
Megható történettel együtt terjed a közösségi médiában egy kép, amelyen állítólag egy Max nevű golden retriever védelmez egy Mateo nevű kisfiút a venezuelai földrengések romjai alatt. A Snopes tényellenőrzése szerint azonban a fotó hamis, és nagy valószínűséggel mesterséges intelligenciával készítették.
Újabb fejlesztésekkel bővíti az európai uniós agrártámogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az Mbh Bank. A hitelintézet új jogcímekre terjeszti ki a faktoring formájában elérhető konstrukciót, valamint egyes támogatások esetében akár a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó jelenlegi időszakán túl, 2028-ra is elérhetővé teszi a hároméves előfinansz
Ha már egyszerre járt nálunk a Toyota két villanyautója, amelyek közül az egyiket nemrég frissítették, a másik pedig teljesen új, akkor már össze is eresztettük őket, habár nem ugyanannak a vásárlóközönségnek szólnak. Azért az összehasonlítás így is érdekes.
A mulcsozás az elmúlt években szinte automatikus jó tanáccsá vált a kertészetben. Amikor talajvédelemről, vízmegtartásról vagy gyomelnyomásról esik szó, sokszor úgy hangzik, mintha a mulcs önmagában megoldana minden problémát.
Fáj az iparnak a júniusi vendégmunkásstop, de miért kezeljük gazdaságpolitikai alapvetésként, hogy a magyar gazdaságnak pontosan olyannak kell maradnia, mint jelenleg?
A vonzerőt hajlamosak vagyunk kizárólag a külsőhöz kötni, pedig a megjelenés csak az első benyomást alakítja. Hosszabb távon sokkal többet számít, hogyan viselkedünk, mennyire tudunk kapcsolódni másokhoz, és milyen érzés mellettünk lenni. A pszichológiai kutatások szerint van hat tulajdonság, ami jelentősen befolyásolja, mennyire tartanak bennünket
Lassabban veszít a nedvességéből és tovább megőrzi frissességét. A maradékmentéstől a tökéletes főtt tojás elkészítésééig számos olyan konyhai fortély létezik, amelyet nagyszüleink még magától értetődően használtak. Ezek közül több ma
A repülőgépes utazások egyik legnagyobb kényelme az italos kocsi, amely frissítőkkel enyhíti a száraz levegő okozta kellemetlenségeket. Ám a légiutas-kísérők szerint van egy ital, amelyet érdemes elkerülni a fedélzeten: a kávé.
Te sem tudsz ellenállni reggelire egy laktató rántottának? Nem vagy egyedül, ugyanis ez a közkedvelt tojásos napindító étel sokaknál első helyen szerepel a kedvencek listáján. Egy idő után azonban a hagyományos változat is unalmassá válhat. A jó hír, hogy néhány egyszerű hozzávalóval teljesen új ízeket varázsolhatsz belőle. Mutatunk néhány különleg
A levendula idén is a kertek sztárja, de a nyári virágzás végével sokan tanácstalanok, hogy mi legyen a bokorral. Ha elmarad a gondoskodás, a bokor felkopaszodik, szétesik és fás, csúnya lesz. A titok a levendula metszése a virágzás után.
Tíz évvel ezelőtt egy igazi legendát veszítettünk el ezen a napon. A Locomotiv GT énekese és számos sikeres dal szerzője, Somló Tamás 2016. július 19-én türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség következtében halt meg Budapesten. Halálával hatalmas űrt hagyott maga után a hazai zenei életben, és azok szívében is, akik tisztelték, ismerték és szeret
Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törv
A szaténnadrág idén már nemcsak nyári kedvenc, hanem az ősz egyik legstílusosabb alapdarabja is lesz. Elegáns, kényelmes és sokoldalú, de egyáltalán nem mindegy, milyen cipőt választasz hozzá. A megfelelő fazonnal pillanatok alatt lehet belőle lezser hétköznapi vagy kifinomult alkalmi szett.
A némafilmek korától a legendás magyar klasszikusokon át egészen a mai szuperprodukciókig vezet a magyar film 125 éves története. A jubileum alkalmából bejártuk a zuglói Róna utcai stúdiókat, ahol olyan ikonikus alkotások készültek, mint a Hyppolit, a lakáj vagy az Ötödik pecsét, és ahol ma is él tovább a magyar filmgyártás hagyománya.
Kína délnyugati hegyei között fekszik Atulie’er, amelyet sokáig csak egy életveszélyes sziklaösvényen lehetett megközelíteni. A falu elszigeteltsége miatt a mindennapi közlekedés komoly próbatételt jelentett a lakóknak, különösen az iskolába járó gyerekeknek.
Friss, elegáns és meglepően könnyen kombinálható – van egy árnyalat, amely idén nyáron szinte minden lakberendezési trendben felbukkan. Ha szeretnéd felfrissíteni az otthonodat, ezzel biztosan nem nyúlsz mellé.
A spanyolok eddig szinte minden ellenfelüket felőrölték, Argentína viszont sokszor már a sírból hozta vissza a meccseit - két nagyon különböző vébéje van a két döntős csapatnak, és szinte megjósolhatatlan, mi következik a ma esti fináléban.
Az extra meleg időjárás és az elhúzódó szárazság következtében az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelzése szerint Magyarország déli területén tovább csökkent a Duna vízszintje, Mohácsnál vasárnap hajnalban 27 centiméteres vízállást mértek. Némi emelkedés látható az előrejelzésben.
2026. július 19. a beteljesülés és a bölcs elengedés napja. Fedezd fel, milyen üzenetet hordoz számodra a 9-es rezgése, és hogyan hallgass a belső hangodra!
A növények életének egyik legfontosabb feltétele a megfelelő vízellátás. A víz nem egyszerűen „ital” a növény számára, hanem az életfolyamatok alapvető résztvevője. Részt vesz a fotoszintézisben, biztosítja a sejtek feszességét, segíti a tápanyagok szállítását, valamint szabályozza a növény hőháztartását.
Ha szereted időnként megdolgoztatni az agyadat, ez a friss kvíz remek választás lehet. Nyolc változatos kérdés vár rád, amelyekkel néhány perc alatt felmérheted, mennyire sokrétű a tudásod, és vajon minden területen megállod-e a helyed. A kérdések között megtalálod a Szovjetunió egykori tagköztársaságait, a Föld Nap körüli keringésének egyik fontos
Több szempontból is rendkívül fontos, bizonyos adóalanyok számára célzott szigorító adócsomagot hajt végre a Tisza-kormány a pénteken benyújtott javaslatával, ami azt is jelenti, hogy ez az intézkedéssorozat nem érint széles rétegeket és nem az általános kulcsokkal operál. A legfontosabb változások a bizalmi vagyonkezelést, valamint a társasági adó