2026. július 19. vasárnap

júl. 19
19:03
"Mintha beton lenne alatta" – Kiakadtak a játékosok a foci-vb döntőjének pályájára (SzMo)
A francia és a brazil válogatott is komoly aggályokat fogalmazott meg a MetLife Stadion frissen fektetett természetes gyepével kapcsolatban. Vinicius Jr. szerint a pálya túl száraz és lassú, ami megzavarja a játék ritmusát.
júl. 19
19:03
Ezért érzik magukat sokan kívülállónak az új munkahelyen (Karrier Trend)
Az új munkahelyre kerülés izgalmas lehetőség, de egyben komoly érzelmi és lelki kihívás is. Az első napokban úgy érezhetjük, hogy nem találjuk a helyünket, nehezen építünk kapcsolatokat, és bizonytalanok vagyunk abban, mit várnak el tőlünk. Mindez természetes. Az állásinterjú sikeresen lezárult, a szerződést aláírták, az új munkatárs pedig megkönny
júl. 19
19:09
Erős földrengést mértek Peruban (Magyar Hírlap)
Az országban gyakoriak a földrengések, mivel a térségben több kőzetlemez találkozik.
júl. 19
19:15
Ezt a pár gyakorlatot csináld, ha tónusos hasat szeretnél (Joy)
4 hét után már észreveheted a változást!
júl. 19
19:15
Nem Erling Haaland az egyetlen, amit a világ Norvégiától kapott, és több lett tőle (Glamour)
Erling Haaland neve mára összeforrt Norvégiával: a futballvilág egyik legismertebb játékosának köszönhetően emberek millióinak figyelme irányul az északi országra. Norvégia azonban nemcsak egy elképesztően tehetséges és szorgalmas sportolót adott a világnak, hanem számtalan olyan dolgot, amit a mindennapokban használunk.
júl. 19
19:15
Ezen a strandon minden lépésnél kagylót találsz – de a helyiek titkolják, hol van (Bien)
Van egy pont a floridai part mentén, ahol az emberek nem sétálnak, hanem görnyedve csoszognak előre, tekintetük a homokra szegezve.
júl. 19
19:15
Fellélegezhetnek a magyarok, de jön a fordulat: ilyen időjárás érkezik a jövő héten (Agrárszektor)
Kellemes nyári idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok alatt marad és a hajnalok is frissítőek lesznek. A szél élénk, olykor erős lesz. Csütörtökön átmenetileg megnövekszik a felhőzet és megnő a csapadék esélye, de a hétvégére ismét jellemzően száraz idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, ame
júl. 19
19:21
Csúnya bukása után feladni kényszerült Vingegaard, műtétre szorul (Infostart)
A belga Remco Evenepoel nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszát, amelyen a dán Jonas Vingegaard bukás miatt kiszállt, a szlovén Tadej Pogacar pedig megőrizte a sárga trikót.
júl. 19
19:21
A Bb üzemének bezárásával egy újabb balatoni ikon dőlt le (Agroinform)
A közelmúltban végleg bezárt a Balatonboglári Borgazdasági Zrt. balatonboglári borászati és feldolgozó telephelye.
júl. 19
19:21
Repülő iskolatető, közel felére zuhanó hőmérséklet - Végigsöpör a vihar Magyarországon (Portfolio)
A katasztrófavédelem munkatársait számos esetben riasztották a vasárnap délután lecsapó viharok miatt. A lakosság leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt vezetékek és megrongálódott épületek miatt kért segítséget az ország nyugati és középső területeiről. Az Időkép által közzétett felvételek szerint Nyugat-Magyarországon egyes helyeken felére zuhant a
júl. 19
19:21
Pogacart megelőzve nyert Evenepoel (Magyar Hírlap)
Vingegaard bukás miatt feladta.
júl. 19
19:27
5 csillagjegy, aki szinte képtelen megöregedni: fiatalosak, sugárzóak és lendületesek (Éva Magazin)
Vannak emberek, akik olyan jól néznek ki, mintha képtelenek lennének megöregedni. Mindig fiatalosnak tűnnek, energikusak, és jóval kevesebbnek tűnnek valós koruknál. Bár az öregedés természetes folyamat, egyes csillagjegyek hajlamosabbak arra, hogy megőrizzék fiatalos külsejüket és sugárzó belső energiájukat. Nézzük is, mely csillagjegyekre a legje
júl. 19
19:27
Ezt issza minden reggel Lionel Messi: a focista kedvenc itala égeti a zsírt és fokozza a fizikai állóképességet (Femcafe)
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli ital, amelynek számos jótékony hatást tulajdonítanak.
júl. 19
19:27
Azt hittem, életem koncertje lesz, végül vaksötétben botorkáltunk a sárban a kijárat felé (Telex)
A Telex újságírója is ott volt a jégeső miatt félbeszakadt milánói Bad Bunny koncerten. Kollégánk elmesélte, hogyan reagált a közönség a viharra, és hogyan jutottak ki a helyszínről.
júl. 19
19:27
A 10 film, ami a kritikusok szerint nézhetetlen volt, mégis kasszát robbantott a mozikban (InStyle)
Ezek a filmek rémes kritikákat kaptak, mégis rengeteg pénzt hoztak a stúdiók konyhájára!
júl. 19
19:33
Vitézy Dávid elárulta, mi kell még a Budapest–Belgrád vasútvonal elindulásához (ATV)
A biztonság továbbra is az elsődleges szempont, ezért a Budapest-Belgrád vasútvonalon a forgalom csak akkor indulhat el, ha minden szükséges feltétel maradéktalanul teljesül - írta a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
júl. 19
19:33
Hatalmas sztárparádé a vb-döntőn: Post Malone, Madonna és a Bts is fellép (SzMo)
A 2026-os világbajnokság döntője a történelmi záróceremónia mellett a torna első félidei show-ját is elhozza a nézőknek. A meccs előtti műsor fő fellépője Post Malone lesz, a szünetben pedig Chris Martin által rendezett produkció jön, olyan sztárokkal, mint Justin Bieber és Madonna.
júl. 19
19:33
Tőgygyulladás antibiotikum nélkül: a tehenek gyorsan gyógyulnak és több tejet adnak (Magyar Mezőgazdaság)
Egy pakisztáni kutatás szerint a tehenészetekben helyben elvégezhető, három táptalajos baktériumtenyésztési módszer felére csökkentheti a klinikai tőgygyulladás antibiotikum-kezeléseit, sőt a tehenek gyorsabban felépülnek.
júl. 19
19:45
Heti horoszkóp július 20-26.: az Oroszlánokat valaki provokálja, a Skorpiók magabiztosan menetelnek előre (Joy)
Az előtted álló hét is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a heti horoszkópra!
júl. 19
19:45
Magyar Péter hétfőn felkéri Polgár Juditot köztársasági elnöknek (SzMo)
Miután Kapu Tibor, Rubik Ernő és más közéleti személyek is javasolták a sakknagymestert az államfői tisztségre, Magyar is úgy gondolja, hogy megfelelő jelölt lehet. Hétfőn személyesen találkozik vele, hogy megkérdezze, vállalná-e a feladatott az új alkotmány létrehozásáig.
júl. 19
19:45
"Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet" – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról (Bien)
Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?
júl. 19
19:51
Amikor a mosoly mögött fájdalom rejtőzik: ezek a mondatok árulkodhatnak a férfiak lelki terheiről (Éva Magazin)
Sok férfi megtanulja, hogyan rejtse el a szomorúságát, miközben ugyanúgy végigviszi a hétköznapokat. Bár egyetlen mondatból nem lehet biztosan megállapítani, hogy valaki lelki nehézségekkel küzd, bizonyos visszatérő kijelentések arra utalhatnak, hogy sokkal többet cipel magában, mint amennyit kifelé mutat.
júl. 19
19:51
Magyar Péter elárulta: őt látná szívesen köztársasági elnökként (ATV)
Magyar Péter vasárnap este a Facebook-oldalán azt írta, hogy "hatalmas megtiszteltetésnek érezném", ha Polgár Judit elvállalná a felkérést a köztársasági elnöki megbízatásra.
júl. 19
19:57
Vezércsel: bejelentette Magyar Péter, hogy kit fog felkérni köztársasági elnöknek (Portfolio)
Magyar Péter a sakktörténet legeredményesebb női játékosát, Polgár Juditot kéri fel köztársasági elnöknek. A miniszterelnök bejelentése szerint holnap személyesen találkozik a nemzetközi nagymesterrel, hogy megkérdezze tőle, hajlandó-e elvállalni a tisztséget az új alkotmány elfogadásáig.
júl. 19
20:09
Harissás-tahinis karfiolsteak grillen (Grill Receptek)
A karfiol nem lehet mellékszereplő, ha a grillre kerül. Vágj belőle vastag szeleteket, dobd forró öntöttvas tárcsára, és nézd, ahogy a széle megpörkölődik, a belseje pedig krémesre, vajpuhára szelídül. A tetejére csípős-savanykás harissás-tahinis öntet, egy marék rubinvörös granátalmamag és friss zöldfűszer kerül. Étvágygerjesztő, húsmentes főétel,
júl. 19
20:09
Telefonoddal is készíthetsz profi fotókat: Deák Ferenc István tippjei a mobilfotózáshoz (Éva Magazin)
A mai világban már természetesnek számít, hogy az okostelefonunk mindig nálunk van, így akármikor tudunk egészen profi fényképeket készíteni az utazások vagy a mindennapok során. Mely szempontokat érdemes figyelembe venni és hogyan hozhatod ki a mobillal készült fotókból a maximumot? Többek között ezeket a kérdéseket jártuk körbe Deák Ferenc István
júl. 19
20:09
Modern mosogatótálcák a konyhában (ProfitLine)
A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
júl. 19
20:09
Bárándy Pétert javasolja államfőnek az Ügyvédkör (SzMo)
Az ügyvédkör a korábbi igazságügyi minisztert javasolja köztársasági elnöknek. A szervezet szerint az alkotmányos rend újjáépítése olyan szakembert kíván, aki mély jogi tudással és erkölcsi tekintéllyel bír.
júl. 19
20:15
Viszlát, klasszikus francia pedikűr: ezt az árnyalatot kéri most minden nő a szalonokban (Femcafe)
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a vajsárga francia pedikűr.
júl. 19
20:15
10 filmjelenet, ami kis híján a főszereplők életébe került (Joy)
Van az úgy, hogy a színészek bevállalnak egy-két veszélyesebb jelenetet, ilyenkor pedig nagyon óvatosnak kell lenni. Az alábbi sztárok bizonyítják, hogy akár az életükbe is kerülhet egy-egy ilyen felvétel!
júl. 19
20:15
Ezekre a csillagjegyekre holnaptól fontos döntések várnak a Tarot kártya szerint (Glamour)
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot-kártya olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
júl. 19
20:15
3 csillagjegy, akinek augusztusra váratlanul rendeződik a legnagyobb problémája (Bien)
Az a nehezék, amit hetek vagy hónapok óta magukkal hurcolnak, ennek a három jegynek hirtelen könnyebbé válik, sőt, egyeseknél teljesen fel is oldódik.
júl. 19
20:21
Botka László: Szijjártó felhívott, miután bejelentette a BYD-s állását (SzMo)
A szegedi polgármester Facebook-posztban számolt be a Szijjártó Péterrel folytatott telefonbeszélgetéséről. A politikus a BYD-nél betöltött új, globális pozíciójáról tájékoztatta a városvezetőt, és elég furcsa dolgot mondott neki.
júl. 19
20:21
Alkalmazkodás a változó klímához a kiskertben (Magyar Mezőgazdaság)
Korunk legfontosabb kihívásai közé tartozik a változó éghajlathoz való alkalmazkodás.
júl. 19
20:21
Ezért ugrott meg a kávé, a tea, a csokoládé ára (Haszon.hu)
Egy csésze kávé, egy tábla csokoládé vagy egy doboz tea ma jóval többe kerülhet, mint néhány éve. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint a drágulás egyik fő oka, hogy e három termék előállítása mindössze néhány országra koncentrálódik. Ha ezek valamelyikében rossz a termés, annak gyorsan az egész világpiac megérzi a hatását.
júl. 19
20:23
Kikotortuk a közösségimédia-zaj alól a kotorékozás valódi kérdéseit (Magyar Mezőgazdaság)
A kotorékozás betiltását kezdeményező miniszteri javaslat éles vitát váltott ki. Míg az állatvédők történelmi előrelépésként üdvözlik, a vadászok szerint a kérdés jóval összetettebb, természetvédelmi és vadgazdálkodási szempontokat is érint.
júl. 19
20:27
Látványos show-val indult a vb-döntő, kihirdették a spanyol és az argentin kezdőcsapatot (SzMo)
Spanyolország nem változtatott a győztes együttesén, az argentin gárdában viszont nagyobb a variálás: a jobbhátvéd helyére Gonzalo Montiel került be, és vélhetően a klasszikus 4-4-2-es felállásban kezdik meg a csatát.
júl. 19
20:27
Meghökkentő dologra hívta fel a figyelmet a szakértő - mégis elmarad a rettegett világvége? (Agrárszektor)
Bár a sajtó gyakran fest apokaliptikus képet a klímaváltozás élelmiszer-ellátásra gyakorolt hatásairól – például a kávé vagy az olívaolaj eltűnésével riogatva –, a valóságban a globális termelés rekordokat dönt, a reálárak pedig több évtizedes távlatban is mélyponton vannak. A pánikkeltés helyett a jövő kulcsa a mezőgazdasági innováció, amely az ég
júl. 19
20:39
5 esküvői hagyomány, amit a mai fiatalok egyre kevésbé tartanak fontosnak (Éva Magazin)
Egyre több menyasszony kérdőjelezi meg azokat az esküvői szokásokat, amelyek korábban szinte maguktól értetődőnek számítottak. A modern párok ma már sokkal inkább a praktikumot, a személyességet és a saját élethelyzetüket helyezik előtérbe.
júl. 19
20:45
Faláb és szemfedő már nincs, de napjainkban is léteznek kalózok: a tengerek rettegett terroristái (Éva Magazin)
Amikor a kalózokra gondolunk, olyan mesebeli hősök, akciófilmek rettegett figurái kelnek életre a szemünk előtt, akiknek a történetein felnőttünk, akikkel együtt izgultunk. Persze halványan a történelmi ismereteinkből felsejlik, hogy bizony ez nem volt olyan idilli, mint ahogyan azt a filmek bemutatják. Azonban arra már legrosszabb rémálmainkban se
júl. 19
20:45
Török Gábor: Polgár Judit jelölése az első olyan bejelentése Magyar Péternek, amely a saját táborát is megosztja (SzMo)
A politikai elemző egy vasárnapi Facebook-posztban értékelte Polgár Judit lehetséges államfőjelölését. A politológus szerint a sakkolimpiai bajnok politikai tapasztalatának hiánya komoly kérdéseket vet fel a Tisza Párt támogatói körében is.
júl. 19
20:45
A fizikai elhidegülés 3 néma jele, amit a legtöbb feleség túl későn vesz észre (Bien)
A fizikai elhidegülés ritkán érkezik egyetlen nagy pillanatban, sokkal inkább apró, alig észrevehető változásokban csúszik be a mindennapokba.
júl. 19
20:51
Videó: Jégeső verte szét Bad Bunny koncertjét, teljes kártérítést ígérnek a 80 ezer rajongónak (SzMo)
Heves jégeső miatt félbe kellett szakítani a Puerto Ricó-i világsztár, Bad Bunny szombat esti milánói koncertjét. A szervező Live Nation vasárnap bejelentette, mind a 80 ezer jegytulajdonos teljes visszatérítést kap.
júl. 19
20:57
Kiderült, miért nem utazott el Lamine Yamal apja a fia vb-döntőjére (SzMo)
Mounir Nasraoui, a spanyol válogatott szélsőjének édesapja, egy televíziós interjúban erősítette meg, hogy nem lesz jelen a helyszínen. Az apa elmondta, a stressz és az izgalom rohamot válthat ki nála, ezért otthonról követi a Spanyolország–Argentína mérkőzést.
júl. 19
21:03
Fotógaléria: Így hangolnak a szurkolók a foci-vébé döntőjére a Szabadság téren (SzMo)
A drukkerek már szépen gyülekeznek a helyszínen, és mindenki várja a 21 órai kezdést. A tér fél kilencre szinte teljesen megtelt, helyszíni tudósítónk szerint nehéz megmozdulni a területen.
júl. 19
21:03
A Times szerint Nemanja Vidić politikai pályára léphet (Balk)
Nemanja Vidić, a Manchester United és a szerb válogatott egykori legendás csapatkapitánya nem zárta ki, hogy politikai szerepet vállaljon Szerbiában. A korrupcióellenes diáktüntetések nyílt támogatójaként úgy véli, az országban ugyanazokat a működési zavarokat kellene felszámolni, amelyekkel korábban a szerb futballban is szembesült
júl. 19
21:09
A szállodai fürdőszobák modern kihívása (ProfitLine)
Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítél
júl. 19
21:15
BÉT - Csökkenő forgalom mellett esett a BUX a héten (Pénzcentrum)
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 140 981,27 ponton zárt, 1,04 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten. Az árfolyamok alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
júl. 19
21:15
Meglepő részletek derültek ki Harry herceg és Meghan Markle találkozójáról Károly királlyal, nem minden alakult a tervek szerint (Glamour)
Meghan Markle és Harry herceg brit látogatása feszültséget és családi drámát hozott, sajnos nem a legnyugalmasabban telt a viszontlátás. A várva várt harmónia még várat magára, és bár a pár négy év után először találkozott Károly királlyal és Kamilla királynéval, az esemény hangulata korántsem volt olyan idilli, mint azt sokan remélték.
júl. 19
21:15
Tom Cruise beszédet mondott, Robbie Williams pedig énekelt a foci-vébé záróünnepségén (SzMo)
Jennifer Hudson énekelte el az amerikai himnuszt. Robbie Williams a Desire című hivatalos FIFA-dalával lépett efl, amit Laura Pausinivel és Nicole Scherzingerrel közösen adott elő.

Keresés