2026. július 19. vasárnap

júl. 19
16:29
Vezettél már félmeztelenül vagy strandpapucsban? Csúnyán ráfizethetsz, ha ezt a 7 dolgot nem tartod be (Promotions)
Strandpapucsban vezetsz a partra? Mutatjuk azokat a nyári autós hibákat, amikkel vaskos bírságot vagy balesetet kockáztatsz!
júl. 19
16:33
Elárulta a politikai elemző, hogy milyen köztársasági elnökre van szüksége a Tisza Pártnak - borítékolható a konfliktus (Blikk)
Hivatalosan is kihirdették az Alaptörvény 17. módosítását, amely azonnali hatállyal megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatását. A leköszönő államfő aláírta a határozatot, ám ezzel egy időben éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi hatalomgyakorlással szemben, amelyet személyre szabott jogalkotásnak, a jogállamiságot és a demokráci
júl. 19
16:33
Huth Gergely: Sulyok Tamás alkalmatlan volt posztjára, elárulta a józan kisebbséget, és elfutott, mint egy nyúl (SzMo)
Az egykori Pesti Srácok főszerkesztője keményen kiosztotta a távozó köztársasági elnököt, miután Sulyok aláírta saját elmozdítását. Ez az egyik legkomolyabb kritika, ami a volt kormányoldalról érkezett.
júl. 19
16:39
Sulyok Tamás: közjogi tisztségviselők is szabadon fenyegethetőek, utasíthatóak, kényszeríthetőek (Infostart)
Ezekkel a gondolatokkal és kitételekkel írta alá a köztársasági elnök a Magyar Péter által benyújtott és az Országgyűlés tiszás kétharmada által hétfőn elfogadott 17. Alaptörvény-módosítást.
júl. 19
16:39
420 millió forint volt a héten a tét a Hatoslottón – mutatjuk a nyerőszámokat (Blikk)
Vasárnap ismét sorsoltak a Hatoslottón, ahol a főnyeremény elképesztő, 420 millió forintos összeget ért el. Ez az összeg várta azt a szerencsés játékost, aki mind a hat kihúzott számot eltalálta a 29. játékhéten.
júl. 19
16:39
Gyanúsan búcsúzkodós posztot tett ki Lionel Messi, a vb-döntő lehet az utolsó meccse a válogatottban (SzMo)
Az argentin válogatott csapatkapitánya a világbajnoki döntő előestéjén tett közzé egy bejegyzést. A Spanyolország elleni mérkőzés előtt a közösségi médiában megjelent szövegben nem a győzelemre, hanem a csapattal megtett útra helyezte a hangsúlyt.
júl. 19
16:39
Baleset miatt lezárták az autóutat (Magyar Hírlap)
Az M80-ason Körmendnél kell kerülni.
júl. 19
16:39
Kormányzati terv: Éjfélkor hatóságilag lekapcsolnák a közösségi médiát – Blokkolnák kikészült brit tinédzsereknél a „kattintást” (Médiapiac)
Jövő tavasztól alapértelmezett éjszakai korlátozást vezethetnek be egyes közösségi alkalmazásokban a 16 és 17 éves brit felhasználók számára. A blokkolás éjféltől reggel hat óráig tartana, de a fiatalok néhány kattintással felülírhatnák.
júl. 19
16:45
Hamilton és Russell ütközött, Leclerc szerencsés volt, Antonelli nyert Spában és ismét meglógott (Racing)
A Mercedes nyert Spa-Francorchamps-ban Kimi Antonellivel, egyik autójával azonban ezúttal is nullázott.
júl. 19
16:45
Antonellit meglepte a virtuális biztonsági autó, de Leclerc-t előzve így is behúzta a Belga Nagydíjat (Telex)
Leclerc csak megszorongatni tudta a Mercedes 19 éves pilótáját. Hadjar a mezőny végéről indulva, három kerékcserével lett hatodik.
júl. 19
16:45
Világsiker volt a Pomádé, ám az egyik leghíresebb jelenete miatt ma már le sem forgatnák a filmet (Sassy)
Az évtizedek óta imádott film egyik kulcsjelenetét a filmtörténet egy tinédzserkori botlásként kezeli, de hiába volt hatalmas siker, ma már a forgatókönyvet is kidobnák.
júl. 19
16:45
Ezért tesz jót az agyadnak, ha egy jó könyvben felejtkezel el a világról (Bien)
Az információáradat, amiben élünk, folyamatosan követeli a figyelmünket, és ennek ára van. Egy jó regény pontosan azt az érzést adja vissza, amit sokszor hiányolunk a mindennapokból.
júl. 19
16:51
Amerikai támadás érte a darhovini atomerőművet (Demokrata)
Irán 2022 végén jelentette be az építkezési munkálatok kezdetét Darhovinban, amely közel fekszik az iraki határhoz.
júl. 19
16:57
Aszály gyengíti a kukoricát és a napraforgót, közben támad a gyapottok-bagolylepke – országos növényvédelmi helyzetkép (Agroinform)
A tartós nyári meleg és a helyenként továbbra is súlyos csapadékhiány egyre látványosabb stresszt okoz a szántóföldi kultúrákban.
júl. 19
16:57
Frontális baleset történt Körmendnél (Demokrata)
A hátul ülő három embert a tűzoltók szabadítják ki a roncsból, és egy embert a kisteherautóból is ki kell menteni.
júl. 19
16:57
Átkutattak egy mezőt, amit a gyilkos jelölt meg. A keresés kezdete után 10 órával csontokat találtak (Telex)
Egy már 30 év börtönre ítélt francia férfi most öt és fél év után bevallotta, hogy tényleg ő ölte meg a feleségét, és a holttest feltételezett helyét is felfedte. De minderre nem a megbánás vehette rá.
júl. 19
17:03
"Harmadik félidőt" javasol az Európa Tanács a Fifa-nak a botrányok miatt (SzMo)
Alain Berset, az Európa Tanács főtitkára ezekkel a szavakkal hivatkozott egy azonnali munkamegbeszélésre, amit a nemzetközi szövetségnek javasolt. A párbeszéd célja a 2030-as világbajnokság szabályainak megerősítése, miután felmerült a FIFA befolyásolása pénzügyi és politikai oldalról.
júl. 19
17:03
Ukrajna több száz drónnal támadta Oroszorszot (Magyar Hírlap)
Nem csitul a légi háború, és mindkét fél igyekszik oda ütni, ahol a másiknak a legjobban fáj.
júl. 19
17:03
Gyurcsány Ferenc egy nógrádi faluban mutatta meg új párját, Évát (Sassy)
Az egykori miniszterelnök és fotográfusként dolgozó új kedvese a palotási halfesztiválon jelent meg először a nyilvánosság előtt.
júl. 19
17:09
És ismét megcsinálta valaki ezt az életveszélyes dolgot, újabb figyelmeztetés érkezett (Infostart)
Két fiatal meghalt nemrég, most egy harmadik próbálkozott meg ugyanazzal.
júl. 19
17:09
Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés (ProfitLine)
Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
júl. 19
17:09
Antonelli nyerte a Belga Nagydíjat (Magyar Hírlap)
A Mercedes 19 éves versenyzője növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.
júl. 19
17:15
Egy Excel-hiba is elég: így veszíthetnek súlyos összegeket a vállalatok (Piac és Profit)
Sok vállalat úgy tart fenn cégautókat, hogy azok éves futásteljesítménye mindössze 8 ezer kilométer. Szoftveres elemzés nélkül ezek a gazdaságtalanul üzemeltetett járművek könnyen rejtve maradhatnak a flottában. A valós használati adatok feltárása megmutathatja, mely autók fenntartása indokolatlan.
júl. 19
17:15
Egy ideig vége a pusztító kánikulának itthon: a nyár legjobb napjai jönnek, mindössze ennyi fok lesz a jövő héten (Pénzcentrum)
Kellemes nyári idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok alatt marad és a hajnalok is frissítőek lesznek. A szél élénk, olykor erős lesz. Csütörtökön átmenetileg megnövekszik a felhőzet és megnő a csapadék esélye, de a hétvégére ismét jellemzően száraz idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, ame
júl. 19
17:15
Cicipasz 16 hónap után diadalmaskodott ismét (Magyar Hírlap)
A kétszeres Grand Slam-döntős görög teniszező a 13. trófeáját gyűjtötte be.
júl. 19
17:21
Munka és magánélet: még messze vannak a magyarok az egyensúlyi állapottól (Menedzsment Fórum)
A munka és a magánélet egyensúlya – angol kifejezéssel a work-life balance – leggyakrabban a kiégéssel kapcsolatban kerül a fókuszba. Az Európai Unió a munkavégzés oldaláról megfogta ezt a kérdést, olyan irányelveket dolgoztak ki, amelyek a korábbinál nagyobb lehetőséget adnak a munkavállalóknak távmunka végzésére, részmunkaidős vagy rugalmas fogla
júl. 19
17:21
Tíz uniós tagállam kongatja a vészharangot Brüsszelben, Magyarország is köztük van (Infostart)
A magyar álláspont szerint ha a rendszer változatlan formában marad fent, rövid távon hazai munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, míg hosszú távon akár teljes ágazatok dőlhetnek be.
júl. 19
17:21
Némi felfrissülés után hétfőn újra naposabb idő lesz (Agroinform)
Vasárnap estére a front mögött fokozatosan csökken a felhőzet, hétfőn pedig többnyire napos, nyári időre, élénk szélre és 25-31 fokos csúcsokra készülhetünk.
júl. 19
17:21
Ő Scarlett Johansson jóképű férje: Colin Jost-al van egy közös gyermekük is (Femcafe)
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.
júl. 19
17:21
Antonelli győzött Spában és növelte az előnyét összetettben (Autószektor)
Antonellinek ez volt pályafutása hatodik futamgyőzelme, mindegyiket az idén aratta. A fiatal olasz pilóta mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel. Antonelli csapattársa, a brit George Russell baleset miatt
júl. 19
17:21
Meghökkentő időjárási kontraszt alakult ki: délen tombol a hőség, Magyarország lehűl (Agrárszektor)
Hétfő reggelre a keleti határszélről is levonulnak a csapadékgócok, és általában sok napsütésre van kilátás. Délután azonban a nyugati, délnyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar.
júl. 19
17:27
Szijjártó Péter a BYD vezetőjeként ajánlott segítséget a szegedi polgármesternek (ATV)
Szijjártó Péter a BYD alkalmazottjaként hívta fel telefonon Botka László szegedi polgármestert, és felajánlotta a segítségét. A korábbi külgazdasági és külügyminiszter azt mondta a városvezetőnek, hogy ha bármilyen probléma adódna a Szegeden épülő gyár kapcsán, nyugodtan keresse őt.
júl. 19
17:27
Óriási botrány támadt a foci-vb döntője előtt, az amerikai rajongók nem tudnak szabadulni a világbajnokságtól (Promotions)
Az amerikai foci is alapjaiban változhat meg a vb-döntő után, súlyosak a követelések.
júl. 19
17:27
Európa Tanács: a FIFA-nak helyre kell állítania a sport hitelességét (Magyar Hírlap)
A szervezet Donald Trump beavatkozása miatt bírálta a nemzetközi szövetséget.
júl. 19
17:27
Közel félszáz magyar érem a sárkányhajó Eb-n (Demokrata)
A magyar válogatott a müncheni sárkányhajó Európa-bajnokság összesített éremtáblázatának harmadik helyén végzett.
júl. 19
17:27
Többen is megsérültek, elverte a jégeső Bad Bunny milánói koncertjét (Telex)
Diónál is nagyobb jégdarabok potyogtak az égből, a telt házas koncert 80 ezer nézője közül többeket is eltalálva.
júl. 19
17:27
Egy bukás miatt véget ért a második helyen álló Vingegaard Tour de France-a (Telex)
A dán kerékpáros egy terelőszigetnél bukott, sérülése miatt fel kellett adnia a francia kerékpáros körversenyt a 15. szakaszon.
júl. 19
17:33
Szabó Bence személyesen vitte el a neki gyűjtött 279 millió forint egy részét egy gyermekjogi alapítványnak (SzMo)
Szabó Bence, a belügyminiszter kabinetfőnöke a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványnak adta át az adomány egy részét. A volt rendőr számára azután gyűlt össze 279 millió forint, hogy egy állítólagos Tisza Párt elleni titkosszolgálati akcióról beszélt.
júl. 19
17:39
Rendkívüli kezdeményezés: Polgár Juditot szeretnék felkérni Magyarország köztársasági elnökének (Portfolio)
Alulírottak azért fordultunk az Országgyűlés elnökéhez, hogy együtt kezdeményezzük egy, a teljes magyar nemzet egységét megteremtő köztársasági elnök megválasztását - olvasható a  Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének vasárnap délután kiküldött közleményében. A közismert emberek által jegyzett, Forsthoffer Ágnes parlamenti elnöknek címzett lev
júl. 19
17:39
Nem fáradt, hanem túlterhelt az idegrendszere? (Magyar Hírlap)
A wellnessvilág új kedvenc kifejezése az idegrendszeri kimerültség. De mit jelent ez a hétköznapokban, és miért érzi ennyire sok ember találónak?.
júl. 19
17:39
Messi és a világbajnokság miatt mindenki optimista, de több sebből vérzik Amerikában a foci, a piac hamarosan ítéletet mondhat (Forbes)
A Messi-hatás sem fedi el, hogy vannak problémák az MLS-ben, ahol a klubok talán túl sokat várnak a világbajnokságtól. A liga klubjainak több mint fele veszteséges, az Apple sem felhőtlenül boldog a korábban aláírt médiaszerződéssel, közben a mexikói liga is elér annyi embert, mint az európai szezonstruktúrára átálló MLS. És akkor még nem beszéltün
júl. 19
17:39
Vége a dupla megyei jegyeknek: Visszatér az olcsó Mecsek napijegy (FreeMix)
Utolsó frissítés: 2026-07-19 Spórolj az utazáson! 2026. augusztus 1-től újraindul a 47-es vasútvonal, és visszatér a Mecsek napijegy. Olcsóbban és szabadon buszozhatsz, vonatozhatsz Tolna és Baranya között. Új korszak kezdődik a dél-dunántúli tömegközlekedésben 2026. augusztus 1-től.  A  47-es vasútvonal személyszállításának újraindításával egy idő
júl. 19
17:45
Kiderült, mit mondott Szijjártó Péter BYD-sként a szegedi beruházás kapcsán Botka Lászlónak (Infostart)
Csak egy percet beszéltek a szegedi polgármester szerint.
júl. 19
17:45
Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor megszüntethető a munkavállaló munkaviszonya indokolás nélkül? (Adózóna)
Határozatlan idejű munkaszerződéssel dolgozó férfi a 65. évét betölti 2026. augusztus 2-án. A nyugdíjazását majd csak szeptember hónaptól kéri. A munkáltatója azonban közölte vele, hogy mivel ő augusztus 2. nappal nyugdíjas, ezért megszünteti a munkaviszonyát, nem kívánja továbbfoglalkoztatni. Jogszerűen jár el a foglalkoztató? Dr. Kéri Ádám ügyvéd
júl. 19
17:45
Tisza-kormány: javaslat érkezett, hogy ki legyen Magyarország következő köztársasági elnöke (Portfolio)
Több fontos belpolitikai és gazdaságpolitikai fejlemény is napvilágot látott szombaton: Magyar Péter a választójogi korhatár 16 évre csökkentését említette meg egyik posztjában, miközben a Tisza-kormány egy átfogó adócsomagot jelentett be. A javaslat többek között megszünteti a bizalmi vagyonkezelés és a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (Kekva)
júl. 19
17:45
Vége a kánikulának: egy hétig 30 fok alatt marad a hőmérséklet Magyarországon (SzMo)
A vasárnapi hidegfront véget vetett a forró időszaknak, a jövő héten országszerte kellemes nyári idő várható. A HungaroMet előrejelzése szerint a szél többször élénk lesz, a hajnalok pedig frissítően hűvösek.
júl. 19
17:45
A Politico szerint saját magát rúgta ki Sulyok Tamás (Telex)
Sulyok Tamás szombaton kora este jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amely megszüntette az ő köztársasági elnöki megbízatását is.
júl. 19
17:45
Ezt az ágynemű anyagot messzire kerüld nyáron, ha nem akarsz izzadni alvás közben (Bien)
A nyári hőség beköszöntével egyre többen ébredünk izzadságban úszva, pedig könnyedén megelőzhetjük a megfelelő ágynemű választásával.
júl. 19
17:45
Ilyen a munkahelyi halállista: Szabadságra mentek, majd felkerültek kirúgási névjegyzékbe – Figyelte, pontozta, majd kirúgta őket a Meta (Médiapiac)
Huszonhat alkalmazott indított pert a Meta ellen, azt állítva, hogy a technológiai vállalat mesterséges intelligenciával választotta ki a tömeges leépítések érintettjeit. A felperesek szerint az algoritmus aránytalanul sok beteg-, szülési vagy családi szabadságon lévő dolgozót jelölt meg elbocsátásra.
júl. 19
17:51
Igazolni kell a jogosultságot (Magyar Hírlap)
Kátai-Németh Vilmos: szerdáig jelezni kell az SNI állapotot az iskolakezdési támogatáshoz.

Keresés