A húszéves Sienna Spiro hangja Nancy Sinatrát, öltözködése a hatvanas éveket idézi, sokan már most azt mondják, ő az új Adele. Az ördög Pradát visel 2 betétdala és első lemeze alapján hamar popikon státuszba emelkedhet.
Egy ártalmatlannak tűnő, de gyakori hiba – az esti öntözés – valójában kockázatos csapdát rejt az uborkatermesztők számára. Cikkünkben eláruljuk, miért lesz az uborka peronoszpóra mágnes, ha a víz túl sokáig marad a leveleken – és mit tehetsz ellene!
A törvény kihirdetésével megszűnik Polt Péter és három másik alkotmánybíró megbízatása is, a vármegyékből ismét megyék lesznek. Az Országgyűlés harminc napon belül választ új köztársasági elnököt, az ellenzéknek ebbe se lesz beleszólása.
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt Magyarország élőfakészlete 2025-ben: 419 055 552 köbméterről 423 012 239 köbméterre változott az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdőrendezési Főosztályának tájékoztatása szerint - olvasható a fataj.hu oldalon közzétett összesítőben.
Davor Šuker, az 1998-as vb gólkirálya élesen bírálta Thomas Tuchelt az angol kapitány kijelentései miatt. A horvát csatár szerint Tuchel tiszteletlen volt, amikor azt mondta, a bronzmeccset senki sem akarja lejátszani.
Fotó: Mercedes Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes világbajnoki összetettben élen álló olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését Spában, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez a hatodik pole pozíciója. Antonelli mögött Max Verstappen, a Red Bull holl
Ha nyár, akkor izgatott táborozóktól nyüzsgő vonatozás, csomagokkal összezsúfolt autózás, késői reggelik, vízparti falatozások és esti nassolások. Ismét felzabáltuk a Balaton északi partját, és egy nap alatt számos hasonló vakációs élményt zsebeltünk be.
A köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton - közölte Sulyok Tamás a Facebook-oldalán. Különös jelentőséget ad a bejelentésnek, hogy az alkotmánymódosítás hatálybalépését követő napon, várhatóan hétfőn 0 órától megszűnik a hivatalban lévő államfő megbízatása, így sor kerülhet Magyarország új köztársasági elnökének
A vidék- és településfejlesztési miniszter a jövő héten a kormány elé viszi a szombathelyi azbesztszennyezés felszámolásáról szóló javaslatokat, amelyek alapján döntés fognak hozni - közölte a város polgármestere a közösségi oldalán posztolt videójában péntek este, miután a tárcavezetővel tárgyalt.
A nyári táborok költségei és a munka világának követelményei sok szülő számára komoly kihívást jelentenek. Hogyan lehet átvészelni a nyarat, amikor a munka nem áll meg?
Befutott a magyar mozikba is az Odüsszeia című alkotás Christopher Nolan rendezésében. Az egyik főhőst alakító Robert Pattinson megdöbbentő kulisszatitkokat osztott meg, többek közt arról, hogy pszichopatának hitte Matt Damont.
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja az alaptörvény tizenhetedik módosítását. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.
Sulyok Tamás köztársasági elnök egy szombat esti videóban jelentette be, hogy aláírta az eltávolításáról szóló Alaptörvény-módosítást. Indoklása szerint alkotmányos eszközzel nem tudott élni a törvényes eljárásban elfogadott, de szerinte elveket sértő jogszabállyal.
Bár a rétes a török hódoltság idején honosodott meg Magyarországon, a 19. századra a magyar gasztronómia és az ünnepi asztalok elmaradhatatlan részévé vált. A hagyományos, kézzel nyújtott tészta elkészítése aprólékos, időigényes folyamat, amely leginkább a megfelelő liszt kiválasztásán és a jól elsajátított technikán múlik. A klasszikus túrós, kápo
Egy korszak véget ért. Sulyok Tamás úgy döntött, hogy nem jogászkodik és aláírta az Alaptörvény módosítását. Ha ma még megjelenik az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben, hétfőn megszűnik a köztársasági elnöki megbízatása.
A Fidesz-frakció közleményében ezt írja: "Magyarországon beköszöntött a nyílt hatalmi önkény időszaka. Ezért a felelősséget Magyar Péter és a Tisza Párt viseli."
Szüret után kiemelten fontos a fekete- és piros ribizli bokrok metszése, hogy biztosítsd a következő évi bőséges termést és az egészséges növekedést. Cikkünk részletesen bemutatja az elöregedett ágrendszer ifjításának és a tőből történő ritkításnak módszereit, hangsúlyt helyezve a megfelelő fénybehatolásra és a termőegyensúly megőrzésére.
Szövetségre lép Siófok, Hévíz, Balatonfüred, Keszthely és Zalakaros polgármestere a régió jövője érdekében. Az érintett városok vezetői az utóbbi időben több közös egyeztetést folytattak a régió jövőjéről, amelyek során elhatározták, hogy szövetségre lépnek. „Ez az öt város a Balaton-régió vendégéjszaka számának a többségét adja, így külön-külön is
Sulyok Tamás aláírta a 17. alaptörvény-módosítást, amely azonnali hatállyal megszünteti köztársasági elnöki mandátumát. Az államfő szerint a jogállam ezzel megszűnt.
Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törv
A Franciaország déli részén magasodó Millau-viadukt a világ legmagasabb hídja, amely a Tarn-völgy felett átívelve nyújt lenyűgöző és monumentális látványt.
Alexander Dobrindt belügyminiszter jelentette be a terrorfenyegetettségi szint emelését a hírszerzés friss jelzései alapján. A hatóságok szerint a tervek civileket, intézményeket és az ország kritikus infrastruktúráját is célozzák.
Minden idők legextrémebb nyereményjáték-főnyereményével, exkluzív Oracle Red Bull Racing licenszes termékekkel, különleges autós élményekkel, féktelen árakkal várja vásárlóit az Auchan a következő hetekben. Elindult a hűségpromóció, július 18-án rajtol az Auchan Sebesség Nap. Július 18-a és augusztus 29-e között áruházi élményprogramok várják a lát
Július 20-án, hétfőn 0:00 órától szűnik meg a köztársasági elnöki mandátuma, innentől ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el az államfői jogköreit, az Országgyűlésnek pedig 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania - közölte Facebook-oldalán a miniszterelnök Sulyok Tamás bejelentését követően.
"Isten óvja Magyarországot!" - üzente az Államokból Sulyok aláírására reagálva. A Fidesz frakciója önkénnyel szembeni még meglévő eszközeivel élni fog.
A miniszterelnök azt mondta, hogy az elnökjelöltet nem szivarszobákban, hanem a pártokkal, a közélet szereplőivel, civilekkel és magánemberekkel közösen szeretnék megtalálni.
A nagy pénzrablás nemcsak a képernyőkhöz szegezett minket, hanem alapjaiban változtatta meg a spanyol nyelvű sorozatok megítélését is. A csavaros történetszálak, az izgalmas cselekmény és az összetett karakterek olyan mércét állítottak fel, ami után a nézők világszerte szomjazzák az újabb, hasonlóan zseniális produkciókat.
Csökkentették a kétharmados törvények körét, eltörölték a Költségvetési Tanács vétójogát, megszüntették az Országgyűlési Őrséget, és megteremtették a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállításának alkotmányos alapját. Október 1-jétől a vármegyéket ismét megyéknek kell nevezni.
Alma egy hangot hall, és meg kell találnia a forrását, mielőtt az az őrületbe kergeti. Marci apját tragikus munkahelyi baleset éri. Hamar kiderül, hogy Alma és Marci hasonló problémákkal és erőkkel áll szemben... Olvass bele Ijjas Flóra új regényébe!
Azt hittem, a legnehezebb pillanaton már túl vagyok. Azt hittem a válási papírok és az a furcsán kínos búcsúmondat volt a mélypont. Aztán jött a lányom...
Az államfő aláírta a 17. alkotmánymódosítást. Szerinte ezzel a rendszerváltáskor 1956 örökségén létrejött demokratikus jogállam megszűnt. Mi történt? Videót tett közzé a saját Facebook-oldalán Sulyok Tamás köztársasági elnök, amiben bejelentette, hogy aláírja az alkotmány 17. módosítását, ezzel holnaptól megszűnik a megbizatása. Miért írta alá? Sul